Translate

2021. április 27., kedd

Mélyül az alkotmányos válság Moldovában

 

Kovács Ferenc

Pénteken érvénytelenítette a bírói testület elnökének, Domnica Manolénak a leváltásáról és utódjának kinevezéséről hozott aznapi parlamenti határozatokat a moldovai alkotmánybíróság. A Maiai Sandu elnököt támogató Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) egyik képviselőjének, Szergej Litvinyenkónak a beadványa alapján, néhány óra alatt hozták meg a döntést.

A moldovai parlament előzőleg a legnagyobb frakcióval rendelkező szocialista párt (PSRM) és a Pro Moldova (Moldováért) párt támogatásával nyilatkozatot fogadott el arról, hogy elutasítja az alkotmánybíróságnak a törvényhozás feloszlatásáról hozott döntését. A többséggel rendelkező képviselők egyúttal visszavonták az alkotmánybíróság elnökének mandátumát, és helyére azonnal új bírát neveztek ki Borisz Lupasko személyében – adta hírül az MTI.

Pénteken a parlament ülésén a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező szocialista párt (PSRM) a Pro Moldova (Moldováért) párt támogatásával nyilatkozattervezetet nyújtott be, amelyet Zinaida Greceanii házelnök szerint szavazattöbbséggel, 54 képviselő támogatásával elfogadtak. A 101 tagú törvényhozás többi frakciója tartózkodott a szavazástól.

A nyilatkozatban a képviselők arra a megállapításra jutottak, hogy az alkotmánybíróság három tagja, köztük Manole „bizonyos politikai érdekek javára” visszaélt a jogkörével, tehát le kell mondaniuk. A képviselők érvei szerint az alkotmánybíróság jogszerűtlenül döntött a parlament feloszlatásáról, mivel Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács (ET) főtitkára és a Velencei Bizottság is korábbi ajánlásában a parlament feloszlatását csak végső megoldásként javasolta.

A parlament később visszavonta Manole mandátumát. A törvénytervezetet benyújtó Vasile Bolea szocialista képviselő szerint jogsértések történtek a kinevezéskor. A moldovai alkotmánybíróság hat bírája közül kettőt a parlament, kettőt a kormány, kettőt pedig a legfelsőbb bírói tanács nevez ki.

Igor Dodon korábbi államfő, a PSRM vezetője kijelentette: amennyiben a parlament elfogadja az alkotmánybíróság jogkörével való visszaélésről szóló nyilatkozatot, úgy nemzetközi szervezetekhez fordulnak azzal a kéréssel, hogy értékeljék a bírók cselekedeteit. Dodon mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a szocialisták nem támadják meg a parlament feloszlatásáról szóló döntést, amelyet Maia Sandu elnök alkalmazni fog az alkotmánybírósági döntés után, mivel meggyőződésük szerint az idén előrehozott választásokat kell tartani, de csakis azután, hogy tömegesen beoltották a lakosságot a koronavírus ellen.

Az alkotmánybíróság öt bírája közül három a múlt héten engedélyezte az elnöknek a parlament feloszlatását és előrehozott választások kiírását.

https://index.hu/kulfold/2021/04/24/moldova-parlament-feloszlatas-alkotmanybirosag/

2021. április 10., szombat

Biden bizottságot hoz létre az amerikai legfelsőbb bíróság megreformálására

 Bíró Marianna

Joe Biden amerikai elnök bizottságot hoz létre az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság megreformálására, és az erről szóló rendeletet még a pénteki nap folyamán aláírja, közölte a Fehér Ház. Az MTI által idézett közlemény értelmében a bizottság foglalkozik majd a különféle reformjavaslatokkal, valamint azok megvalósíthatóságával és szükségességével. Egyebek között ez a testület vizsgálni fogja, hogy hány tagja legyen a legfelsőbb bíróságnak, és hány évre nevezzék ki őket.

A jogprofesszorokból, ügyvédekből és egykori bírákból álló bizottság tagjainak az első ülést követően fél évük lesz arra, hogy összeállítsák jelentésüket.

A legfelsőbb bíróság az Egyesült Államok legfelsőbb szintű jogorvoslati fóruma, amely egyben az alkotmánybírósági funkciót is ellátja. A grémium jelenleg kilenc tagból áll, akiket az elnök nevez ki, de tisztségüket csak a szenátus jóváhagyásával foglalhatják el. A bírák élethosszig viselik tisztségüket, és csak kongresszusi eljárás keretében mozdíthatók el, kizárólag csak akkor, ha bűncselekményt követtek el.

Arra az MTI is emlékeztet, a bírák kiválasztása politikai jelentőségű folyamat. Donald Trump előző elnök hivatali ideje alatt három új bírát neveztek ki, így a kilencből hat bíró konzervatívnak számít. Trump a liberális Ruth Bader Ginsburg tavaly szeptemberi halálát követően mindent megtett, hogy még a novemberi elnökválasztás előtt kinevezhesse a megüresedett helyre saját emberét, a konzervatív Amy Coney Barrett személyében. A demokraták választási kampányában éppen ezzel is összefüggésben már szerepelt a legfelsőbb bíróság reformja. Szó esett egyebek között a testület kibővítéséről és a bírák hivatali idejének korlátozásáról. Vezető republikánus törvényhozók eközben határozottan elutasítják a tervezett változtatásokat.

https://telex.hu/kulfold/2021/04/09/biden-bizottsagot-hoz-letre-az-amerikai-legfelsobb-birosag-megreformalasara