Új Magyar Szó
2012. augusztus 23., csütörtök
Az utóbbi években jelentősen megnőtt az alkotmánybíróság szerepe, a hatalmi és ellenzéki pártok igen gyakran fordultak a talárosokhoz vitás ügyeik rendezése céljából. Politikai megfigyelők szerint mindennek következtében jelenleg akár az is elmondható, hogy az alkotmánybírák kormányozzák az országot.
Pártközi egyensúly
Most talán eddigi legfontosabb döntésüket hozták a Traian Băsescu államfői tisztségéből történő menesztésére összehívott népszavazás érvényességének ügyében. A döntés – a referendum kvórumhiány miatti érvénytelenítése – borítékolható volt, az Alkotmánybíróság tagjait ugyanis a parlamenti pártok, illetve az államfő választja, nyilvánvalóan politikai szempontok alapján.
A parlament két háza, illetve az államfő három-három személyt nevezhet ki a kilenctagú testületbe. Ily módon a taláros testület – jóllehet hivatalosan az igazságszolgáltatási rendszer részét képezi – politikai szervnek tekinthető, a politikai hatalom éppen azzal a céllal hozta létre, hogy számára kedvező ítéleteket hozzon, szükség esetén pedig érvénytelenítse az igazságszolgáltatás, a kormány vagy akár a törvényhozás döntéseit. Így született meg a politikai osztály és az igazságszolgáltatási rendszer között közvetítő testület, amely azonban mindkettő fölött áll.
A kilenctagú taláros testületben politikai szempontból jelenleg teljes az egyensúly: a demokrata liberálisok és a szociál-liberálisok egyaránt 4-4 alkotmánybírával rendelkeznek (utóbbiak esetében három alkotmánybíró a szociáldemokraták egy pedig a nemzeti liberálisok színeit képviseli). A mérleg nyelvét ily módon az RMDSZ által kinevezett Puskás Bálint tölti be.
A taláros testület elnökét, Augustin Zegreant Traian Băsescu javaslatára nevezték ki 2007-ben. Ugyancsak az államfő nevesítette Petre Lăzăroiut is. Mircea Mihnea a demokrata liberálisok színeit képviseli, akárcsak Iulia Antoanella Motoc. A szociáldemokraták ajánlották a testületbe Aspazia Cojocarut és Ion Predescut, Acsinte Gaspart pedig az egykori államfő, Ion Iliescu küldte az alkotmánybírák közé. A nemzeti liberálisok egyetlen alkotmánybírája Tudorel Toader, Puskás Bálintot pedig az RMDSZ nevesítette.
Hatáskörök
Az Alkotmánybíróság az egyetlen alkotmányos igazságszolgáltatási hatóság. A testület teljes mértékben független minden közhatóságtól, fő feladata az alaptörvény fennhatóságának szavatolása. Így dönthet a törvények alkotmányosságáról, még azok kihirdetése előtt; úgyszintén véleményt mondhat nemzetközi szerződések, más megállapodások, a parlamenti szabályzatok alkotmányosságáról.
Hatáskörébe tartozik a közhatóságok közötti alkotmányos jellegű jogi viták megoldása, felügyeli az államfő-választások jogszerűségét, jóváhagyja a szavazás eredményét. Egyszersmind megállapítja az államfői hatásköri ideiglenes beöltését lehetővé tevő körülményeket, konzultatív érvénnyel jóváhagyja az államfő tisztségéből történő felfüggesztését, ellenőrzi a népszavazás megszerezésének és lebonyolításának törvényességét, szentesíti annak eredményét, és úgyszintén határozhat a valamely politikai párt alkotmányosságát vitató beadványok ügyében.
Az alkotmánybírák valamennyi döntését közzé teszik a Hivatalos Közlönyben, azok azonban elérhetők az Alkotmánybíróság internetes honlapján is
Kilenc évre szóló eskü
Az alkotmánybíróság tagjait kilenc évre szóló mandátummal választják meg, ez az idő nem hosszabbítható meg, aminthogy a mandátum sem újítható meg ugyannak a személynek az esetében.
Az alkotmánybírák egyharmadát háromévenként megújítják – ezt az teszi lehetővé, hogy a testület legelső tagjait három, hat, illetve kilenc évre nevezték ki. A kinevezésnél az egyetlen kritérium az, hogy a jelölt legalább 18 éve dolgozzék az igazságszolgáltatásban. A kinevezéskor leteendő eskü szövege rövid: „Esküszöm, hogy tiszteletben tartom és megvédem az alkotmányt, jóhiszeműen és pártatlanul teszek eleget az alkotmánybíróság bírájaként rám háruló kötelezettségeknek. Isten engem úgy segítsen!"
Az alkotmánybírák fölött senki sem gyakorolhat ellenőrzést, döntéseikkel szemben nem lehet fellépni, azokat nem támadhatja meg és nem is módosíthatja, egyetlen más intézmény sem. A talárosokat kizárólag a képviselőház vagy a szenátus vezetősége, illetve az államfői hivatal jóváhagyásával tartóztathatják le, állíthatják bíróság elé.
Az „áruló"
A taláros testület a szükséges kétharmados kvórummal, 6:3 arányban érvénytelenítette a Traian Băsescu államfői tisztségéből történő menesztéséről dönteni hivatott referendumot, ami azt jelentette, hogy volt egy „áruló" a szociál-liberálisok alkotmánybírái között. Bár a szavazás titkos, tudni lehet, hogy az átszavazó a szociáldemokraták által javasolt Aspazia Cojocaru volt. Cojocaru asszony több botrány kapcsán is a közvélemény figyelmének középpontjába került.
A Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanács 2007-ben egyértelműen a Securitate besúgójának nyilvánította, a volt politikai rendőrség számára 1984-ben Ana fedőnéven írt két „tájékoztató jelentése" alapján. Cojocaru ekkor kényszerre hivatkozott, megtámadta az átvilágítók ítéletét, akik röviddel később visszavonták állításukat.
Legutóbb, éppen aznap, amikor az alkotmánybíróságnak véleményt kellett volna nyilvánítania Traian Băsescu államfői tisztségből történő felfüggesztéséről, azt állította, hogy közvetlenül a vita megkezdése előtt halállal fenyegették meg. De akkor is előtérbe került, amikor azt állította, a népszavazást semmisnek kell nyilvánítani, mivel hamis adatok alapján szervezték meg.
Az alkotmánybíró neve azonban ott szerepel egy csaknem 40 évvel ezelőtti dossziéban is. A bukaresti bíróság által összeállított ügycsomó szerint Aspazia Cojocaru nagybátyjával, a Bukaresti Egyetem jogi karának keretében működő felvételiztető bizottság titkárával, továbbá férjével, illetve egyik nagynénjével együtt vaskos csúszópénzekért felvételi dolgozatokat hamisított meg 1969 és 1975 között. A csoport tagjait 13 évi szabadságvesztésre ítélték, ám végül is Nicolae Ceauşescu kegyelemben részesítette őket, hírek szerint a Securitate közbenjárására.
Lehetséges módosítások
Ilyen körülmények között Victor Ponta kormányfő gyökeresen változtatni akar a taláros tagjainak kinevezési rendszerén. Szerinte ugyanis az alkotmánybíróság jelenleg a parlament amolyan harmadik házává változott, ami megengedhetetlen. Elképzelésének megfelelően oly módon módosítanák az erre vonatkozó sarkalatos törvényt, hogy az elkövetkezőkben a kilenc alkotmánybírát ne politikai pártok és erők, hanem a Legfelsőbb Bíróság nevezze ki a Legfelsőbb Igazságügyi és Semmítőszék magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőinek soraiból.
Ők ugyanis régóta dolgoznak a rendszerben, tisztségüket tudásuk alapján nyerték el és nem voltak semmiféle politikai párt tagjai. Ez szavatolná a jövőben az Alkotmánybíróság semlegességét, azt, hogy a talárosok minden körülmények között, politikai és másfajta nyomástól menetesen, valóban eleget tesznek legfőbb feladatuknak: az alkotmányosság védelmének.
2012. augusztus 25., szombat
2012. augusztus 16., csütörtök
Sólyom László: Bizonytalanná váltak az ország működésének alapjai
Forrás: MTI | 2012. augusztus 16. csütörtök 10:57 |
A volt államfő szerint a kormányzat és a törvényhozás lerombolta az alkotmányos kultúrát; a törvényhozás rajtaütésszerű, a legtöbb intézkedés előkészítés és indokolás nélküli.
Sólyom László szerint Magyarország működésének alapjai bizonytalanná váltak azzal, hogy az alkotmány a "napi hadműveletek puszta eszközévé lett", a kormányzat és a törvényhozás lerombolta az alkotmányos kultúrát; a volt köztársasági elnök erről a Heti Válasz című lapnak adott interjújában beszélt.
A lap csütörtökön megjelent számában Sólyom László kifejtette: az ország szempontjából tévedés volt a "háborúzás", amely "a rajtaütésszerű törvényhozásban, az előkészítés és indokolás nélküli intézkedésekben" valósult meg.
"Háborúban senki sincs biztonságban. A jogbiztonság hiányát nem csak a gazdasági élet panaszolja és sínyli meg. Az igazi baj az, hogy az ország működésének alapjai is bizonytalanná váltak, amikor az alkotmány a napi hadműveletek puszta eszközévé lett" - fogalmazta meg véleményét a volt államfő, akit a lap az augusztus eleji aszófői falunapon tartott beszédével kapcsolatban kérdezett.
"Az eredmények nem igazolják a háborús módszert"
Sólyom László szerint az eddigi eredmények nem igazolják a háborús módszert. "A legnagyobb ellentmondás az, hogy valójában nincs is háború" - tette hozzá.
Mint magyarázta, az eurózóna országai is alkalmaznak szokatlan módszereket, kierőszakolnak áldozatokat, de nem rombolták le alkotmányos rendszerüket. Példaként említette, hogy Cseh- és Lengyelország, valamint Szlovákia úgy kezelte a válságot, hogy megőrizte alkotmányos kultúráját. "A magyar kormányzat, a magyar törvényhozás pedig lerombolta" - jelentette ki Sólyom László.
"Az ellenzék csak piszkálódik"
A volt államfő szerint azonban az alaptalan rágalmazást, amely "lopakodó fasizmust, diktatúrát kiált", vissza kell utasítani, mert az megnehezíti a tárgyilagos kritikát. Megjegyezte azt is, hogy az ellenzéknek "a napi piszkálódásoknál többre eddig nem futotta".
Arra a kérdésre, miért baj, ha élnek azzal, hogy a kétharmados többséggel alkotmányosan át lehet írni az alkotmányt, Sólyom László azt válaszolta: a kultúra önkorlátozást jelent: "megfogjuk a kést, a villát, holott a törvény nem tiltja, hogy kézzel együnk".
"A tudatlan kocsmatöltelék sem zárható ki a választásból"
A Fidesz előzetes feliratkozásról szóló választójogi terveivel kapcsolatban kifejtette, hogy az aszófői falunapon kimondott "sarkos megfogalmazás" - miszerint az alkotmányellenes ötlet - a nyilatkozatokból kivehető indokoknak és szándékoknak szólt. "Ezek pedig korlátozzák az általános választójogot, amely ugyebár történeti alkotmányunk vívmánya, és nem a hanyatló Nyugat tévedése volt" - fogalmazott a volt államfő.
Kifejtette, egy működő választói névjegyzék mellett további aktivitás megkövetelése a választáson résztvevők csökkenéséhez vezet, "ráadásul a kampánykezdettel mint jogvesztő határidővel nehezen állná ki a jogkorlátozás szükségességének és arányosságának próbáját". Hozzátette: ráadásul az alapjogok mindenkit megilletnek.
"A tudatlan kocsmatöltelék sem zárható ki, márpedig az ötlet éppen egy alkotmányosan igazolhatatlan közéleti tudatossági cenzus" - fogalmazott Sólyom László.
A volt államfő szerint tanácsos lenne, hogy a kormány vagy az Országgyűlés elnökének indítványára a törvényhozás előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól. "A következő választások legitimitása és tisztasága tekintetében a legcsekélyebb alkotmányos kétely sem maradhat" - szögezte le Sólyom László.
Szerinte az előzetes feliratkozás ötletére "az eretnekség gyanúja vetül", és az erről szóló vita az Orbán-éra egyik legfontosabb vitája lesz.
"Van hová visszavonulni"
Az aszófői beszédében elmondott, a romániai alkotmányellenességek és a magyar gyakorlat közötti összehasonlítás kapcsán feltett kérdésre válaszolva Sólyom László a lapnak azt mondta: "amikor itthon egyéni indítvánnyal lefejezik a bírói hatalmi ágat, ahogy eltávolították a Legfelsőbb Bíróság vezetőjét, az semmivel sem különb a Basescu menesztésére tett kísérletnél".
Sólyom László kitért arra, hogy az aszófői beszédében szólt szükséges, "sőt örvendetes" kezdeményezésekről, azonban közülük több folytatás nélkül maradt. Ezek között említette a nyugdíjügyet és a teljes középosztály - nemcsak a felső tized - erősítését.
A volt államfő felszabadítónak nevezte a kettős állampolgárság lehetőségének megadását, de - mint mondta - "a nemzet az elmúlt két évben sem forrt jobban egybe". Szerinte hiányzik annak a belátása, hogy a magyarság ma már több központú, a határon túli nemzetrészek kilencvenéves történelemmel rendelkeznek; hagyományokkal, együttélési formákkal. "Senki sem irányíthatja őket bábjátékosként Budapestről" - hangoztatta Sólyom László.
A volt államfő az interjú végén kiemelte a helyi közösségek mint "az igazság helyei" fontosságát, valamint azt, hogy "létezik" az Alkotmánybíróság, "dolgozik az ombudsman", továbbá "működnek példamutató, hatékony" civil szervezetek. Van tehát hová visszavonulni - mondta.
Sólyom László kijelentette: "Az alkotmányos kultúrának sok intézménye és hordozója maradt. Elsősorban persze minden öntudatos ember, aki tudja: ő maga a hatalom forrása."
A volt államfő szerint a kormányzat és a törvényhozás lerombolta az alkotmányos kultúrát; a törvényhozás rajtaütésszerű, a legtöbb intézkedés előkészítés és indokolás nélküli.
Sólyom László szerint Magyarország működésének alapjai bizonytalanná váltak azzal, hogy az alkotmány a "napi hadműveletek puszta eszközévé lett", a kormányzat és a törvényhozás lerombolta az alkotmányos kultúrát; a volt köztársasági elnök erről a Heti Válasz című lapnak adott interjújában beszélt.
A lap csütörtökön megjelent számában Sólyom László kifejtette: az ország szempontjából tévedés volt a "háborúzás", amely "a rajtaütésszerű törvényhozásban, az előkészítés és indokolás nélküli intézkedésekben" valósult meg.
"Háborúban senki sincs biztonságban. A jogbiztonság hiányát nem csak a gazdasági élet panaszolja és sínyli meg. Az igazi baj az, hogy az ország működésének alapjai is bizonytalanná váltak, amikor az alkotmány a napi hadműveletek puszta eszközévé lett" - fogalmazta meg véleményét a volt államfő, akit a lap az augusztus eleji aszófői falunapon tartott beszédével kapcsolatban kérdezett.
"Az eredmények nem igazolják a háborús módszert"
Sólyom László szerint az eddigi eredmények nem igazolják a háborús módszert. "A legnagyobb ellentmondás az, hogy valójában nincs is háború" - tette hozzá.
Mint magyarázta, az eurózóna országai is alkalmaznak szokatlan módszereket, kierőszakolnak áldozatokat, de nem rombolták le alkotmányos rendszerüket. Példaként említette, hogy Cseh- és Lengyelország, valamint Szlovákia úgy kezelte a válságot, hogy megőrizte alkotmányos kultúráját. "A magyar kormányzat, a magyar törvényhozás pedig lerombolta" - jelentette ki Sólyom László.
"Az ellenzék csak piszkálódik"
A volt államfő szerint azonban az alaptalan rágalmazást, amely "lopakodó fasizmust, diktatúrát kiált", vissza kell utasítani, mert az megnehezíti a tárgyilagos kritikát. Megjegyezte azt is, hogy az ellenzéknek "a napi piszkálódásoknál többre eddig nem futotta".
Arra a kérdésre, miért baj, ha élnek azzal, hogy a kétharmados többséggel alkotmányosan át lehet írni az alkotmányt, Sólyom László azt válaszolta: a kultúra önkorlátozást jelent: "megfogjuk a kést, a villát, holott a törvény nem tiltja, hogy kézzel együnk".
"A tudatlan kocsmatöltelék sem zárható ki a választásból"
A Fidesz előzetes feliratkozásról szóló választójogi terveivel kapcsolatban kifejtette, hogy az aszófői falunapon kimondott "sarkos megfogalmazás" - miszerint az alkotmányellenes ötlet - a nyilatkozatokból kivehető indokoknak és szándékoknak szólt. "Ezek pedig korlátozzák az általános választójogot, amely ugyebár történeti alkotmányunk vívmánya, és nem a hanyatló Nyugat tévedése volt" - fogalmazott a volt államfő.
Kifejtette, egy működő választói névjegyzék mellett további aktivitás megkövetelése a választáson résztvevők csökkenéséhez vezet, "ráadásul a kampánykezdettel mint jogvesztő határidővel nehezen állná ki a jogkorlátozás szükségességének és arányosságának próbáját". Hozzátette: ráadásul az alapjogok mindenkit megilletnek.
"A tudatlan kocsmatöltelék sem zárható ki, márpedig az ötlet éppen egy alkotmányosan igazolhatatlan közéleti tudatossági cenzus" - fogalmazott Sólyom László.
A volt államfő szerint tanácsos lenne, hogy a kormány vagy az Országgyűlés elnökének indítványára a törvényhozás előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól. "A következő választások legitimitása és tisztasága tekintetében a legcsekélyebb alkotmányos kétely sem maradhat" - szögezte le Sólyom László.
Szerinte az előzetes feliratkozás ötletére "az eretnekség gyanúja vetül", és az erről szóló vita az Orbán-éra egyik legfontosabb vitája lesz.
"Van hová visszavonulni"
Az aszófői beszédében elmondott, a romániai alkotmányellenességek és a magyar gyakorlat közötti összehasonlítás kapcsán feltett kérdésre válaszolva Sólyom László a lapnak azt mondta: "amikor itthon egyéni indítvánnyal lefejezik a bírói hatalmi ágat, ahogy eltávolították a Legfelsőbb Bíróság vezetőjét, az semmivel sem különb a Basescu menesztésére tett kísérletnél".
Sólyom László kitért arra, hogy az aszófői beszédében szólt szükséges, "sőt örvendetes" kezdeményezésekről, azonban közülük több folytatás nélkül maradt. Ezek között említette a nyugdíjügyet és a teljes középosztály - nemcsak a felső tized - erősítését.
A volt államfő felszabadítónak nevezte a kettős állampolgárság lehetőségének megadását, de - mint mondta - "a nemzet az elmúlt két évben sem forrt jobban egybe". Szerinte hiányzik annak a belátása, hogy a magyarság ma már több központú, a határon túli nemzetrészek kilencvenéves történelemmel rendelkeznek; hagyományokkal, együttélési formákkal. "Senki sem irányíthatja őket bábjátékosként Budapestről" - hangoztatta Sólyom László.
A volt államfő az interjú végén kiemelte a helyi közösségek mint "az igazság helyei" fontosságát, valamint azt, hogy "létezik" az Alkotmánybíróság, "dolgozik az ombudsman", továbbá "működnek példamutató, hatékony" civil szervezetek. Van tehát hová visszavonulni - mondta.
Sólyom László kijelentette: "Az alkotmányos kultúrának sok intézménye és hordozója maradt. Elsősorban persze minden öntudatos ember, aki tudja: ő maga a hatalom forrása."
2012. augusztus 3., péntek
Hihetetlen alkotmánybírósági döntés: Románia veszélyben
Pap Szilárd István
2012. augusztus 3., péntek, KITEKINTO.HU
Szeptember 12-ére napolta a román alkotmánybíróság a hétvégi népszavazás érvényességéről szóló döntését, és ezzel újabb negyven nappal meghosszabbította a politikai válságot. A Traian Băsescu államfő eltávolításáról szóló referendumtól mindenki az ország helyzetének normalizálását várta, ám az állóháborút nem sikerült felszámolni, a politikai szekértáboroknak pedig még a voksolás végeredményéről sem sikerült megegyezniük. Románia napról napra inkább hasonlít egy szétesésben lévő banánköztársasághoz, mint egy Európai Uniós tagállamhoz.
Július 29-én a román állampolgárok 46,24 százaléka, közel nyolc és fél millió ember azért járult a szavazóurnák elé, hogy véleményt mondjon a köztársasági elnök, Traian Băsescu parlament általi felfüggesztéséről, és ezzel eldöntse az országot nyolc éve vezető politikus sorsát. Az eseményt egy több hetes villámháború előzte meg, amely során a jobboldali elnök ellenfelei, a kormányon lévő baloldali Szociálliberális Unió (USL) képviselői a jogállami normákra fittyet hányva próbálták kivitelezni az elnök teljes megsemmisítését. A meglepően komoly nemzetközi felháborodást kiváltó egészpályás letámadás maximálisra emelte a román társadalmon belüli feszültséget és polarizációt, és ezzel visszadobta Romániát a korai kilencvenes évekre emlékeztető állapotok közé.
A népszavazás győztese: a patthelyzet
A várakozással ellentétben a referendum nem hozta meg az óhajtott normalizációt, ugyanis nem született egyértelmű eredmény. Bár az urnákhoz járulók nyolcvanhét és fél százaléka az államfő lemondása mellett foglalt állást, ám a forduló érvényességéhez szükséges, az alkotmánybíróság által előírt ötven plusz egy százalékos részvételi arány nem teljesült. Formális értelemben a népszavazás így érvénytelen, Băsescu pedig – aki távolmaradásra buzdította híveit – visszatérhet az elnöki palotába.
A szociálliberálisok – akik már szinte minden létező demokratikus normát megsértettek ahhoz, hogy megszabaduljanak gyűlölt ellenfelüktől – azonban nem adják ilyen könnyen fel. Már a referendum másnapján több, a fantázia birodalmába tartozó eredeti megoldással előrukkoltak, de végül is amellett döntöttek, meggyőzik az alkotmánybíróságot, hogy nyilvánítsa érvényessé a voksolást. A taláros testület hatáskörébe tartozik, hogy közjogi értelemben érvényesítse vagy érvénytelenítse az országban lezajló mindenféle szavazást. A bíráknak elméletileg könnyű dolguk van, hiszen a vasárnapi forduló nem lépi meg az általuk néhány héttel korábban felállított ötven százalékos érvényességi küszöböt, ám a rájuk nehezedő politikai nyomás szinte elképzelhetetlenül nagy.
A balliberális kormányerők szerint az alkotmánybíróság nem veheti semmibe azt a közel hét és félmillió állampolgárt, akik Băsescu távozása mellett tették le a garast. Annál is inkább, mert 2009-es újraválasztásakor az államfő csak alig több mint ötmillió szavazatot gyűjtött be. Az USL azzal is érvel, hogy a választási listák teljesen pontatlanok, és ma már nem létezik az a 18.292.514 választásra jogosult polgár, akik a korábbi listákon szerepelnek. Érveik alátámasztásául a Statisztikai Hivatalból kiszivárgott nem hivatalos adatokat lobogtatják, amelyek szerint milliós nagyságrendekkel kevesebb a tizennyolc év fölöttiek száma, s így az ötvenszázalékos határ is sokkal lejjebb helyezkedik el, mint azt a régi adatok sugallják.
Băsescu nem adja fel
Szerda és csütörtöki ülésére az alkotmánybíróság bekérette az Országos Választási Iroda, a belügyminisztérium és a statisztikai hivatal adatait, amelyekből kiderül, a tizennyolcmilliós szám az egyedüli, amely hivatalosan is létezik. A statisztikai hivatal szerint a népszámlálás hivatalos eredményére 2013 második feléig kell válni, a választási iroda és belügyminisztérium listáin pedig még mindig a régi szám szerepel. A felfüggesztett elnökhöz közel állók azt is hangsúlyozták, hogy elfogadhatatlan a játékszabályok utólagos módosítása, erre az álláspontra helyezkedtek az európai vezetők is. Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője is elismerte Băsescu visszatéréshez való jogát.
Az alkotmánybíróságnak mindazonáltal nem sikerült döntenie a népszavazás érvényességéről, döntését szeptember 12-ig napolta el. Egyúttal felkérte a kormányt, augusztus végéig küldje el a frissített választási listákat, hogy hiteles képet kaphasson a választók valós számáráról. Az elkövetkezendő egy hónapban a Victor Ponta vezette szociálliberális kormány és a közigazgatás éjt nappallá téve fogja keresztüljárni az országot, és fogja aktualizálni a kérdéses lajstromokat. Persze a helyzet itt sem oldódik meg, hiszen Băsescu és a hozzá közel álló Demokrata-Liberális Párt (PDL) valószínűleg lépten-nyomon csalásokról fog beszámolni, s így az egész folyamat hitelessége tovább fog csökkenni.
Banánköztársaság a szakadék szélén
A bírák mai nem-döntése igen káros lesz mindenki számára. A politikai válság elhúzódása semmi jót nem hozhat sem a demokrácia minősége, sem pedig az ország stabilitása tekintetében. Szeptemberig továbbra is két elnöke lesz Romániának, egy felfüggesztett és egy ideiglenes. Az ideiglenes elnöki funkciót Crin Antonescu nemzeti liberális pártvezér, az USL társelnöke tölti be, akit elemzők a radikálisan Băsescu-ellenes táborba sorolnak. Antonescunak eddig sikerült érvényre juttatnia álláspontját mérsékelt szövetségeseivel szemben, ám az egyértelművé vált mindenki számára, hogy elnöki ambíciói egyre eszelősebb ámokfutásra késztetik a politikust, így ma már az sem világos, meddig maradhat egyben az államfőellenes unió.
Crin Antonescu és Victor Ponta: ambició és rombolás
A válság elhúzódása tovább rontja a már amúgy is elképzelhetetlenül ordenáré politikai beszédmódot, és tovább polarizálja a román társadalmat. Az államfő felfüggesztése és főként annak jogsértő mikéntje már eddig is meglehetősen szétfeszítették az eltérő véleményű embereket. A referendum nem egyértelmű kimenetelét követően a politikusok tovább hergelték egymás ellen a különböző szociális kategóriákat. A Szociálliberális Unió képviselői, és maga Victor Ponta kormányfő is többször vádolta a romániai magyarokat, amiért „hallgattak Orbán Viktor szavára" és nem mentek el szavazni. Mások az erdélyieket vádolták, akik szintén nagyobb számban maradtak távol. A felfüggesztett államfő támogatói választási csalásokkal vádolják a Kárpátokon kívül élő megyék vezetőit, ahol az esti órákban igen furcsa módon akár nyolc-tíz százalékkal is megugrott a részvételi arány.
A politikai közösség széthullása mellett a gazdaság is megsínyli a káoszt. Az elmúlt hetekben, amelyek során külföldi össztűz alá is került a bukaresti kormány, a lej példátlan mélyrepülésbe kezdett, az euró és a dollár árfolyama pedig történelmi rekordokat döntögetett minden nap. A Nemzeti Bank elnöke szerint a folyamatosan romló nemzetközi gazdasági helyzetben elengedhetetlen lenne a politikai stabilitás, ám erre az elkövetkezendő negyven napban semmi esély nincsen.
Románia posztkommunista történelmének legnagyobb válságát éli. A felelőtlen politikusok ambícióiból és korrupt politikusok igazságszolgáltatástól való félelméből létrejött Szociálliberális Unió kihasználja a korábbi Băsescu-éra tagadhatatlan hibáit, és ezekre támaszkodva szemmel látható sebességgel rombol szét mindent, ami az elmúlt két évtizedben felépült. A válság szeptember 12-én sem ér véget, hisz bárhogy is döntsön az alkotmánybíróság, a pártok már a novemberi parlamenti választásokra gyúrnak. Az viszont már kérdéses, hogy decemberre marad-e valami, amit majd a győztesek kormányozhatnak.
2012. augusztus 3., péntek, KITEKINTO.HU
Szeptember 12-ére napolta a román alkotmánybíróság a hétvégi népszavazás érvényességéről szóló döntését, és ezzel újabb negyven nappal meghosszabbította a politikai válságot. A Traian Băsescu államfő eltávolításáról szóló referendumtól mindenki az ország helyzetének normalizálását várta, ám az állóháborút nem sikerült felszámolni, a politikai szekértáboroknak pedig még a voksolás végeredményéről sem sikerült megegyezniük. Románia napról napra inkább hasonlít egy szétesésben lévő banánköztársasághoz, mint egy Európai Uniós tagállamhoz.
Július 29-én a román állampolgárok 46,24 százaléka, közel nyolc és fél millió ember azért járult a szavazóurnák elé, hogy véleményt mondjon a köztársasági elnök, Traian Băsescu parlament általi felfüggesztéséről, és ezzel eldöntse az országot nyolc éve vezető politikus sorsát. Az eseményt egy több hetes villámháború előzte meg, amely során a jobboldali elnök ellenfelei, a kormányon lévő baloldali Szociálliberális Unió (USL) képviselői a jogállami normákra fittyet hányva próbálták kivitelezni az elnök teljes megsemmisítését. A meglepően komoly nemzetközi felháborodást kiváltó egészpályás letámadás maximálisra emelte a román társadalmon belüli feszültséget és polarizációt, és ezzel visszadobta Romániát a korai kilencvenes évekre emlékeztető állapotok közé.
A népszavazás győztese: a patthelyzet
A várakozással ellentétben a referendum nem hozta meg az óhajtott normalizációt, ugyanis nem született egyértelmű eredmény. Bár az urnákhoz járulók nyolcvanhét és fél százaléka az államfő lemondása mellett foglalt állást, ám a forduló érvényességéhez szükséges, az alkotmánybíróság által előírt ötven plusz egy százalékos részvételi arány nem teljesült. Formális értelemben a népszavazás így érvénytelen, Băsescu pedig – aki távolmaradásra buzdította híveit – visszatérhet az elnöki palotába.
A szociálliberálisok – akik már szinte minden létező demokratikus normát megsértettek ahhoz, hogy megszabaduljanak gyűlölt ellenfelüktől – azonban nem adják ilyen könnyen fel. Már a referendum másnapján több, a fantázia birodalmába tartozó eredeti megoldással előrukkoltak, de végül is amellett döntöttek, meggyőzik az alkotmánybíróságot, hogy nyilvánítsa érvényessé a voksolást. A taláros testület hatáskörébe tartozik, hogy közjogi értelemben érvényesítse vagy érvénytelenítse az országban lezajló mindenféle szavazást. A bíráknak elméletileg könnyű dolguk van, hiszen a vasárnapi forduló nem lépi meg az általuk néhány héttel korábban felállított ötven százalékos érvényességi küszöböt, ám a rájuk nehezedő politikai nyomás szinte elképzelhetetlenül nagy.
A balliberális kormányerők szerint az alkotmánybíróság nem veheti semmibe azt a közel hét és félmillió állampolgárt, akik Băsescu távozása mellett tették le a garast. Annál is inkább, mert 2009-es újraválasztásakor az államfő csak alig több mint ötmillió szavazatot gyűjtött be. Az USL azzal is érvel, hogy a választási listák teljesen pontatlanok, és ma már nem létezik az a 18.292.514 választásra jogosult polgár, akik a korábbi listákon szerepelnek. Érveik alátámasztásául a Statisztikai Hivatalból kiszivárgott nem hivatalos adatokat lobogtatják, amelyek szerint milliós nagyságrendekkel kevesebb a tizennyolc év fölöttiek száma, s így az ötvenszázalékos határ is sokkal lejjebb helyezkedik el, mint azt a régi adatok sugallják.
Băsescu nem adja fel
Szerda és csütörtöki ülésére az alkotmánybíróság bekérette az Országos Választási Iroda, a belügyminisztérium és a statisztikai hivatal adatait, amelyekből kiderül, a tizennyolcmilliós szám az egyedüli, amely hivatalosan is létezik. A statisztikai hivatal szerint a népszámlálás hivatalos eredményére 2013 második feléig kell válni, a választási iroda és belügyminisztérium listáin pedig még mindig a régi szám szerepel. A felfüggesztett elnökhöz közel állók azt is hangsúlyozták, hogy elfogadhatatlan a játékszabályok utólagos módosítása, erre az álláspontra helyezkedtek az európai vezetők is. Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője is elismerte Băsescu visszatéréshez való jogát.
Az alkotmánybíróságnak mindazonáltal nem sikerült döntenie a népszavazás érvényességéről, döntését szeptember 12-ig napolta el. Egyúttal felkérte a kormányt, augusztus végéig küldje el a frissített választási listákat, hogy hiteles képet kaphasson a választók valós számáráról. Az elkövetkezendő egy hónapban a Victor Ponta vezette szociálliberális kormány és a közigazgatás éjt nappallá téve fogja keresztüljárni az országot, és fogja aktualizálni a kérdéses lajstromokat. Persze a helyzet itt sem oldódik meg, hiszen Băsescu és a hozzá közel álló Demokrata-Liberális Párt (PDL) valószínűleg lépten-nyomon csalásokról fog beszámolni, s így az egész folyamat hitelessége tovább fog csökkenni.
Banánköztársaság a szakadék szélén
A bírák mai nem-döntése igen káros lesz mindenki számára. A politikai válság elhúzódása semmi jót nem hozhat sem a demokrácia minősége, sem pedig az ország stabilitása tekintetében. Szeptemberig továbbra is két elnöke lesz Romániának, egy felfüggesztett és egy ideiglenes. Az ideiglenes elnöki funkciót Crin Antonescu nemzeti liberális pártvezér, az USL társelnöke tölti be, akit elemzők a radikálisan Băsescu-ellenes táborba sorolnak. Antonescunak eddig sikerült érvényre juttatnia álláspontját mérsékelt szövetségeseivel szemben, ám az egyértelművé vált mindenki számára, hogy elnöki ambíciói egyre eszelősebb ámokfutásra késztetik a politikust, így ma már az sem világos, meddig maradhat egyben az államfőellenes unió.
Crin Antonescu és Victor Ponta: ambició és rombolás
A válság elhúzódása tovább rontja a már amúgy is elképzelhetetlenül ordenáré politikai beszédmódot, és tovább polarizálja a román társadalmat. Az államfő felfüggesztése és főként annak jogsértő mikéntje már eddig is meglehetősen szétfeszítették az eltérő véleményű embereket. A referendum nem egyértelmű kimenetelét követően a politikusok tovább hergelték egymás ellen a különböző szociális kategóriákat. A Szociálliberális Unió képviselői, és maga Victor Ponta kormányfő is többször vádolta a romániai magyarokat, amiért „hallgattak Orbán Viktor szavára" és nem mentek el szavazni. Mások az erdélyieket vádolták, akik szintén nagyobb számban maradtak távol. A felfüggesztett államfő támogatói választási csalásokkal vádolják a Kárpátokon kívül élő megyék vezetőit, ahol az esti órákban igen furcsa módon akár nyolc-tíz százalékkal is megugrott a részvételi arány.
A politikai közösség széthullása mellett a gazdaság is megsínyli a káoszt. Az elmúlt hetekben, amelyek során külföldi össztűz alá is került a bukaresti kormány, a lej példátlan mélyrepülésbe kezdett, az euró és a dollár árfolyama pedig történelmi rekordokat döntögetett minden nap. A Nemzeti Bank elnöke szerint a folyamatosan romló nemzetközi gazdasági helyzetben elengedhetetlen lenne a politikai stabilitás, ám erre az elkövetkezendő negyven napban semmi esély nincsen.
Románia posztkommunista történelmének legnagyobb válságát éli. A felelőtlen politikusok ambícióiból és korrupt politikusok igazságszolgáltatástól való félelméből létrejött Szociálliberális Unió kihasználja a korábbi Băsescu-éra tagadhatatlan hibáit, és ezekre támaszkodva szemmel látható sebességgel rombol szét mindent, ami az elmúlt két évtizedben felépült. A válság szeptember 12-én sem ér véget, hisz bárhogy is döntsön az alkotmánybíróság, a pártok már a novemberi parlamenti választásokra gyúrnak. Az viszont már kérdéses, hogy decemberre marad-e valami, amit majd a győztesek kormányozhatnak.
2012. augusztus 2., csütörtök
Paczolay: Az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezők
Nagy horderejű ügyekben nem remélhető konszenzusos döntés?
"Az Alkotmánybíróság a bírói nyugdíj ügyében minden korábbinál megosztottabb volt, és mára nem is tartható az elnökségem első két évében nyilvánvalóvá tett törekvésem, amely szerint a nagy horderejű ügyekben konszenzusos döntést kell hozni" – nyilatkozta lapunknak Paczolay Péter, a testület elnöke, aki szerint az új hatásköri szabályok okozta átmeneti félév után igen intenzív őszre van szükség az AB-n.
Lencsés Károly| NOL| 2012. július 29.
– „Elhárult egy fenyegető alkotmányos válság veszélye. Jó oka volt az OVB-nek, hogy végre tudomásul vegye, Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye” – jelentette ki Orbán Viktor a szociális népszavazás kapcsán még 2007-ben. Most viszont a bírák idő előtti nyugdíjazására vonatkozó rendelkezések kapcsán azt hangoztatja, hogy a rendszer marad, a kormány pedig a kitűzött céljait el fogja érni. Ön szerint melyik üzenet érvényes?
– Én azt gondolom, hogy az első, hiszen az AB döntései mindenkire nézve kötelező érvényűek. Azt persze, hogy az egyes határozatokból milyen következtetéseket vonnak le, már nagyrészt a törvényhozó hatalmon múlik. A testület most is tartózkodott attól, hogy tanácsokat adjon, illetve előírásokat szabjon meg arra vonatkozóan, miként kell a bírói függetlenséget csorbító, így nyilvánvalóan alkotmányellenes helyzetet orvosolni, amire a döntésünk irányul.
– És annak mi az üzenete, hogy július első napjaiban – amikor már sejteni lehetett, hogy az AB hamarosan határozatot hirdet – a köztársasági elnök sietve aláírta azoknak a bíráknak a felmentési határozatát is, akik idén töltik be a 62. életévüket, tehát december 31-ével kell nyugdíjba vonulniuk? Egyébként a kormány nem először fut versenyt az alkotmánybírákkal, hiszen a magánnyugdíjpénztárak vagy az egyházügyi törvény ügyében is valami hasonló történt.
HIRDETÉS
– Valóban, mire a testület a döntést meghozta, az érintett bírák egy részét – akik 62 évnél idősebbek voltak – már felmentették. Az AB határozata erre az egyetlen lehetséges választ adta: a nyugdíjkorhatár leszállításáról szóló rendelkezéseket azok hatályba lépésének napjára visszamenőleg megsemmisítette. A testület ezzel olyan jogkövetkezményt alkalmazott, amellyel az elmúlt bő két évtizedben is csak elvétve, különösen súlyos indokok esetén élt. Meggyőződésem, hogy mi ennél többet nem tehettünk. Most azokon a sor, akiknek jogállami kötelessége, hogy saját hatáskörben az AB döntése szerint járjanak el.
– De ha a végrehajtó hatalom azt a megoldást választja, amire többször is volt példa, hogy az alaptörvény módosításával írják felül az AB határozatát, sejteni lehet, mi lesz a kényszernyugdíjazott bírák sorsa.
– Ezt a gyakorlatot korábban már több alkalommal is bíráltam, mert nem felel meg az alkotmányosság követelményeinek. Ugyanakkor reményemet fejeztem ki, hogy az új alaptörvény hatályba lépése után szakítanak ezzel a módszerrel. Most egyébként annyiban más a helyzet, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása kapcsán kötelezettségszegési eljárás keretében vizsgálódik az Európai Unió Bírósága, míg a strasbourgi emberi jogi bíróság az érintettek beadványa alapján jár majd el. Fontosnak tartom, hogy ilyen helyzetben először idehaza, a magyar jog keretein belül keressünk és találjunk megoldást. Bízom benne, hogy a mostani határozatunk nem arra ad majd újabb alkalmat, hogy a „ki az erősebb” kérdés jegyében kezeljék az ügyet, hanem az alkotmányos és a nemzetközileg is elfogadott elveknek megfelelő szabályozás születik.
– A bírák már tavaly az AB-hez fordultak, de mire a testület döntött, több mint kétszáz főt menesztettek. A mostani verdikt eső után köpönyeg…
– A megsemmisítés visszamenőleges hatálya miatt semmiképpen sem az. A helyzetünket nehezítette, hogy a szabályozás vizsgálata közben átalakult a jogszabályi környezet, s ezzel együtt változtak az AB hatáskörei. Ezért a bírák tavalyi beadványát – amely eredetileg absztrakt normakontrollra irányult, amelynek kezdeményezésére idén már nem jogosultak – alkotmányjogi panaszként ismét be kellett nyújtani. Ráadásul – ez a sajtóban is megjelent – változott az előadó alkotmánybíró személye is. Mindezek után előadó bíróként és elnökként is a lehető legrövidebb időn belül, még a nyári szünet előtt próbáltam a dolgot döntésre vinni. De hadd tegyem hozzá azt is: az AB ilyen bonyolult, nagy horderejű ügyekben három-négy hónap alatt korábban sem hozott határozatot. A visszamenőleges megsemmisítéssel pedig az AB éppen azt biztosította, hogy a már felmentett bírák is jogorvoslatot kapjanak. Ezzel a megoldással ráadásul azt is egyértelművé kívántuk tenni, hogy a döntésünk nemcsak azt a nyolcvan embert érinti, aki hozzánk fordult, hanem mindenkit, akit a megsemmisített szabályok alapján mentettek föl.
– Ami persze dodonai döntés: a jogalkalmazókra bízza, hogy a bírák jogállásáról szóló törvény alapján rendezzék a helyzetet, miközben egyes vélemények szerint az AB-határozatban rendelkezni kellett volna a menesztett emberek visszahelyezéséről.
– Határozott meggyőződésem, hogy az AB a rendelkezésére álló legszigorúbb szankciót alkalmazta ebben az ügyben, amivel minden tőle telhetőt megtett a jogsérelmek orvoslása érdekében. A testület a normakontroll-eljárásban a felmentések alapjául szolgáló törvényt vizsgálta, és értelemszerűen a jogkövetkezmény is ehhez igazodott. Nincs például törvényi alapja annak, hogy az AB a köztársasági elnök egyedi felmentő aktusainak semmisségéről rendelkezzék. A törvény visszamenőleges hatályú megsemmisítése volt az az eszköz, amellyel az AB valamennyi bíró, köztük a már felmentettek számára is biztosítani tudta sérelmeik orvoslását. Ez akkor is így van, ha ehhez további lépésekre van most szükség. Az érintettek ügyében azonban innentől kezdve a döntésünknek megfelelően kell eljárni, vagyis a jogellenes felmentéseket orvosolni kell.
– Ha késve is, de a bírák nyugdíjazása ügyében mindenképpen olyan döntés született, amely azt bizonyítja, hogy a testület – amelynek tevékenységét sokan kritizálják, és egyes tagjait gyakran politikai elfogultsággal is vádolják – képes szakmai alapon dönteni. Másfelől a határozatból kitűnik, hogy az AB soha ennyire nem volt megosztott, hiszen a határozatot hét alkotmánybíró elfogadta, hét elutasította, s csak az elnök szavazata döntött. Politikai vagy szakmai törésvonalak mentén vált két csapatra a testület?
– Az elemzések általában azt a feltételezést próbálják erősíteni, hogy egyértelműen politikai törésvonalak mentén született döntésről van szó. Azonban a tavaly szeptember óta – amikor az AB öt új, kizárólag a kormánypártok által jelölt taggal egészült ki (a Szerk.) – hozott határozatokhoz fűzött különvélemények és párhuzamos indoklások alapján ezek a törésvonalak nem nagyon igazolhatók. Tény ugyanakkor, hogy a bírák kényszernyugdíjazásának ügyében a testület minden korábbinál megosztottabbá vált, és mára nem is tartható az elnökségem első két évében nyilvánvalóvá tett törekvésem, amely szerint a nagy horderejű ügyekben konszenzusos döntést kell hozni. Az elmúlt időszakban ez egyre nehezebbé vált, lassította a döntéshozatalt, ma pedig már világos, hogy bizonyos ügyekben teljesen reménytelen. Minden fanyalgó vélekedés dacára is úgy érzem azonban, hogy az AB bizonyítani tudta: kényes kérdésekben is a törvényhozás kontrollját jelentheti.
– Bizonyára sokan szeretnék úgy értékelni a kialakult helyzetet, hogy a bírák nem pártpolitikai szempontok, hanem saját – adott esetben konzervatív vagy liberális – értékrendjük alapján értelmezik különbözőképpen az alaptörvényt. De szakmai szempontok alapján lehetséges ugyanazt feketének vagy fehérnek látni?
– Az egyes ügyekben sokszor megbicsaklik az a logika, amely azon alapul, hogy az egyes alkotmánybírákat mely pártok jelölték. Most is volt olyan alkotmánybíró, akit korábban a Fidesz jelölt, és mégis támogatta a bírák előrehozott nyugdíjára vonatkozó szabályozás megsemmisítését. Ha pedig elolvassa a különvéleményeket, akkor azokban két alkotmánybíró szintén egyetértett a bírói függetlenség sérelmének megállapításával, és csak az alkalmazott jogkövetkezmény miatt nem támogatta a döntést. Más különvélemények a bírói függetlenség eltérő felfogása alapján érvelnek. Az én szakmai meggyőződésem az, hogy a bírák idő előtti menesztése – miután a nyugdíjkorhatárt átmeneti idő nélkül nyolc évvel csökkentették – sérti a függetlenséget. Az viszont nem lenne helyes, ha az eltérő megközelítéseket itt értékelném.
– Az AB legutóbbi határozata azért is érdekes, mert talán első alkalommal próbálta értelmezni a történeti alkotmány vívmányait, hiszen a bírói függetlenségnek már a XIX. század második felében megfogalmazott elveire figyelemmel hozta meg a döntését.
– Ez az ügy váratlan alkalmat kínált arra, hogy a már korábban sokak által megfogalmazott kérdésre választ adjunk: miként lehet azt a rejtélyes lehetőséget kihasználnunk, hogy a történeti alkotmány értelmezésének segítségével találjunk megoldást valamilyen aktuális alapjogi problémára. Közös gondolkodás eredményeként jutottunk arra a következtetésre, hogy hívjuk fel az 1869. évi IV. törvénycikket, amely rögzíti a bírói függetlenség alapelveit, amelyek – a történeti alkotmány egyik vívmányaként – máig érvényesnek tekinthetők. Én egyébként a kilencvenes években egy dolgozat erejéig foglalkoztam a történeti alkotmánnyal, és már akkor úgy gondoltam, hogy annak értékei most is aktuálisak. A testület jogtörténész tagja, Balogh Elemér tevőlegesen is segített nekem e rész kidolgozásában. Ez a hivatkozás egyébként nem jogalapja a kifogásolt rendelkezések megsemmisítésének, inkább csak az értelmezést segítette egy olyan helyzetben, amikor két jogszabály közötti ellentmondást, illetve alaptörvény-ellenességet kellett feloldanunk. Ehhez pedig segítségül hívtuk azt az 1869-es törvénycikket, amelyből kitűnik, hogy a bírói függetlenségnek – amelynek része volt az elmozdíthatatlanság és a hetvenéves nyugdíjkorhatár is – csaknem másfél évszázada élő hagyománya van Magyarországon.
– Pokol Béla viszont különvéleményében arra figyelmeztetett, hogy a történeti alkotmányra hivatkozással veszélyes precedenst teremtett az AB.
– Már korábban is vitát váltott ki, hogy ilyen nehezen definiálható, nem pontosan körülhatárolható tartalmú fogalom bekerüljön-e egy korszerű alaptörvénybe, s talán a jogalkotók sem hittek abban, hogy ezt értelmes tartalommal sikerül majd kitölteni. Azt hiszem, hogy a történeti alkotmány nem lesz gyakori hivatkozási alap, de most ezt mindenképpen helyénvalónak láttam. Nem gondolom, hogy ezzel a lehetőséggel a beadványozók a későbbiekben túl gyakran élhetnének majd, hiszen a történeti alkotmányra hivatkozással jogszabály megsemmisítését önmagában nem lehet megalapozni, s a történeti alkotmányhoz nem térhetünk vissza, legfeljebb annak a mai jogfelfogás szerint is értelmezhető néhány vívmányát értékelhetjük. A bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság kétségkívül ilyen vívmány.
– A közelmúltban meghozott határozatok azt is mutatják, hogy az AB esetenként a kifogásolt rendelkezéseket formai okokra hivatkozással semmisítette meg, miközben a jogszabályok érdemét tekintve tartózkodott az állásfoglalástól. Ez történt az egyházügyi törvény, illetve az egyetemi hallgatók röghöz kötéséről szóló kormányrendelet esetében is. Egyes vélemények szerint elgyávult a testület. Tényleg így van?
– Mindkét említett ügyben nagyon szorított minket az idő, és a formai hibák megállapítása gyors, a jogszabályok hatálybalépése előtti döntést eredményezhetett. Emellett egyes ügyekben a testület megosztottsága is kétségkívül oda vezetett, hogy az előadó alkotmánybírák számoltak azzal: könnyebb konszenzust teremteni, illetve megszerezni a döntéshez szükséges többséget, ha a beadványok kapcsán csak formai kifogásokat fogalmaznak meg. A kérdésben szereplő két esetben ezért valóban itt megálltunk, de a bírák nyugdíjazása ügyében érdemben is megállapítottuk a szabályozás alkotmányellenességét.
– Januártól új szabályok alapján működik az alkotmánybíróság, például megszűnt a mindenki által kezdeményezhető utólagos normakontroll, az actio popularis, jött viszont a bírói döntések felülvizsgálatára is kiterjedő alkotmányjogi panasz.
– Valóban ez az egyik leglátványosabb és leginkább vitatott változás, s a lehetséges következményeket mi sem láttuk előre. Annyi már bizonyos, hogy a tavaly 1600 körüli folyamatban levő ügy jelentős része a törvény erejénél fogva megszűnt. Az utólagos normakontrollra irányuló beadványokat, amennyiben valaki bizonyítani tudta a személyes érintettségét, március végéig alkotmányjogi panaszként ismét be lehetett terjeszteni, s csaknem háromszázan éltek ezzel a lehetőséggel. Folyamatosan döntünk ezek befogadhatóságáról. Érkezett emellett körülbelül háromszáz új alkotmányjogi panasz, és bár a törvény nem tartalmaz ilyet, a befogadási eljárásra határidőket szabtunk meg. Érdemi döntés viszont az alkotmánybírósági törvény értelmében csak azokban az esetekben várható majd, amikor a panaszban kiemelkedő jelentőségű alkotmányossági kérdés merül fel, illetve ha az érintettnek a kifogásolt bírósági döntés az ügy érdemére kiható jogsérelmet okozott.
– Utólagos normakontrollt ma csak a kormány, a képviselők legalább negyede, illetve az alapvető jogok biztosa indítványozhat. A kabinet vagy a parlament ilyet nem fog kezdeményezni, magánszemély, illetve társadalmi szervezet pedig nem is jogosult rá. Nem kell attól tartani, hogy emiatt hatályban maradhatnak alkotmányellenes törvények?
– A félreértések eloszlatása érdekében ezúttal is hangsúlyozom, hogy az actio popularis elvesztése nem jelenti azt, hogy utólagos normakontrollra ne lenne lehetőség. Alkotmányjogi panaszt ugyanis nemcsak bírói ítélet kapcsán, hanem akkor is be lehet nyújtani, ha valakinek az alkotmányos jogait valamilyen törvény közvetlenül, bírói döntés nélkül is sérti. Ez a helyzet például az egyházügyi törvény esetében, amikor egyértelműen kimutatható az egyéni érintettség. A bírák nyugdíjazására vonatkozó szabályok felülvizsgálatára ugyancsak az adott lehetőséget, hogy a törvény egy bizonyos kör alapvető jogait csorbította, s ennek megállapítása érdekében nem kellett előbb bírósághoz fordulni. Egy-egy fontos ügyben pedig már az is látszik, hogy a civil jogvédők sem tekintik magukat eszköztelennek az AB-hoz fordulás terén. Az egyházügyi törvény esetében a jogsérelmet szenvedettek képviselőjeként, a terrorelhárítási központ titkos adatszerzésével kapcsolatban pedig közvetlen érintettként fordultak hozzánk. Az is bebizonyosodott, hogy az ombudsman indítványozói joga kulcseleme az új szabályozásnak: az alapvető jogok biztosa eddig húsz ügyben nyújtott be indítványt utólagos normakontrollra, az utóbbi hetekben például a családjogi törvény, a hallgatók röghöz kötése, a nemzetiségi törvény, a választási törvény és az alkotmánybírósági törvény miatt is hozzánk fordult. Összességében tehát egyértelműen adottak a feltételek ahhoz, hogy az AB a jövőben is eltávolítsa a jogrendből az alkotmányellenes törvényeket.
– Okozott-e zavart, hogy az év első néhány hónapja tulajdonképpen átmeneti időszak volt, amikor mindenkinek tanulnia kellett az új szabályokat?
– Az AB első félévi tevékenységét éppen az átmeneti jelleg miatt nehéz értékelni, hiszen az első három hónap részben a korábbi ügyek megszüntetésével, részben az utólagos normakontrollra irányuló korábbi beadványok alkotmányjogi panaszként történő érkeztetésével, szignálásával telt el. S hogy ez valóban tanulóidőszak volt, az is jelzi, hogy az egyes ügyek befogadhatóságáról szeptemberig nem öttagú tanácsokban, hanem teljes ülésen döntünk. Ennek célja az, hogy egyebek mellett a személyes érintettség tekintetében egységes követelményrendszert alakítsunk ki. Ez tehát egy csonka félév volt, és mérleget csak az esztendő végén tudunk vonni. De ahhoz, hogy 2012-t eredményes időszaknak tekinthessük majd, az ősszel igen intenzív munkára, számos érdemi határozat meghozatalára lesz szükség.
– Ősztől tehát már csak öt bírón múlik, hogy a testület érdemben mely ügyekben jár majd el? Ez jelentheti azt, hogy az egyes beadványok sorsa a tanácsok összetételétől függően esetlegessé válik?
– Szó sincs erről, mert az alkotmánybíráknak továbbra is lehetőségük van arra, hogy az ügy teljes ülés előtt való tárgyalását kérjék. Azt gondolom, hogy a fontosabb ügyekben élni fogunk ezzel a lehetőséggel.
– A személyes érintettség megítélése alapvető kérdésnek tűnik, mert például a Szabadság és Reform Intézet beadványát ennek hiányában utasították el, miközben a panaszban arra hivatkoztak, hogy a Fidesznek a hatalom kizárólagos megszerzésére és gyakorlására irányuló törekvéseinek mindenki az áldozatává válhat.
– A testület egyhangúan döntött arról, hogy a személyes érintettségnek azt a rendkívül tág értelmezését, amelyre a beadványt alapozták, nem fogadhatjuk el. Az alkotmányjogi panasz szerint önmagában az, hogy bizonyos intézmények vezetőit vagy testületek tagjait a kormány érdemi egyeztetés nélkül neveztetheti ki, a hatalom kizárólagos gyakorlására irányul, és válogatás nélkül mindenkit érint. Ezzel az AB nem értett egyet, és ennél konkrétabb érintettséget vár el, de kétségtelen, hogy a befogadási kritériumrendszer még alakulóban van. Visszatérve az eredeti kérdésre: felfigyeltünk arra, hogy a magunk szabta határidőket esetenként nem tudjuk tartani, mert sokszor hiánypótlásra van szükség, és emiatt a bírónak már alig marad ideje a döntés előkészítésére. Ez azt jelzi, hogy a panaszosoknak – illetve jogi képviselőiknek – is tanulniuk kell az új szabályokat, miközben máris látszik: egyes ügyvédek, illetve jogvédő szervezetek nyilvánvalóan szakosodni kívánnak, s több, igen színvonalas beadvánnyal is találkoztam. Viszont nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy bizonyos ügyekben – azt gondolva, hogy ezzel nagyobb nyomatékot adnak az adott indítványnak – számos panasz érkezett, mivel ez csak lassítja a folyamatot, a beadványokat egyenként számba kell venni. Erre semmi szükség, hiszen például a bírák esetében a döntésünk nemcsak azt a nyolcvan embert érinti, aki hozzánk fordult, hanem mindenkit. Mindemellett állást kellett foglalnunk például arról, hogy mi legyen a korábbi határozatok sorsa. Végül konszenzusos döntés született a testületen belül: az alaptörvény elfogadása előtt született határozatok – amennyiben az alkotmányos rendelkezések ma is azonosak vagy hasonlók – tovább élnek, és az azoktól való esetleges eltérést indokolni kell majd.
– Az eddigi tapasztalatok alapján látni-e már, hogy milyen jellegű ügyekben nyújtanak be alkotmányjogi panaszt?
– Számomra meglepetést okozott, hogy többnyire nem büntetőügyekben fordulnak hozzánk, miközben az alapjogokat leginkább az ilyen eljárásokban korlátozzák. Ezzel szemben az indítványok zöme polgári jogi és gazdasági ügyben érkezik, aminek persze lehet egy egészen nyilvánvaló magyarázata: egy gazdálkodó szervezet könnyebben fizeti meg az ügyvédet, mint egy gyanúsított, akinek a jogi segítségnyújtásról szóló törvény szerint alkotmányjogi panasz esetén nem jár ingyenes jogi képviselet. Az ombudsman egyébként ezt a rendelkezést is megtámadta.
"Az Alkotmánybíróság a bírói nyugdíj ügyében minden korábbinál megosztottabb volt, és mára nem is tartható az elnökségem első két évében nyilvánvalóvá tett törekvésem, amely szerint a nagy horderejű ügyekben konszenzusos döntést kell hozni" – nyilatkozta lapunknak Paczolay Péter, a testület elnöke, aki szerint az új hatásköri szabályok okozta átmeneti félév után igen intenzív őszre van szükség az AB-n.
Lencsés Károly| NOL| 2012. július 29.
– „Elhárult egy fenyegető alkotmányos válság veszélye. Jó oka volt az OVB-nek, hogy végre tudomásul vegye, Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye” – jelentette ki Orbán Viktor a szociális népszavazás kapcsán még 2007-ben. Most viszont a bírák idő előtti nyugdíjazására vonatkozó rendelkezések kapcsán azt hangoztatja, hogy a rendszer marad, a kormány pedig a kitűzött céljait el fogja érni. Ön szerint melyik üzenet érvényes?
– Én azt gondolom, hogy az első, hiszen az AB döntései mindenkire nézve kötelező érvényűek. Azt persze, hogy az egyes határozatokból milyen következtetéseket vonnak le, már nagyrészt a törvényhozó hatalmon múlik. A testület most is tartózkodott attól, hogy tanácsokat adjon, illetve előírásokat szabjon meg arra vonatkozóan, miként kell a bírói függetlenséget csorbító, így nyilvánvalóan alkotmányellenes helyzetet orvosolni, amire a döntésünk irányul.
– És annak mi az üzenete, hogy július első napjaiban – amikor már sejteni lehetett, hogy az AB hamarosan határozatot hirdet – a köztársasági elnök sietve aláírta azoknak a bíráknak a felmentési határozatát is, akik idén töltik be a 62. életévüket, tehát december 31-ével kell nyugdíjba vonulniuk? Egyébként a kormány nem először fut versenyt az alkotmánybírákkal, hiszen a magánnyugdíjpénztárak vagy az egyházügyi törvény ügyében is valami hasonló történt.
HIRDETÉS
– Valóban, mire a testület a döntést meghozta, az érintett bírák egy részét – akik 62 évnél idősebbek voltak – már felmentették. Az AB határozata erre az egyetlen lehetséges választ adta: a nyugdíjkorhatár leszállításáról szóló rendelkezéseket azok hatályba lépésének napjára visszamenőleg megsemmisítette. A testület ezzel olyan jogkövetkezményt alkalmazott, amellyel az elmúlt bő két évtizedben is csak elvétve, különösen súlyos indokok esetén élt. Meggyőződésem, hogy mi ennél többet nem tehettünk. Most azokon a sor, akiknek jogállami kötelessége, hogy saját hatáskörben az AB döntése szerint járjanak el.
– De ha a végrehajtó hatalom azt a megoldást választja, amire többször is volt példa, hogy az alaptörvény módosításával írják felül az AB határozatát, sejteni lehet, mi lesz a kényszernyugdíjazott bírák sorsa.
– Ezt a gyakorlatot korábban már több alkalommal is bíráltam, mert nem felel meg az alkotmányosság követelményeinek. Ugyanakkor reményemet fejeztem ki, hogy az új alaptörvény hatályba lépése után szakítanak ezzel a módszerrel. Most egyébként annyiban más a helyzet, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása kapcsán kötelezettségszegési eljárás keretében vizsgálódik az Európai Unió Bírósága, míg a strasbourgi emberi jogi bíróság az érintettek beadványa alapján jár majd el. Fontosnak tartom, hogy ilyen helyzetben először idehaza, a magyar jog keretein belül keressünk és találjunk megoldást. Bízom benne, hogy a mostani határozatunk nem arra ad majd újabb alkalmat, hogy a „ki az erősebb” kérdés jegyében kezeljék az ügyet, hanem az alkotmányos és a nemzetközileg is elfogadott elveknek megfelelő szabályozás születik.
– A bírák már tavaly az AB-hez fordultak, de mire a testület döntött, több mint kétszáz főt menesztettek. A mostani verdikt eső után köpönyeg…
– A megsemmisítés visszamenőleges hatálya miatt semmiképpen sem az. A helyzetünket nehezítette, hogy a szabályozás vizsgálata közben átalakult a jogszabályi környezet, s ezzel együtt változtak az AB hatáskörei. Ezért a bírák tavalyi beadványát – amely eredetileg absztrakt normakontrollra irányult, amelynek kezdeményezésére idén már nem jogosultak – alkotmányjogi panaszként ismét be kellett nyújtani. Ráadásul – ez a sajtóban is megjelent – változott az előadó alkotmánybíró személye is. Mindezek után előadó bíróként és elnökként is a lehető legrövidebb időn belül, még a nyári szünet előtt próbáltam a dolgot döntésre vinni. De hadd tegyem hozzá azt is: az AB ilyen bonyolult, nagy horderejű ügyekben három-négy hónap alatt korábban sem hozott határozatot. A visszamenőleges megsemmisítéssel pedig az AB éppen azt biztosította, hogy a már felmentett bírák is jogorvoslatot kapjanak. Ezzel a megoldással ráadásul azt is egyértelművé kívántuk tenni, hogy a döntésünk nemcsak azt a nyolcvan embert érinti, aki hozzánk fordult, hanem mindenkit, akit a megsemmisített szabályok alapján mentettek föl.
– Ami persze dodonai döntés: a jogalkalmazókra bízza, hogy a bírák jogállásáról szóló törvény alapján rendezzék a helyzetet, miközben egyes vélemények szerint az AB-határozatban rendelkezni kellett volna a menesztett emberek visszahelyezéséről.
– Határozott meggyőződésem, hogy az AB a rendelkezésére álló legszigorúbb szankciót alkalmazta ebben az ügyben, amivel minden tőle telhetőt megtett a jogsérelmek orvoslása érdekében. A testület a normakontroll-eljárásban a felmentések alapjául szolgáló törvényt vizsgálta, és értelemszerűen a jogkövetkezmény is ehhez igazodott. Nincs például törvényi alapja annak, hogy az AB a köztársasági elnök egyedi felmentő aktusainak semmisségéről rendelkezzék. A törvény visszamenőleges hatályú megsemmisítése volt az az eszköz, amellyel az AB valamennyi bíró, köztük a már felmentettek számára is biztosítani tudta sérelmeik orvoslását. Ez akkor is így van, ha ehhez további lépésekre van most szükség. Az érintettek ügyében azonban innentől kezdve a döntésünknek megfelelően kell eljárni, vagyis a jogellenes felmentéseket orvosolni kell.
– Ha késve is, de a bírák nyugdíjazása ügyében mindenképpen olyan döntés született, amely azt bizonyítja, hogy a testület – amelynek tevékenységét sokan kritizálják, és egyes tagjait gyakran politikai elfogultsággal is vádolják – képes szakmai alapon dönteni. Másfelől a határozatból kitűnik, hogy az AB soha ennyire nem volt megosztott, hiszen a határozatot hét alkotmánybíró elfogadta, hét elutasította, s csak az elnök szavazata döntött. Politikai vagy szakmai törésvonalak mentén vált két csapatra a testület?
– Az elemzések általában azt a feltételezést próbálják erősíteni, hogy egyértelműen politikai törésvonalak mentén született döntésről van szó. Azonban a tavaly szeptember óta – amikor az AB öt új, kizárólag a kormánypártok által jelölt taggal egészült ki (a Szerk.) – hozott határozatokhoz fűzött különvélemények és párhuzamos indoklások alapján ezek a törésvonalak nem nagyon igazolhatók. Tény ugyanakkor, hogy a bírák kényszernyugdíjazásának ügyében a testület minden korábbinál megosztottabbá vált, és mára nem is tartható az elnökségem első két évében nyilvánvalóvá tett törekvésem, amely szerint a nagy horderejű ügyekben konszenzusos döntést kell hozni. Az elmúlt időszakban ez egyre nehezebbé vált, lassította a döntéshozatalt, ma pedig már világos, hogy bizonyos ügyekben teljesen reménytelen. Minden fanyalgó vélekedés dacára is úgy érzem azonban, hogy az AB bizonyítani tudta: kényes kérdésekben is a törvényhozás kontrollját jelentheti.
– Bizonyára sokan szeretnék úgy értékelni a kialakult helyzetet, hogy a bírák nem pártpolitikai szempontok, hanem saját – adott esetben konzervatív vagy liberális – értékrendjük alapján értelmezik különbözőképpen az alaptörvényt. De szakmai szempontok alapján lehetséges ugyanazt feketének vagy fehérnek látni?
– Az egyes ügyekben sokszor megbicsaklik az a logika, amely azon alapul, hogy az egyes alkotmánybírákat mely pártok jelölték. Most is volt olyan alkotmánybíró, akit korábban a Fidesz jelölt, és mégis támogatta a bírák előrehozott nyugdíjára vonatkozó szabályozás megsemmisítését. Ha pedig elolvassa a különvéleményeket, akkor azokban két alkotmánybíró szintén egyetértett a bírói függetlenség sérelmének megállapításával, és csak az alkalmazott jogkövetkezmény miatt nem támogatta a döntést. Más különvélemények a bírói függetlenség eltérő felfogása alapján érvelnek. Az én szakmai meggyőződésem az, hogy a bírák idő előtti menesztése – miután a nyugdíjkorhatárt átmeneti idő nélkül nyolc évvel csökkentették – sérti a függetlenséget. Az viszont nem lenne helyes, ha az eltérő megközelítéseket itt értékelném.
– Az AB legutóbbi határozata azért is érdekes, mert talán első alkalommal próbálta értelmezni a történeti alkotmány vívmányait, hiszen a bírói függetlenségnek már a XIX. század második felében megfogalmazott elveire figyelemmel hozta meg a döntését.
– Ez az ügy váratlan alkalmat kínált arra, hogy a már korábban sokak által megfogalmazott kérdésre választ adjunk: miként lehet azt a rejtélyes lehetőséget kihasználnunk, hogy a történeti alkotmány értelmezésének segítségével találjunk megoldást valamilyen aktuális alapjogi problémára. Közös gondolkodás eredményeként jutottunk arra a következtetésre, hogy hívjuk fel az 1869. évi IV. törvénycikket, amely rögzíti a bírói függetlenség alapelveit, amelyek – a történeti alkotmány egyik vívmányaként – máig érvényesnek tekinthetők. Én egyébként a kilencvenes években egy dolgozat erejéig foglalkoztam a történeti alkotmánnyal, és már akkor úgy gondoltam, hogy annak értékei most is aktuálisak. A testület jogtörténész tagja, Balogh Elemér tevőlegesen is segített nekem e rész kidolgozásában. Ez a hivatkozás egyébként nem jogalapja a kifogásolt rendelkezések megsemmisítésének, inkább csak az értelmezést segítette egy olyan helyzetben, amikor két jogszabály közötti ellentmondást, illetve alaptörvény-ellenességet kellett feloldanunk. Ehhez pedig segítségül hívtuk azt az 1869-es törvénycikket, amelyből kitűnik, hogy a bírói függetlenségnek – amelynek része volt az elmozdíthatatlanság és a hetvenéves nyugdíjkorhatár is – csaknem másfél évszázada élő hagyománya van Magyarországon.
– Pokol Béla viszont különvéleményében arra figyelmeztetett, hogy a történeti alkotmányra hivatkozással veszélyes precedenst teremtett az AB.
– Már korábban is vitát váltott ki, hogy ilyen nehezen definiálható, nem pontosan körülhatárolható tartalmú fogalom bekerüljön-e egy korszerű alaptörvénybe, s talán a jogalkotók sem hittek abban, hogy ezt értelmes tartalommal sikerül majd kitölteni. Azt hiszem, hogy a történeti alkotmány nem lesz gyakori hivatkozási alap, de most ezt mindenképpen helyénvalónak láttam. Nem gondolom, hogy ezzel a lehetőséggel a beadványozók a későbbiekben túl gyakran élhetnének majd, hiszen a történeti alkotmányra hivatkozással jogszabály megsemmisítését önmagában nem lehet megalapozni, s a történeti alkotmányhoz nem térhetünk vissza, legfeljebb annak a mai jogfelfogás szerint is értelmezhető néhány vívmányát értékelhetjük. A bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság kétségkívül ilyen vívmány.
– A közelmúltban meghozott határozatok azt is mutatják, hogy az AB esetenként a kifogásolt rendelkezéseket formai okokra hivatkozással semmisítette meg, miközben a jogszabályok érdemét tekintve tartózkodott az állásfoglalástól. Ez történt az egyházügyi törvény, illetve az egyetemi hallgatók röghöz kötéséről szóló kormányrendelet esetében is. Egyes vélemények szerint elgyávult a testület. Tényleg így van?
– Mindkét említett ügyben nagyon szorított minket az idő, és a formai hibák megállapítása gyors, a jogszabályok hatálybalépése előtti döntést eredményezhetett. Emellett egyes ügyekben a testület megosztottsága is kétségkívül oda vezetett, hogy az előadó alkotmánybírák számoltak azzal: könnyebb konszenzust teremteni, illetve megszerezni a döntéshez szükséges többséget, ha a beadványok kapcsán csak formai kifogásokat fogalmaznak meg. A kérdésben szereplő két esetben ezért valóban itt megálltunk, de a bírák nyugdíjazása ügyében érdemben is megállapítottuk a szabályozás alkotmányellenességét.
– Januártól új szabályok alapján működik az alkotmánybíróság, például megszűnt a mindenki által kezdeményezhető utólagos normakontroll, az actio popularis, jött viszont a bírói döntések felülvizsgálatára is kiterjedő alkotmányjogi panasz.
– Valóban ez az egyik leglátványosabb és leginkább vitatott változás, s a lehetséges következményeket mi sem láttuk előre. Annyi már bizonyos, hogy a tavaly 1600 körüli folyamatban levő ügy jelentős része a törvény erejénél fogva megszűnt. Az utólagos normakontrollra irányuló beadványokat, amennyiben valaki bizonyítani tudta a személyes érintettségét, március végéig alkotmányjogi panaszként ismét be lehetett terjeszteni, s csaknem háromszázan éltek ezzel a lehetőséggel. Folyamatosan döntünk ezek befogadhatóságáról. Érkezett emellett körülbelül háromszáz új alkotmányjogi panasz, és bár a törvény nem tartalmaz ilyet, a befogadási eljárásra határidőket szabtunk meg. Érdemi döntés viszont az alkotmánybírósági törvény értelmében csak azokban az esetekben várható majd, amikor a panaszban kiemelkedő jelentőségű alkotmányossági kérdés merül fel, illetve ha az érintettnek a kifogásolt bírósági döntés az ügy érdemére kiható jogsérelmet okozott.
– Utólagos normakontrollt ma csak a kormány, a képviselők legalább negyede, illetve az alapvető jogok biztosa indítványozhat. A kabinet vagy a parlament ilyet nem fog kezdeményezni, magánszemély, illetve társadalmi szervezet pedig nem is jogosult rá. Nem kell attól tartani, hogy emiatt hatályban maradhatnak alkotmányellenes törvények?
– A félreértések eloszlatása érdekében ezúttal is hangsúlyozom, hogy az actio popularis elvesztése nem jelenti azt, hogy utólagos normakontrollra ne lenne lehetőség. Alkotmányjogi panaszt ugyanis nemcsak bírói ítélet kapcsán, hanem akkor is be lehet nyújtani, ha valakinek az alkotmányos jogait valamilyen törvény közvetlenül, bírói döntés nélkül is sérti. Ez a helyzet például az egyházügyi törvény esetében, amikor egyértelműen kimutatható az egyéni érintettség. A bírák nyugdíjazására vonatkozó szabályok felülvizsgálatára ugyancsak az adott lehetőséget, hogy a törvény egy bizonyos kör alapvető jogait csorbította, s ennek megállapítása érdekében nem kellett előbb bírósághoz fordulni. Egy-egy fontos ügyben pedig már az is látszik, hogy a civil jogvédők sem tekintik magukat eszköztelennek az AB-hoz fordulás terén. Az egyházügyi törvény esetében a jogsérelmet szenvedettek képviselőjeként, a terrorelhárítási központ titkos adatszerzésével kapcsolatban pedig közvetlen érintettként fordultak hozzánk. Az is bebizonyosodott, hogy az ombudsman indítványozói joga kulcseleme az új szabályozásnak: az alapvető jogok biztosa eddig húsz ügyben nyújtott be indítványt utólagos normakontrollra, az utóbbi hetekben például a családjogi törvény, a hallgatók röghöz kötése, a nemzetiségi törvény, a választási törvény és az alkotmánybírósági törvény miatt is hozzánk fordult. Összességében tehát egyértelműen adottak a feltételek ahhoz, hogy az AB a jövőben is eltávolítsa a jogrendből az alkotmányellenes törvényeket.
– Okozott-e zavart, hogy az év első néhány hónapja tulajdonképpen átmeneti időszak volt, amikor mindenkinek tanulnia kellett az új szabályokat?
– Az AB első félévi tevékenységét éppen az átmeneti jelleg miatt nehéz értékelni, hiszen az első három hónap részben a korábbi ügyek megszüntetésével, részben az utólagos normakontrollra irányuló korábbi beadványok alkotmányjogi panaszként történő érkeztetésével, szignálásával telt el. S hogy ez valóban tanulóidőszak volt, az is jelzi, hogy az egyes ügyek befogadhatóságáról szeptemberig nem öttagú tanácsokban, hanem teljes ülésen döntünk. Ennek célja az, hogy egyebek mellett a személyes érintettség tekintetében egységes követelményrendszert alakítsunk ki. Ez tehát egy csonka félév volt, és mérleget csak az esztendő végén tudunk vonni. De ahhoz, hogy 2012-t eredményes időszaknak tekinthessük majd, az ősszel igen intenzív munkára, számos érdemi határozat meghozatalára lesz szükség.
– Ősztől tehát már csak öt bírón múlik, hogy a testület érdemben mely ügyekben jár majd el? Ez jelentheti azt, hogy az egyes beadványok sorsa a tanácsok összetételétől függően esetlegessé válik?
– Szó sincs erről, mert az alkotmánybíráknak továbbra is lehetőségük van arra, hogy az ügy teljes ülés előtt való tárgyalását kérjék. Azt gondolom, hogy a fontosabb ügyekben élni fogunk ezzel a lehetőséggel.
– A személyes érintettség megítélése alapvető kérdésnek tűnik, mert például a Szabadság és Reform Intézet beadványát ennek hiányában utasították el, miközben a panaszban arra hivatkoztak, hogy a Fidesznek a hatalom kizárólagos megszerzésére és gyakorlására irányuló törekvéseinek mindenki az áldozatává válhat.
– A testület egyhangúan döntött arról, hogy a személyes érintettségnek azt a rendkívül tág értelmezését, amelyre a beadványt alapozták, nem fogadhatjuk el. Az alkotmányjogi panasz szerint önmagában az, hogy bizonyos intézmények vezetőit vagy testületek tagjait a kormány érdemi egyeztetés nélkül neveztetheti ki, a hatalom kizárólagos gyakorlására irányul, és válogatás nélkül mindenkit érint. Ezzel az AB nem értett egyet, és ennél konkrétabb érintettséget vár el, de kétségtelen, hogy a befogadási kritériumrendszer még alakulóban van. Visszatérve az eredeti kérdésre: felfigyeltünk arra, hogy a magunk szabta határidőket esetenként nem tudjuk tartani, mert sokszor hiánypótlásra van szükség, és emiatt a bírónak már alig marad ideje a döntés előkészítésére. Ez azt jelzi, hogy a panaszosoknak – illetve jogi képviselőiknek – is tanulniuk kell az új szabályokat, miközben máris látszik: egyes ügyvédek, illetve jogvédő szervezetek nyilvánvalóan szakosodni kívánnak, s több, igen színvonalas beadvánnyal is találkoztam. Viszont nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy bizonyos ügyekben – azt gondolva, hogy ezzel nagyobb nyomatékot adnak az adott indítványnak – számos panasz érkezett, mivel ez csak lassítja a folyamatot, a beadványokat egyenként számba kell venni. Erre semmi szükség, hiszen például a bírák esetében a döntésünk nemcsak azt a nyolcvan embert érinti, aki hozzánk fordult, hanem mindenkit. Mindemellett állást kellett foglalnunk például arról, hogy mi legyen a korábbi határozatok sorsa. Végül konszenzusos döntés született a testületen belül: az alaptörvény elfogadása előtt született határozatok – amennyiben az alkotmányos rendelkezések ma is azonosak vagy hasonlók – tovább élnek, és az azoktól való esetleges eltérést indokolni kell majd.
– Az eddigi tapasztalatok alapján látni-e már, hogy milyen jellegű ügyekben nyújtanak be alkotmányjogi panaszt?
– Számomra meglepetést okozott, hogy többnyire nem büntetőügyekben fordulnak hozzánk, miközben az alapjogokat leginkább az ilyen eljárásokban korlátozzák. Ezzel szemben az indítványok zöme polgári jogi és gazdasági ügyben érkezik, aminek persze lehet egy egészen nyilvánvaló magyarázata: egy gazdálkodó szervezet könnyebben fizeti meg az ügyvédet, mint egy gyanúsított, akinek a jogi segítségnyújtásról szóló törvény szerint alkotmányjogi panasz esetén nem jár ingyenes jogi képviselet. Az ombudsman egyébként ezt a rendelkezést is megtámadta.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)