"Laboratórium" címmel közöl jegyzetet a Sme című szlovák liberális napilap Orbán Viktor és az alkotmánybíróság közti nézeteltérésről.
“Az Orbán Viktor által Magyarország számára elkészített újabb forradalmi lépés az alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálása” – írja a szerző, Peter Schutz, aki szerint a témát érdemes részletesebben is megvitatni, mert a Kárpát-medence más részein is felmerültek hasonló gondolatok. Orbán számára az ürügyet az az alkotmánybírósági döntés szolgáltatta, miszerint a magas végkielégítések visszamenőleges 98 százalékos megadóztatása alkotmányellenes. A “Fidesz-klub főnöke” úgy véli, ha az adókról nem lehet népszavazást tartani, akkor az alkotmánybíróságnak sem lehet ilyen jogköre – írta ki a Sme jegyzetírója.
A szerző szerint ez megkérdőjelezhető. Ez az érv azt az elképzelést tükrözi, hogy egy demokráciában a parlament mindenki felett áll. Ennek az elméletnek, amelynek Szlovákiában is vannak hívei, a legfőbb teoretikusa nem Orbán Viktor, hanem Václav Klaus. A cseh államfő tavaly ősszel arra szólította fel a parlamentet, hogy értékelje át az alkotmánybíróság pozícióját. Az alkotmánybíróság ugyanis alkotmányellenesnek találta az előrehozott választások kihirdetését – írta a Sme.
Meglehet, hogy Klaust valóban a demokráciai féltése ihlette, de a mai Magyarország az “olykor bolondos Fidesz” kétharmadával olyan egyedi laboratórium, ahol közelről figyelhetjük meg, hová vezethetnek az ideológiai támadások a “bírói uralom” ellen – írta a liberális napilap.
A Sme jegyzetírója szerint “nyilvánvaló, hogy a bírák is tévedhetnek, s olykor le is vannak fizetve, amit Szlovákiában jól ismerünk.”
A nagy kérdés azonban az, hogy az alkotmánybíróságnál biztonságosabb-e az élet, a szabadság és a vagyon számára “a beképzelt és forradalmi küldetésében hívő kétharmados törvényhozási hatalom” – zárta jegyzetét a szlovák napilap szerzője.
(http://komentare.sme.sk/c/5617485/laboratorium.html)
http://24.hu/kulfold/2010/10/30/szlovak-lap-a-magyar-alkotmanybirak-jogkorenek-megnyirbalasarol/
2015. október 31., szombat
retró: Magyar kollégájával tárgyalt a szlovák Alkotmánybíróság elnökasszonya
2009. április 16. - 15:36 | Belföld
A szlovák és a magyar alkotmánybíróság együttműködésének elmélyítéséről tárgyalt Ivetta Macejková, a kassai Alkotmánybíróság elnöke csütörtökön Pozsonyban szlovák partnerével Paczolay Péterrel.
Együttműködésünk az elmúlt fél év alatt intenzívebbé vált. Megbeszéléseink alkalmával összevetjük a két ország alkotmányos rendszerét, ennek keretében pedig külön foglalkoztunk az alkotmánybírák megválasztásával és a testületek jogkörével" - jelentette ki pozsonyi tárgyalásai után Paczolay Péter. Kifejtette: Magyarország számára érdekes, hogy bár a két ország alkotmánybíróságának jogköre és az alkotmány szövege eltér egymástól, az alkotmánybíróság munkájában mindkét államban nagyjából hasonló problémák merülnek fel.
Ivetta Macejková szintén úgy vélte, hogy a két ország alkotmánybírósági rendszere lényegében megegyezik egymással. "Közös nevezőn vagyunk abban, hogy az alkotmánybíróságok legfőbb feladata az alkotmányosság absztrakt ellenőrzése, tehát annak vizsgálata, hogy a törvények összhangban vannak-e az alkotmánnyal" - mondta újságíróknak a szlovák alkotmánybíróság elnöke.
"Ezen a téren nagyon hasznosak mindkét fél számára a másik oldal tapasztalatai" - tette hozzá Paczolay.
A két alkotmánybírósági elnököt fogadta Pavol Paška, a szlovák parlament elnöke.
mti/para
http://parameter.sk/rovat/belfold/2009/04/16/magyar-kollegajaval-targyalt-szlovak-alkotmanybirosag-elnokasszonya
A szlovák és a magyar alkotmánybíróság együttműködésének elmélyítéséről tárgyalt Ivetta Macejková, a kassai Alkotmánybíróság elnöke csütörtökön Pozsonyban szlovák partnerével Paczolay Péterrel.
Együttműködésünk az elmúlt fél év alatt intenzívebbé vált. Megbeszéléseink alkalmával összevetjük a két ország alkotmányos rendszerét, ennek keretében pedig külön foglalkoztunk az alkotmánybírák megválasztásával és a testületek jogkörével" - jelentette ki pozsonyi tárgyalásai után Paczolay Péter. Kifejtette: Magyarország számára érdekes, hogy bár a két ország alkotmánybíróságának jogköre és az alkotmány szövege eltér egymástól, az alkotmánybíróság munkájában mindkét államban nagyjából hasonló problémák merülnek fel.
Ivetta Macejková szintén úgy vélte, hogy a két ország alkotmánybírósági rendszere lényegében megegyezik egymással. "Közös nevezőn vagyunk abban, hogy az alkotmánybíróságok legfőbb feladata az alkotmányosság absztrakt ellenőrzése, tehát annak vizsgálata, hogy a törvények összhangban vannak-e az alkotmánnyal" - mondta újságíróknak a szlovák alkotmánybíróság elnöke.
"Ezen a téren nagyon hasznosak mindkét fél számára a másik oldal tapasztalatai" - tette hozzá Paczolay.
A két alkotmánybírósági elnököt fogadta Pavol Paška, a szlovák parlament elnöke.
mti/para
http://parameter.sk/rovat/belfold/2009/04/16/magyar-kollegajaval-targyalt-szlovak-alkotmanybirosag-elnokasszonya
retró: Kényszerszünetet tartanak a szlovák alkotmánybírák
MTI
2007.01.22. 11:36
Hétfőtől mindössze négy alkotmánybírója van Szlovákia legfelsőbb taláros testületének, mert a korábbi alkotmánybírók megbízatása egymást követően lejárt, a helyükbe lépő kilenc bíró kinevezésével pedig az államfő azért tartozik, mert ez ügyben még neki is adós a törvényhozás. Ivan Gasparovic államfő a kilenc új alkotmánybírót a parlament által megválasztandó 18 jelölt közül nevezi ki, mert hogy minden helyre két embert kell jelölni, és hogy melyik ülhet majd a bírói székbe, arról már az államfő dönt. Mivel a törvényhozás még csak tizenhét jelöltet választott meg, az államfő a hiányzó egy jelölt megnevezéséig nem tud lépni.
Az alkotmánybíróság válságáról író hétfői szlovák lapok szerint az "interregnum" január végéig mindenképpen elhúzódik, mert a parlament ülésszaka csak a hónap végén kezdődik. Szinte biztos azonban, hogy a soros ülésen a kormánykoalíció által jelölt tizennyolcadik ember is bizalmat kap. A testület addig kényszerszünetet tart, de februárban már bízvást teljes felállásban, tizenhárom bíróval folytathatja a munkát. Szlovákiában az alkotmánybírók megbízatása 12 évre szól.
http://index.hu/kulfold/hirek/296908/
2015. október 30., péntek
Nem lehet érzelmes rendőrt fotózni
Az Alkotmánybíróság határozata értelmében született új ítélet azon rendőrök ügyében, akik személyiségi jogaikat érezték megsértve, mert felismerhető fotó készült róluk a rendvédelmi dolgozók tüntetésén. A jövőben csak olyan rendőrökről lehet arcképes fotót közölni, akiken intézkedés közben nem fejeződik ki érzelem.
A rendőrök körében egy évtizedes gyakorlat volt, hogy amennyiben felismerhető fotó készült róluk egy sajtóorgánumban, akkor személyiségi jogi pert indítottak, ezeket a pereket rendszeresen meg is nyerték, így több százezer forint kártérítéshez is jutottak, rengeteg ügyvéd kifejezetten ezekre az ügyekre specializálódott. Ennek a gyakorlatnak vetett véget az Index ügyét követően a Kúria jogegységesítő döntése, az Alkotmánybíróság határozatával összhangban, miszerint szabadon lehet fotózni az intézkedő rendőröket, amennyiben a rendőrön nem fejeződik ki semmilyen érzelem, nem emberi valójában, hanem a végrehajtó hatalom arcaként szerepel egy fotón.
Mosolygóról nem, csak rideg intézkedő rendőrökről lehet felismerhető fotót közölni a jövőben, mi is ennek megfelelően jártunk el.
Fotó: Börcsök Zsófia
Az ügyet az indította el, hogy az Index lefotózott két rendőrt a rendvédelmi dolgozók tüntetésén, akik pert indítottak a szerkesztőség ellen. Az akkori gyakorlat szerint meg is nyerték a pert, ezt követően vitte egészen az Alkotmánybíróságig az ügyet a portál. Ugyan a korábbi gyakorlatot megszüntető döntést hozott a legfelsőbb bírói testület, de az ez alapján megismételt elsőfokú eljárásban ismét elmarasztalták a portál, azaz a "kivételből csináltak főszabályt", mert a rendőrök a kérdéses fotón emberi mivoltukban jelentek meg.
http://hvg.hu/itthon/20151030_Nem_lehet_erzelmes_rendort_fotozni
A rendőrök körében egy évtizedes gyakorlat volt, hogy amennyiben felismerhető fotó készült róluk egy sajtóorgánumban, akkor személyiségi jogi pert indítottak, ezeket a pereket rendszeresen meg is nyerték, így több százezer forint kártérítéshez is jutottak, rengeteg ügyvéd kifejezetten ezekre az ügyekre specializálódott. Ennek a gyakorlatnak vetett véget az Index ügyét követően a Kúria jogegységesítő döntése, az Alkotmánybíróság határozatával összhangban, miszerint szabadon lehet fotózni az intézkedő rendőröket, amennyiben a rendőrön nem fejeződik ki semmilyen érzelem, nem emberi valójában, hanem a végrehajtó hatalom arcaként szerepel egy fotón.
Mosolygóról nem, csak rideg intézkedő rendőrökről lehet felismerhető fotót közölni a jövőben, mi is ennek megfelelően jártunk el.
Fotó: Börcsök Zsófia
Az ügyet az indította el, hogy az Index lefotózott két rendőrt a rendvédelmi dolgozók tüntetésén, akik pert indítottak a szerkesztőség ellen. Az akkori gyakorlat szerint meg is nyerték a pert, ezt követően vitte egészen az Alkotmánybíróságig az ügyet a portál. Ugyan a korábbi gyakorlatot megszüntető döntést hozott a legfelsőbb bírói testület, de az ez alapján megismételt elsőfokú eljárásban ismét elmarasztalták a portál, azaz a "kivételből csináltak főszabályt", mert a rendőrök a kérdéses fotón emberi mivoltukban jelentek meg.
http://hvg.hu/itthon/20151030_Nem_lehet_erzelmes_rendort_fotozni
2015. október 28., szerda
Keményen nekiment a magyar kormánynak Colleen Bell
Tíz hónapja Magyarországon van, de eddig még nem bírált ilyen nyíltan Colleen Bell. Az Egyesült Államok budapesti nagykövete aggodalmát fejezte ki a magyarországi korrupció, a civil szervezetek elleni fellépés és a média csorbuló függetlensége miatt, a menekültválság ügyében viszont megismételte: Magyarországnak joga van megvédeni határait.
Lassan egy éve van Magyarországon Colleen Bell, az Egyesült Államok nagykövete, de még soha nem fogalmazott meg olyan kemény kritikákat a magyar kormánnyal szemben, mint a Corvinus Egyetemen tartott beszédén.
Való igaz, hogy a januárban kinevezett nagykövet eddig még nem sokszor szólalt meg nyilvánosan politikai ügyekben. Az Origónak adott exkluzív interjúban egy hónapja főleg a menekültválságról beszélt, de most más témákat is érintett. Információink szerint nem véletlenül tartott ilyen sokáig a nyilvános felszólalás, a nagykövet előbb még meg akarta ismerni a magyar politikai viszonyokat, és találkozni akart a döntéshozókkal is.
Beszédében erre Bell is utalt.
„Első napom óta folyamatos kapcsolatban vagyok a kormány tagjaival és az egyszerű emberekkel is" – mondta a nagykövet, aki néhány napja a Hortobágyon járt.
Megköszönte a segítséget, de...
Colleen Bell beszéde elején persze nem felejtette el megemlíteni, hogy a két ország szoros szövetséges és partneri viszonyban áll. Kiemelte, hogy Magyarország nagyon fontos NATO-szövetséges, a legnagyobb sikertörténetnek pedig a budapesti székhelyű Nemzetközi Rendészeti Akadémia több évtizedes történetét említette. Köszönetet mondott Magyarország afganisztáni és balkáni szerepvállalásáért, valamint azért is, hogy hazánk támogatja a terror elleni harcot. Itt említette azt is, hogy Magyarország fontos szerepet játszott az ukrán konfliktus megoldásában.
Az Egyesült Államok nagykövete ugyanakkor - korábbi udvarias felszólalásaival ellentétben – szerda este több ponton is bírálta a magyar kormányt.
„Ezek senkit nem érhetnek meglepetésként, hiszen már korábban is sokszor kifejtettük őket, és nem változott a hozzáállásunk" – mondta.
Első problémaként a nagykövet a magyarországi korrupciót említette.
„A magyarországi korrupció nagyon komoly aggodalomra ad okot. Mindenütt, ahol a rendszerszintű korrupció hatékonyan aláássa a tisztességes kormányzást, termékeny talajt hoz létre a polgári nyugtalanság, a kormányzattal szembeni ellenállás, sőt még az erőszakos szélsőségesség számára is" – tette hozzá.
A paksi szerződésnek nyilvánosnak kellene lennie
Bell szerint a korrupció ellen a nyilvánosság eszközével lehet harcolni. Úgy vélte: segíthet a közbeszerzési rendszerek megreformálása, a választott tisztségviselők elszámoltatása, beleértve azt is, hogy a tisztségviselőt kötelezzük arra, hogy fedje fel a vagyoni helyzetét. Ha az emberek információt kapnak, akkor szerinte jobban megbíznak a hatalomban is - mondta,
Példaként említette a paksi szerződéseket, amiket szerinte nyilvánosságra kellene hozni,
mert megváltoztatná a felállást az energiaszektorban.
"Azt várjuk a magyar kormánytól, hogy növelje az átláthatóságot, és kezdje ennek a megállapodásnak a részleteivel" - tette hozzá.
Bell bírálta a civil szervezetek elleni fellépést is.
„Ahol a kormány akadályozza a civil szervezetek munkáját, ott nincs teljes szabadság" – jelentette ki.
A nagykövet aggályosnak tartotta, hogy volt olyan időszak, amikor egyszerre ötven civil szervezet ellen volt vizsgálat. Üdvözölte viszont, hogy a magyar bíróság a civileknek adott igazat, és kimondta, hogy nem követtek el törvénytelenséget.
Fotó: Polyák Attila - Origo
Kiemelte viszont, hogy a helyzet még nem oldódott meg teljesen, hiszen hét szervezet ellen még mindig folynak vizsgálatok, a rendőrség pedig még nem szolgáltatta vissza a lefoglalt berendezéseket sem.
Ez nem tesz jót Magyarország nemzetközi hírnevének"
– mondta.
Kevésbé független az Alkotmánybíróság
A nagykövet kiállt a független igazságszolgáltatás mellett is, és bírálta, hogy az alkotmánybíróság tagjainak kinevezéséhez már nincs szükség a politikai pártok beleegyezésére.
„Az alaptörvényhez az elmúlt években fűzött módosítások csökkentették a magyar Alkotmánybíróság függetlenségét" – mondta.
Bell keményen kritizálta a sajtó függetlenségének korlátozására irányuló erőfeszítéseket is.
„Természetesen nem azt mondom, hogy Magyarországon bebörtönzik az újságírókat" – mondta Bell, de aggályosnak nevezte az állami hirdetések kiosztásának rendszerét, és az állami médiának nyújtott támogatásokat.
Magyar politikusok, értelmiségiek és a civil társadalom tagjai a sajtó szabadságának határozott hanyatlásáról beszélnek"
– tette hozzá.
A nagykövet szerint a médiahatósággal is komoly problémák vannak, főleg azért, mert csak egy politikai párt tagjai ülnek a szervezetben. Azzal sem értett egyet, hogy magánszemélyek arra használták a rendkívül alacsony törvényi küszöböket, hogy polgári és büntető pereket indítottak rágalmazási és becsületsértési ügyekben. Ez szerinte nagy anyagi károkat tud okozni a kormánykritikus sajtótermékeknek.
A nagykövet természetesen a bevándorlásra is kitért.
„Tisztában vagyunk vele, hogy rekord számú migráns érkezett Magyarországra, az ország pedig nagyon nehéz választás elé került. Az országnak joga van megvédeni a határait, de kötelessége is, hogy segítse a menekülteket. A xenofób retorika nem segít abban, hogy megoldást találjunk a problémára" – mondta.
"Magyarországnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy segíthessen vezetni az Európai Unión belül, hogy megtalálják a válságra adható leginkább átfogó, gyakorlati és humánus megoldást"
Bell szerint bármi is lesz a megoldás, annak az élet megvédésére és az emberi jogok betartására kell koncentrálnia.
Nem kell szobor Hómannak
Bell megragadta a lehetőséget, hogy üdvözölje azt is, hogy nem állítottak szobrot Hóman Bálintnak Székesfehérváron.
„Hóman öröksége sötét árnyékot vet azoknak a magyaroknak az emlékére, akiket a holokauszt áldozataként meggyilkoltak. Ez a város többre képes annál, minthogy egy ilyen embernek szobrot állítson" – mondta.
Bell beszéde végén megjegyezte: Magyarország Európa keresztútján fekszik, és adott számára a lehetőség, hogy ezzel a helyzettel a közös jó érdekében éljen.
"Elismerjük, hogy mi magunk sem felelünk meg mindig saját célkitűzéseinknek. Sokfélék vagyunk és a sokféleség vitákkal jár. De tudjuk, hogy ezek jó viták, amelyek lehetővé teszik a folyamatos önvizsgálatot" - fejezte be beszédét a nagykövet.
http://www.origo.hu/itthon/20151028-kemenyen-nekiment-a-magyar-kormanynak-colleen-bell.html
Lassan egy éve van Magyarországon Colleen Bell, az Egyesült Államok nagykövete, de még soha nem fogalmazott meg olyan kemény kritikákat a magyar kormánnyal szemben, mint a Corvinus Egyetemen tartott beszédén.
Való igaz, hogy a januárban kinevezett nagykövet eddig még nem sokszor szólalt meg nyilvánosan politikai ügyekben. Az Origónak adott exkluzív interjúban egy hónapja főleg a menekültválságról beszélt, de most más témákat is érintett. Információink szerint nem véletlenül tartott ilyen sokáig a nyilvános felszólalás, a nagykövet előbb még meg akarta ismerni a magyar politikai viszonyokat, és találkozni akart a döntéshozókkal is.
Beszédében erre Bell is utalt.
„Első napom óta folyamatos kapcsolatban vagyok a kormány tagjaival és az egyszerű emberekkel is" – mondta a nagykövet, aki néhány napja a Hortobágyon járt.
Megköszönte a segítséget, de...
Colleen Bell beszéde elején persze nem felejtette el megemlíteni, hogy a két ország szoros szövetséges és partneri viszonyban áll. Kiemelte, hogy Magyarország nagyon fontos NATO-szövetséges, a legnagyobb sikertörténetnek pedig a budapesti székhelyű Nemzetközi Rendészeti Akadémia több évtizedes történetét említette. Köszönetet mondott Magyarország afganisztáni és balkáni szerepvállalásáért, valamint azért is, hogy hazánk támogatja a terror elleni harcot. Itt említette azt is, hogy Magyarország fontos szerepet játszott az ukrán konfliktus megoldásában.
Az Egyesült Államok nagykövete ugyanakkor - korábbi udvarias felszólalásaival ellentétben – szerda este több ponton is bírálta a magyar kormányt.
„Ezek senkit nem érhetnek meglepetésként, hiszen már korábban is sokszor kifejtettük őket, és nem változott a hozzáállásunk" – mondta.
Első problémaként a nagykövet a magyarországi korrupciót említette.
„A magyarországi korrupció nagyon komoly aggodalomra ad okot. Mindenütt, ahol a rendszerszintű korrupció hatékonyan aláássa a tisztességes kormányzást, termékeny talajt hoz létre a polgári nyugtalanság, a kormányzattal szembeni ellenállás, sőt még az erőszakos szélsőségesség számára is" – tette hozzá.
A paksi szerződésnek nyilvánosnak kellene lennie
Bell szerint a korrupció ellen a nyilvánosság eszközével lehet harcolni. Úgy vélte: segíthet a közbeszerzési rendszerek megreformálása, a választott tisztségviselők elszámoltatása, beleértve azt is, hogy a tisztségviselőt kötelezzük arra, hogy fedje fel a vagyoni helyzetét. Ha az emberek információt kapnak, akkor szerinte jobban megbíznak a hatalomban is - mondta,
Példaként említette a paksi szerződéseket, amiket szerinte nyilvánosságra kellene hozni,
mert megváltoztatná a felállást az energiaszektorban.
"Azt várjuk a magyar kormánytól, hogy növelje az átláthatóságot, és kezdje ennek a megállapodásnak a részleteivel" - tette hozzá.
Bell bírálta a civil szervezetek elleni fellépést is.
„Ahol a kormány akadályozza a civil szervezetek munkáját, ott nincs teljes szabadság" – jelentette ki.
A nagykövet aggályosnak tartotta, hogy volt olyan időszak, amikor egyszerre ötven civil szervezet ellen volt vizsgálat. Üdvözölte viszont, hogy a magyar bíróság a civileknek adott igazat, és kimondta, hogy nem követtek el törvénytelenséget.
Kiemelte viszont, hogy a helyzet még nem oldódott meg teljesen, hiszen hét szervezet ellen még mindig folynak vizsgálatok, a rendőrség pedig még nem szolgáltatta vissza a lefoglalt berendezéseket sem.
Ez nem tesz jót Magyarország nemzetközi hírnevének"
– mondta.
Kevésbé független az Alkotmánybíróság
A nagykövet kiállt a független igazságszolgáltatás mellett is, és bírálta, hogy az alkotmánybíróság tagjainak kinevezéséhez már nincs szükség a politikai pártok beleegyezésére.
„Az alaptörvényhez az elmúlt években fűzött módosítások csökkentették a magyar Alkotmánybíróság függetlenségét" – mondta.
Bell keményen kritizálta a sajtó függetlenségének korlátozására irányuló erőfeszítéseket is.
„Természetesen nem azt mondom, hogy Magyarországon bebörtönzik az újságírókat" – mondta Bell, de aggályosnak nevezte az állami hirdetések kiosztásának rendszerét, és az állami médiának nyújtott támogatásokat.
Magyar politikusok, értelmiségiek és a civil társadalom tagjai a sajtó szabadságának határozott hanyatlásáról beszélnek"
– tette hozzá.
A nagykövet szerint a médiahatósággal is komoly problémák vannak, főleg azért, mert csak egy politikai párt tagjai ülnek a szervezetben. Azzal sem értett egyet, hogy magánszemélyek arra használták a rendkívül alacsony törvényi küszöböket, hogy polgári és büntető pereket indítottak rágalmazási és becsületsértési ügyekben. Ez szerinte nagy anyagi károkat tud okozni a kormánykritikus sajtótermékeknek.
A nagykövet természetesen a bevándorlásra is kitért.
„Tisztában vagyunk vele, hogy rekord számú migráns érkezett Magyarországra, az ország pedig nagyon nehéz választás elé került. Az országnak joga van megvédeni a határait, de kötelessége is, hogy segítse a menekülteket. A xenofób retorika nem segít abban, hogy megoldást találjunk a problémára" – mondta.
"Magyarországnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy segíthessen vezetni az Európai Unión belül, hogy megtalálják a válságra adható leginkább átfogó, gyakorlati és humánus megoldást"
Bell szerint bármi is lesz a megoldás, annak az élet megvédésére és az emberi jogok betartására kell koncentrálnia.
Nem kell szobor Hómannak
Bell megragadta a lehetőséget, hogy üdvözölje azt is, hogy nem állítottak szobrot Hóman Bálintnak Székesfehérváron.
„Hóman öröksége sötét árnyékot vet azoknak a magyaroknak az emlékére, akiket a holokauszt áldozataként meggyilkoltak. Ez a város többre képes annál, minthogy egy ilyen embernek szobrot állítson" – mondta.
Bell beszéde végén megjegyezte: Magyarország Európa keresztútján fekszik, és adott számára a lehetőség, hogy ezzel a helyzettel a közös jó érdekében éljen.
"Elismerjük, hogy mi magunk sem felelünk meg mindig saját célkitűzéseinknek. Sokfélék vagyunk és a sokféleség vitákkal jár. De tudjuk, hogy ezek jó viták, amelyek lehetővé teszik a folyamatos önvizsgálatot" - fejezte be beszédét a nagykövet.
http://www.origo.hu/itthon/20151028-kemenyen-nekiment-a-magyar-kormanynak-colleen-bell.html
2015. október 21., szerda
Deák Ferenc díjat kapott...
... A szakmai díjat olyan személyiségek kaphatják meg, akik alkotmánybíróként, bíróként, ügyészként, ügyvédként, közigazgatási szakemberként, közjegyzőként, jogtudósként az elmúlt századok nagy jogászainak, a deáki hagyományoknak méltó utódai.
A Pro meritis de iuris peritia in memoriam Francisci Deák, azaz jutalmul a jog tudójának Deák Ferencre való emlékezéssel elnevezésű díjat az Akadémia javaslatára az intézmény jogtudományi bizottsága, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Magyar Közigazgatási Kar vezetői alapították, és 2003 óta évről évre a hat jogász hivatásrend egy-egy képviselője részesül az elismerésben. Az alapítók döntésének értelmében évente felváltva egy alkotmánybíró vagy egy bíró lehet díjazott. Az idei évben alkotmánybíró részesülhetett a díjban.
A Magyar Ügyvédi Kamara székházában tartott ünnepélyes rendezvényen a díjakat Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, Dr. Polt Péter legfőbb ügyész, Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Dr. Harmathy Attila, az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának elnöke, Dr. Vörös Tamás, a Magyar Közigazgatási Társaság elnöke és Dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke adta át a kitüntetetteknek.
Dr. Zongor Gábor mellett Dr. Paczolay Péter korábbi alkotmánybírósági elnök, Dr. Györgyi Kálmán nyugalmazott legfőbb ügyész, Dr. Földi András egyetemi tanár, Dr. Nőt László ügyvéd és Dr. Gálné Dr. Komonczy Viktória közjegyző vehette át az elismerést.
http://www.toosz.hu/digitalcity/projects/tooszproject/boxedNewsEvent.jsp?dom=AAAAZJWX&prt=BAAFKYMH&fmn=BAAFKYMP&smen=BAAFKYMI&men=BAAFKYMI&firt=AAATGNQQ
Dr. Zongor Gábor mellett Dr. Paczolay Péter korábbi alkotmánybírósági elnök, Dr. Györgyi Kálmán nyugalmazott legfőbb ügyész, Dr. Földi András egyetemi tanár, Dr. Nőt László ügyvéd és Dr. Gálné Dr. Komonczy Viktória közjegyző vehette át az elismerést.
A Pro meritis de iuris peritia in memoriam Francisci Deák, azaz jutalmul a jog tudójának Deák Ferencre való emlékezéssel elnevezésű díjat az Akadémia javaslatára az intézmény jogtudományi bizottsága, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Magyar Közigazgatási Kar vezetői alapították, és 2003 óta évről évre a hat jogász hivatásrend egy-egy képviselője részesül az elismerésben. Az alapítók döntésének értelmében évente felváltva egy alkotmánybíró vagy egy bíró lehet díjazott. Az idei évben alkotmánybíró részesülhetett a díjban.
A Magyar Ügyvédi Kamara székházában tartott ünnepélyes rendezvényen a díjakat Dr. Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, Dr. Polt Péter legfőbb ügyész, Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Dr. Harmathy Attila, az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának elnöke, Dr. Vörös Tamás, a Magyar Közigazgatási Társaság elnöke és Dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke adta át a kitüntetetteknek.
Dr. Zongor Gábor mellett Dr. Paczolay Péter korábbi alkotmánybírósági elnök, Dr. Györgyi Kálmán nyugalmazott legfőbb ügyész, Dr. Földi András egyetemi tanár, Dr. Nőt László ügyvéd és Dr. Gálné Dr. Komonczy Viktória közjegyző vehette át az elismerést.
http://www.toosz.hu/digitalcity/projects/tooszproject/boxedNewsEvent.jsp?dom=AAAAZJWX&prt=BAAFKYMH&fmn=BAAFKYMP&smen=BAAFKYMI&men=BAAFKYMI&firt=AAATGNQQ
Dr. Zongor Gábor mellett Dr. Paczolay Péter korábbi alkotmánybírósági elnök, Dr. Györgyi Kálmán nyugalmazott legfőbb ügyész, Dr. Földi András egyetemi tanár, Dr. Nőt László ügyvéd és Dr. Gálné Dr. Komonczy Viktória közjegyző vehette át az elismerést.
2015. október 8., csütörtök
Felfoghatatlan döntés az Alkotmánybíróságtól
Az Alkotmánybíróság fittyet hány a jogbiztonságra és felrúgta eddigi gyakorlatát! A testület alapvető jogállami követelményekkel szembemenő határozatot hozott: mostantól a helyi önkormányzatok jogalkotásának korlátait már nem a jogbiztonság követelménye határozza meg. Vagyis: az Alkotmánybíróság önkényes és szakmaiatlan határozatával bebetonozta az önkormányzati önkényt.
Néhány hónapja aggodalmunkat fejeztük ki amiatt, hogy az Alkotmánybíróság majd’ két éve ül egy olyan utólagos normakontroll indítványon, amelyet korábbi, 2012 novemberi döntése indoklását lényegében egy az egyben átvéve már réges-régen meghozhatott volna, és amellyel véget vethetett volna az önkormányzati önkénynek, amelyre az önkormányzati törvény hatalmazza fel a helyi képviselő-testületeket azáltal, hogy feljogosítja őket kvázi büntető (kvázi szabálysértési) jogszabályok alkotására mindenféle garanciális törvényi keretek nélkül.
Némi rossz sejtésünk tehát már volt, de a határozat, amely végül 2015. szeptember 29-én látott napvilágot, minden képzeletünket felülmúlóan rémisztő. Nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy az ember – a határozatot olvasva – megállapítsa: adva volt, hogy hogyan kell dönteni, és bármilyen áron, akármilyen kicsavart és alapvető alkotmányos elvekkel szembemenő indoklással, de a döntést alá kellett valahogy támasztani.
Egy blogposzt műfaji kereteit természetesen meghaladja a részletes alkotmányjogi elemzés, de úgy gondoljuk, hogy a nagyközönség számára is érdekes lehet az AB riasztó érvelésének pontokba szedett rövid ismertetése:
Igaz ugyan, hogy az adott rendeletalkotásra felhatalmazás előzménye az volt, hogy 2012-ben elvették a helyi önkormányzatoktól a szabálysértési rendeletalkotási jogkört (mondván, hogy szabálysértést csak törvény szabályozhasson).
Be kell látni, hogy további előzmény, hogy a szabálysértési rendeletalkotási jogkör elvesztéséért cserébe ugyanaznap (2012. április 15.) megkapták a helyi önkormányzatok az önkormányzati törvény felhatalmazását, amely alapján tiltott, közösségellenes magatartásokat határozhattak meg, és ezt az Alkotmánybíróság fél évvel később, 2012 novemberében hatályon kívül helyezte megállapítva, hogy az sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alapvető követelményét, mivel nem állapítja meg a rendeletalkotás és a szankcionálás alapvető törvényi keretszabályait.
El kell ismerni, hogy a 2012 novemberében elkaszált felhatalmazás nagyon hasonló a mostani határozatban vizsgálthoz és utóbbi ugyanúgy nem ad definíciót még magára a szabályozás tárgyára sem.
Az AB emlékeztet, hogy a 2012 novemberi döntés hangsúlyozza az Alkotmánybíróság következetes gyakorlatát, mely szerint: „A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” Ebből következően, amennyiben törvény felhatalmazza a helyi önkormányzat képviselő testületét valamely magatartás szabályozására, úgy a felhatalmazás tárgyát és kereteit is meg kell határoznia.
Igen ám, de - és most jön az igazi csavar - időközben hatályba lépett a IV. Alaptörvény-módosítás, amely (kritizáltuk épp eleget) lehetővé tette, hogy törvény illetve helyi rendelet az életvitelszerű közterületen tartózkodást bizonyos társadalmi célok érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti (vagyis a hajléktalanságot büntetheti). Ennek az AB szerint közvetlen következménye, hogy saját vonatkozó korábbi határozatát nem kell figyelembe vegye!
Az AB szerint pedig a közvetett következmény (!!!), hogy az Alaptörvény negyedik módosítása kibővítette a helyi önkormányzatok jogalkotási autonómiáját! “Ugyan az alkotmányos szabály csak az életvitelszerű tartózkodásra vonatkozóan tartalmaz konkrét rendelkezést, következményei ennél szélesebbek." – írja a döntés. Teljes komolysággal azt állítja tehát a testület többsége, hogy azzal, hogy bekerült az Alaptörvénybe annak lehetősége, hogy a helyi önkormányzatok a hajléktalanságot kriminalizálják, ezzel – bár itt az önkormányzatok más típusú felhatalmazásáról van szó - úgy általában is kibővült a helyi jogalkotási jogkör! Az AB szerint „ez összhangban van az Alaptörvény emberképével. Az Alkotmánybíróság már a korábbi határozataiban megállapította, hogy az Alaptörvény emberképe nem az elszigetelt egyéné, hanem a társadalomban élő felelős személyiségé.”
Ezek után lényegében elmulasztja a testület többsége vizsgálni azt, hogy a felhatalmazás sérti-e a jogbiztonság jogállami követelményét. Kiss László különvéleményében egyenesen azt állapítja meg, hogy az AB nem vizsgálta magát az indítvány tárgyát, az indítványokkal támadott törvényi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát nem is végezte el.
A törvényi felhatalmazást a továbbiakban az önkormányzati autonómiára hivatkozva tartja életben az Alkotmánybíróság, e fogalmat teljességgel félreértelmezve. Az önkormányzati autonómia ugyanis nem azt jelenti, hogy a helyi képviselő-testületek kivonhatják magukat a törvényesség követelménye alól, hanem azt, hogy az állam (országos közhatalom, kormányzat, államigazgatás) nem szólhat bele abba, hogy a helyi ügyeket miképpen szabályozzák. Az alkotmányosság követelményeinek érvényesítése nem egyenlő a kormányzat beavatkozásával, vagyis előbbi nem is sértheti az önkormányzati autonómiát. Az AB lényegében az állam hatalmának a korlátját (az önkormányzati szabályozási autonómiát) használja fel az állam hatalmának a kiterjesztésére (alapjog-korlátozás igazolására).
Hiába szedik szét vadul a különvéleményeket megfogalmazó alkotmánybírák (Czine Ágnes, Kiss László, Lévay Miklós és Salamon László) ezt az abszurd érvelést, az Alkotmánybíróság a IV. Alaptörvény-módosítást használva fel ürügyül múlt heti döntésével tehát – az ombudsman és a Kúria indítványai ellenére –meghagyta a helyi önkormányzatok számára azt a lehetőséget, hogy mindenféle törvényi garanciák híján rendeletben szabályozzák a helyi közösségi együttélés kötelező normáit és ezek megszegőit szankcionálják. Annak ellenére, hogy a Kúria kifejezetten jelezte indítványában: „a szabályozás tárgykörének konkretizálása nélkül a szabályozás önkényességére, mércéit tekintve pedig érdemi kontrollálhatatlanságra vezetnek”. És annak ellenére is, hogy az ombudsman indítványában hivatkozott arra is, hogy több jelentésében vizsgálta az önkormányzatok rendeletalkotási és szankcionálási gyakorlatát, és ezzel összefüggésben a kormányhivatalok (amely szervek jogosultak a helyi önkormányzati rendeletek törvényességének felülvizsgálatára) is jellemzően azt jelezték: a felhatalmazás nem felel meg a jogállami garanciáknak és sérti a jogbiztonság követelményét, ezért akadályozza azt is, hogy megfelelően eleget tegyenek törvényességi ellenőrzési feladatuknak.
A különvélemények hangsúlyozzák: nem állapítható meg az önkormányzatokat jogalkotásra felhatalmazó törvényi szabályokból például, hogy a szabályozási jogkör mely területre terjed ki (közterületre vagy magánterületre is?). Az sem, hogy mely jogalanyokra vonatkozik. Hogy objektív vagy szubjektív felelősségen alapuló szankciók statuálására vonatkozik-e. Hogy az önkormányzatok milyen jogkövetkezmények kiszabását tehetik lehetővé.
Az alapjogi biztos az AB-hez intézett indítványában összefoglalóan azt írta: „az önkormányzatok – nem egy esetben a helyi bevételek növelése érdekében – egészen abszurd és szokatlan közösségi együttélési szabályokat is alkotnak, amelynek nyomán pedig jelentős összegű bírságokat szabnak ki a szabályok ellen vétőkre.”
Nyugodjunk bele: ez a továbbiakban is így lesz, és ezen már változtatni sincs remény. Afelől pedig kétségünk sem lehet, hogy ahol akarják, ott ezt a lehetőséget a legsérülékenyebb társadalmi csoportok kárára fogják a jövőben is felhasználni.
Jovánovics Eszter - Roma Program-vezető
http://ataszjelenti.blog.hu/2015/10/08/onkenyes_alkotmanybirosag
Néhány hónapja aggodalmunkat fejeztük ki amiatt, hogy az Alkotmánybíróság majd’ két éve ül egy olyan utólagos normakontroll indítványon, amelyet korábbi, 2012 novemberi döntése indoklását lényegében egy az egyben átvéve már réges-régen meghozhatott volna, és amellyel véget vethetett volna az önkormányzati önkénynek, amelyre az önkormányzati törvény hatalmazza fel a helyi képviselő-testületeket azáltal, hogy feljogosítja őket kvázi büntető (kvázi szabálysértési) jogszabályok alkotására mindenféle garanciális törvényi keretek nélkül.
Némi rossz sejtésünk tehát már volt, de a határozat, amely végül 2015. szeptember 29-én látott napvilágot, minden képzeletünket felülmúlóan rémisztő. Nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy az ember – a határozatot olvasva – megállapítsa: adva volt, hogy hogyan kell dönteni, és bármilyen áron, akármilyen kicsavart és alapvető alkotmányos elvekkel szembemenő indoklással, de a döntést alá kellett valahogy támasztani.
Egy blogposzt műfaji kereteit természetesen meghaladja a részletes alkotmányjogi elemzés, de úgy gondoljuk, hogy a nagyközönség számára is érdekes lehet az AB riasztó érvelésének pontokba szedett rövid ismertetése:
Igaz ugyan, hogy az adott rendeletalkotásra felhatalmazás előzménye az volt, hogy 2012-ben elvették a helyi önkormányzatoktól a szabálysértési rendeletalkotási jogkört (mondván, hogy szabálysértést csak törvény szabályozhasson).
Be kell látni, hogy további előzmény, hogy a szabálysértési rendeletalkotási jogkör elvesztéséért cserébe ugyanaznap (2012. április 15.) megkapták a helyi önkormányzatok az önkormányzati törvény felhatalmazását, amely alapján tiltott, közösségellenes magatartásokat határozhattak meg, és ezt az Alkotmánybíróság fél évvel később, 2012 novemberében hatályon kívül helyezte megállapítva, hogy az sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alapvető követelményét, mivel nem állapítja meg a rendeletalkotás és a szankcionálás alapvető törvényi keretszabályait.
El kell ismerni, hogy a 2012 novemberében elkaszált felhatalmazás nagyon hasonló a mostani határozatban vizsgálthoz és utóbbi ugyanúgy nem ad definíciót még magára a szabályozás tárgyára sem.
Az AB emlékeztet, hogy a 2012 novemberi döntés hangsúlyozza az Alkotmánybíróság következetes gyakorlatát, mely szerint: „A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” Ebből következően, amennyiben törvény felhatalmazza a helyi önkormányzat képviselő testületét valamely magatartás szabályozására, úgy a felhatalmazás tárgyát és kereteit is meg kell határoznia.
Igen ám, de - és most jön az igazi csavar - időközben hatályba lépett a IV. Alaptörvény-módosítás, amely (kritizáltuk épp eleget) lehetővé tette, hogy törvény illetve helyi rendelet az életvitelszerű közterületen tartózkodást bizonyos társadalmi célok érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti (vagyis a hajléktalanságot büntetheti). Ennek az AB szerint közvetlen következménye, hogy saját vonatkozó korábbi határozatát nem kell figyelembe vegye!
Az AB szerint pedig a közvetett következmény (!!!), hogy az Alaptörvény negyedik módosítása kibővítette a helyi önkormányzatok jogalkotási autonómiáját! “Ugyan az alkotmányos szabály csak az életvitelszerű tartózkodásra vonatkozóan tartalmaz konkrét rendelkezést, következményei ennél szélesebbek." – írja a döntés. Teljes komolysággal azt állítja tehát a testület többsége, hogy azzal, hogy bekerült az Alaptörvénybe annak lehetősége, hogy a helyi önkormányzatok a hajléktalanságot kriminalizálják, ezzel – bár itt az önkormányzatok más típusú felhatalmazásáról van szó - úgy általában is kibővült a helyi jogalkotási jogkör! Az AB szerint „ez összhangban van az Alaptörvény emberképével. Az Alkotmánybíróság már a korábbi határozataiban megállapította, hogy az Alaptörvény emberképe nem az elszigetelt egyéné, hanem a társadalomban élő felelős személyiségé.”
Ezek után lényegében elmulasztja a testület többsége vizsgálni azt, hogy a felhatalmazás sérti-e a jogbiztonság jogállami követelményét. Kiss László különvéleményében egyenesen azt állapítja meg, hogy az AB nem vizsgálta magát az indítvány tárgyát, az indítványokkal támadott törvényi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát nem is végezte el.
A törvényi felhatalmazást a továbbiakban az önkormányzati autonómiára hivatkozva tartja életben az Alkotmánybíróság, e fogalmat teljességgel félreértelmezve. Az önkormányzati autonómia ugyanis nem azt jelenti, hogy a helyi képviselő-testületek kivonhatják magukat a törvényesség követelménye alól, hanem azt, hogy az állam (országos közhatalom, kormányzat, államigazgatás) nem szólhat bele abba, hogy a helyi ügyeket miképpen szabályozzák. Az alkotmányosság követelményeinek érvényesítése nem egyenlő a kormányzat beavatkozásával, vagyis előbbi nem is sértheti az önkormányzati autonómiát. Az AB lényegében az állam hatalmának a korlátját (az önkormányzati szabályozási autonómiát) használja fel az állam hatalmának a kiterjesztésére (alapjog-korlátozás igazolására).
Hiába szedik szét vadul a különvéleményeket megfogalmazó alkotmánybírák (Czine Ágnes, Kiss László, Lévay Miklós és Salamon László) ezt az abszurd érvelést, az Alkotmánybíróság a IV. Alaptörvény-módosítást használva fel ürügyül múlt heti döntésével tehát – az ombudsman és a Kúria indítványai ellenére –meghagyta a helyi önkormányzatok számára azt a lehetőséget, hogy mindenféle törvényi garanciák híján rendeletben szabályozzák a helyi közösségi együttélés kötelező normáit és ezek megszegőit szankcionálják. Annak ellenére, hogy a Kúria kifejezetten jelezte indítványában: „a szabályozás tárgykörének konkretizálása nélkül a szabályozás önkényességére, mércéit tekintve pedig érdemi kontrollálhatatlanságra vezetnek”. És annak ellenére is, hogy az ombudsman indítványában hivatkozott arra is, hogy több jelentésében vizsgálta az önkormányzatok rendeletalkotási és szankcionálási gyakorlatát, és ezzel összefüggésben a kormányhivatalok (amely szervek jogosultak a helyi önkormányzati rendeletek törvényességének felülvizsgálatára) is jellemzően azt jelezték: a felhatalmazás nem felel meg a jogállami garanciáknak és sérti a jogbiztonság követelményét, ezért akadályozza azt is, hogy megfelelően eleget tegyenek törvényességi ellenőrzési feladatuknak.
A különvélemények hangsúlyozzák: nem állapítható meg az önkormányzatokat jogalkotásra felhatalmazó törvényi szabályokból például, hogy a szabályozási jogkör mely területre terjed ki (közterületre vagy magánterületre is?). Az sem, hogy mely jogalanyokra vonatkozik. Hogy objektív vagy szubjektív felelősségen alapuló szankciók statuálására vonatkozik-e. Hogy az önkormányzatok milyen jogkövetkezmények kiszabását tehetik lehetővé.
Az alapjogi biztos az AB-hez intézett indítványában összefoglalóan azt írta: „az önkormányzatok – nem egy esetben a helyi bevételek növelése érdekében – egészen abszurd és szokatlan közösségi együttélési szabályokat is alkotnak, amelynek nyomán pedig jelentős összegű bírságokat szabnak ki a szabályok ellen vétőkre.”
Nyugodjunk bele: ez a továbbiakban is így lesz, és ezen már változtatni sincs remény. Afelől pedig kétségünk sem lehet, hogy ahol akarják, ott ezt a lehetőséget a legsérülékenyebb társadalmi csoportok kárára fogják a jövőben is felhasználni.
Jovánovics Eszter - Roma Program-vezető
http://ataszjelenti.blog.hu/2015/10/08/onkenyes_alkotmanybirosag
2015. október 4., vasárnap
Dr. Kiss László
Sereg András, Budapest
1998 márciusa óta megszakítás nélkül alkotmánybíró, így övé minden idők leghosszabb mandátuma. Bíráskodott valamennyi elnök időszakában, Sólyom Lászlótól Lenkovics Barnabásig. A közigazgatási jog szakértője, az elmúlt években viszont ügynökvád miatt került a hírekbe. Ebben az ügyben is különvéleményt csatolt.
Honnan származik?
Vas megyéből. Jánosházán születtem. Szüleim egyszerű emberek: édesapám cipész kisiparos volt, hatvanhárom éves korában halt meg, amikor megkezdtem egyetemi tanulmányaimat. Anyám háztartásbeli volt, ő ötvenegy évesen távozott közülünk. Négyen voltunk testvérek. Nővérem ma is Jánosházán él. A fiatalabbik bátyám szintén jogot végzett. Közte és köztem tizennégy év a korkülönbség, a legidősebb testvérem tizenöt évvel volt idősebb nálam. Én olyan vakarékféle vagyok. Jánosházán jártam óvodától középiskoláig. A miénk elég jó gimnázium volt, mert bizonyítani szerették volna, hogy szigorúak és komolyak az elvárások. Kihozták a diákból azt, ami benne szunnyadt. Egyáltalán nem biztos, hogy másutt kijöttek volna az emberből a rejtett tartalékai, ha nem szorítják rá. Valóban megtanítottak tanulni, kemény fegyelemre szoktattak. Máig hálásan emlékszem vissza erre az 1965-től 1969-ig terjedő időszakra, ottani tanáraimra.
A fiatalabb bátyja már kitaposta ön előtt az utat: ő is jogot végzett Pécsett. Édesapja támogatására viszont már nem számíthatott.
Szüleim már nem éltek, így egyetemi éveim alatt nagyon sokat segítettek a testvéreim. Szociális helyzetemre tekintettel havonta csak ötven forintot kellett fizetnem a kollégiumi ellátásért, amiben benne volt az ebéd és a vacsora is. Az ezernégyszáz forintos Népköztársasági Ösztöndíjammal az élbolyhoz tartoztam 1970 és 1974 között.
A jogon kívül más pályára nem is gondolt?
A régészettel kacérkodtam egy darabig, de az archeológia fényévnyi távolságnak tűnt a kis falusi közegtől, így az megmaradt álomnak. Inkább maradtam a realitások talaján. Az is sokat nyomott a latba, hogy a családban már volt jogász.
Melyik tantárgy fogta meg leginkább?
Eleinte a büntetőjog tetszett, aztán hirtelen jött ötlettől vezérelve átnyergeltem a közigazgatási jogra, ami már közelített az alkotmányjoghoz. Ebben a váltásban a sorsszerűség is benne volt. A későbbi feleségem a csoporttársam volt, aki a közigazgatási diákkört vezette. Harmadéves koromban már nagy erőkkel udvaroltam neki, és egyszer élcelődve megkérdeztem tőle, hogy mit is csináltok ti ott a diákkörben? Amikor elmondta, hogy mivel foglalkoznak, flegmán odavetettem: hát azt a témát én is meg tudom írni. Ő ezt komolyan vette, elmondta Szamel Lajosnak, hogy van egy fiú, aki az egyik államigazgatási témát szívesen kidolgozná. Szamel neve fogalom a magyar közigazgatás-tudományban, azt is mondhatom, hogy mi pécsiek mindannyian a Szamel-iskola tanítványai vagyunk. Szamel azonnal behívatott magához, és letolt, hogy maga mit képzel, csak úgy kívülről bekiabál, kérem, itt komoly munka folyik. Írjon csak nekem egy kutatási vázlatot! Nem úgy tűnt, hogy tréfás kedvében mondta. Éjjel-nappal a könyvtárban robotoltam. Elkészítettem a témavázlatot, odaadtam neki, ő elolvasta és felszólított, hogy járjak a diákkörbe. Onnantól kezdve mellette dolgoztam huszonhárom évig, egészen a haláláig, 1998-ig. Irgalmatlanul sokat köszönhetek neki. Az a munkahelyi főnök volt, aki hagyta dolgozni a beosztottjait. Három év alatt vagy negyven-ötven publikációm jelent meg. Akkor félrevont, hogy most már eleget publikáltam, ideje nekifognom a kandidátusi disszertációmnak. Utoljára ennek témaválasztásakor szólt bele az életembe. Ő ugyanis nem azt a témát akarta megíratni, mint amit én választottam. Közöltem, hogy a tanácsok rendeletalkotásáról írnék. Felfortyant, hogy az egy lerágott csont, arról már nem lehet mit írni. Elmúlt három hét, és megkérdezte: fiam, írod már azt a marhaságot? Hozzájárulok a témaválasztásodhoz – folytatta –, de csak azzal a feltétellel, ha a központi és a helyi jogalkotás kapcsolatát írod meg, a többit nem. Mire én: azt úgy nem lehet megírni, professzor úr. Egyébként is majdnem kész vagyok. Elcsodálkozott: ne hülyéskedj, meg is írtad? Na, add ide, majd visszatérünk rá. Szamel tegezett, én magáztam őt. Két hét múlva leültünk a szobájában, és mielőtt bármiről is beszélni kezdtünk volna, megkért, hogy hozzak neki huszonöt deka párizsit meg három deci vörösbort. Szerintem legalább húsz tonna parizert evett meg több mint negyven év alatt, amíg Pécsett volt. Meghoztam a párizsit, eszegettünk, egyszer csak kibökte: na, fiam, hát ez gyakorlatilag készen van.
1998-ban nagy őrségváltás zajlott le az Alkotmánybíróságon: öten távoztak és öten érkeztek. Önt az akkori koalíciós pártok jelöltjeként márciusban választották meg, és novemberben járt le Sólyom Lászlónak a mandátuma. Milyen kapcsolata volt a testület első elnökével?
Ahogy a Donáti utcába kerültem, rögtön a hónom alá dugta Sólyom László a Bős-Nagymaros-ügyet. Készítettem egy hatvan oldalas határozattervezetet, amiből csak egy háromoldalas végzés lett. Nekem más volt az álláspontom. Hogy érzékeltessem, mekkora energiákat mozgósítottunk, beidéztem Nemcsók János államtitkárt is, akit arra kértem, magyarázza el a vízlépcső műszaki tartalmát. Háromnegyed órán keresztül fejtegette, mi micsoda. Csak annyit kért, ne szóljak közbe, mert az kizökkenti. Megígértem. Kért harminc ceruzát, és az asztalomon kirakta a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel szóba hozott sarkantyús megoldást. Egy hónapja voltam a bíróságon, amikor a nagymarosi ügy harmadik tárgyalása után Sólyom elnök úr megvárt a folyosón, félrevont és azt mondta: örülök, hogy itt vagy az Alkotmánybíróságon.
Mit szól ahhoz, hogy beskatulyázzák az alkotmánybírákat? Azt mondják, hogy egyesek baloldali, míg mások jobboldali értékrendet követve hozzák meg döntésüket.
Kezdettől fogva hülyeségnek tartottam a besorolásokat. Az meg egyenesen félrevezető, hogy baloldalinak, illetve jobboldalinak titulálnak egy-egy alkotmánybírót. Halmai Gábor másképp kategorizált: állampárti és polgárvédő bírákra osztotta a társaságot. Állampárti alatt nem a régi állampárt éltetőit értette, hanem azokat, akik az államot védik az egyénnel szemben. Érdekes módon azonban az összes, a baloldal által jelölt bíró az ő kategorizálásában a polgárvédők közé került, míg a többiek az állampártiakhoz. Minden tiszteletem az övé, de szó nincs erről, az álláspontok akár ügyenként is változhatnak. Nincs én bíróm és te bíród.
Hogyan fér össze egy személyben az alkotmánybíró és az egyetemi oktató? Mennyi időt tud szakítani a tanítványokra?
Megmaradt az egyetemi munkaköröm, hetente több órát tartok, néha szombaton is bejárok. Olyan vagyok, mint Mici néni, akinek – mint tudjuk – két élete volt. Hétfőn, kedden, szerdán az Alkotmánybíróságon vagyok, csütörtökön, pénteken és szombaton a pécsi egyetemen. Közigazgatás jogot, alkalmasint alkotmányjogot tanítok.
Mivel foglalkozik az alkotmánybírósági munka és az egyetemi oktatás mellett?
Vezetem a pécsi jogi doktori iskolát. Másra ezen kívül nem nagyon jut időm. Sok előadást tartok. Úgy is mondhatom, erős társadalmi kapcsolatot építek. Ha nagy szavakat akarok használni: küldetésemnek tekintem, hogy azt a tömjénfüstöt, ami belengi az alkotmánybíráskodást, egy kissé eloszlassam. Nem haverkodni kell és nem is elbagatellizálni a dolgokat. Önkritikusan el kell ismerni: kicsit ludasok vagyunk abban, hogy kialakult a megközelíthetetlenség mítosza. Ezért „idegenvezetek” az épületben, ezért járnak be hozzám a munkanélküli komlói bányásztól a megyei tisztségviselőkön keresztül a Vas megyei öregek klubjának tagjai. Sok joghallgatót is fogadok. Jöjjenek, nézzenek körül. Nem szoktam begubódzni. Évente legalább háromszázan fordulnak meg az irodámban.
Azt mondják, lehetetlen önt megelőzni, ugyanis már korán bent van az irodájában.
Korán kelő vagyok, legtöbbször már fél ötre beérek.
Reggel fél ötkor? Olyankor egyáltalán van valaki az épületben?
Az irodában nem, a huszonnégy órás szolgálatot ellátó őrök pedig megszokták.
Melyik volt a legfurcsább ügy, amivel alkotmánybíróként találkozott?
A legfurcsább talán az volt, amikor az indítványozó a Szíriusz-3 csillagképben lakott. Mint írta, köztudomású, hogy aki ebben a csillagképben él, az sok olyan dologról tud, amiről az egyszerű földi halandó nem. Erre hivatkozva azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy derítse ki, ki az a két ember, aki akkor éppen Kiskunfélegyháza és Kiskőrös között az út szélén közlekedett fekete nadrágban, fehér ingben, nyakkendőben és kalapban, mert közük van Magyarország jövőjéhez.
2012. január 1-jéig, az új Ab-törvény hatályba lépéséig, sok önkormányzati rendeletet vizsgáltak felül. Ön is tagja volt annak a tanácsnak, amely ezt a munkát végezte. Milyen tapasztalatokat gyűjtött?
Magyarországon több mint százötvenezer önkormányzati rendelet van hatályban, amelyek a születéstől a halálig végigkísérik, végigszabályozzák az emberek életét. Erről a jogról általában kevesebb szó esik, hiszen a központi jogszabályalkotás éppen elegendő feladatot ad a jogi normák elemzőinek. A turbulens jogalkotásnak pedig nemcsak a központi, de a helyi jogban is megjelent egy olyan vonulata, amely nem megalkotottnak, inkább elkövetettnek tűnik. Egyetértek azzal, hogy a jogalkotás a legmagasabb szintű jogászi művelet. A gyakorlat azonban sokszor nem ezt igazolja vissza. A jogszabályok egy része „csecsemőhalandóságban szenved”, ugyanis az egy évet sem éri meg. Ezen kívül sok az úgynevezett féktávolságon belüli jogszabály, amely „mindenkit elcsap”.
Ungváry Krisztián történész az Élet és Irodalom 2007. május 18-i számában, az „Egy eljárás genezise: a Dialógus Pécsett” című cikkében önt ügynöki tevékenység végzésével, „besúgásban serénykedéssel”, utasítások végrehajtásával és jelentések írásával vádolta meg. Ennek több mint nyolc éve, de az indulatok alig csillapodtak.
Ez az ügy egy történészi koholmány, melynek egyes bírói fórumok – bizonyítékok nélkül – még most is hitelt adnak. Ezért az igazamért a végsőkig harcolni fogok. A cikk – talán nem véletlenül – éppen fiam esküvőjének napján jelent meg. Több pert is indítottam. Ezek részleteivel nem akarom fárasztani az olvasókat. Most legyen elég annyi, hogy személyiségi jogi polgári perben a történészt és a hetilapot is elmarasztalta a Legfelsőbb Bíróság. A történész és az írást közlő lap csaknem négymillió forintot fizetett, erről a kertemben létesített napelem-telepen kis réztábla tudósít: „„Ez a beruházás az Élet- és Irodalom (ÉS) és Ungváry Krisztián ügynöközésének köszönheti megvalósulását””. Gyakorlatilag nekik köszönhetem, hogy nem fizetek áramdíjat.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont kimondta: a magyar bíróságok nem teremtettek kellő egyensúlyt a véleménynyilvánítás és a személyiség védelme között, illetőleg azt, hogy túlságosan súlyos volt a büntetés.
A strasbourgi bíróság kimondta, hogy Ungváry Krisztiánnak is joga van kellő alappal véleményt nyilvánítani, és ezt a jogát a magyar bíróságok sem vonhatják kétségbe. De mondott mást is, amit sem ő, sem az ítéletről beszámoló sajtó nem említett. Idézet az ítéletből: „„53. A Bíróság figyelembe vette a Legfelsőbb Bíróság megállapítását, amely szerint az első indítványozó nem volt képes bizonyítani, hogy Mr. K. rendszeres kapcsolatban állt volna az állambiztonsági szervekkel, sokszor elébe menve és meghaladva elvárásaikat. A Bíróság úgy találta, hogy ezek a kifejezések túlmentek a zsurnalizmus, a tudományos kutatás és közéleti vita határain. Jelen ügyben nem a – vitathatóan túlzó – kijelentési forma, hanem e spekulációk becsületsértő tartalma az, amit a Bíróság kifogásolhatónak talált mint ténybeli alátámasztottságot nélkülöző kijelentést.”” Vagyis a strasbourgi bírák „mellesleg” az ügynökvádban nekem adtak igazat. Ungváry ugyanis mindössze „spekulált”, minthogy pedig a kijelentése nélkülözte a „ténybeli alátámasztottságot”, hiányzott nála a „kellő alap” is.
Mit szóltak az ügyhöz kollégái, az alkotmánybírák?
A cikk megjelenését követő első teljes ülésen napirend előtt szót kértem, és a testület a tájékoztatásomat egyhangúlag tudomásul vette.
Mennyire viselte meg az ügynökvád?
Az ember végtelenül kiszolgáltatott, még akkor is, ha történetesen alkotmánybíró. A sajtó – tisztelet a kevés kivételnek – csak a szenzációra, ez esetben az ügynökvádra volt „vevő”, a másik félre, beleértve a bírósági ítéleteket, már egyáltalán nem. Ha ügynökmúlttal vádolnak meg egy alkotmánybírót, az szaftos hír, hajrá, jelentessük meg. Ha viszont a bíróság felmenti az ügynökvádak alól, helyreigazításra kötelezi a cikket megjelentető lapot, elmarasztalja az „ügynökvadászt”, a sajtó néma marad. Az is megtörtént, hogy egy újság röviden közölte az ítéletet, ami után odaszúrták Ungváry hosszas magyarázkodását. A szerkesztők nem mértek egyenlő mércével. Érdekel-e ma valakit is, hogy 1998-ban, alkotmánybíróvá választásom előtt az illetékes bizottság már átvilágította a múltamat? Ezenkívül a bíróság is, én is kértem az Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltárától, hogy küldjék meg a „jelentéseimet”, amire a válasz : „sajnos” ilyeneket nem találnak. Egyébként a Magyar Nemzet 2014. április 11-ei számában tízmillió forintot ajánlottam fel annak, aki akárcsak egyetlen jelentésemet, vagy együttműködésem bármely bizonyítékát be tudja mutatni. Nincs jelentkező, a spekuláló Ungváry sem tud szolgálni ilyenekkel. Ennyit erről a történészi koholmányról.
Ön szerint van-e megoldás az ügynökügyekre?
A leghatározottabb véleményem az, hogy hozzák nyilvánosságra az ügynöklistákat. E nélkül nem lesz béke és nyugalom. Ha azonban egy történész melléfog, legyen bátorság a bíróságokban ahhoz, hogy szigorú büntetéssel sújtsák. Komoly tanulsága volt az ügynek, már el is készült a róla szóló könyvem, amely megbízatásom leteltének másnapján kerülhet csak nyomdába. A címe az lesz: Ügynökmese. Az Ungváry-dosszié.
_________________________________________________________
Kiss László (1951) a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 1975-től a kar alkotmányjogi-közigazgatási jogi tanszékének oktatója, 1993-tól 1998-ig tanszékvezetője. 1982-ben kandidátusi, 1992-ben az állam- és jogtudomány doktora fokozatot szerzett. 1992-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1998. március 10-e óta alkotmánybíró, 2007. február 19-én e tisztségében újraválasztották 2016. március 10-ig. A PTE AJK Doktori Iskolájának vezetője. A Budapesti Corvinus Egyetem honoris causa doctora. Jánosháza város díszpolgára. Összesen 35 monográfia és kézikönyv szerzője, továbbá csaknem 400 tanulmánya jelent meg külföldi és hazai szaklapokban. Nős, felesége a PTE ÁJK Dékáni Hivatalának vezetője volt, lánya bölcsész, fia rendőrtiszt.
http://www.jogiforum.hu/interju/141
1998 márciusa óta megszakítás nélkül alkotmánybíró, így övé minden idők leghosszabb mandátuma. Bíráskodott valamennyi elnök időszakában, Sólyom Lászlótól Lenkovics Barnabásig. A közigazgatási jog szakértője, az elmúlt években viszont ügynökvád miatt került a hírekbe. Ebben az ügyben is különvéleményt csatolt.
Honnan származik?
Vas megyéből. Jánosházán születtem. Szüleim egyszerű emberek: édesapám cipész kisiparos volt, hatvanhárom éves korában halt meg, amikor megkezdtem egyetemi tanulmányaimat. Anyám háztartásbeli volt, ő ötvenegy évesen távozott közülünk. Négyen voltunk testvérek. Nővérem ma is Jánosházán él. A fiatalabbik bátyám szintén jogot végzett. Közte és köztem tizennégy év a korkülönbség, a legidősebb testvérem tizenöt évvel volt idősebb nálam. Én olyan vakarékféle vagyok. Jánosházán jártam óvodától középiskoláig. A miénk elég jó gimnázium volt, mert bizonyítani szerették volna, hogy szigorúak és komolyak az elvárások. Kihozták a diákból azt, ami benne szunnyadt. Egyáltalán nem biztos, hogy másutt kijöttek volna az emberből a rejtett tartalékai, ha nem szorítják rá. Valóban megtanítottak tanulni, kemény fegyelemre szoktattak. Máig hálásan emlékszem vissza erre az 1965-től 1969-ig terjedő időszakra, ottani tanáraimra.
A fiatalabb bátyja már kitaposta ön előtt az utat: ő is jogot végzett Pécsett. Édesapja támogatására viszont már nem számíthatott.
Szüleim már nem éltek, így egyetemi éveim alatt nagyon sokat segítettek a testvéreim. Szociális helyzetemre tekintettel havonta csak ötven forintot kellett fizetnem a kollégiumi ellátásért, amiben benne volt az ebéd és a vacsora is. Az ezernégyszáz forintos Népköztársasági Ösztöndíjammal az élbolyhoz tartoztam 1970 és 1974 között.
A jogon kívül más pályára nem is gondolt?
A régészettel kacérkodtam egy darabig, de az archeológia fényévnyi távolságnak tűnt a kis falusi közegtől, így az megmaradt álomnak. Inkább maradtam a realitások talaján. Az is sokat nyomott a latba, hogy a családban már volt jogász.
Melyik tantárgy fogta meg leginkább?
Eleinte a büntetőjog tetszett, aztán hirtelen jött ötlettől vezérelve átnyergeltem a közigazgatási jogra, ami már közelített az alkotmányjoghoz. Ebben a váltásban a sorsszerűség is benne volt. A későbbi feleségem a csoporttársam volt, aki a közigazgatási diákkört vezette. Harmadéves koromban már nagy erőkkel udvaroltam neki, és egyszer élcelődve megkérdeztem tőle, hogy mit is csináltok ti ott a diákkörben? Amikor elmondta, hogy mivel foglalkoznak, flegmán odavetettem: hát azt a témát én is meg tudom írni. Ő ezt komolyan vette, elmondta Szamel Lajosnak, hogy van egy fiú, aki az egyik államigazgatási témát szívesen kidolgozná. Szamel neve fogalom a magyar közigazgatás-tudományban, azt is mondhatom, hogy mi pécsiek mindannyian a Szamel-iskola tanítványai vagyunk. Szamel azonnal behívatott magához, és letolt, hogy maga mit képzel, csak úgy kívülről bekiabál, kérem, itt komoly munka folyik. Írjon csak nekem egy kutatási vázlatot! Nem úgy tűnt, hogy tréfás kedvében mondta. Éjjel-nappal a könyvtárban robotoltam. Elkészítettem a témavázlatot, odaadtam neki, ő elolvasta és felszólított, hogy járjak a diákkörbe. Onnantól kezdve mellette dolgoztam huszonhárom évig, egészen a haláláig, 1998-ig. Irgalmatlanul sokat köszönhetek neki. Az a munkahelyi főnök volt, aki hagyta dolgozni a beosztottjait. Három év alatt vagy negyven-ötven publikációm jelent meg. Akkor félrevont, hogy most már eleget publikáltam, ideje nekifognom a kandidátusi disszertációmnak. Utoljára ennek témaválasztásakor szólt bele az életembe. Ő ugyanis nem azt a témát akarta megíratni, mint amit én választottam. Közöltem, hogy a tanácsok rendeletalkotásáról írnék. Felfortyant, hogy az egy lerágott csont, arról már nem lehet mit írni. Elmúlt három hét, és megkérdezte: fiam, írod már azt a marhaságot? Hozzájárulok a témaválasztásodhoz – folytatta –, de csak azzal a feltétellel, ha a központi és a helyi jogalkotás kapcsolatát írod meg, a többit nem. Mire én: azt úgy nem lehet megírni, professzor úr. Egyébként is majdnem kész vagyok. Elcsodálkozott: ne hülyéskedj, meg is írtad? Na, add ide, majd visszatérünk rá. Szamel tegezett, én magáztam őt. Két hét múlva leültünk a szobájában, és mielőtt bármiről is beszélni kezdtünk volna, megkért, hogy hozzak neki huszonöt deka párizsit meg három deci vörösbort. Szerintem legalább húsz tonna parizert evett meg több mint negyven év alatt, amíg Pécsett volt. Meghoztam a párizsit, eszegettünk, egyszer csak kibökte: na, fiam, hát ez gyakorlatilag készen van.
1998-ban nagy őrségváltás zajlott le az Alkotmánybíróságon: öten távoztak és öten érkeztek. Önt az akkori koalíciós pártok jelöltjeként márciusban választották meg, és novemberben járt le Sólyom Lászlónak a mandátuma. Milyen kapcsolata volt a testület első elnökével?
Ahogy a Donáti utcába kerültem, rögtön a hónom alá dugta Sólyom László a Bős-Nagymaros-ügyet. Készítettem egy hatvan oldalas határozattervezetet, amiből csak egy háromoldalas végzés lett. Nekem más volt az álláspontom. Hogy érzékeltessem, mekkora energiákat mozgósítottunk, beidéztem Nemcsók János államtitkárt is, akit arra kértem, magyarázza el a vízlépcső műszaki tartalmát. Háromnegyed órán keresztül fejtegette, mi micsoda. Csak annyit kért, ne szóljak közbe, mert az kizökkenti. Megígértem. Kért harminc ceruzát, és az asztalomon kirakta a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel szóba hozott sarkantyús megoldást. Egy hónapja voltam a bíróságon, amikor a nagymarosi ügy harmadik tárgyalása után Sólyom elnök úr megvárt a folyosón, félrevont és azt mondta: örülök, hogy itt vagy az Alkotmánybíróságon.
Mit szól ahhoz, hogy beskatulyázzák az alkotmánybírákat? Azt mondják, hogy egyesek baloldali, míg mások jobboldali értékrendet követve hozzák meg döntésüket.
Kezdettől fogva hülyeségnek tartottam a besorolásokat. Az meg egyenesen félrevezető, hogy baloldalinak, illetve jobboldalinak titulálnak egy-egy alkotmánybírót. Halmai Gábor másképp kategorizált: állampárti és polgárvédő bírákra osztotta a társaságot. Állampárti alatt nem a régi állampárt éltetőit értette, hanem azokat, akik az államot védik az egyénnel szemben. Érdekes módon azonban az összes, a baloldal által jelölt bíró az ő kategorizálásában a polgárvédők közé került, míg a többiek az állampártiakhoz. Minden tiszteletem az övé, de szó nincs erről, az álláspontok akár ügyenként is változhatnak. Nincs én bíróm és te bíród.
Hogyan fér össze egy személyben az alkotmánybíró és az egyetemi oktató? Mennyi időt tud szakítani a tanítványokra?
Megmaradt az egyetemi munkaköröm, hetente több órát tartok, néha szombaton is bejárok. Olyan vagyok, mint Mici néni, akinek – mint tudjuk – két élete volt. Hétfőn, kedden, szerdán az Alkotmánybíróságon vagyok, csütörtökön, pénteken és szombaton a pécsi egyetemen. Közigazgatás jogot, alkalmasint alkotmányjogot tanítok.
Mivel foglalkozik az alkotmánybírósági munka és az egyetemi oktatás mellett?
Vezetem a pécsi jogi doktori iskolát. Másra ezen kívül nem nagyon jut időm. Sok előadást tartok. Úgy is mondhatom, erős társadalmi kapcsolatot építek. Ha nagy szavakat akarok használni: küldetésemnek tekintem, hogy azt a tömjénfüstöt, ami belengi az alkotmánybíráskodást, egy kissé eloszlassam. Nem haverkodni kell és nem is elbagatellizálni a dolgokat. Önkritikusan el kell ismerni: kicsit ludasok vagyunk abban, hogy kialakult a megközelíthetetlenség mítosza. Ezért „idegenvezetek” az épületben, ezért járnak be hozzám a munkanélküli komlói bányásztól a megyei tisztségviselőkön keresztül a Vas megyei öregek klubjának tagjai. Sok joghallgatót is fogadok. Jöjjenek, nézzenek körül. Nem szoktam begubódzni. Évente legalább háromszázan fordulnak meg az irodámban.
Azt mondják, lehetetlen önt megelőzni, ugyanis már korán bent van az irodájában.
Korán kelő vagyok, legtöbbször már fél ötre beérek.
Reggel fél ötkor? Olyankor egyáltalán van valaki az épületben?
Az irodában nem, a huszonnégy órás szolgálatot ellátó őrök pedig megszokták.
Melyik volt a legfurcsább ügy, amivel alkotmánybíróként találkozott?
A legfurcsább talán az volt, amikor az indítványozó a Szíriusz-3 csillagképben lakott. Mint írta, köztudomású, hogy aki ebben a csillagképben él, az sok olyan dologról tud, amiről az egyszerű földi halandó nem. Erre hivatkozva azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy derítse ki, ki az a két ember, aki akkor éppen Kiskunfélegyháza és Kiskőrös között az út szélén közlekedett fekete nadrágban, fehér ingben, nyakkendőben és kalapban, mert közük van Magyarország jövőjéhez.
2012. január 1-jéig, az új Ab-törvény hatályba lépéséig, sok önkormányzati rendeletet vizsgáltak felül. Ön is tagja volt annak a tanácsnak, amely ezt a munkát végezte. Milyen tapasztalatokat gyűjtött?
Magyarországon több mint százötvenezer önkormányzati rendelet van hatályban, amelyek a születéstől a halálig végigkísérik, végigszabályozzák az emberek életét. Erről a jogról általában kevesebb szó esik, hiszen a központi jogszabályalkotás éppen elegendő feladatot ad a jogi normák elemzőinek. A turbulens jogalkotásnak pedig nemcsak a központi, de a helyi jogban is megjelent egy olyan vonulata, amely nem megalkotottnak, inkább elkövetettnek tűnik. Egyetértek azzal, hogy a jogalkotás a legmagasabb szintű jogászi művelet. A gyakorlat azonban sokszor nem ezt igazolja vissza. A jogszabályok egy része „csecsemőhalandóságban szenved”, ugyanis az egy évet sem éri meg. Ezen kívül sok az úgynevezett féktávolságon belüli jogszabály, amely „mindenkit elcsap”.
Ungváry Krisztián történész az Élet és Irodalom 2007. május 18-i számában, az „Egy eljárás genezise: a Dialógus Pécsett” című cikkében önt ügynöki tevékenység végzésével, „besúgásban serénykedéssel”, utasítások végrehajtásával és jelentések írásával vádolta meg. Ennek több mint nyolc éve, de az indulatok alig csillapodtak.
Ez az ügy egy történészi koholmány, melynek egyes bírói fórumok – bizonyítékok nélkül – még most is hitelt adnak. Ezért az igazamért a végsőkig harcolni fogok. A cikk – talán nem véletlenül – éppen fiam esküvőjének napján jelent meg. Több pert is indítottam. Ezek részleteivel nem akarom fárasztani az olvasókat. Most legyen elég annyi, hogy személyiségi jogi polgári perben a történészt és a hetilapot is elmarasztalta a Legfelsőbb Bíróság. A történész és az írást közlő lap csaknem négymillió forintot fizetett, erről a kertemben létesített napelem-telepen kis réztábla tudósít: „„Ez a beruházás az Élet- és Irodalom (ÉS) és Ungváry Krisztián ügynöközésének köszönheti megvalósulását””. Gyakorlatilag nekik köszönhetem, hogy nem fizetek áramdíjat.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont kimondta: a magyar bíróságok nem teremtettek kellő egyensúlyt a véleménynyilvánítás és a személyiség védelme között, illetőleg azt, hogy túlságosan súlyos volt a büntetés.
A strasbourgi bíróság kimondta, hogy Ungváry Krisztiánnak is joga van kellő alappal véleményt nyilvánítani, és ezt a jogát a magyar bíróságok sem vonhatják kétségbe. De mondott mást is, amit sem ő, sem az ítéletről beszámoló sajtó nem említett. Idézet az ítéletből: „„53. A Bíróság figyelembe vette a Legfelsőbb Bíróság megállapítását, amely szerint az első indítványozó nem volt képes bizonyítani, hogy Mr. K. rendszeres kapcsolatban állt volna az állambiztonsági szervekkel, sokszor elébe menve és meghaladva elvárásaikat. A Bíróság úgy találta, hogy ezek a kifejezések túlmentek a zsurnalizmus, a tudományos kutatás és közéleti vita határain. Jelen ügyben nem a – vitathatóan túlzó – kijelentési forma, hanem e spekulációk becsületsértő tartalma az, amit a Bíróság kifogásolhatónak talált mint ténybeli alátámasztottságot nélkülöző kijelentést.”” Vagyis a strasbourgi bírák „mellesleg” az ügynökvádban nekem adtak igazat. Ungváry ugyanis mindössze „spekulált”, minthogy pedig a kijelentése nélkülözte a „ténybeli alátámasztottságot”, hiányzott nála a „kellő alap” is.
Mit szóltak az ügyhöz kollégái, az alkotmánybírák?
A cikk megjelenését követő első teljes ülésen napirend előtt szót kértem, és a testület a tájékoztatásomat egyhangúlag tudomásul vette.
Mennyire viselte meg az ügynökvád?
Az ember végtelenül kiszolgáltatott, még akkor is, ha történetesen alkotmánybíró. A sajtó – tisztelet a kevés kivételnek – csak a szenzációra, ez esetben az ügynökvádra volt „vevő”, a másik félre, beleértve a bírósági ítéleteket, már egyáltalán nem. Ha ügynökmúlttal vádolnak meg egy alkotmánybírót, az szaftos hír, hajrá, jelentessük meg. Ha viszont a bíróság felmenti az ügynökvádak alól, helyreigazításra kötelezi a cikket megjelentető lapot, elmarasztalja az „ügynökvadászt”, a sajtó néma marad. Az is megtörtént, hogy egy újság röviden közölte az ítéletet, ami után odaszúrták Ungváry hosszas magyarázkodását. A szerkesztők nem mértek egyenlő mércével. Érdekel-e ma valakit is, hogy 1998-ban, alkotmánybíróvá választásom előtt az illetékes bizottság már átvilágította a múltamat? Ezenkívül a bíróság is, én is kértem az Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltárától, hogy küldjék meg a „jelentéseimet”, amire a válasz : „sajnos” ilyeneket nem találnak. Egyébként a Magyar Nemzet 2014. április 11-ei számában tízmillió forintot ajánlottam fel annak, aki akárcsak egyetlen jelentésemet, vagy együttműködésem bármely bizonyítékát be tudja mutatni. Nincs jelentkező, a spekuláló Ungváry sem tud szolgálni ilyenekkel. Ennyit erről a történészi koholmányról.
Ön szerint van-e megoldás az ügynökügyekre?
A leghatározottabb véleményem az, hogy hozzák nyilvánosságra az ügynöklistákat. E nélkül nem lesz béke és nyugalom. Ha azonban egy történész melléfog, legyen bátorság a bíróságokban ahhoz, hogy szigorú büntetéssel sújtsák. Komoly tanulsága volt az ügynek, már el is készült a róla szóló könyvem, amely megbízatásom leteltének másnapján kerülhet csak nyomdába. A címe az lesz: Ügynökmese. Az Ungváry-dosszié.
_________________________________________________________
Kiss László (1951) a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 1975-től a kar alkotmányjogi-közigazgatási jogi tanszékének oktatója, 1993-tól 1998-ig tanszékvezetője. 1982-ben kandidátusi, 1992-ben az állam- és jogtudomány doktora fokozatot szerzett. 1992-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1998. március 10-e óta alkotmánybíró, 2007. február 19-én e tisztségében újraválasztották 2016. március 10-ig. A PTE AJK Doktori Iskolájának vezetője. A Budapesti Corvinus Egyetem honoris causa doctora. Jánosháza város díszpolgára. Összesen 35 monográfia és kézikönyv szerzője, továbbá csaknem 400 tanulmánya jelent meg külföldi és hazai szaklapokban. Nős, felesége a PTE ÁJK Dékáni Hivatalának vezetője volt, lánya bölcsész, fia rendőrtiszt.
http://www.jogiforum.hu/interju/141
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)