Translate

2011. március 4., péntek

Szájer szerint soha nem volt ilyen széleskörű egyeztetés az alkotmányról

MTI
A fideszes Szájer József szerint Magyarország az egyetlen ország a közép-kelet-európai térségben, amely a több mint húsz éve bekövetkezett rendszerváltások óta nem alkotott új alkotmányt. Hozzátette, hogy az új magyar alkotmány emberi jogi katalógusának alapját az Európai Unió Alapjogi Chartája fogja képezni.

Szájer József, az új alaptörvény előkészítésével foglalkozó nemzeti konzultációs testület és a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője szerint az új alkotmánynak reagálnia kell a kor kihívásaira, meg kell akadályoznia a jövő feléléséhez vezető eladósodást és segítenie kell a környezet megóvását, tekintettel a jövő nemzedékeire.

A fideszes politikus egy Budapesten rendezett nemzetközi szakértői konferencián beszélt, és azt hangsúlyozta, hogy a közép-kelet-európai térségben Magyarország az egyetlen, amely a több mint húsz éve bekövetkezett rendszerváltások óta nem alkotott új alkotmányt. Szájer József szólt arról, az ország legfontosabb dokumentuma nem kezdődhet azzal, hogy kinyilvánítja ideiglenességét. Hangsúlyozta, hogy a készülő alaptörvény lesz Magyarország első demokratikus "kartális" alkotmánya, amelyet a nemzeti konzultáció eredményeként "minden eddiginél szélesebb" társadalmi egyeztetés után fogadhatnak el.

Szájer József szerint az alkotmányból nem maradhatnak ki azok a rendelkezések, amelyek megakadályozzák a jövő felélését és az újabb adósságválságot. Magyarországnak, a világ egyik legeladósodottabb államaként, e garancia tekintetében sokkal szigorúbbnak kell lennie, mint sok más országnak - jelentette ki.

Kitért arra is, hogy az emberi jogok fejlődése szintén módosításokat tesz indokolttá, ezért az új magyar alkotmány emberi jogi katalógusának alapját az Európai Unió Alapjogi Chartája, "a XXI. század első nagy emberi jogi dokumentuma" fogja képezni. Szájer József ugyanakkor elmondta: az államszervezet vonatkozásában a dokumentum konzervatív lesz, nem szándéka "felborítani" a jelenlegi alkotmányos intézményrendszert, hanem arra épül majd.

Navracsics Tibor igazságügyminiszter szerint azért van szükség új alkotmányra, mert az elmúlt időszakban meggyengült a magyarok alkotmányba vetett hite. Ezt a 2006-os rendőri erőszakra és az eladósodásra vezette vissza.

Az új alaptörvény elfogadását elsősorban az alkotmányosságba vetett hit megrendülése teszi szükségessé, ezért az politikai és erkölcsi kötelesség - mondta Navracsics Tibor az új alkotmány elfogadásáról rendezett nemzetközi szakértői konferencián.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, hogy a 2006 őszi rendőri erőszak és az államadósság elmúlt nyolc évben bekövetkezett hihetetlen mértékű növekedése megingatta az emberek alkotmányosságba vetett hitét, amit helyre kell állítani.

A kormánypártok ezért az új alaptörvényben - az Európai Unió Alapjogi Chartája nyomán - új emberi jogi katalógust fogalmaznának meg és "adósságféket" vezetnének be - tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor kiemelte: a kormány nem vesz részt a jogalkotásban megszokott módon az alkotmányozási folyamatban, hivatalos álláspontját csak az alkotmánykoncepciók ismeretében fejti ki. Ezzel kapcsolatban újból annak a reménynek adott hangot, hogy minél több frakció beterjeszti saját koncepcióját az Országgyűlésnek, hiszen ilyennel - mint mondta - a Jobbik kivételével minden parlamenti párt rendelkezik.

Nincsenek megjegyzések: