Hét egyetemi professzort korrupció vádjával letartóztattak, huszonkét kollegájukat egy évre eltiltották a tanítástól Olaszországban, miután fény derült arra, hogy az egyetemi állásokat nem érdem alapján, hanem mondvacsinált pályázatokkal „saját embereik” között osztották szét.
A börtönbe kerültek vagy eltiltottak között neves olasz oktatók szerepelnek Itália több egyeteméről, névsorukat az olasz újságok kedden nyilvánosságra hozták. Többségük elismert, közgazdasági, pénzüggyel és adóügyi joggal foglalkozó professzor, aki minisztériumi bizottságoknak, politikai és vállalati tanácsadói testületnek is tagja volt.
A firenzei ügyészség vizsgálata alapján egész Olaszországban 150 házkutatást tartottak. A korrupciós vizsgálat 2013-ban indult Philip Laroma Jezzi olasz-brit adószakértő feljelentése alapján. A Firenzében dolgozó Laroma Jezzi egyetemi tanári állásra pályázott, és esélyesként vett részt egy országos pályázaton. Idősebb kollegája, Pasquale Russo volt egyetemi professzor azonban beszélgetésre hívta, amelyen visszalépésre szólította fel, hangsúlyozva, hogy annak a tanári posztnak már megvan a nyertese. „Ez Olaszországban nem így működik, majd neked találunk mást, ha nem lépsz vissza, vége az egyetemi karrierednek” – fenyegette meg a professzor fiatalabb kollegáját.
Pasquale Russo el is magyarázta, miként működik Olaszországban az egyetemi állások odaítélése: nem érdem, hanem ismeretség és protekció alapján nevezik ki a tanárokat. A már állásban levő professzorok jelzik egymásnak, hogy egyes pályázatokon kinek kell elsőként befutnia.
Kölcsönösen segítik álláshoz „egymás embereit”, hogy megbízható, irántuk elkötelezett kollegákkal vegyék körbe magukat. Az egyetemi „maffiarendszerben” nem az számít, hogy ki a legjobb arra az állásra, „az számít, hogy a te embered legyen” – tette hozzá a professzor. Tanácsolta, hogy Laroma Jezzi „ne angolként, hanem olaszként” álljon hozzá. Philip Laroma Jezzi rögzítette a beszélgetést, és feljelentést tett.
Az olaszországi egyetemeken létező professzori maffia vezet oda, hogy a fiatal olasz diplomások, kutatók egy része külföldön keres állást, tudva, hogy hazájában kapcsolatok nélkül ez lehetetlen lenne. A felmérések szerint 1999 és 2007 között az egyetemi pályázatokon állást nyert oktatók több mint 90 százaléka ugyanazon az egyetemen rendelkezett „kapcsolatokkal”, ahol megszerezte a tanári helyet, vagy a tanszék professzorainak volt egykori tanítványa, vagy esetleg egy másik egyetemi tanárnak volt a rokona.
https://www.vg.hu/kozelet/het-professzort-tartoztattak-le-olaszorszagban-626167/
2017. szeptember 26., kedd
2017. szeptember 22., péntek
Sikeres az alkotmányjogi panasz bevezetése Magyarországon
Először az intézmény történetében, az Alkotmánybíróság elnökének meghívására mintegy 40 Magyarországra akkreditált nagykövet vett részt az Alkotmánybíróság székházában rendezett fogadáson, Budapesten. Az eseményre azzal a céllal került sor, hogy az Alkotmánybíróság magyarországi demokráciában betöltött szerepéről, erős alapjogvédelmi jogosítványairól, hatásköréről, illetve politikai konszenzus alapján megválasztott tagjairól hiteles információk jussanak el a nemzetközi közvéleményhez. Sulyok Tamás a nemzetközi kapcsolatok kiszélesítésének és a szoros párbeszédnek a fontosságára hívta fel a diplomaták figyelmét az igazságügyi együttműködés területén.
Az elnök szeptember 20-án, a Donáti utcában rendezett eseményen tájékoztatta a nagyköveteket többek között arról, milyen változásokat hozott az Alaptörvény 2012-es bevezetése. Bár az Alaptörvény az Alkotmánybíróság hatáskörét egyes költségvetési jellegű kérdésekben – részlegesen és időlegesen – korlátozta, összességében egyértelműen erősödött az Alkotmánybíróság szerepe a jogállamiság őreként. Fontos különbség ugyanis a 2012. január elsejét megelőző időszakhoz képest, hogy az Alkotmánybíróság immár mindhárom hatalmi ág, így a bírói hatalom felett is alkotmányos kontrollt gyakorol, mégpedig a német alkotmánybírósághoz igen hasonló jogosítványokkal.
Sulyok Tamás hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság védőernyőként óvja a jogállamiságot és az emberek alkotmányos jogait. A valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével az Alaptörvény lehetővé tette, hogy a jogkeresők alapvető jogaik sérelme esetén az Alkotmánybírósághoz forduljanak közvetlen jogorvoslatért. Az új lehetőség sikerét a számok igazolják: öt éve töretlenül nő a testülethez benyújtott alkotmányjogi panaszok száma, 2016-ra például megduplázódott ez az érték a 2013-as évhez képest. Ez tavaly 901 benyújtott alkotmányjogi panaszt jelentett, ebből 689 valódi alkotmányjogi panasz volt.
Az elnök megjegyezte: 2012 és 2017 első féléve között mintegy 9500 érintett magánszemély vagy szervezet fordult az Alkotmánybírósághoz. 452 bíró kezdeményezett eljárást, emellett az Alapvető Jogok Biztosa 59 alkalommal, a parlamenti képviselők egy negyede 19 alkalommal nyújtott be indítványt ez alatt az idő alatt. 2012 óta az ügyek átlagos átfutási ideje körülbelül fél év, alkotmányjogi panaszok esetében 200 nap.
Az elnök köszönetet mondott a nagyköveteknek együttműködésükért, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben a kapcsolatok még szorosabbá válnak.
Az Alkotmánybíróság elnökének angol nyelvű előadása ezen a linken olvasható.
Az elnök előadásához készített angol nyelvű prezentáció ezen a linken olvasható.
Budapest, 2017. szeptember 21.
http://alkotmanybirosag.hu/sajto/kozlemenyek/sikeres-az-alkotmanyjogi-panasz-bevezetese-magyarorszagon-
Az elnök szeptember 20-án, a Donáti utcában rendezett eseményen tájékoztatta a nagyköveteket többek között arról, milyen változásokat hozott az Alaptörvény 2012-es bevezetése. Bár az Alaptörvény az Alkotmánybíróság hatáskörét egyes költségvetési jellegű kérdésekben – részlegesen és időlegesen – korlátozta, összességében egyértelműen erősödött az Alkotmánybíróság szerepe a jogállamiság őreként. Fontos különbség ugyanis a 2012. január elsejét megelőző időszakhoz képest, hogy az Alkotmánybíróság immár mindhárom hatalmi ág, így a bírói hatalom felett is alkotmányos kontrollt gyakorol, mégpedig a német alkotmánybírósághoz igen hasonló jogosítványokkal.
Sulyok Tamás hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság védőernyőként óvja a jogállamiságot és az emberek alkotmányos jogait. A valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével az Alaptörvény lehetővé tette, hogy a jogkeresők alapvető jogaik sérelme esetén az Alkotmánybírósághoz forduljanak közvetlen jogorvoslatért. Az új lehetőség sikerét a számok igazolják: öt éve töretlenül nő a testülethez benyújtott alkotmányjogi panaszok száma, 2016-ra például megduplázódott ez az érték a 2013-as évhez képest. Ez tavaly 901 benyújtott alkotmányjogi panaszt jelentett, ebből 689 valódi alkotmányjogi panasz volt.
Az elnök megjegyezte: 2012 és 2017 első féléve között mintegy 9500 érintett magánszemély vagy szervezet fordult az Alkotmánybírósághoz. 452 bíró kezdeményezett eljárást, emellett az Alapvető Jogok Biztosa 59 alkalommal, a parlamenti képviselők egy negyede 19 alkalommal nyújtott be indítványt ez alatt az idő alatt. 2012 óta az ügyek átlagos átfutási ideje körülbelül fél év, alkotmányjogi panaszok esetében 200 nap.
Az elnök köszönetet mondott a nagyköveteknek együttműködésükért, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben a kapcsolatok még szorosabbá válnak.
Az Alkotmánybíróság elnökének angol nyelvű előadása ezen a linken olvasható.
Az elnök előadásához készített angol nyelvű prezentáció ezen a linken olvasható.
Budapest, 2017. szeptember 21.
http://alkotmanybirosag.hu/sajto/kozlemenyek/sikeres-az-alkotmanyjogi-panasz-bevezetese-magyarorszagon-
2017. szeptember 16., szombat
„Nagyon sok embert halálra ítéltem...” - Dr. Vida Ferenc bíró életének egyetlen interjúja
Borenich: Ma, 1989-ben is halálra ítélné Nagy Imrét?
Dr. Vida Ferenc: Ma is elítélem. Azt, hogy halálra ítélném-e, azt nem állítom. De ő bűnös volt, és olyant csinált, amiért becsületes emberek is elveszítették a fejüket és bűnbe estek.
Borenich Péter beszélgetése Dr. Vida Ferenccel (1989)
– Ön ítélte halálra Nagy Imrét, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és Gimes Miklóst. Napjainkban egyre többet hallani, hogy ezek koncepciós perek voltak. Mi az ön véleménye erről?
vida-ferenc_01
Dr. Vida Ferenc
– Én nagyon jól tudom, hogy a magam elsőfokú, rendkívül kevés rutinjával bizonyos, hogy néhány eljárási szabályt megsértettem. Meg vagyok győződve róla, hogyha jól keresnek, sok hibát, hiányosságot találnak az ítéletemben. De arról is meg vagyok győződve, hogy az az ítélet fedi az én akkori jogi álláspontomat, s ez a jogi álláspontom miatt nem kell szégyenkeznem. Koncepciósnak azt a pert tartom, amely a tényekkel ellentétben egy politikai koncepció alapján ítélkezik, és éppen ezért azokat a tényeket veszi csak figyelembe, amelyek ezt a bizonyos politikai koncepciót alátámasztják, mindazokat a tényeket, amik ennek ellentmondanak, figyelmen kívül hagy.
nagy-maleter-szilagyi-gimes
Nagy Imre és társai bűnperében tiszta lelkiismerettel állítom, hogy ilyen koncepció nem volt. Nem válogattunk a tények között, hogy mi támasztja alá és mi mond ellent politikai meggyőződésünknek. Mert sem történetírást, sem ítéletet nem lehet hozni politikai meggyőződés nélkül. Igen, a mi politikai meggyőződésünk akkor azonos volt azzal, amit az MSZMP decemberben az ellenforradalom okairól mondott.
– Van Önnek jogi végzettsége? Ezt azért kérdezem, mert több olyan bíró ítélt halálra embereket 1956 után, aki nem végezte el az egyetemet.
– Ami engem illet, 1934. május 15-én, a szegedi Tisza István Egyetemen a jogtudomány doktorává avattak.
– Mikor jutott az Ön tudomására, hogy lesz Nagy Imre-per?
– 1958 február közepén. Valami jelentéktelen dologban a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, Domokos Józsefhez bementem. Mikor elintéztem a dolgom, és menni akartam, leültetett és elkezdett beszélgetni velem mindenféle dologról.
Aztán félbeszakította önmagát és elmondta, hogy Radó Zoltán nevű kollégám tárgyalta a Nagy Imre ügyet és most kiderült, hogy infarktust kapott és ha életben marad, egy fél éven belül képtelen lesz tovább folytatni az ügyet.
Rado-Zoltan-02
Radó Zoltán
– Nem is tudta, hogy Radó Zoltán már elkezdte tárgyalni?
– Arról, hogy rosszul lett és mentők vitték el, arról tudtam. De arról, hogy milyen ügyet tárgyalt, fogalmam sem volt. Sőt azt hittem, hogy Nagy Imréék még nincsenek is Magyarországon.
– Ennyire titkosan folyt a per? Hiszen Ön ekkor a Legfelsőbb Bíróság bírája volt?
– Igen. Tökéletes titkossággal folyt. Mint ahogy azt hiszem, hogy a kollégáim sem tudták, mikor én dolgoztam, hogy mit csinálok.
– Tehát február közepén Domokos József mondta Önnek, hogy eIvállalná-e?
– Nem. Nem azt kérdezte, hogy elvállalnám-e. Én azt mondtam, hogy hál'isten, rólam úgy sem lehet szó.
– Miért?
– Nézze, én voltam lényegében a Legfelsőbb Bíróságon a legkisebb tapasztalattal rendelkező bíró. Én azt hittem, hogy én fogok a legkevésbé sorra kerülni, annál is inkább, mert Domokos elvtárssal volt egy elég súlyos nézeteltérésem, októberben vagy novemberben, amikor a Déry-ügyet tárgyaltuk.
– Mi volt ez a nézeteltérés?
– Kérem, a Déry-ügyben a vádirat az olyan volt, amilyen abban az időben a vádiratok legtöbbje. Általános politikai szemléletből indult ki, és ennek a nyomozati iratait mikor megnéztem, akkor láttam, hogy rettentő hézagos, semmitmondó. Kétségtelen, hogy a Dérynek a magatartása súlyosan ellenforradalmi volt. Legalábbis mi abban az időben így ítéltük meg. Amikor tanácskozni kezdtünk, akkor kiderült, hogy a népbíráim halálra akarják ítélni, és hogy kisebbségben fogok maradni.
Dery-Tibor-02
Déry Tibor
– Hány tagú tanácsban tárgyalta a Déry-ügyet?
– Öttagú tanácsban, amelyben négy népbíró és én voltam.
– Az a négy népbíró nem jogot végzett ember, ugye?
– Az a négy népbíró nem jogot végzett ember volt. Megláttam, hogy hát itt nincs mese, hárman leszavaznak. Erre én a tanácskozást félbeszakítottam, bementem a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, és mondtam, hogy én lemondok a bírói állásomról, nem tekintem magam bírónak, én ezt az ítéletet nem hirdetem ki. Visszahívott, újra vitatkozott velem; hogy hát ő garantálja, hogy egyhangúan fogják kegyelemre ajánlani. Ezek után megmondtam, hogy nem, én megyek. Aztán kaptam egy telefont, hogy menjek be a Pártközpontba. Bementem a Pártközpontba, ahol Marosán ötünket fogadott.
Marosan_Gyorgy-02
Marosán György
A népbírák elmondták, hogy mi a kifogásuk ellenem, én elmondtam, hogy nem vagyok hajlandó ezt az ítéletet meghozni. Ezek után Marosán elvtárs összeszidta a népbírákat, hogy milyen ostobák, milyen merevek, nem értenek a dolgukhoz és hát rendbe hozta a dolgot, olyannyira, hogy amikor leültünk tárgyalni, akkor tizenkét évet szabtunk ki Déry Tiborra.
– Térjünk vissza Domokos József szobájába. Hogy került végül is arra sor, hogy ön kapta meg a Nagy Imre-ügyet?
– Azt válaszolta, hogy azért adja ide, mert én olyan vagyok, aki nem hajlandó kompromisszumot kötni az ítéletek meghozatalánál.
– Ön akkor rögtön elvállalta?
– Igen. Igen. Nem vállalásról van szó. A Legfelsőbb Bíróság elnöke kijelöl egy bírót. S a bíró mit mondhat? Elfogultságot jelenthet be, ha elfogultnak érzi magát a vádlottakkal szemben. De azt mondani, hogy én nem vállalok egy ügyet, mert nehéz, azt nem tehetem. Ezután Domokos elvtárs közölte, hogy majd ő elrendezi a dolgokat, szabaddá tesz, hogy az iratokat tanu1mányozzam. Akkor tudtam meg, hogy Losonczy meghalt a vizsgálat során.
– Ezt kitől tudta meg?
– Domokos elvtárs mondta meg nekem.
Losonczy-Geza-01
Losonczy Géza
– Mit mondott ő, hogy hogyan halt meg Losonczy Géza?
– Azt mondta, hogy a betegsége kiújult és nem tudtak segíteni rajta. Egyébként erre volt az iratok között is orvosi lelet.
– Utólag felmerült, hogy éhségsztrájkba kezdett, mesterségesen táplálták és a tüdejébe került az étel, így fulladt meg.
– Erről nem tudtam. Viszont azt közölte a Domokos elvtárs, hogy a Szilágyi József is olyan állapotban van, hogy veszélyeztetve van, hogy a vizsgálat során meghal. És, hogy különítsem el az ügyet, és tárgyaljam le azt a legsürgősebben. Elkülönítettem a Szilágyi József ügyet és külön tárgyaltam le. Meg kell mondjam, hogy akkor bizonyos fokig csalódtam, mert azt láttam, hogy bár orvosi bizonyítvány volt, hogy súlyos beteg, egyáltalán nem az a benyomásom volt, hogy súlyos beteg. Ellenkezőleg. Kicsit becsapottnak éreztem magam.
– Vajon miért akarta Domokos József – vagy nem tudni ki – elkülöníteni Szilágyi József ügyét a többiekétől?
– Nem tudom. Biztos, hogy a Domokos Józsefet éppúgy becsapták. Legalábbis én erről meg vagyok győződve.
– Ki lehetett, vagy kik lehettek azok?
– Nem tudom. Nem tudom. De találtam ottan bizonyítványt arról, hogy a Szilágyi milyen súlyos beteg, aztán egy egészséges ember jelent meg a tárgyalás folytatásánál.
– Azt is olvastam, a különböző visszaemlékezésekben, hogy Szilágyi József eléggé kemény volt. Vitatkozott, fasisztának nevezte az ügyészt, a bírákat és ezért különítették el. Hallott-e ilyesmiről, vagy tapasztalt-e ilyesmit?
– Én megismerkedtem a Radó Zoltán által tárgyalt három nap anyagával. Abban én olyat, hogy a Szilágyi József fasisztának nevezte volna az ügyészt vagy a bírákat, ilyet nem tapasztaltam. Épp ellenkezőleg. Én is hallottam olyat, hogy éhségsztrájkot folytatott és azért lett volna az élete veszélyben.
Rado-Zoltan
Radó Zoltán
– Mit tud a Radó Zoltán vezette tárgyalási napokról?
– Kétségtelen, hogy Radó Zoltán nem tudta vezetni a tárgyalást. A Radó-féle tárgyaláson nem volt több, mint a vádlottak kihallgatása. A vádlottak vezették a tárgyalást. A Radó pedig futott utánuk. Képtelen volt összefogni az ügyet. Nem arról beszéltek, amit ő kérdezett, hanem arról, amit a vádlottak akartak mondani. Szilágyi József tényleg, idézőjelbe teszem, az ügyet védte, aminek ő harcosa volt. Neki valóban az volt az álláspontja, hogy az államrend megdöntéséről azért nem lehet szó, mert az nem államrend volt, amit a Rákosiék örökbe hagytak ránk. Alapállása az volt, hogy a szocializmust Rákosiék megdöntötték. Ez javíthatatlan, újra kell kezdeni. És újra kezdhetjük a népi demokráciáért a harcot. Antifasiszta népi demokráciáért, amiért egyébként Szilágyi is meg én is harcoltam.
– Akkor ezzel egyet lehetett érteni, nem?
– Nem. Dehogy lehetett egyetérteni. Én negyvenben harcoltam a független, szabad, demokratikus Magyarországért antifasiszta harcot.
– Ugyanabban a tanácsban tárgyalta Szilágyi József ügyét, mint Nagy Imréét és a többiekét?
– Ugyanabban. A népbírák között volt olyan, akitől azért féltem, mert attól féltem, hogy elfogult lesz. Akinek a családja nagy áldozatokat hozott az ellenforradalom idején. Volt olyan, akinek közvetlen hozzátartozója meghalt a Köztársaság téren.
Vida-es-tanacsa
a Vida tanács
– Én úgy érzem, hogy ilyen emberek nem kerülhettek volna be semmiképpen a népbírák közé.
– Kérem szépen, a népbírákat az Elnöki Tanács nevezte ki. Mindegyikük meg volt győződve arról, hogy ellenforradalom volt, mindegyik meg volt győződve arról, hogy a párt határozata, amelyik a négy okot felsorolta, az igaz politikai álláspont. Ha nem lettem volna én is meggyőződve, hogy a párt álláspontja az megalapozott politikai álláspont, akkor nem ítélkeztem volna.
– Ezek szerint párthatározat alapján ítélkeztek?
– Ellenkezőleg. Azért volt olyan szilárd a meggyőződésünk, mert az előző peranyagokban konkrét bizonyítást nyert, és a Nagy Imre és a társai perei tették rá a koronát.
– Véget ért a tárgyalás, Szilágyi József tárgyalása, visszavonult a tanács.
– Igen.
– Mi történt?
– Nem volt olyan vélemény, hogy nem bűnös. Nem is volt vita a büntetés kérdéséről.
– Hogy büntetni kell, vagy pedig arról, hogy halálra kell ítélni?
– Hogy halálra kell ítélni. Nem volt vita.
– Hogyan fogadta ő, hogy halálra ítélték?
– Meglehetősen közönyösen.
Szilagyi-Jozsef-01
Szilágyi József
– Ha ma, 1989-ben megkapná Szilágyi József ügyét, ugyanúgy halálra ítélné?
– Kérem, ma valóban nekem az a problémám, hogy kijavítható-e a szocializmus, vagy ez a szocializmus elbukott. Mert hisz nekem nem mindegy, hogy egy bukott forradalomnak vagyok a veteránja, vagy egy igaz forradalomnak, amelyet eltorzítottak mások bűnei, az én hallgatásom, cinkosságommal és a most a következő nemzedék dolga, hogy kijavítsa. Az a meggyőződésem, hogy kijavítható, hogy igenis ezt kell folytatni úgy, hogy ne legyen torz, hogy ne legyenek benne bűnök, disznóságok, gyalázat. Akkor igenis halálra ítélném, mert ezt megakadályozni, hogy kijavítsuk azt, ami történt, azt nem lehet. Nem szabad, hogy egy kommunista azt mondja, hogy pardon, tévedtem. Én ma is hiszem azt, hogy a szocializmus javítható. De hogy Magyarországon kijavítjuk-e ezen az úton a szocia1izmust, abban nemcsak nem hiszek, de az az érzésem, hogy súlyos tévedésekkel járjuk az utat.
– Befejezte Szilágyi József tárgyalását, utána készült a nagyobb perre.
– Igen.
– Milyen eligazítást kapott ön a Nagy Imre-per tárgyalása előtt?
– Kitől kaptam volna eligazítást?
– Mondjuk a Legfelsőbb Bíróság elnökétől, politikai vezetőtől, nyomozást vezetőtől, akár Sumilintól, aki a Szovjetunió részéről volt itt. Nem tudom, én csak kérdezem, hogy kitől.
– Én semmilyen eligazítást nem kértem, és nem kaptam. Sem Kádár elvtárstól, akivel énnekem volt idő, amikor jó kapcsolatom volt.
– Ebben az időben is?
– Nem. Kérem szépen én a felszabadulás előtt ismertem Kádár elvtársat, és amikor a dimitrovi vonal győzött és a pártszerveket újjáalakították, én kaptam a megbízást, hogy Kádár elvtársat vonjam be újra, mint régi elvtársat a párt bizonyos problémáinak a megoldására.
Kadar-01
Kádár János
Aztán később magasabb beosztása volt Kádár elvtársnak, mint nekem, de felső kapcsolatként is találkoztam vele. Ezt követően ötvenegy előtt kétszer vagy háromszor felkerestem, barátságosan elbeszélgettünk, de nem lényeges dolgokról. Ötvennégyben, amikor kiderült, hogy koncepcióperben elítélték, és szabadlábra helyezték, a Pest megyei pártbizottság első titkára volt, felkerestem és bocsánatot kértem, mert ha nem is hittem el, de én is kommunista voltam, és ővele megtehették ezt. Ezután ő mondta, hogy szeretné, ha néha felkeresném. És fel is kerestem, és politikai kérdésekről, koncepciós perekről, ilyesmikről tárgyaltam vele. De Kádár elvtárssal azt követően, ötvenhat negyedike után nem találkoztam. Amikor Marosán behívott, azt hiszem kezet fogtunk egymással. Politikai részről én nem kértem eligazítást és nem is kaptam. Nézze, engem úgy ismertek a Legfelsőbb Bíróságon, hogy nagyon meg tudok vadulni attól, hogyha hatni akarnak rám.
– Tehát politikai részről azt mondja, hogy nem.
– Nem.
– Egyéb részről?
– Egyéb részről sem próbáltak engem befolyásolni. Meg kell hogy mondjam, én ezeket az iratokat, minthogy titkosak, szigorúan titkosak voltak, az Iskola utcában tanulmányoztam. Akkor ott volt a Belügyminisztérium Vizsgálati Osztálya. Ott találkoztam egy csomó emberrel, az biztos.
Korom-Mihaly-01
Korom Mihály
Korom Mihállyal, Szalmával beszélgettünk, de nem csak kettőjükkel beszélgettem. De azért énnekem volt olyan tartásom, hogy velem mondjuk egy nyomozó az ügyrő1 beszéljen, azt meg se kísérelte senki. Én elmentem a Szovjetunióba nyaralni. Amikor a repülőtérre kivezettek, akkor találkoztam a Tömpe Bandival, aki másik társaságot kísért a repülőtérre és a Tömpe András bemutatott nekem egy szovjet elvtársat, aki azt állította, hogy ő volt itt a konszolidációnál a Belügyminisztérium tanácsadója.
– Miért nem hozták át az iratokat a Legfelsőbb Bíróságra, hiszen önök tárgyalták az ügyet?
– A titkosságra hivatkoztak.
– Sürgették önöket, hogy minél előbb tárgyalják és minél előbb hozzanak ítéletet?
– Először is olyan légkör volt, hogy senkiben nem merült fel olyan kétség, hogy ezt a leggyorsabban el kell intézni.
– Miért?
– Nem tudom megmondani. Volt egy olyan légkör, hogy itt nem lehet – idézőjelbe teszem – „lazsálni”. Itt nem lehet rágódni, kivárni valamit. Ezt le kell zárni! Mindenki azt várta, hogy éjjel-nappal dolgozva végezzük el ezt a feladatot.
– Kik ezek, akik várták?
– Mindenki. Nem tudok személyeket mondani magának. Ez volt az elvárás velünk szemben.
– Kádár János azt nyilatkozta korábban, hogy nem lesz Nagy Imre-per.
– Igen.
– 1958-ban mégis lett Nagy Imre-per. Mennyire befolyásolta a nemzetközi helyzet, tehát hogy hogyan alakult a Szovjetunión belüli hatalmi harc, vagy a szovjet-jugoszláv viszony, vagy a szovjet-kínai viszony.
– Kérem. Tudok arról, hogy volt olyan nyilatkozata Kádár elvtársnak, hogy nem lesz Nagy Imre-per. Tudtam akkor is.
– Mit gondol, ennek ellenére mégis mért lett Nagy Imre-per?
– Fogalmam sincs róla. Fel sem merült bennem, hogy a Kádár miért nem avatkozik bele. Az volt a véleményem, hogy szabad utat engedett a nyomozásnak és az ügyészségnek. Abban az időben, ha jól emlékszem, még Kádár volt a miniszterelnök is, a pártfőtitkár is. A pártfőtitkár és a miniszterelnök tudta és beleegyezése nélkül a Belügyminisztérium neki kezdhetett volna nyomozni? Az, hogy a Nagy Imre-pert el kell kezdeni és a Nagy Imrét el kell ítélni, az meggyőződésem volt. Azért valakinek felelnie kell, hogy ezt ránk zúdította. Mindannyian az ellenforradalom áldozatainak éreztük magunkat. Mindegyikünk gyűlölte az ellenforradalmat.
– Ön személy szerint miért?
– Kérem, én azért gyűlöltem, mert meg voltam győződve arról, hogy akár mennyire eltorzították a szocia1izmust, nem lehet visszacsinálni a dolgokat és nem lehet előrő1 kezdeni. A hibákat ki kell javítani, ki kell igazítani.
rakosi-gero-01_copy
– Véleményem szerint ezek nem hibák voltak, amit Rákosiék, Gerőék csináltak, hanem bűnök. Egy teljesen torzult, diktatórikus társadalom volt ez.
– Kérem, meg vagyok ma is győződve, hogy ezeket a torzításokat igenis a szocializmusnak kell kijavítani és nem a kapitalizmusnak. És függetlenül, hogy miben vagyunk bűnösök, minekünk kell kijavítani, jóvátenni, és rendbe hozni.
– Ön úgy gondolta, hogy 1956-ban a kapitalizmust akarták visszaállítani Magyarországon?
– Én meg voltam győződve, hogy ez a folyamat a kapitalizmus visszaállítása. Vigyázzunk! Nem arról van szó, hogy polgári demokrácia lesz-e vagy szocializmus, hanem arról van szó, hogy újra fehérterror, újra kezdődik Magyarország gyarmatosítása. Azoknak kell a forradalmat csinálni, akik a szocializmus alapján állnak! Nekünk, a cinkosoknak kell rendbe hozni.
– Én úgy érzem, hogy akik rákosisták vagy sztálinisták vagy fundamentalisták, ahogy napjainkban használják, hát azokkal borzasztóan nehéz pont a sztálinizmust megváltoztatni.
– Higgye el, hogy nem így van.
– Térjünk át Nagy Imréék perére.
– Az első nap, amikor délben ebédelni akartam menni, betessékeltek egy szobába, ahol együtt ült az összes népbíró, azok a népbírák, akik velem jöttek, a jegyzőim és feltálaltak egy nem üzemi ebédet és egy üveg bort hoztak. Megmondtam a pincérnek, hogy vigye innen a bort, mert mi nem lakomázunk. Utána bementem a Szalmához és megmondtam, hogyha énnekem és a többieknek nem üzemi kosztot, pénzért adnak, akkor én minden délben elmegyek a Legfelsőbb Bíróságra, nem érdekel, mennyi időbe telik, de én nem vagyok hajlandó nem fizetésért egyetlen falatot sem enni, és nem engedhetem meg magamnak, hogy a népbíráimat itt borral itassák.
– Azon nem háborodott fel, hogy nem kapja meg a Legfelsőbb Bíróság az aktákat, hanem benn a Vizsgálati Osztályon kell önöknek olvasgatni ezeket, és a Vizsgálati Osztály tulajdonában vannak, az ő páncélszekrényeikbe zárják be ezeket az iratokat, nyomozati anyagokat?
– Előzetesen én nem tudtam, hogy mennyi titok van ebben. Egy óriási irattömeg volt, aminek a hurcolása lehetetlen volt.
– Mikor találkozott először Nagy Imrével és a többiekkel?
– A per során a tárgyaláson találkoztam. Nagy Imrének volt olyan észrevétele, hogy ő ezt az eljárást azért tartja törvénysértőnek, mert nem mindenki van itt, aki pedig ebben az ügyben vádlott kellene hogy legyen. Sorolt neveket, többek között Kádár és Münnich nevét.
Nagy-Imre-02
Nagy Imre
Neki az volt a véleménye, hogy ezt az ügyet nagy nyilvánosság előtt tessék tárgyalni úgy, hogy mindenki, aki '56. október 23-a és november 4-e között bármit tett, az mind vádlott legyen.
– Ön mit mondott erre?
– Én erre azt mondtam, hogy először is a bíróság nem tárgyalhatja olyan személy ügyét, aki ellen az ügyész nem emel vádat. Az ügyészség joga, hogy kik ellen emel vádat. Én ebbe nem szólhatok bele. Másodszor egy ilyen nagy nyilvánosság előtt, ha mindenki ellen vádat emelnének, akkor sem tudnám letárgyalni egynéhányszáz ember ügyét, egyetlen ügyként.
– Nagy Imre azt is akarta, hogy nyilvános tárgyalás legyen. Ön rendelte el, hogy végül is zárt legyen?
– Nem. Radó Zoltán rendelte el a tárgyalás legelején.
– Ön nem változtathatta volna meg?
– De. Megváltoztathattam volna, de ismerve az anyagot, fel sem merült bennem, hogy megváltoztassam. Azok a nemzetközi vonatkozások, amik ebben a perben voltak, azok semmiképpen sem tették ezt lehetővé. De egyébként is, én semmiképpen nem vállalkoztam volna arra, hogy mondjuk a Zeneakadémia nagytermében folyjon le ez a tárgyalás, és én vezessem. El kell mondjam, hogy titkos ügyekben, úgynevezett kétnullás ügyekben csak az ügyvédeknek egy bizonyos köre tárgyalhatott.
– Azok, akik megbízhatók voltak?
– Az Igazságügyi Minisztérium állított össze egy listát, amelyből választhatott a vádlott is.
– Én azt hallottam, hogy ezek az ügyvédek nem mehettek haza addig, amíg be nem fejeződött a per.
– Egy szó sem igaz belőle. Nem csak én mentem haza minden este – hazavittek kocsival –, de a jegyzőm is hazament és a védők is hazamentek. Sőt emlékszem olyan esetre, amikor szünetet rendeltem el délben, és a védő szólt, hogy fél háromkor jöhet csak vissza, mit csináljon? És akkor én mondtam, hogy jó, akkor fél háromkor folytatjuk a tárgyalást.
– Ki volt a Nagy Imre per ügyésze?
– Szalai József. Aki később a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett.
– Én azt hallottam, hogy ő a halála előtt vallásos lett és mindent megbánt.
– Nekem nagyon rossz véleményem van a Szalairól. Azt szokták mondani, hogy halottról vagy jót, vagy semmit. Az egész működésében több volt a nem őszinte politikai szólam, mint a meggyőződés. Lehet, hogy vallásos lett. Nem tudom. De hogy őneki sok mindent kellett megbánnia a Nagy Imre-peren kívül...
– Mire gondol, amikor azt mondja, hogy sok mindent kellett megbánnia?
– Amelyik miatt szégyellhetné magát.
– Na, de például milyen ügyek miatt?
– Nem sorolok ügyeket. Ez az ember nem egy lelkiismeretes ember volt. Nem úgy gondolok rá, mint egy példaképre.
– Magnó és filmfelvétel készült a tárgyalásról?
– Igen. Radó Zoltán rendelte el és mi újra elrendeltük. Nem is emlékszem, hogy benne van-e a Radó féle jegyzőkönyvben, hogy kik kezelik a magnót. De hogy azon a magnón hány hangszóró volt, azt én nem ellenőriztem. Nem is jutott eszembe. Hát én nem tudom, hogy ki hallgatta.
– A felvételt a belügyi szervek emberei készítették?
– Azt hiszem, igen.
– Hol zajlott a tárgyalás? Ez egy szabályos tárgyalóterem volt?
– Ez szabályos tárgyalóterem volt, azonban le volt függönyözve, műfény volt, amit én a filmezésnek tulajdonítottam eredetileg, de nyilvánvalóan a titkosságot biztosította elsősorban. Most már úgy látom.
– Térjünk vissza a tárgyalásra.
Maleter-Pal-02-elott
Maléter Pál
– Maléternél az volt a különleges, hogy kiderült: semmi köze Nagy Imréékhez. És a védekezése az volt, hogy ő a kötelességét teljesítette. Ő mindenkor összeköttetésben volt azokkal, akik a népköztársaságot védték és Ő azok parancsát hajtotta végre. Szünetben beszéltünk is arról, hogy ezt az ügyet el kell különíteni. Mert ez a védekezése nagyon jól ment.
– Ma is úgy érzi, hogy egy államellenes összeesküvés vezetője volt Nagy Imre?
– Igen. Igen. Állandóan konspirált, állandóan a saját emberei előtt konspirált. Én nem érzem becsületes dolognak, hogy valaki konspirál. Illetve konspiráltam én is, de a tőkés rendszer ellen, a kapitalizmus ellen, a szocializmusért. De amikor azt a szememre hányták, hogy konspiráltam, akkor azt mondtam, hogy igen konspiráltam, mert én szocialista vagyok. Most szocialisták egymás között, hogy konspiráljanak? Az abszurdum.
– Azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy nép lázadt fel egy szörnyű, embertelen diktatúra ellen.
– Kérem, én akkor meg voltam győződve arról, hogy valóban '56 júniusában ki akarták javítani a hibákat.
– Gerő Ernővel?
– Gerő Emővel.
Hegedus-Andras-01
Hegedűs András
– Hegedűs Andrással és a többiekkel?
– Hegedűs Andrást én nagyon jól ismertem. Egy fiatal parasztgyerek, akinek volt esze, és aki nyilván átélte mindazt, amit én.
– Ezek sztálinisták voltak.
– Hegedűs Andrásról meg voltam győződve, hogy úgy sztálinista, ahogy én. Gerőt nem szerettem, de az, hogy kommunista, abban nem volt kétségem.
– Nagy Imre 1955-ben négy tanulmányt írt. Hogy értékelte ezt Ön akkor?
– Ez a négy tanulmány a nyomozati iratok része volt. Lényege: a Varsói Szerződésből való kilépés, Magyarország semlegesítése, és a többpártrendszer bevezetése. Nagyon jellegzetes volt, hogy ugyanakkor, amikor a Petőfi Körben és mindenütt ők úgy mutatkoztak, mint akik azt akarják, hogy a XX. Kongresszus szelleme Magyarországon is érvényre jusson, egymás között úgy beszéltek, hogy ez a Hruscsov bohóc, Hruscsov pojáca, azért bohóckodik, hogy a sztálintalan sztálinizmust megvalósítsa. Ugyanakkor a Nagy Imre csoport Szabad Európa és Amerika egyre élesebb harcába kapcsolódott bele, hogy a Varsói Szerződést fölrobbantsa. Végig az ő megbízásukból szervezték meg a tüntetéseket. Október 23-án Losonczy lakásán nemcsak a megbízottaikkal érintkeztek telefonon, hogy rendben folyjon, hogy mindenütt egyszerre induljon el a tüntetés, de ugyanakkor csinálták a miniszteri névsort is, hogy kik legyenek azok, akik átveszik a hatalmat. Gimes Miklóst én ismertem, mint sztálinistát. Sőt volt egy idő, amikor nekem konzultánsom volt a marxizmus-leninizmus, valójában a sztálinizmus elsajátításában. Ismertem, hogy milyen kérlelhetetlen, következetes rákosista és sztálinista volt.
Gimes-Miklos-02
Gimes Miklós
Ő volt az, aki Nagy Imréékhez becsempézte azt a bizonyos levelet, amelyben gyávasággal vádolta Nagy Imrééket, mert bemenekültek a Jugoszláv Nagykövetségre, és követelte, hogy jöjjenek illegalitásba, s tovább kell folytatni a harcot a szocializmus ellen mindenkivel, és mindent el kell törölni azért, hogy a sztálinizmus soha többé ne jöjjön vissza. Ő volt az, aki ezt a legkövetkezetesebben végigvitte, és amikor Nagy Imréék kikapcsolódtak, akkor Nagy Imréék beleegyezésével tovább folytatta. Ezek nagy része kiábrándult kommunista volt. A jellemző az volt éppen Donáthra például, hogy amikor kijött a koncepciós per után, amikor rehabilitálták, közölte, hogy ő többet politikával nem foglalkozik. És Nagy Imre közvetlen híveinek kemény harcába került, míg őt be tudták vonni Nagy Imre körébe. Meg kell mondjam, Donáth nem igyekezett magát menteni. Én nagyon sok embert halálra ítéltem. Nem bosszúból. Tőlem távol áll a bosszú. Úgy éreztem, hogy akik nem akarják engedni, hogy a szocializmust kijavítsuk, hogy azokat a bűnöket és torzításokat, amiket elkövettünk, és én ezt úgy érzem, hogy én is elkövettem, mert gyilkosok közt cinkos, aki néma. Viszont egyetlen egyszer sem csináltam meg azt, hogy valaki, akit súlyosan megsértett a szocializmus, aki koncepciós perben vádlott volt, ezeknél ne vegyem figyelembe, hogy ezek az emberek megszenvedtek.
– Akkor ennek alapján Nagy Imrét sem kellett volna Önnek halálra ítélni, hiszen őt is „megbántották” különböző időszakokban.
Vida-a-targyalason
Vida a tárgyaláson
– Aki rosszhiszemű, aki áruló, aki összejátszik az ellenséggel, és aki nagyon tudatosan, és nagyon következetesen harcol a szocializmus ellen, azt halálra kell ítélni. Nehogy félreértés legyen. Én nem vagyok a halálos ítéletek nagy híve, de a törvényeket tisztelem és a törvény a halálos ítéletet nem zárta ki.
– Az ön véleménye szerint Nagy Imre rosszhiszemű volt, és összejátszott az ellenséggel?
– Kérem, Nagy Imre rosszhiszemű volt, Nagy Imre még a saját harcostársait is becsapta. Nagy Imre, amikor felhívást intézett az ENSZ-hez és a nyugati hatalmakhoz, hogy a szovjet csapatok előrenyomulását fegyverrel is akadályozzák meg, akkor olyat tett, ami megbocsáthatatlan, amire nem lehet azt mondani, hogy ejnye kérem, majd megjavul.
NI_olvas
Nagy Imre
Gondolja meg, ez 1956. november 4-én történt. Folyik az Egyiptomi háború, senki sem tudja, hogy Amerikában melyik érdekszféra kerül előtérbe. Honnan tudhatta volna valaki, hogy nem a harmadik világháborút robbantja ki, ha ilyen felhívást tesz? Azon a Magyarországon, amelyiknek a Varsói Szerződésből való kilépése felrobbanthatja a Varsói Szerződést.
– Ma, 1989-ben Nagy Imrét halálra ítélné?
– Ma is elítélem. Az, hogy halálra ítélném-e, azt nem állítom. De azt, hogy Ő bűnös volt, és olyat csinált, amiért becsületes emberek is elvesztették a fejüket és bűnbe estek, megbocsájthatatlan. Mert a szocializmus torzításait kiigazítani kell, mindent meg kell csinálnunk, hogy valóban kijavítsuk a hibákat. Azért nem használom a demokratikus szocializmust, mert szocializmus nem lehet demokrácia nélkül, de az a demokrácia nem képviseleti demokrácia, hanem a szocializmus lényegéből való. Ezért kellene harcolnunk.
itelethirdetes
Ítélethirdetés
– Az ítélethirdetésre 1958. június 15-én, vasárnap került sor.
– Igen.
– Hogyhogy a bíróság Vasárnap is tárgyalt?
– Ezt az ügyet egy hétig úgy tárgyaltuk, hogy reggel kilenckor elkezdtük, és volt olyan, amikor este tíz óráig tartott. Másnap reggel kilenckor kezdtük, és tíz óráig tartott. Azt hiszem, hogy a tárgyalás berekesztése az szombaton kora délután történt, és egyfolytában tárgyaltunk addig, amíg az ítélet el nem készült és ki nem hirdettem.
– Ennyire sűrgős volt az ügy?
– Nem. De mi magunk is úgy éreztük, hogy be kell fejeznünk.
– Mások is így érezték?
– A tanács érezte így. Azt tudom, hogy halálosan kimerültek voltunk mindnyájan.
Vida-01
Dr. Vida Ferenc
– 1958. június 15-én csak az ítélethirdetésre került sor?
– Nem. Nem. Dehogy. Hát miután az ítélethirdetés megtörtént – volt három halálos ítélet – a bíróság kegyelmi tanáccsá alakult át.
– S Önök döntöttek, hogy adhatnak-e kegyelmet, amikor önök hozták az ítéletet? Ez jogszerű ön szerint?
– Nagyon fájdalmas, de valóban az 1957. évi, nem tudom most megmondani hányas törvényerejű rendelet így rendelkezik. És a törvényt be kellett tartani. Meg kell hogy mondjam, ha én abban az időben a saját személyem védelmét tekintettem volna döntőnek, akkor harcolhattam volna azért, hogy az Elnöki Tanács mondja ki az utolsó szót. És akkor most nyilvánvalóan sokkal nagyobb védelemben részesülnék.
– Így viszont nagyobb felelősség hárul Önre.
– Én vállalom, amit tettem.
– Tehát tulajdonképpen minden, ami a perben történt, azért ön vállalja a felelősséget.
– Azért én vállalom a felelősséget. Én lelkiismeretesen, meggyőződésem szerint, megalapozott ítéletet hoztam. – Részt vett ön Nagy Imre, Gimes Miklós és Maléter Pál kivégzésén?
– Nem.
– Miért nem, hiszen a bíró köteles ezen részt venni?
– Én egyetlen egyszer sem vettem részt kivégzésen.
– Miért nem, hiszen a törvény előírja.
– Azt, hogy egy tanácsvezető kell, hogy részt vegyen. De nem azt, hogy ugyanaz a tanácsvezető kell, hogy kihirdesse. És engem meg, hogy úgy mondjam, megkíméltek ettől. Úgy tudom, hogy a Fővárosi Bíróság valamelyik tanácsvezetője volt az, aki közölte a vádlottakkal, hogy a kegyelmi kérvényüket elutasították és ő vett részt az ítélet végrehajtáson.
– Én nem tartom rossznak, ha egy bíró részt vesz annak a kivégzésén, akit halálra ítélt. Úgy érzem, hogy akkor elgondolkozhat bizonyos dolgokon, amikor ezt látja.
– Azt hiszem, hogy igaza van ebben. Ez annak a problémája is, hogy a bíró tiszta lelkiismerettel ítélkezik-e vagy sem.
– Ön tiszta lelkiismerettel ítélkezett?
– Én a legtisztább lelkiismerettel ítélkeztem. Én nem úgy éreztem, és nem úgy gyakoroltam a bírói hivatást, hogy ez hatalom, hanem hogy ez szolgálat.
– És kit szolgált ön?
– A szocialista Magyar Népköztársaságot.
losonczy_vida
Losonczy Pál, az Elnöki Tanács elnöke és dr. Vida Ferenc
(A dokumentum rádiós változata elhangzott a Kossuth Rádióban 1989. július 21-én 19 óra 15 perckor. Ezt a Magyar Rádió többször megismételte. Írott változata megjelent a Kádár villa titka című könyvben 1995-ben.)
http://borenichpeter.hu/dokumentum-osszeallitasok-tenyfeltaro-riportok/89-nagyon-sok-embert-halalra-iteltem-dr-vida-ferenc-biro-eletenek-egyetlen-interjuja
Dr. Vida Ferenc: Ma is elítélem. Azt, hogy halálra ítélném-e, azt nem állítom. De ő bűnös volt, és olyant csinált, amiért becsületes emberek is elveszítették a fejüket és bűnbe estek.
Borenich Péter beszélgetése Dr. Vida Ferenccel (1989)
– Ön ítélte halálra Nagy Imrét, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és Gimes Miklóst. Napjainkban egyre többet hallani, hogy ezek koncepciós perek voltak. Mi az ön véleménye erről?
vida-ferenc_01
Dr. Vida Ferenc
– Én nagyon jól tudom, hogy a magam elsőfokú, rendkívül kevés rutinjával bizonyos, hogy néhány eljárási szabályt megsértettem. Meg vagyok győződve róla, hogyha jól keresnek, sok hibát, hiányosságot találnak az ítéletemben. De arról is meg vagyok győződve, hogy az az ítélet fedi az én akkori jogi álláspontomat, s ez a jogi álláspontom miatt nem kell szégyenkeznem. Koncepciósnak azt a pert tartom, amely a tényekkel ellentétben egy politikai koncepció alapján ítélkezik, és éppen ezért azokat a tényeket veszi csak figyelembe, amelyek ezt a bizonyos politikai koncepciót alátámasztják, mindazokat a tényeket, amik ennek ellentmondanak, figyelmen kívül hagy.
nagy-maleter-szilagyi-gimes
Nagy Imre és társai bűnperében tiszta lelkiismerettel állítom, hogy ilyen koncepció nem volt. Nem válogattunk a tények között, hogy mi támasztja alá és mi mond ellent politikai meggyőződésünknek. Mert sem történetírást, sem ítéletet nem lehet hozni politikai meggyőződés nélkül. Igen, a mi politikai meggyőződésünk akkor azonos volt azzal, amit az MSZMP decemberben az ellenforradalom okairól mondott.
– Van Önnek jogi végzettsége? Ezt azért kérdezem, mert több olyan bíró ítélt halálra embereket 1956 után, aki nem végezte el az egyetemet.
– Ami engem illet, 1934. május 15-én, a szegedi Tisza István Egyetemen a jogtudomány doktorává avattak.
– Mikor jutott az Ön tudomására, hogy lesz Nagy Imre-per?
– 1958 február közepén. Valami jelentéktelen dologban a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, Domokos Józsefhez bementem. Mikor elintéztem a dolgom, és menni akartam, leültetett és elkezdett beszélgetni velem mindenféle dologról.
Aztán félbeszakította önmagát és elmondta, hogy Radó Zoltán nevű kollégám tárgyalta a Nagy Imre ügyet és most kiderült, hogy infarktust kapott és ha életben marad, egy fél éven belül képtelen lesz tovább folytatni az ügyet.
Rado-Zoltan-02
Radó Zoltán
– Nem is tudta, hogy Radó Zoltán már elkezdte tárgyalni?
– Arról, hogy rosszul lett és mentők vitték el, arról tudtam. De arról, hogy milyen ügyet tárgyalt, fogalmam sem volt. Sőt azt hittem, hogy Nagy Imréék még nincsenek is Magyarországon.
– Ennyire titkosan folyt a per? Hiszen Ön ekkor a Legfelsőbb Bíróság bírája volt?
– Igen. Tökéletes titkossággal folyt. Mint ahogy azt hiszem, hogy a kollégáim sem tudták, mikor én dolgoztam, hogy mit csinálok.
– Tehát február közepén Domokos József mondta Önnek, hogy eIvállalná-e?
– Nem. Nem azt kérdezte, hogy elvállalnám-e. Én azt mondtam, hogy hál'isten, rólam úgy sem lehet szó.
– Miért?
– Nézze, én voltam lényegében a Legfelsőbb Bíróságon a legkisebb tapasztalattal rendelkező bíró. Én azt hittem, hogy én fogok a legkevésbé sorra kerülni, annál is inkább, mert Domokos elvtárssal volt egy elég súlyos nézeteltérésem, októberben vagy novemberben, amikor a Déry-ügyet tárgyaltuk.
– Mi volt ez a nézeteltérés?
– Kérem, a Déry-ügyben a vádirat az olyan volt, amilyen abban az időben a vádiratok legtöbbje. Általános politikai szemléletből indult ki, és ennek a nyomozati iratait mikor megnéztem, akkor láttam, hogy rettentő hézagos, semmitmondó. Kétségtelen, hogy a Dérynek a magatartása súlyosan ellenforradalmi volt. Legalábbis mi abban az időben így ítéltük meg. Amikor tanácskozni kezdtünk, akkor kiderült, hogy a népbíráim halálra akarják ítélni, és hogy kisebbségben fogok maradni.
Dery-Tibor-02
Déry Tibor
– Hány tagú tanácsban tárgyalta a Déry-ügyet?
– Öttagú tanácsban, amelyben négy népbíró és én voltam.
– Az a négy népbíró nem jogot végzett ember, ugye?
– Az a négy népbíró nem jogot végzett ember volt. Megláttam, hogy hát itt nincs mese, hárman leszavaznak. Erre én a tanácskozást félbeszakítottam, bementem a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, és mondtam, hogy én lemondok a bírói állásomról, nem tekintem magam bírónak, én ezt az ítéletet nem hirdetem ki. Visszahívott, újra vitatkozott velem; hogy hát ő garantálja, hogy egyhangúan fogják kegyelemre ajánlani. Ezek után megmondtam, hogy nem, én megyek. Aztán kaptam egy telefont, hogy menjek be a Pártközpontba. Bementem a Pártközpontba, ahol Marosán ötünket fogadott.
Marosan_Gyorgy-02
Marosán György
A népbírák elmondták, hogy mi a kifogásuk ellenem, én elmondtam, hogy nem vagyok hajlandó ezt az ítéletet meghozni. Ezek után Marosán elvtárs összeszidta a népbírákat, hogy milyen ostobák, milyen merevek, nem értenek a dolgukhoz és hát rendbe hozta a dolgot, olyannyira, hogy amikor leültünk tárgyalni, akkor tizenkét évet szabtunk ki Déry Tiborra.
– Térjünk vissza Domokos József szobájába. Hogy került végül is arra sor, hogy ön kapta meg a Nagy Imre-ügyet?
– Azt válaszolta, hogy azért adja ide, mert én olyan vagyok, aki nem hajlandó kompromisszumot kötni az ítéletek meghozatalánál.
– Ön akkor rögtön elvállalta?
– Igen. Igen. Nem vállalásról van szó. A Legfelsőbb Bíróság elnöke kijelöl egy bírót. S a bíró mit mondhat? Elfogultságot jelenthet be, ha elfogultnak érzi magát a vádlottakkal szemben. De azt mondani, hogy én nem vállalok egy ügyet, mert nehéz, azt nem tehetem. Ezután Domokos elvtárs közölte, hogy majd ő elrendezi a dolgokat, szabaddá tesz, hogy az iratokat tanu1mányozzam. Akkor tudtam meg, hogy Losonczy meghalt a vizsgálat során.
– Ezt kitől tudta meg?
– Domokos elvtárs mondta meg nekem.
Losonczy-Geza-01
Losonczy Géza
– Mit mondott ő, hogy hogyan halt meg Losonczy Géza?
– Azt mondta, hogy a betegsége kiújult és nem tudtak segíteni rajta. Egyébként erre volt az iratok között is orvosi lelet.
– Utólag felmerült, hogy éhségsztrájkba kezdett, mesterségesen táplálták és a tüdejébe került az étel, így fulladt meg.
– Erről nem tudtam. Viszont azt közölte a Domokos elvtárs, hogy a Szilágyi József is olyan állapotban van, hogy veszélyeztetve van, hogy a vizsgálat során meghal. És, hogy különítsem el az ügyet, és tárgyaljam le azt a legsürgősebben. Elkülönítettem a Szilágyi József ügyet és külön tárgyaltam le. Meg kell mondjam, hogy akkor bizonyos fokig csalódtam, mert azt láttam, hogy bár orvosi bizonyítvány volt, hogy súlyos beteg, egyáltalán nem az a benyomásom volt, hogy súlyos beteg. Ellenkezőleg. Kicsit becsapottnak éreztem magam.
– Vajon miért akarta Domokos József – vagy nem tudni ki – elkülöníteni Szilágyi József ügyét a többiekétől?
– Nem tudom. Biztos, hogy a Domokos Józsefet éppúgy becsapták. Legalábbis én erről meg vagyok győződve.
– Ki lehetett, vagy kik lehettek azok?
– Nem tudom. Nem tudom. De találtam ottan bizonyítványt arról, hogy a Szilágyi milyen súlyos beteg, aztán egy egészséges ember jelent meg a tárgyalás folytatásánál.
– Azt is olvastam, a különböző visszaemlékezésekben, hogy Szilágyi József eléggé kemény volt. Vitatkozott, fasisztának nevezte az ügyészt, a bírákat és ezért különítették el. Hallott-e ilyesmiről, vagy tapasztalt-e ilyesmit?
– Én megismerkedtem a Radó Zoltán által tárgyalt három nap anyagával. Abban én olyat, hogy a Szilágyi József fasisztának nevezte volna az ügyészt vagy a bírákat, ilyet nem tapasztaltam. Épp ellenkezőleg. Én is hallottam olyat, hogy éhségsztrájkot folytatott és azért lett volna az élete veszélyben.
Rado-Zoltan
Radó Zoltán
– Mit tud a Radó Zoltán vezette tárgyalási napokról?
– Kétségtelen, hogy Radó Zoltán nem tudta vezetni a tárgyalást. A Radó-féle tárgyaláson nem volt több, mint a vádlottak kihallgatása. A vádlottak vezették a tárgyalást. A Radó pedig futott utánuk. Képtelen volt összefogni az ügyet. Nem arról beszéltek, amit ő kérdezett, hanem arról, amit a vádlottak akartak mondani. Szilágyi József tényleg, idézőjelbe teszem, az ügyet védte, aminek ő harcosa volt. Neki valóban az volt az álláspontja, hogy az államrend megdöntéséről azért nem lehet szó, mert az nem államrend volt, amit a Rákosiék örökbe hagytak ránk. Alapállása az volt, hogy a szocializmust Rákosiék megdöntötték. Ez javíthatatlan, újra kell kezdeni. És újra kezdhetjük a népi demokráciáért a harcot. Antifasiszta népi demokráciáért, amiért egyébként Szilágyi is meg én is harcoltam.
– Akkor ezzel egyet lehetett érteni, nem?
– Nem. Dehogy lehetett egyetérteni. Én negyvenben harcoltam a független, szabad, demokratikus Magyarországért antifasiszta harcot.
– Ugyanabban a tanácsban tárgyalta Szilágyi József ügyét, mint Nagy Imréét és a többiekét?
– Ugyanabban. A népbírák között volt olyan, akitől azért féltem, mert attól féltem, hogy elfogult lesz. Akinek a családja nagy áldozatokat hozott az ellenforradalom idején. Volt olyan, akinek közvetlen hozzátartozója meghalt a Köztársaság téren.
Vida-es-tanacsa
a Vida tanács
– Én úgy érzem, hogy ilyen emberek nem kerülhettek volna be semmiképpen a népbírák közé.
– Kérem szépen, a népbírákat az Elnöki Tanács nevezte ki. Mindegyikük meg volt győződve arról, hogy ellenforradalom volt, mindegyik meg volt győződve arról, hogy a párt határozata, amelyik a négy okot felsorolta, az igaz politikai álláspont. Ha nem lettem volna én is meggyőződve, hogy a párt álláspontja az megalapozott politikai álláspont, akkor nem ítélkeztem volna.
– Ezek szerint párthatározat alapján ítélkeztek?
– Ellenkezőleg. Azért volt olyan szilárd a meggyőződésünk, mert az előző peranyagokban konkrét bizonyítást nyert, és a Nagy Imre és a társai perei tették rá a koronát.
– Véget ért a tárgyalás, Szilágyi József tárgyalása, visszavonult a tanács.
– Igen.
– Mi történt?
– Nem volt olyan vélemény, hogy nem bűnös. Nem is volt vita a büntetés kérdéséről.
– Hogy büntetni kell, vagy pedig arról, hogy halálra kell ítélni?
– Hogy halálra kell ítélni. Nem volt vita.
– Hogyan fogadta ő, hogy halálra ítélték?
– Meglehetősen közönyösen.
Szilagyi-Jozsef-01
Szilágyi József
– Ha ma, 1989-ben megkapná Szilágyi József ügyét, ugyanúgy halálra ítélné?
– Kérem, ma valóban nekem az a problémám, hogy kijavítható-e a szocializmus, vagy ez a szocializmus elbukott. Mert hisz nekem nem mindegy, hogy egy bukott forradalomnak vagyok a veteránja, vagy egy igaz forradalomnak, amelyet eltorzítottak mások bűnei, az én hallgatásom, cinkosságommal és a most a következő nemzedék dolga, hogy kijavítsa. Az a meggyőződésem, hogy kijavítható, hogy igenis ezt kell folytatni úgy, hogy ne legyen torz, hogy ne legyenek benne bűnök, disznóságok, gyalázat. Akkor igenis halálra ítélném, mert ezt megakadályozni, hogy kijavítsuk azt, ami történt, azt nem lehet. Nem szabad, hogy egy kommunista azt mondja, hogy pardon, tévedtem. Én ma is hiszem azt, hogy a szocializmus javítható. De hogy Magyarországon kijavítjuk-e ezen az úton a szocia1izmust, abban nemcsak nem hiszek, de az az érzésem, hogy súlyos tévedésekkel járjuk az utat.
– Befejezte Szilágyi József tárgyalását, utána készült a nagyobb perre.
– Igen.
– Milyen eligazítást kapott ön a Nagy Imre-per tárgyalása előtt?
– Kitől kaptam volna eligazítást?
– Mondjuk a Legfelsőbb Bíróság elnökétől, politikai vezetőtől, nyomozást vezetőtől, akár Sumilintól, aki a Szovjetunió részéről volt itt. Nem tudom, én csak kérdezem, hogy kitől.
– Én semmilyen eligazítást nem kértem, és nem kaptam. Sem Kádár elvtárstól, akivel énnekem volt idő, amikor jó kapcsolatom volt.
– Ebben az időben is?
– Nem. Kérem szépen én a felszabadulás előtt ismertem Kádár elvtársat, és amikor a dimitrovi vonal győzött és a pártszerveket újjáalakították, én kaptam a megbízást, hogy Kádár elvtársat vonjam be újra, mint régi elvtársat a párt bizonyos problémáinak a megoldására.
Kadar-01
Kádár János
Aztán később magasabb beosztása volt Kádár elvtársnak, mint nekem, de felső kapcsolatként is találkoztam vele. Ezt követően ötvenegy előtt kétszer vagy háromszor felkerestem, barátságosan elbeszélgettünk, de nem lényeges dolgokról. Ötvennégyben, amikor kiderült, hogy koncepcióperben elítélték, és szabadlábra helyezték, a Pest megyei pártbizottság első titkára volt, felkerestem és bocsánatot kértem, mert ha nem is hittem el, de én is kommunista voltam, és ővele megtehették ezt. Ezután ő mondta, hogy szeretné, ha néha felkeresném. És fel is kerestem, és politikai kérdésekről, koncepciós perekről, ilyesmikről tárgyaltam vele. De Kádár elvtárssal azt követően, ötvenhat negyedike után nem találkoztam. Amikor Marosán behívott, azt hiszem kezet fogtunk egymással. Politikai részről én nem kértem eligazítást és nem is kaptam. Nézze, engem úgy ismertek a Legfelsőbb Bíróságon, hogy nagyon meg tudok vadulni attól, hogyha hatni akarnak rám.
– Tehát politikai részről azt mondja, hogy nem.
– Nem.
– Egyéb részről?
– Egyéb részről sem próbáltak engem befolyásolni. Meg kell hogy mondjam, én ezeket az iratokat, minthogy titkosak, szigorúan titkosak voltak, az Iskola utcában tanulmányoztam. Akkor ott volt a Belügyminisztérium Vizsgálati Osztálya. Ott találkoztam egy csomó emberrel, az biztos.
Korom-Mihaly-01
Korom Mihály
Korom Mihállyal, Szalmával beszélgettünk, de nem csak kettőjükkel beszélgettem. De azért énnekem volt olyan tartásom, hogy velem mondjuk egy nyomozó az ügyrő1 beszéljen, azt meg se kísérelte senki. Én elmentem a Szovjetunióba nyaralni. Amikor a repülőtérre kivezettek, akkor találkoztam a Tömpe Bandival, aki másik társaságot kísért a repülőtérre és a Tömpe András bemutatott nekem egy szovjet elvtársat, aki azt állította, hogy ő volt itt a konszolidációnál a Belügyminisztérium tanácsadója.
– Miért nem hozták át az iratokat a Legfelsőbb Bíróságra, hiszen önök tárgyalták az ügyet?
– A titkosságra hivatkoztak.
– Sürgették önöket, hogy minél előbb tárgyalják és minél előbb hozzanak ítéletet?
– Először is olyan légkör volt, hogy senkiben nem merült fel olyan kétség, hogy ezt a leggyorsabban el kell intézni.
– Miért?
– Nem tudom megmondani. Volt egy olyan légkör, hogy itt nem lehet – idézőjelbe teszem – „lazsálni”. Itt nem lehet rágódni, kivárni valamit. Ezt le kell zárni! Mindenki azt várta, hogy éjjel-nappal dolgozva végezzük el ezt a feladatot.
– Kik ezek, akik várták?
– Mindenki. Nem tudok személyeket mondani magának. Ez volt az elvárás velünk szemben.
– Kádár János azt nyilatkozta korábban, hogy nem lesz Nagy Imre-per.
– Igen.
– 1958-ban mégis lett Nagy Imre-per. Mennyire befolyásolta a nemzetközi helyzet, tehát hogy hogyan alakult a Szovjetunión belüli hatalmi harc, vagy a szovjet-jugoszláv viszony, vagy a szovjet-kínai viszony.
– Kérem. Tudok arról, hogy volt olyan nyilatkozata Kádár elvtársnak, hogy nem lesz Nagy Imre-per. Tudtam akkor is.
– Mit gondol, ennek ellenére mégis mért lett Nagy Imre-per?
– Fogalmam sincs róla. Fel sem merült bennem, hogy a Kádár miért nem avatkozik bele. Az volt a véleményem, hogy szabad utat engedett a nyomozásnak és az ügyészségnek. Abban az időben, ha jól emlékszem, még Kádár volt a miniszterelnök is, a pártfőtitkár is. A pártfőtitkár és a miniszterelnök tudta és beleegyezése nélkül a Belügyminisztérium neki kezdhetett volna nyomozni? Az, hogy a Nagy Imre-pert el kell kezdeni és a Nagy Imrét el kell ítélni, az meggyőződésem volt. Azért valakinek felelnie kell, hogy ezt ránk zúdította. Mindannyian az ellenforradalom áldozatainak éreztük magunkat. Mindegyikünk gyűlölte az ellenforradalmat.
– Ön személy szerint miért?
– Kérem, én azért gyűlöltem, mert meg voltam győződve arról, hogy akár mennyire eltorzították a szocia1izmust, nem lehet visszacsinálni a dolgokat és nem lehet előrő1 kezdeni. A hibákat ki kell javítani, ki kell igazítani.
rakosi-gero-01_copy
– Véleményem szerint ezek nem hibák voltak, amit Rákosiék, Gerőék csináltak, hanem bűnök. Egy teljesen torzult, diktatórikus társadalom volt ez.
– Kérem, meg vagyok ma is győződve, hogy ezeket a torzításokat igenis a szocializmusnak kell kijavítani és nem a kapitalizmusnak. És függetlenül, hogy miben vagyunk bűnösök, minekünk kell kijavítani, jóvátenni, és rendbe hozni.
– Ön úgy gondolta, hogy 1956-ban a kapitalizmust akarták visszaállítani Magyarországon?
– Én meg voltam győződve, hogy ez a folyamat a kapitalizmus visszaállítása. Vigyázzunk! Nem arról van szó, hogy polgári demokrácia lesz-e vagy szocializmus, hanem arról van szó, hogy újra fehérterror, újra kezdődik Magyarország gyarmatosítása. Azoknak kell a forradalmat csinálni, akik a szocializmus alapján állnak! Nekünk, a cinkosoknak kell rendbe hozni.
– Én úgy érzem, hogy akik rákosisták vagy sztálinisták vagy fundamentalisták, ahogy napjainkban használják, hát azokkal borzasztóan nehéz pont a sztálinizmust megváltoztatni.
– Higgye el, hogy nem így van.
– Térjünk át Nagy Imréék perére.
– Az első nap, amikor délben ebédelni akartam menni, betessékeltek egy szobába, ahol együtt ült az összes népbíró, azok a népbírák, akik velem jöttek, a jegyzőim és feltálaltak egy nem üzemi ebédet és egy üveg bort hoztak. Megmondtam a pincérnek, hogy vigye innen a bort, mert mi nem lakomázunk. Utána bementem a Szalmához és megmondtam, hogyha énnekem és a többieknek nem üzemi kosztot, pénzért adnak, akkor én minden délben elmegyek a Legfelsőbb Bíróságra, nem érdekel, mennyi időbe telik, de én nem vagyok hajlandó nem fizetésért egyetlen falatot sem enni, és nem engedhetem meg magamnak, hogy a népbíráimat itt borral itassák.
– Azon nem háborodott fel, hogy nem kapja meg a Legfelsőbb Bíróság az aktákat, hanem benn a Vizsgálati Osztályon kell önöknek olvasgatni ezeket, és a Vizsgálati Osztály tulajdonában vannak, az ő páncélszekrényeikbe zárják be ezeket az iratokat, nyomozati anyagokat?
– Előzetesen én nem tudtam, hogy mennyi titok van ebben. Egy óriási irattömeg volt, aminek a hurcolása lehetetlen volt.
– Mikor találkozott először Nagy Imrével és a többiekkel?
– A per során a tárgyaláson találkoztam. Nagy Imrének volt olyan észrevétele, hogy ő ezt az eljárást azért tartja törvénysértőnek, mert nem mindenki van itt, aki pedig ebben az ügyben vádlott kellene hogy legyen. Sorolt neveket, többek között Kádár és Münnich nevét.
Nagy-Imre-02
Nagy Imre
Neki az volt a véleménye, hogy ezt az ügyet nagy nyilvánosság előtt tessék tárgyalni úgy, hogy mindenki, aki '56. október 23-a és november 4-e között bármit tett, az mind vádlott legyen.
– Ön mit mondott erre?
– Én erre azt mondtam, hogy először is a bíróság nem tárgyalhatja olyan személy ügyét, aki ellen az ügyész nem emel vádat. Az ügyészség joga, hogy kik ellen emel vádat. Én ebbe nem szólhatok bele. Másodszor egy ilyen nagy nyilvánosság előtt, ha mindenki ellen vádat emelnének, akkor sem tudnám letárgyalni egynéhányszáz ember ügyét, egyetlen ügyként.
– Nagy Imre azt is akarta, hogy nyilvános tárgyalás legyen. Ön rendelte el, hogy végül is zárt legyen?
– Nem. Radó Zoltán rendelte el a tárgyalás legelején.
– Ön nem változtathatta volna meg?
– De. Megváltoztathattam volna, de ismerve az anyagot, fel sem merült bennem, hogy megváltoztassam. Azok a nemzetközi vonatkozások, amik ebben a perben voltak, azok semmiképpen sem tették ezt lehetővé. De egyébként is, én semmiképpen nem vállalkoztam volna arra, hogy mondjuk a Zeneakadémia nagytermében folyjon le ez a tárgyalás, és én vezessem. El kell mondjam, hogy titkos ügyekben, úgynevezett kétnullás ügyekben csak az ügyvédeknek egy bizonyos köre tárgyalhatott.
– Azok, akik megbízhatók voltak?
– Az Igazságügyi Minisztérium állított össze egy listát, amelyből választhatott a vádlott is.
– Én azt hallottam, hogy ezek az ügyvédek nem mehettek haza addig, amíg be nem fejeződött a per.
– Egy szó sem igaz belőle. Nem csak én mentem haza minden este – hazavittek kocsival –, de a jegyzőm is hazament és a védők is hazamentek. Sőt emlékszem olyan esetre, amikor szünetet rendeltem el délben, és a védő szólt, hogy fél háromkor jöhet csak vissza, mit csináljon? És akkor én mondtam, hogy jó, akkor fél háromkor folytatjuk a tárgyalást.
– Ki volt a Nagy Imre per ügyésze?
– Szalai József. Aki később a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett.
– Én azt hallottam, hogy ő a halála előtt vallásos lett és mindent megbánt.
– Nekem nagyon rossz véleményem van a Szalairól. Azt szokták mondani, hogy halottról vagy jót, vagy semmit. Az egész működésében több volt a nem őszinte politikai szólam, mint a meggyőződés. Lehet, hogy vallásos lett. Nem tudom. De hogy őneki sok mindent kellett megbánnia a Nagy Imre-peren kívül...
– Mire gondol, amikor azt mondja, hogy sok mindent kellett megbánnia?
– Amelyik miatt szégyellhetné magát.
– Na, de például milyen ügyek miatt?
– Nem sorolok ügyeket. Ez az ember nem egy lelkiismeretes ember volt. Nem úgy gondolok rá, mint egy példaképre.
– Magnó és filmfelvétel készült a tárgyalásról?
– Igen. Radó Zoltán rendelte el és mi újra elrendeltük. Nem is emlékszem, hogy benne van-e a Radó féle jegyzőkönyvben, hogy kik kezelik a magnót. De hogy azon a magnón hány hangszóró volt, azt én nem ellenőriztem. Nem is jutott eszembe. Hát én nem tudom, hogy ki hallgatta.
– A felvételt a belügyi szervek emberei készítették?
– Azt hiszem, igen.
– Hol zajlott a tárgyalás? Ez egy szabályos tárgyalóterem volt?
– Ez szabályos tárgyalóterem volt, azonban le volt függönyözve, műfény volt, amit én a filmezésnek tulajdonítottam eredetileg, de nyilvánvalóan a titkosságot biztosította elsősorban. Most már úgy látom.
– Térjünk vissza a tárgyalásra.
Maleter-Pal-02-elott
Maléter Pál
– Maléternél az volt a különleges, hogy kiderült: semmi köze Nagy Imréékhez. És a védekezése az volt, hogy ő a kötelességét teljesítette. Ő mindenkor összeköttetésben volt azokkal, akik a népköztársaságot védték és Ő azok parancsát hajtotta végre. Szünetben beszéltünk is arról, hogy ezt az ügyet el kell különíteni. Mert ez a védekezése nagyon jól ment.
– Ma is úgy érzi, hogy egy államellenes összeesküvés vezetője volt Nagy Imre?
– Igen. Igen. Állandóan konspirált, állandóan a saját emberei előtt konspirált. Én nem érzem becsületes dolognak, hogy valaki konspirál. Illetve konspiráltam én is, de a tőkés rendszer ellen, a kapitalizmus ellen, a szocializmusért. De amikor azt a szememre hányták, hogy konspiráltam, akkor azt mondtam, hogy igen konspiráltam, mert én szocialista vagyok. Most szocialisták egymás között, hogy konspiráljanak? Az abszurdum.
– Azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy nép lázadt fel egy szörnyű, embertelen diktatúra ellen.
– Kérem, én akkor meg voltam győződve arról, hogy valóban '56 júniusában ki akarták javítani a hibákat.
– Gerő Ernővel?
– Gerő Emővel.
Hegedus-Andras-01
Hegedűs András
– Hegedűs Andrással és a többiekkel?
– Hegedűs Andrást én nagyon jól ismertem. Egy fiatal parasztgyerek, akinek volt esze, és aki nyilván átélte mindazt, amit én.
– Ezek sztálinisták voltak.
– Hegedűs Andrásról meg voltam győződve, hogy úgy sztálinista, ahogy én. Gerőt nem szerettem, de az, hogy kommunista, abban nem volt kétségem.
– Nagy Imre 1955-ben négy tanulmányt írt. Hogy értékelte ezt Ön akkor?
– Ez a négy tanulmány a nyomozati iratok része volt. Lényege: a Varsói Szerződésből való kilépés, Magyarország semlegesítése, és a többpártrendszer bevezetése. Nagyon jellegzetes volt, hogy ugyanakkor, amikor a Petőfi Körben és mindenütt ők úgy mutatkoztak, mint akik azt akarják, hogy a XX. Kongresszus szelleme Magyarországon is érvényre jusson, egymás között úgy beszéltek, hogy ez a Hruscsov bohóc, Hruscsov pojáca, azért bohóckodik, hogy a sztálintalan sztálinizmust megvalósítsa. Ugyanakkor a Nagy Imre csoport Szabad Európa és Amerika egyre élesebb harcába kapcsolódott bele, hogy a Varsói Szerződést fölrobbantsa. Végig az ő megbízásukból szervezték meg a tüntetéseket. Október 23-án Losonczy lakásán nemcsak a megbízottaikkal érintkeztek telefonon, hogy rendben folyjon, hogy mindenütt egyszerre induljon el a tüntetés, de ugyanakkor csinálták a miniszteri névsort is, hogy kik legyenek azok, akik átveszik a hatalmat. Gimes Miklóst én ismertem, mint sztálinistát. Sőt volt egy idő, amikor nekem konzultánsom volt a marxizmus-leninizmus, valójában a sztálinizmus elsajátításában. Ismertem, hogy milyen kérlelhetetlen, következetes rákosista és sztálinista volt.
Gimes-Miklos-02
Gimes Miklós
Ő volt az, aki Nagy Imréékhez becsempézte azt a bizonyos levelet, amelyben gyávasággal vádolta Nagy Imrééket, mert bemenekültek a Jugoszláv Nagykövetségre, és követelte, hogy jöjjenek illegalitásba, s tovább kell folytatni a harcot a szocializmus ellen mindenkivel, és mindent el kell törölni azért, hogy a sztálinizmus soha többé ne jöjjön vissza. Ő volt az, aki ezt a legkövetkezetesebben végigvitte, és amikor Nagy Imréék kikapcsolódtak, akkor Nagy Imréék beleegyezésével tovább folytatta. Ezek nagy része kiábrándult kommunista volt. A jellemző az volt éppen Donáthra például, hogy amikor kijött a koncepciós per után, amikor rehabilitálták, közölte, hogy ő többet politikával nem foglalkozik. És Nagy Imre közvetlen híveinek kemény harcába került, míg őt be tudták vonni Nagy Imre körébe. Meg kell mondjam, Donáth nem igyekezett magát menteni. Én nagyon sok embert halálra ítéltem. Nem bosszúból. Tőlem távol áll a bosszú. Úgy éreztem, hogy akik nem akarják engedni, hogy a szocializmust kijavítsuk, hogy azokat a bűnöket és torzításokat, amiket elkövettünk, és én ezt úgy érzem, hogy én is elkövettem, mert gyilkosok közt cinkos, aki néma. Viszont egyetlen egyszer sem csináltam meg azt, hogy valaki, akit súlyosan megsértett a szocializmus, aki koncepciós perben vádlott volt, ezeknél ne vegyem figyelembe, hogy ezek az emberek megszenvedtek.
– Akkor ennek alapján Nagy Imrét sem kellett volna Önnek halálra ítélni, hiszen őt is „megbántották” különböző időszakokban.
Vida-a-targyalason
Vida a tárgyaláson
– Aki rosszhiszemű, aki áruló, aki összejátszik az ellenséggel, és aki nagyon tudatosan, és nagyon következetesen harcol a szocializmus ellen, azt halálra kell ítélni. Nehogy félreértés legyen. Én nem vagyok a halálos ítéletek nagy híve, de a törvényeket tisztelem és a törvény a halálos ítéletet nem zárta ki.
– Az ön véleménye szerint Nagy Imre rosszhiszemű volt, és összejátszott az ellenséggel?
– Kérem, Nagy Imre rosszhiszemű volt, Nagy Imre még a saját harcostársait is becsapta. Nagy Imre, amikor felhívást intézett az ENSZ-hez és a nyugati hatalmakhoz, hogy a szovjet csapatok előrenyomulását fegyverrel is akadályozzák meg, akkor olyat tett, ami megbocsáthatatlan, amire nem lehet azt mondani, hogy ejnye kérem, majd megjavul.
NI_olvas
Nagy Imre
Gondolja meg, ez 1956. november 4-én történt. Folyik az Egyiptomi háború, senki sem tudja, hogy Amerikában melyik érdekszféra kerül előtérbe. Honnan tudhatta volna valaki, hogy nem a harmadik világháborút robbantja ki, ha ilyen felhívást tesz? Azon a Magyarországon, amelyiknek a Varsói Szerződésből való kilépése felrobbanthatja a Varsói Szerződést.
– Ma, 1989-ben Nagy Imrét halálra ítélné?
– Ma is elítélem. Az, hogy halálra ítélném-e, azt nem állítom. De azt, hogy Ő bűnös volt, és olyat csinált, amiért becsületes emberek is elvesztették a fejüket és bűnbe estek, megbocsájthatatlan. Mert a szocializmus torzításait kiigazítani kell, mindent meg kell csinálnunk, hogy valóban kijavítsuk a hibákat. Azért nem használom a demokratikus szocializmust, mert szocializmus nem lehet demokrácia nélkül, de az a demokrácia nem képviseleti demokrácia, hanem a szocializmus lényegéből való. Ezért kellene harcolnunk.
itelethirdetes
Ítélethirdetés
– Az ítélethirdetésre 1958. június 15-én, vasárnap került sor.
– Igen.
– Hogyhogy a bíróság Vasárnap is tárgyalt?
– Ezt az ügyet egy hétig úgy tárgyaltuk, hogy reggel kilenckor elkezdtük, és volt olyan, amikor este tíz óráig tartott. Másnap reggel kilenckor kezdtük, és tíz óráig tartott. Azt hiszem, hogy a tárgyalás berekesztése az szombaton kora délután történt, és egyfolytában tárgyaltunk addig, amíg az ítélet el nem készült és ki nem hirdettem.
– Ennyire sűrgős volt az ügy?
– Nem. De mi magunk is úgy éreztük, hogy be kell fejeznünk.
– Mások is így érezték?
– A tanács érezte így. Azt tudom, hogy halálosan kimerültek voltunk mindnyájan.
Vida-01
Dr. Vida Ferenc
– 1958. június 15-én csak az ítélethirdetésre került sor?
– Nem. Nem. Dehogy. Hát miután az ítélethirdetés megtörtént – volt három halálos ítélet – a bíróság kegyelmi tanáccsá alakult át.
– S Önök döntöttek, hogy adhatnak-e kegyelmet, amikor önök hozták az ítéletet? Ez jogszerű ön szerint?
– Nagyon fájdalmas, de valóban az 1957. évi, nem tudom most megmondani hányas törvényerejű rendelet így rendelkezik. És a törvényt be kellett tartani. Meg kell hogy mondjam, ha én abban az időben a saját személyem védelmét tekintettem volna döntőnek, akkor harcolhattam volna azért, hogy az Elnöki Tanács mondja ki az utolsó szót. És akkor most nyilvánvalóan sokkal nagyobb védelemben részesülnék.
– Így viszont nagyobb felelősség hárul Önre.
– Én vállalom, amit tettem.
– Tehát tulajdonképpen minden, ami a perben történt, azért ön vállalja a felelősséget.
– Azért én vállalom a felelősséget. Én lelkiismeretesen, meggyőződésem szerint, megalapozott ítéletet hoztam. – Részt vett ön Nagy Imre, Gimes Miklós és Maléter Pál kivégzésén?
– Nem.
– Miért nem, hiszen a bíró köteles ezen részt venni?
– Én egyetlen egyszer sem vettem részt kivégzésen.
– Miért nem, hiszen a törvény előírja.
– Azt, hogy egy tanácsvezető kell, hogy részt vegyen. De nem azt, hogy ugyanaz a tanácsvezető kell, hogy kihirdesse. És engem meg, hogy úgy mondjam, megkíméltek ettől. Úgy tudom, hogy a Fővárosi Bíróság valamelyik tanácsvezetője volt az, aki közölte a vádlottakkal, hogy a kegyelmi kérvényüket elutasították és ő vett részt az ítélet végrehajtáson.
– Én nem tartom rossznak, ha egy bíró részt vesz annak a kivégzésén, akit halálra ítélt. Úgy érzem, hogy akkor elgondolkozhat bizonyos dolgokon, amikor ezt látja.
– Azt hiszem, hogy igaza van ebben. Ez annak a problémája is, hogy a bíró tiszta lelkiismerettel ítélkezik-e vagy sem.
– Ön tiszta lelkiismerettel ítélkezett?
– Én a legtisztább lelkiismerettel ítélkeztem. Én nem úgy éreztem, és nem úgy gyakoroltam a bírói hivatást, hogy ez hatalom, hanem hogy ez szolgálat.
– És kit szolgált ön?
– A szocialista Magyar Népköztársaságot.
losonczy_vida
Losonczy Pál, az Elnöki Tanács elnöke és dr. Vida Ferenc
(A dokumentum rádiós változata elhangzott a Kossuth Rádióban 1989. július 21-én 19 óra 15 perckor. Ezt a Magyar Rádió többször megismételte. Írott változata megjelent a Kádár villa titka című könyvben 1995-ben.)
http://borenichpeter.hu/dokumentum-osszeallitasok-tenyfeltaro-riportok/89-nagyon-sok-embert-halalra-iteltem-dr-vida-ferenc-biro-eletenek-egyetlen-interjuja
Büntetlen bűnösök
GELLÉRT ÁDÁM 2017.09.16. 11:01
Kevés olyan kérdésben lenne szükség nemzeti minimumra, mint abban, hogy azok, akik a pártállam idején embereket kínoztak vagy gyilkoltak, netán jogi köntösbe burkolt politikai gyilkosságokra adtak utasítást, azokkal szemben eljárjanak a jogállami bűnüldöző szerveink. Ez nem csak morális, hanem alkotmányos és nemzetközi jogi kötelezettség is. A politikai akarat, valamint az intézményes, szakszerű és módszeres végrehajtás hiányában azonban minden kísérlet hamvába holt. A büntetőjogi igazságtétel elmúlt éveinek kudarcos történetét vendégszerzőnk, Gellért Ádám mutatja be.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Konrad Adenauer Stiftung nemrég konferenciát szervezett az igazságtételről, amelyen Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke úgy vélte, hogy a 2011-ben elfogadott ún. lex Biszku nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ám ez sokkal inkább az idő múlásának, mintsem az igazságszolgáltatás működésének a hibája.
Biszku Béla a bíróságon 2015. június 1-jén
Biszku Béla a bíróságon 2015. június 1-jén
Fotó: Bődey János
Az elmúlt hat év történései azonban alapjaiban cáfolják ezt. A törvényben deklarált magasztos célok megtörtek az ügyészség intézményes ellenállásán és a passzív intézményi struktúrán. De hogy is jutottunk idáig?
Nemzeti jog vagy nemzetközi jog?
Az uralkodó álláspont szerint a magyar és a nemzetközi jog is alkalmazhatatlan a volt pártfunkcionáriusok és az általuk megrendelt – jogi köntösbe csavart – politikai gyilkosságokat levezénylő ügyészek és bírák büntetőjogi felelősségre vonásához. Az Alkotmánybíróság 1992-es döntése ugyanis kizárta, hogy a már elévült bűncselekményekkel kapcsolatban újabb eljárások induljanak. Ugyanakkor egy későbbi döntésében felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi jog, azon belül is az 1949-ben elfogadott ún. genfi egyezmények alapján el lehetne járni. Ezek alkalmazása azonban csak egy nagyon szűk ügykört, az 1956-os sortüzeket érintette.
Az eljárások vontatottan indultak meg a 90-es években, és már akkor sem létezett az ilyen ügyeket módszeresen felgöngyölítő ügyészi-történészi szerv. A hatóságok passzivitását tapasztalva egy civil szervezet, a néhai Szerdahelyi Szabolcs által alapított és dr. Róth Miklós ügyvéd által képviselt Deport ʽ56 próbálta meg sorozatos feljelentéseivel rávenni a hatóságokat – magányos harcosként, pénz és infrastruktúra híján egy kis szobából dolgozva –, hogy eleget tegyenek bűnüldözési kötelezettségüknek.
Az így kicsikart nyomozások végén az ügyészség azonban kizárólag a sortüzeket leadó kiskatonákkal és a közvetlen parancsot kiadókkal szemben járt el, a felsőbb politikai vezetőket legfeljebb tanúként hallgatták meg. A salgótarjáni sortűzper elsőfokú ítéletében Strausz János bíró sérelmezte is, hogy „még nyomozást sem indítottak olyan vezető személyek ügyében, akik ellen legalább annyi, ha ugyan nem több bizonyíték állna rendelkezésre”. Éles megfogalmazásában:
„Bár a vádmonopólium folytán az ügyészség jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy kivel szemben lát indokot vagy alapot a vádemelésre, mégsem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az 1956-os vérontásokért és megtorlásokért kétségkívül felelős, életben lévő politikai és katonai vezetők ellen soha senki nem kezdeményezett törvényes felelősségre vonást, és erre még a jelen ügy kapcsán sem került sor. Ehelyett egyszerű közembereket ültettek a vádlottak padjára, noha ezek többsége ellen sem volt hitelt érdemlő bizonyíték”.
Nagy Imre miniszterelnök 1958. június 15-én, a halálos ítélet kihirdetését követően az utolsó szó jogán beszél a bíróság előtt
Nagy Imre miniszterelnök 1958. június 15-én, a halálos ítélet kihirdetését követően az utolsó szó jogán beszél a bíróság előtt
Fotó: Rózsahegyi Tibor
A Fővárosi Főügyészség 2005-ben – szintén a Deport '56 által tett feljelentés és panaszok alapján, évekig húzódó eljárás végén – a genfi egyezmények alkalmazhatatlansága miatt szüntette meg a Nagy Imre és társai perében eljáró kihallgatótiszt és az akkori belügyminiszter, Biszku Béla elleni nyomozást. Ekkor a Fővárosi Főügyészség még azon az állásponton volt, hogy a per előkészítése és levezénylése az akkor hatályos büntető jogszabályok szerint felvethetné a hivatali visszaélés gyanúját.
A megoldás: az emberiesség elleni bűncselekmény?
2010 őszén beadvánnyal éltem, és jeleztem az ügyészség felé, hogy a magyar állam nemcsak a genfi egyezmények, hanem az ún. emberiesség elleni bűncselekmények (crimes against humanity) alapján is megfontolhatná, hogy eljárjon az 1956-os megtorlások, köztük a Nagy Imre-per kitervelőivel és végrehajtóival szemben. Az eddig sosem vizsgált, rendkívül bonyolult nemzetközi jogi kérdéseket felvető feljelentésemről a Fővárosi Főügyészség röpke három nap alatt döntött, és érdemi vizsgálat nélkül megtagadta a nyomozást. Panaszomra a Legfőbb Ügyészség hivatalból felülvizsgálta a megtámadott határozatot, de egyetlen szóval sem tért ki az emberiesség elleni bűncselekmény alkalmazhatóságára, helyette a – senki által nem vitatott – genfi egyezményekről értekezett. Mindez a közérdek súlyos sérelmét jelentette.
A lex Biszku
A sikertelen feljelentés után az összes parlamenti pártnak eljuttatott törvényjavaslatom arra az egyszerű tényre világított rá, hogy a magyar államnak már az 1970-es évek óta a jogrendszere részévé kellett volna tenni az emberiesség elleni bűncselekményt, és rendelkeznie kellett volna annak elévülhetetlenségéről (1971. évi 1. törvényerejű rendelet). Jellemző, hogy a magyar állam ennek a kötelezettségnek még a genfi egyezményekben foglaltakkal kapcsolatban sem tett teljes körűen eleget egészen 2012-ig.
Ugyan komoly jogi és jogértelmezési bizonytalanságok is hozzájárultak az ügyészség passzivitásához, de kulcsfontosságú kiemelni, hogy a magyar államnak az átemelő belső jogszabály nemléte esetén is el lehetett volna járnia, mint ahogy arra az Alkotmánybíróság korábban fel is hívta a figyelmet. A Gulyás Gergely által önálló képviselő indítvánnyal beterjesztett törvényt az Országgyűlés 2011 végén fogadta el (2011. évi. CCX. törvény), ám semmilyen javasolt végrehajtási mechanizmust nem tartalmazott.
Biszku és a Nagy Imre per
Mindezek után úgy tűnt, hogy végre elhárultak az addig is illuzórikus jogi akadályok, és megindulhat a tényleges nyomozás a Nagy Imre-ügyben is. Az újabb – ténybeli alapon a 2010-es beadványommal teljesen azonos – feljelentés nyomán azonban az ügyészség ismét csak nem indított nyomozást. A 2014 szeptemberében született, mindössze hat és fél (!) oldalas határozat abszurditásáról mit sem tudnánk – a jobbikos országgyűlési képviselő ugyanis nem hozta nyilvánosságra, ahogy az ügyészség sem –, ha nem került volna hozzám.
A határozatot jegyző dr. Ott István főügyészségi ügyész teljesen kikerülte az emberiesség elleni bűncselekmény kérdését, s (jog)történeti bravúrt bemutatva bizonyítottság hiányában szüntette meg a nyomozást. A Nagy Imre üggyel kapcsolatban összesen másfél (!) oldalon foglalkozik. Szerinte „olyan konkrét adatokat az eljárás során nem sikerült beszerezni, melyek kétséget kizáróan bizonyítanák”, hogy Biszku Béla „a Nagy Imre és társai ellen folyó büntetőeljárás teljes folyamatát és eredményét eljárási szabályokba ütközően koncepciósan irányította és befolyásolta volna, valamint, hogy ilyen tevékenysége folytán annak eredményeként került sor nevezettek elítélésére”.
Nem derül ki azonban, hogy milyen iratokat nézett meg vagy értékelt, felkért-e történész szakértőt. Elemzést, dokumentumok érdemi ütköztetését a határozat nem tartalmaz. Vagyis egyet mégis idéz, ami azonban csak még valószínűtlenebbé teszi az eddig is szürreális iratot. Hivatkozik ugyanis a Nagy Imre per vezető bírájává kinevezett Vida Ferenc 1989-ben készült életútinterjúra, amelyben Vida kijelenti, hogy sem politikai, sem egyéb helyről eligazítást nem kért és nem kapott, semmilyen oldalról nem próbálták befolyásolni. Az ügyész határozatában elismeri, hogy ezek az állítások „meghatározott pontokon nem állnak összhangban a történeti kutatások eredményeivel, azonban az interjúban a Nagy Imre és társai ügyében elhangzottakat egyéb adatokkal a nyomozás során cáfolni nem sikerült”.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Vöröszászló Érdemrendjét adományozta dr. Vida Ferencnek, a Legfelsőbb Bíróság Kollégiuma helyettes vezetőjének nyugállományba vonulása alkalmából. A kitüntetést 1972. április 27-én Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Vöröszászló Érdemrendjét adományozta dr. Vida Ferencnek, a Legfelsőbb Bíróság Kollégiuma helyettes vezetőjének nyugállományba vonulása alkalmából. A kitüntetést 1972. április 27-én Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át.
Fotó: Szebellédy Géza
Nemcsak a Fővárosi Főügyészség saját, egyébként nem idézett, 2005-ös megállapításainak, hanem a történész szakma több évtizedes kutatásainak is gyökeresen mondott ellen, mindenfajta meggyőző érv nélkül.
Biszku és a sortüzek
Biszkuval szemben végül a sortüzekben játszott feltételezett szerepe miatt emelt vádat az ügyészség. Olyan ügyben, amivel kapcsolatban egyetlen feljelentés sem érkezett, és nem a lex Biszku, hanem a már jól bevált genfi egyezmények alapján. A csipkerózsika álmából felébredő ügyészség most már úgy látta, hogy hiba volt évtizedekkel korábban nem eljárni, tehát elővették a salgótarjáni és más sortüzek ügyeit, amelyek persze kiskatonák és karhatalmisták, nem pedig a politikai megrendelők felelősségét vizsgálta.
A Fővárosi Törvényszék Tóth Szabolcs vezette bírói tanácsa elsőfokon elítélte Biszkut, ám indoklása teljesen formálisra sikerült, sőt, kétharmad részt kompiláció volt, szó szerinti idézeteket tartalmazott a korábbi sortüzes ítéletekből és becsatolt szakvéleményekből. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla meg is jegyezte, hogy „[...] kétségeket kelt az önálló jogi értékelő tevékenységével kapcsolatban, ami önmagában is felveti az ítélet hatályon kívül helyezésének lehetőségét”. Ebben a szakaszban derült ki az is, hogy az ügyészség ki sem kérdezte a nyomozás idején még élő egyik fontos tanút, de feltűnő volt az is, hogy az ügyészség és a bíróság sem érezte szükségét történész szakértő kirendelésének a sortüzes ügyekkel kapcsolatban.
A megismételt elsőfokú eljárás végén a Steiner Gábor vezette tanács ítéletében arra jutott, hogy szelektív módon járt el az ügyészség, amikor Biszku Bélával szemben a Nagy Imre elleni koncepciós per miatt azért nem emelt vádat, mert elfogadta az egyetlen, bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható személy, a per akkori bírójának kijelentéseit, ám
„több tucat egykori karhatalmista hasonló irányú tagadó nyilatkozatát pedig képtelen elfogadni (mert különben az egész vád alapja megdőlne), holott ezen személyek azokat konkrét, törvényes keretek között lefolyt büntetőeljárások alkalmával, tanúi, illetőleg terhelti pozícióban tették, azaz azokat nem pusztán csak egy kamerába mondták bele. Miért állítja az ügyész, hogy hazudnak? Mert ez az eljárási érdeke, de erre nem lehet vádat alapozni, nem elég csak kijelenteni, mivel cáfolni is tudni kell, amit azonban a jelen ügyben meg sem próbált”.
fortepan 39929
Fotó: Nagy Gyula
Steiner szerint a Biszku és így a pártvezetés közötti konkrét okozati összefüggést az ügyész meg sem próbálta bizonyítani, sőt az ügyész által összegyűjtött anyagokból egyenesen ennek az ellenkezője következett.
Az ügyészség egy eleve vesztett ügyben emelt, mintegy pótcselekvésként, vádat, amely a kívülállók számára azonban megint csak azt bizonyíthatta, hogy nem érdemes elővenni régi ügyeket. Ám a sikertelenség oka nem ez, hanem az ügyészség érthetetlen és jól dokumentálható passzivitása a Nagy Imre ügyben, amivel kapcsolatban pedig a legtöbb kutatás áll rendelkezésre.
Külföld és a Nemzeti Emlékezet Bizottság
Ami sikerült a német újraegyesítés után, azt nálunk a kényszerű politikai kiegyezés és a demokrácia kiépítéséhez szükséges erőforrások maximálása miatt elmaradt. A Biszku-ügy nemcsak a magyar igazságszolgáltatás egészének működéséről ad látleletet, hanem az elmúlt 28 év magyar közállapotairól is. A szavak és szimbolikus tettek szintjén túlmenő, valós és hatékony intézményi megoldásokra lett volna szükség, csakúgy, mint az ebből szempontból mintának tekinthető Németországban, Lengyelországban vagy Romániában. Az ottani ügyészi szervek és párhuzamosan létrehozott történeti intézetek aktívan és kezdeményezően jártak el, tanúkat hallgattak meg, dokumentumokat gyűjtöttek és feljelentéseket tettek. Romániában például már két volt börtönparancsnok ítéltek el az emberiesség elleni bűncselekmények alapján.
Ezzel szemben Magyarországon eddig nem alakult külön nyomozócsoport, vagy szakosított intézet a pártállami múlt szisztematikus büntetőjogi és történeti feltárására. A 2013. évi CCXLI. törvénnyel létrehozott Nemzeti Emlékezet Bizottságának ugyan papíron törvényi kötelezettsége lenne az együttműködés „az ügyészség kijelölt szervezeti egységeivel a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetői körének felderítésében”, ám mindennek eddig nem tett eleget.
A Legfőbb Ügyészséggel való együttműködés eddig a megtorlásban részt vevő bírók és ügyészek életrajzi adatainak publikálásában merült ki. Ez ugyan fontos történészi részfeladat, de messze nem az az aktív, kezdeményező magatartás, amit az állampolgár elvárna egy több százmilliós költségvetésű, direkt e feladat ellátására is törvényileg felhatalmazott állami szervtől.
Mindezek után nem véletlen, hogy – sok más ügy mellett – folyamatosan romlik az állampolgárok jogállamba vetett bizalma. Sokan úgy gondolhatják, hogy ha ilyen kiemelten fontos, vagy legalábbis a szavak szintjén annak minősített ügyeknél így működik a magyar állam, akkor mit várjanak saját ügyeik intézésénél. A gyors, határozott és következetes büntetőjogi igazságtétel javíthatta volna az állam és polgárai között megromlott viszonyt, ehelyett azonban újból csalódnunk kellett.
A szerző a Biszku Béla és társai ellen 2010-ben tett feljelentés, valamint a lex Biszku (2011. évi CCX. törvény) nemzetközi jogi részének szerzője.
http://index.hu/velemeny/olvir/2017/09/16/buntetlen_bunosok/
Kevés olyan kérdésben lenne szükség nemzeti minimumra, mint abban, hogy azok, akik a pártállam idején embereket kínoztak vagy gyilkoltak, netán jogi köntösbe burkolt politikai gyilkosságokra adtak utasítást, azokkal szemben eljárjanak a jogállami bűnüldöző szerveink. Ez nem csak morális, hanem alkotmányos és nemzetközi jogi kötelezettség is. A politikai akarat, valamint az intézményes, szakszerű és módszeres végrehajtás hiányában azonban minden kísérlet hamvába holt. A büntetőjogi igazságtétel elmúlt éveinek kudarcos történetét vendégszerzőnk, Gellért Ádám mutatja be.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Konrad Adenauer Stiftung nemrég konferenciát szervezett az igazságtételről, amelyen Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke úgy vélte, hogy a 2011-ben elfogadott ún. lex Biszku nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ám ez sokkal inkább az idő múlásának, mintsem az igazságszolgáltatás működésének a hibája.
Biszku Béla a bíróságon 2015. június 1-jén
Biszku Béla a bíróságon 2015. június 1-jén
Fotó: Bődey János
Az elmúlt hat év történései azonban alapjaiban cáfolják ezt. A törvényben deklarált magasztos célok megtörtek az ügyészség intézményes ellenállásán és a passzív intézményi struktúrán. De hogy is jutottunk idáig?
Nemzeti jog vagy nemzetközi jog?
Az uralkodó álláspont szerint a magyar és a nemzetközi jog is alkalmazhatatlan a volt pártfunkcionáriusok és az általuk megrendelt – jogi köntösbe csavart – politikai gyilkosságokat levezénylő ügyészek és bírák büntetőjogi felelősségre vonásához. Az Alkotmánybíróság 1992-es döntése ugyanis kizárta, hogy a már elévült bűncselekményekkel kapcsolatban újabb eljárások induljanak. Ugyanakkor egy későbbi döntésében felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi jog, azon belül is az 1949-ben elfogadott ún. genfi egyezmények alapján el lehetne járni. Ezek alkalmazása azonban csak egy nagyon szűk ügykört, az 1956-os sortüzeket érintette.
Az eljárások vontatottan indultak meg a 90-es években, és már akkor sem létezett az ilyen ügyeket módszeresen felgöngyölítő ügyészi-történészi szerv. A hatóságok passzivitását tapasztalva egy civil szervezet, a néhai Szerdahelyi Szabolcs által alapított és dr. Róth Miklós ügyvéd által képviselt Deport ʽ56 próbálta meg sorozatos feljelentéseivel rávenni a hatóságokat – magányos harcosként, pénz és infrastruktúra híján egy kis szobából dolgozva –, hogy eleget tegyenek bűnüldözési kötelezettségüknek.
Az így kicsikart nyomozások végén az ügyészség azonban kizárólag a sortüzeket leadó kiskatonákkal és a közvetlen parancsot kiadókkal szemben járt el, a felsőbb politikai vezetőket legfeljebb tanúként hallgatták meg. A salgótarjáni sortűzper elsőfokú ítéletében Strausz János bíró sérelmezte is, hogy „még nyomozást sem indítottak olyan vezető személyek ügyében, akik ellen legalább annyi, ha ugyan nem több bizonyíték állna rendelkezésre”. Éles megfogalmazásában:
„Bár a vádmonopólium folytán az ügyészség jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy kivel szemben lát indokot vagy alapot a vádemelésre, mégsem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az 1956-os vérontásokért és megtorlásokért kétségkívül felelős, életben lévő politikai és katonai vezetők ellen soha senki nem kezdeményezett törvényes felelősségre vonást, és erre még a jelen ügy kapcsán sem került sor. Ehelyett egyszerű közembereket ültettek a vádlottak padjára, noha ezek többsége ellen sem volt hitelt érdemlő bizonyíték”.
Nagy Imre miniszterelnök 1958. június 15-én, a halálos ítélet kihirdetését követően az utolsó szó jogán beszél a bíróság előtt
Nagy Imre miniszterelnök 1958. június 15-én, a halálos ítélet kihirdetését követően az utolsó szó jogán beszél a bíróság előtt
Fotó: Rózsahegyi Tibor
A Fővárosi Főügyészség 2005-ben – szintén a Deport '56 által tett feljelentés és panaszok alapján, évekig húzódó eljárás végén – a genfi egyezmények alkalmazhatatlansága miatt szüntette meg a Nagy Imre és társai perében eljáró kihallgatótiszt és az akkori belügyminiszter, Biszku Béla elleni nyomozást. Ekkor a Fővárosi Főügyészség még azon az állásponton volt, hogy a per előkészítése és levezénylése az akkor hatályos büntető jogszabályok szerint felvethetné a hivatali visszaélés gyanúját.
A megoldás: az emberiesség elleni bűncselekmény?
2010 őszén beadvánnyal éltem, és jeleztem az ügyészség felé, hogy a magyar állam nemcsak a genfi egyezmények, hanem az ún. emberiesség elleni bűncselekmények (crimes against humanity) alapján is megfontolhatná, hogy eljárjon az 1956-os megtorlások, köztük a Nagy Imre-per kitervelőivel és végrehajtóival szemben. Az eddig sosem vizsgált, rendkívül bonyolult nemzetközi jogi kérdéseket felvető feljelentésemről a Fővárosi Főügyészség röpke három nap alatt döntött, és érdemi vizsgálat nélkül megtagadta a nyomozást. Panaszomra a Legfőbb Ügyészség hivatalból felülvizsgálta a megtámadott határozatot, de egyetlen szóval sem tért ki az emberiesség elleni bűncselekmény alkalmazhatóságára, helyette a – senki által nem vitatott – genfi egyezményekről értekezett. Mindez a közérdek súlyos sérelmét jelentette.
A lex Biszku
A sikertelen feljelentés után az összes parlamenti pártnak eljuttatott törvényjavaslatom arra az egyszerű tényre világított rá, hogy a magyar államnak már az 1970-es évek óta a jogrendszere részévé kellett volna tenni az emberiesség elleni bűncselekményt, és rendelkeznie kellett volna annak elévülhetetlenségéről (1971. évi 1. törvényerejű rendelet). Jellemző, hogy a magyar állam ennek a kötelezettségnek még a genfi egyezményekben foglaltakkal kapcsolatban sem tett teljes körűen eleget egészen 2012-ig.
Ugyan komoly jogi és jogértelmezési bizonytalanságok is hozzájárultak az ügyészség passzivitásához, de kulcsfontosságú kiemelni, hogy a magyar államnak az átemelő belső jogszabály nemléte esetén is el lehetett volna járnia, mint ahogy arra az Alkotmánybíróság korábban fel is hívta a figyelmet. A Gulyás Gergely által önálló képviselő indítvánnyal beterjesztett törvényt az Országgyűlés 2011 végén fogadta el (2011. évi. CCX. törvény), ám semmilyen javasolt végrehajtási mechanizmust nem tartalmazott.
Biszku és a Nagy Imre per
Mindezek után úgy tűnt, hogy végre elhárultak az addig is illuzórikus jogi akadályok, és megindulhat a tényleges nyomozás a Nagy Imre-ügyben is. Az újabb – ténybeli alapon a 2010-es beadványommal teljesen azonos – feljelentés nyomán azonban az ügyészség ismét csak nem indított nyomozást. A 2014 szeptemberében született, mindössze hat és fél (!) oldalas határozat abszurditásáról mit sem tudnánk – a jobbikos országgyűlési képviselő ugyanis nem hozta nyilvánosságra, ahogy az ügyészség sem –, ha nem került volna hozzám.
A határozatot jegyző dr. Ott István főügyészségi ügyész teljesen kikerülte az emberiesség elleni bűncselekmény kérdését, s (jog)történeti bravúrt bemutatva bizonyítottság hiányában szüntette meg a nyomozást. A Nagy Imre üggyel kapcsolatban összesen másfél (!) oldalon foglalkozik. Szerinte „olyan konkrét adatokat az eljárás során nem sikerült beszerezni, melyek kétséget kizáróan bizonyítanák”, hogy Biszku Béla „a Nagy Imre és társai ellen folyó büntetőeljárás teljes folyamatát és eredményét eljárási szabályokba ütközően koncepciósan irányította és befolyásolta volna, valamint, hogy ilyen tevékenysége folytán annak eredményeként került sor nevezettek elítélésére”.
Nem derül ki azonban, hogy milyen iratokat nézett meg vagy értékelt, felkért-e történész szakértőt. Elemzést, dokumentumok érdemi ütköztetését a határozat nem tartalmaz. Vagyis egyet mégis idéz, ami azonban csak még valószínűtlenebbé teszi az eddig is szürreális iratot. Hivatkozik ugyanis a Nagy Imre per vezető bírájává kinevezett Vida Ferenc 1989-ben készült életútinterjúra, amelyben Vida kijelenti, hogy sem politikai, sem egyéb helyről eligazítást nem kért és nem kapott, semmilyen oldalról nem próbálták befolyásolni. Az ügyész határozatában elismeri, hogy ezek az állítások „meghatározott pontokon nem állnak összhangban a történeti kutatások eredményeivel, azonban az interjúban a Nagy Imre és társai ügyében elhangzottakat egyéb adatokkal a nyomozás során cáfolni nem sikerült”.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Vöröszászló Érdemrendjét adományozta dr. Vida Ferencnek, a Legfelsőbb Bíróság Kollégiuma helyettes vezetőjének nyugállományba vonulása alkalmából. A kitüntetést 1972. április 27-én Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Vöröszászló Érdemrendjét adományozta dr. Vida Ferencnek, a Legfelsőbb Bíróság Kollégiuma helyettes vezetőjének nyugállományba vonulása alkalmából. A kitüntetést 1972. április 27-én Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át.
Fotó: Szebellédy Géza
Nemcsak a Fővárosi Főügyészség saját, egyébként nem idézett, 2005-ös megállapításainak, hanem a történész szakma több évtizedes kutatásainak is gyökeresen mondott ellen, mindenfajta meggyőző érv nélkül.
Biszku és a sortüzek
Biszkuval szemben végül a sortüzekben játszott feltételezett szerepe miatt emelt vádat az ügyészség. Olyan ügyben, amivel kapcsolatban egyetlen feljelentés sem érkezett, és nem a lex Biszku, hanem a már jól bevált genfi egyezmények alapján. A csipkerózsika álmából felébredő ügyészség most már úgy látta, hogy hiba volt évtizedekkel korábban nem eljárni, tehát elővették a salgótarjáni és más sortüzek ügyeit, amelyek persze kiskatonák és karhatalmisták, nem pedig a politikai megrendelők felelősségét vizsgálta.
A Fővárosi Törvényszék Tóth Szabolcs vezette bírói tanácsa elsőfokon elítélte Biszkut, ám indoklása teljesen formálisra sikerült, sőt, kétharmad részt kompiláció volt, szó szerinti idézeteket tartalmazott a korábbi sortüzes ítéletekből és becsatolt szakvéleményekből. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla meg is jegyezte, hogy „[...] kétségeket kelt az önálló jogi értékelő tevékenységével kapcsolatban, ami önmagában is felveti az ítélet hatályon kívül helyezésének lehetőségét”. Ebben a szakaszban derült ki az is, hogy az ügyészség ki sem kérdezte a nyomozás idején még élő egyik fontos tanút, de feltűnő volt az is, hogy az ügyészség és a bíróság sem érezte szükségét történész szakértő kirendelésének a sortüzes ügyekkel kapcsolatban.
A megismételt elsőfokú eljárás végén a Steiner Gábor vezette tanács ítéletében arra jutott, hogy szelektív módon járt el az ügyészség, amikor Biszku Bélával szemben a Nagy Imre elleni koncepciós per miatt azért nem emelt vádat, mert elfogadta az egyetlen, bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható személy, a per akkori bírójának kijelentéseit, ám
„több tucat egykori karhatalmista hasonló irányú tagadó nyilatkozatát pedig képtelen elfogadni (mert különben az egész vád alapja megdőlne), holott ezen személyek azokat konkrét, törvényes keretek között lefolyt büntetőeljárások alkalmával, tanúi, illetőleg terhelti pozícióban tették, azaz azokat nem pusztán csak egy kamerába mondták bele. Miért állítja az ügyész, hogy hazudnak? Mert ez az eljárási érdeke, de erre nem lehet vádat alapozni, nem elég csak kijelenteni, mivel cáfolni is tudni kell, amit azonban a jelen ügyben meg sem próbált”.
fortepan 39929
Fotó: Nagy Gyula
Steiner szerint a Biszku és így a pártvezetés közötti konkrét okozati összefüggést az ügyész meg sem próbálta bizonyítani, sőt az ügyész által összegyűjtött anyagokból egyenesen ennek az ellenkezője következett.
Az ügyészség egy eleve vesztett ügyben emelt, mintegy pótcselekvésként, vádat, amely a kívülállók számára azonban megint csak azt bizonyíthatta, hogy nem érdemes elővenni régi ügyeket. Ám a sikertelenség oka nem ez, hanem az ügyészség érthetetlen és jól dokumentálható passzivitása a Nagy Imre ügyben, amivel kapcsolatban pedig a legtöbb kutatás áll rendelkezésre.
Külföld és a Nemzeti Emlékezet Bizottság
Ami sikerült a német újraegyesítés után, azt nálunk a kényszerű politikai kiegyezés és a demokrácia kiépítéséhez szükséges erőforrások maximálása miatt elmaradt. A Biszku-ügy nemcsak a magyar igazságszolgáltatás egészének működéséről ad látleletet, hanem az elmúlt 28 év magyar közállapotairól is. A szavak és szimbolikus tettek szintjén túlmenő, valós és hatékony intézményi megoldásokra lett volna szükség, csakúgy, mint az ebből szempontból mintának tekinthető Németországban, Lengyelországban vagy Romániában. Az ottani ügyészi szervek és párhuzamosan létrehozott történeti intézetek aktívan és kezdeményezően jártak el, tanúkat hallgattak meg, dokumentumokat gyűjtöttek és feljelentéseket tettek. Romániában például már két volt börtönparancsnok ítéltek el az emberiesség elleni bűncselekmények alapján.
Ezzel szemben Magyarországon eddig nem alakult külön nyomozócsoport, vagy szakosított intézet a pártállami múlt szisztematikus büntetőjogi és történeti feltárására. A 2013. évi CCXLI. törvénnyel létrehozott Nemzeti Emlékezet Bizottságának ugyan papíron törvényi kötelezettsége lenne az együttműködés „az ügyészség kijelölt szervezeti egységeivel a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetői körének felderítésében”, ám mindennek eddig nem tett eleget.
A Legfőbb Ügyészséggel való együttműködés eddig a megtorlásban részt vevő bírók és ügyészek életrajzi adatainak publikálásában merült ki. Ez ugyan fontos történészi részfeladat, de messze nem az az aktív, kezdeményező magatartás, amit az állampolgár elvárna egy több százmilliós költségvetésű, direkt e feladat ellátására is törvényileg felhatalmazott állami szervtől.
Mindezek után nem véletlen, hogy – sok más ügy mellett – folyamatosan romlik az állampolgárok jogállamba vetett bizalma. Sokan úgy gondolhatják, hogy ha ilyen kiemelten fontos, vagy legalábbis a szavak szintjén annak minősített ügyeknél így működik a magyar állam, akkor mit várjanak saját ügyeik intézésénél. A gyors, határozott és következetes büntetőjogi igazságtétel javíthatta volna az állam és polgárai között megromlott viszonyt, ehelyett azonban újból csalódnunk kellett.
A szerző a Biszku Béla és társai ellen 2010-ben tett feljelentés, valamint a lex Biszku (2011. évi CCX. törvény) nemzetközi jogi részének szerzője.
http://index.hu/velemeny/olvir/2017/09/16/buntetlen_bunosok/
2017. szeptember 9., szombat
Az Alkotmánybíróság feladata a gyengék védelme az erősek túlhatalmával szemben
Az Alkotmánybíróság elnöke az Indonézia függetlenségének 72. évfordulójának alkalmából szervezett budapesti ünnepség díszvendégeként, diplomaták előtt bejelentette: az Alkotmánybíróság elkövetkezendő időszaka az intenzív nemzetközi nyitás és a nemzetközi párbeszéd periódusa lesz. 2012 óta, a valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével a magyar Alkotmánybíróság felzárkózott az irányadó nyugat-európai, főleg német alapjogvédelmi trendekhez. Az Alkotmánybíróság Magyarországon a jogok védelmét tekinti fő feladatának, döntésein keresztül az állampolgárok mindennapi életére is erős hatást gyakorol.
Sulyok Tamás szeptember 7-én, a Vigadóban kiemelte: a sikeres nemzetközi kapcsolatok titka, hogy nem azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt bennünket. Sohasem volt ennyire fontos az Alkotmánybíróság számára a nemzetközi intézmények közötti, határokon átívelő párbeszéd, hiszen ez a kulcsa annak, hogy megérthessük egymást és közös úton haladhassunk tovább. Az Alaptörvény kimondja: tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, és együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével. Ennek szellemében az Alkotmánybíróság az elkövetkezendő hónapokban számos delegációt fogad, bilaterális és multilaterális találkozók sorát szervezi, illetve ezeken résztvevő lesz. Elmélyíti az együttműködést a Magyarországon tartózkodó külföldi diplomatákkal, illetve új, angol nyelvű közvetlen kommunikációs eszközök révén kívánja az intézményt érintő magyarországi eseményeket hitelesen bemutatni.
Az indonéz Alkotmánybíróság egészen a közelmúltig az Ázsiai Alkotmánybíróságok Szövetségének soros elnöki tisztét töltötte be. Sulyok Tamás köszöntőjében kiemelte: bár a két ország történelme eltér, illetve a földrajzi méret és a népességszám tekintetében is számottevőek a különbségek, Magyarország és Indonézia napjainkban hasonló kihívásokkal küzd. Az Alkotmánybíróság elnöke felhívta az ünnepségen részt vevők figyelmét mindkét ország állampolgárainak közös érdekére: hogy szabad, demokratikus és civilizált világban élhessünk, ahol garantáltak, és intézményi védelem alatt állnak az alapvető emberi jogok.
http://alkotmanybirosag.hu/sajto/kozlemenyek/sulyok-tamas:-az-alkotmanybirosag-feladata-a-gyengek-vedelme-az-erosek-tulhatalmaval-szemben
Sulyok Tamás szeptember 7-én, a Vigadóban kiemelte: a sikeres nemzetközi kapcsolatok titka, hogy nem azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt bennünket. Sohasem volt ennyire fontos az Alkotmánybíróság számára a nemzetközi intézmények közötti, határokon átívelő párbeszéd, hiszen ez a kulcsa annak, hogy megérthessük egymást és közös úton haladhassunk tovább. Az Alaptörvény kimondja: tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, és együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével. Ennek szellemében az Alkotmánybíróság az elkövetkezendő hónapokban számos delegációt fogad, bilaterális és multilaterális találkozók sorát szervezi, illetve ezeken résztvevő lesz. Elmélyíti az együttműködést a Magyarországon tartózkodó külföldi diplomatákkal, illetve új, angol nyelvű közvetlen kommunikációs eszközök révén kívánja az intézményt érintő magyarországi eseményeket hitelesen bemutatni.
Az indonéz Alkotmánybíróság egészen a közelmúltig az Ázsiai Alkotmánybíróságok Szövetségének soros elnöki tisztét töltötte be. Sulyok Tamás köszöntőjében kiemelte: bár a két ország történelme eltér, illetve a földrajzi méret és a népességszám tekintetében is számottevőek a különbségek, Magyarország és Indonézia napjainkban hasonló kihívásokkal küzd. Az Alkotmánybíróság elnöke felhívta az ünnepségen részt vevők figyelmét mindkét ország állampolgárainak közös érdekére: hogy szabad, demokratikus és civilizált világban élhessünk, ahol garantáltak, és intézményi védelem alatt állnak az alapvető emberi jogok.
http://alkotmanybirosag.hu/sajto/kozlemenyek/sulyok-tamas:-az-alkotmanybirosag-feladata-a-gyengek-vedelme-az-erosek-tulhatalmaval-szemben
2017. szeptember 6., szerda
Lenaerts: Az uniós jogra nem külföldi jogként kell tekinteni
Az Európai Unió Bíróságának elnöke Sulyok Tamással, az Alkotmánybíróság elnökével vett részt kerekasztal-beszélgetésen
MH/MTI – 2017.09.04. 16:45
Koen Lenaerts, az Európai Unió Bíróságának (EUB) elnöke közös megbeszéléseket folytatott Sulyok Tamással, az Alkotmánybíróság (Ab) elnökével és Darák Péterrel, a Kúria elnökével Budapesten - tudatta az Ab és a Kúria hétfőn közös közleményében az MTI-vel.
A Kúrián tartott kerekasztal-beszélgetésen Koen Lenaerts a tájékoztatás szerint hangsúlyozta: Európa nemzetei sokszínűségükben egységesek, a jogalkalmazó feladata ezért az egyensúlyteremtés.
Hozzátette, az uniós jogra nem külföldi jogként kell tekinteni, hiszen az a nemzeti jog részeként az egyes tagállamokban működik. A belső piaci korlátok eltörlése nyomán az egységes jogi térség mindannyiunk közös érdekévé vált - mondta.
"Koen Lenaerts szerint a tagállami bíróságok és az uniós bírói fórumok közötti intenzív párbeszéd elengedhetetlen ahhoz, hogy közös úton haladjunk. Az Európai Unió Bíróságának az európai jog fejlesztéséhez és értelmezéséhez szüksége van a tagállami bíróságok felvetéseire" - olvasható az Ab és a Kúria közös közleményében.
A megbeszélésen az EUB elnöke kiemelte, hogy az uniós jog része az európai identitásnak, és felhívta a figyelmet az európai igazságügyi együttműködés fontosságára.
Beszélt arról is, hogy meg kell teremteni az egyensúlyt a gazdasági verseny szabadsága és a fogyasztók jogai között.
Koen Lenaerts bírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az EUB összetett eljárási rendjéből adódóan még a kiemelt ügyek esetén is szűk a bíróság mozgástere a döntéshozatal felgyorsítására, ami vonatkozik a fogyasztóvédelmi jogvitákra is.
A kúriai eszmecserén az EUB elnöke, Sulyok Tamás és Darák Péter mellett részt vett Juhász Endre, az EUB bírája, valamint kúriai bírók és főtanácsadók.
A kerekasztal-beszélgetést megelőzően a vendégek az Ab elnökének meghívására munkavacsorán vettek részt, amelyen az intézmények közötti szorosabb szakmai párbeszéd lehetőségeiről tárgyaltak - közölte az Ab és a Kúria.
http://magyarhirlap.hu/cikk/97077/Lenaerts_Az_unios_jogra_nem_kulfoldi_jogkent_kell_tekinteni
MH/MTI – 2017.09.04. 16:45
Koen Lenaerts, az Európai Unió Bíróságának (EUB) elnöke közös megbeszéléseket folytatott Sulyok Tamással, az Alkotmánybíróság (Ab) elnökével és Darák Péterrel, a Kúria elnökével Budapesten - tudatta az Ab és a Kúria hétfőn közös közleményében az MTI-vel.
A Kúrián tartott kerekasztal-beszélgetésen Koen Lenaerts a tájékoztatás szerint hangsúlyozta: Európa nemzetei sokszínűségükben egységesek, a jogalkalmazó feladata ezért az egyensúlyteremtés.
Hozzátette, az uniós jogra nem külföldi jogként kell tekinteni, hiszen az a nemzeti jog részeként az egyes tagállamokban működik. A belső piaci korlátok eltörlése nyomán az egységes jogi térség mindannyiunk közös érdekévé vált - mondta.
"Koen Lenaerts szerint a tagállami bíróságok és az uniós bírói fórumok közötti intenzív párbeszéd elengedhetetlen ahhoz, hogy közös úton haladjunk. Az Európai Unió Bíróságának az európai jog fejlesztéséhez és értelmezéséhez szüksége van a tagállami bíróságok felvetéseire" - olvasható az Ab és a Kúria közös közleményében.
A megbeszélésen az EUB elnöke kiemelte, hogy az uniós jog része az európai identitásnak, és felhívta a figyelmet az európai igazságügyi együttműködés fontosságára.
Beszélt arról is, hogy meg kell teremteni az egyensúlyt a gazdasági verseny szabadsága és a fogyasztók jogai között.
Koen Lenaerts bírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az EUB összetett eljárási rendjéből adódóan még a kiemelt ügyek esetén is szűk a bíróság mozgástere a döntéshozatal felgyorsítására, ami vonatkozik a fogyasztóvédelmi jogvitákra is.
A kúriai eszmecserén az EUB elnöke, Sulyok Tamás és Darák Péter mellett részt vett Juhász Endre, az EUB bírája, valamint kúriai bírók és főtanácsadók.
A kerekasztal-beszélgetést megelőzően a vendégek az Ab elnökének meghívására munkavacsorán vettek részt, amelyen az intézmények közötti szorosabb szakmai párbeszéd lehetőségeiről tárgyaltak - közölte az Ab és a Kúria.
http://magyarhirlap.hu/cikk/97077/Lenaerts_Az_unios_jogra_nem_kulfoldi_jogkent_kell_tekinteni
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)