"Hatályos Alkotmányunk az alkotmányozás rendjét tekintve szovjet típusú, ami azt jelenti, hogy a törvényhozó hatalom és az alkotmányozó hatalom egybeesik. Napjainkban korszerűtlennek számít ez a konstrukció, mivel a törvényhozó hatalom önmaga határozhatja meg az őt is jogosító és kötelező jogi alapértékeket. Az lenne a szerencsés, ha a jelenlegi politikai hatalom törekedne arra, hogy előmozdítsa a korszerűbb alkotmányozás intézményesítését."
Dr. Ádám Antal alkotmányjogász professor emeritus, nyugalmazott alkotmánybíróval, az MTA doktorával aktuális alkotmányjogi kérdésekről beszélgettünk, s néhány – a köznyelvben gyakran felbukkanó – alkotmányjogi fogalmat és problémát törekedtünk tisztázni.
Mit jelent az alkotmányozó hatalom?
A klasszikus polgári átalakulás a törvényhozó hatalmat emelte piedesztálra, de amikor az alaptörvénynek nem csak az államszervezet felépítését, működését kellett meghatároznia, hanem az állampolgároknak alapvető jogokat is biztosított, akkor szervezetileg és működésileg is elkülönült a parlamenttől az alkotmányozó hatalom, az ún. pouvoir constituant. Ennek azóta már különböző változatai alakultak ki. Az alkotmányozó hatalom alapvető feladata az alkotmány kidolgozása, az alkotmányos értékek meghatározása. A legtetszetősebb megoldás az, amikor az alkotmányozó hatalomnak nem csak politikusok, hanem az érdekképviseleti szervezeteknek, a nemzeti és etnikai kisebbségeknek, a jelentősebb civil szervezeteknek, az egyházaknak, a tudományos intézményeknek a képviselői is részesei, ezáltal mintegy 1000–2000 tagot számláló testület hivatott vita révén kialakítani az alaptörvény koncepcióját. Az alkotmányozás mellőzhetetlen követelménye, hogy végül a népszuverenitás alanya, azaz a választópolgárok közössége döntsön az alaptörvény elfogadásáról. Fotó: Fóris Gábor
A parlament alkotmányozása esetén a matematikai többség hordoz-e önmagában olyan értéktartalmat, amely bármely alkotmánymódosítást egyben jogszerűvé is tesz? Érintheti-e ez az alkotmány legitimitását?
A legitimitás vizsgálatakor meg kell különböztetnünk a formai és a tartalmi szempontokat. Jelenleg 2/3-os parlamenti szavazattöbbséggel lehet módosítani az Alkotmányt, ez a formai mérce. Hatályos Alkotmányunk az alkotmányozás rendjét tekintve szovjet típusú, ami azt jelenti, hogy a törvényhozó hatalom és az alkotmányozó hatalom egybeesik. Napjainkban korszerűtlennek számít ez a konstrukció, mivel a törvényhozó hatalom önmaga határozhatja meg az őt is jogosító és kötelező jogi alapértékeket. Az lenne a szerencsés, ha a jelenlegi politikai hatalom törekedne arra, hogy előmozdítsa a korszerűbb alkotmányozás intézményesítését.
Gyakran hallani mostanában a nemzetgyűlés kifejezést. Mit jelent ez pontosan alkotmányjogi értelemben?
A nemzetgyűlés szó a legfelsőbb képviseleti testület egyik elnevezése. Ez nálunk az országgyűlés. Magyarországon a nemzetgyűlés kifejezést inkább rendkívüli alkalmakkor létrehozott legfelsőbb népképviseleti szervre alkalmazták. Magam részéről nem ajánlanám az országgyűlés nevének nemzetgyűlésre változtatását, mert a történelmi hagyományoknak a jelenlegi elnevezés jobban megfelel, ide értve azt a sajnálatos tényt is, hogy történelmünk hátrányos alakulása folytán a magyar nemzet tagjainak bizonyos hányada az ország határain kívül él. A magyar Parlament nemzetgyűléssé nyilvánítása félreértésre adhatna okot.
Az alkotmányozó nemzetgyűlés általában nem esik egybe a megválasztott parlamenttel, annál szélesebb társadalmi bázisra épül. Az alkotmányozásnak ennél is több változata alakult ki. Az egyik megoldás szerint a parlament az alkotmány kidolgozója, és egy nagyobb plénum dönt az elfogadásáról. A másik megoldás ennek az inverze. Korszakunkban rendszerint népszavazás erősíti meg a kidolgozott alkotmányt. Olyan megoldás is létezik, hogy a parlament társadalmi tényezők bevonásával kidolgozza és elfogadja az alaptörvényt, de az csak akkor léphet hatályba, ha a következő ciklus parlamentje is megerősíti azt.
A magyar alkotmánybíróság rendelkezik-e olyan hatáskörrel, amelynek alapján valamely alkotmánymódosítást alkotmányellenessé nyilváníthatna? Van-e a magyar alkotmánynak – a német mintához hasonlóan – megváltoztathatatlan része?
A magyar alkotmánybíróságnak nincs ilyen hatásköre, az alkotmánymódosítás tartalmának alkotmányosságát a testület nem bírálhatja el. Alkotmányunk nem tartalmaz megváltoztathatatlan, ún. örök értékű előírásokat. Minősítheti azonban az Alkotmánybíróság az alkotmánymódosítás alkalmazott eljárási rendjét, és kötelező erővel véleményezheti az alkotmánymódosítást a hazánkra is vonatkozó magasabb szintű nemzetközi és szupranacionális normák szempontjából. Fotó: Fóris Gábor
Jelenlegi alaptörvényünket sokszor éri az a vád, hogy korszerűtlen. Milyen kiegészítésekkel lehetne gazdagítani a magyar Alkotmányt?
A korszerűség a tartalmi elemeken mérhető. Figyelembe véve több fejlett ország alkotmányozását, valamint bizonyos nemzetközi és EU okmányokat, a következőkre utalok.
Először is kiemelném, hogy az alkotmányozóknak a közhatalmi rendszer alapvető rendeltetésének meghatározásakor figyelembe kellene venniük, hogy a napjainkban élő és a jövendő emberi nemzedékeket számos megnyilvánulás hatása – így többek között a műszaki fejlődés és a korlátlan gazdasági versengés – miatt súlyos veszélyek fenyegetik. Ezért a kiegyensúlyozott, fenntartható fejlődés biztosításának mint államcélnak a megfogalmazását a magyar Alkotmány sem nélkülözheti.
A jelenleg fennálló kiáltó társadalmi különbségek miatt mellőzhetetlen, hogy a szolidaritás és a társadalmi igazságosság alapelvét meghatározza az alaptörvény (ahogy teszi ezt például a lengyel alkotmány is). Azért is fontos ezeket az alkotmányban rögzíteni, mert véleményem szerint nem bízható a törvényhozó és a végrehajtó hatalom jóindulatára, hogy a koncentrált nemzetközi tőke ne élhessen vissza helyzetével.
Alaptörvényi erővel a bona fides (a tisztesség és jóhiszeműség), valamint az aequitas (a méltányosság) elveit is ki kellene nyilvánítani, hiszen sokszor előfordul, hogy közhatalmi szervek olyan döntéseket hoznak, amelyek bár törvénybe nem ütköznek, de erkölcsileg kifogásolhatók. Alkotmányi meghatározás révén valamennyi közhatalmi szerv működésére kötelező erővel hathatna ez a kettős erkölcsi követelmény.
Az egyház és az állam szeparációja szerencsére már megtörtént hatályos Alkotmányunkban is, az állam világnézeti semlegessége azonban nem került rögzítésre. A mai közjogi élet elindult egy misztifikáló irányba, ami egyrészt korszerűtlen, másrészt sértő. Ne feledjük el ugyanis, hogy Magyarországon több mint 160 bejegyzett egyház van. Egyetlen vallással illetve egyházzal való állami azonosulás nemcsak a vallásszabadsággal állna szemben, hanem az egyházak egyenjogúságának elvével is. Az Alkotmánybíróság egyébként már kinyilvánította az állam világnézeti semlegességének szükségszerűségét, de meg kellene ezt erősíteni az Alkotmányban is.
Több fontos emberi illetve állampolgári alapjogot biztosít alaptörvényünk, azonban ismerünk mintegy 10–12 olyan alapjogot, amelyet az újabb nemzetközi egyezmények vagy szupranacionális okmányok határoznak meg. Ilyen például az idősek, a gyermekek, a testi-szellemi korlátozottak, a fogyasztóvédelem címzettjei vagy az etnikumok sajátos jogai. Az utóbbi vonatkozásában Alkotmányunkban is szerepel a hazai nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének ígérete, azonban ennek gyakorlása nem szabályozott. Ezért e jogosultság nem is érvényesül. Ehhez képest azonban a magyar állam több vonatkozásban is bírálja a szomszédos országok nemzeti kisebbségi politikáját, miközben magunknak is van elmaradásunk ezen a téren.
Alkotmányunk hat alapkötelezettséget határoz meg, azonban ezek is kiegészítésre szorulnak. Alkotmányba kellene iktatni szerintem a jog rendeltetésszerű gyakorlásának, valamint a joggal való visszaélés tilalma tiszteletben tartásának; mások alapjogai tiszteletének; a közrend és a közbiztonság fenntartásában való közreműködésnek; a közegészség és a környezet védelmének; a katasztrófavédelemben való közreműködésnek; a baleset áldozata segítésének (jelenleg ugyanis csak a baleset okozójának kell ezt tennie); valamint a szülők és a gyermekek kölcsönös támogatásának kötelességét.
Alkotmányunk mintegy tizenöt tilalmat határoz meg, a jogfejlődés azonban már újabbakat is kidolgozott, amelyek alkotmányi jelentőségűek. Ilyen például a genetikai sajátosságok, illetve a szexuális orientáció alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalma; az emberi lények klónozásos megkettőzésének vagy a fajnemesítésnek a tilalma. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kiegyensúlyozott társadalmi életvitelhez nélkülözhetetlenek a tilalmak is. A Tízparancsolatból is csak három a parancs, a többi tilalom.
A magyar Alkotmány nem rendelkezik a felelősségről, amely magatartásunk, tehát cselekedetünk és mulasztásunk következményeinek tudatos vállalását jelenti. Egyelőre csak a kormány politikai felelősségéről rendelkezik az alaptörvény.
A hatályos Alkotmány egyik nagy érdeme, hogy az Aranybullából átvette a ius resistendi-t, azaz az ellenállás jogát, amely a negyedik nemesi alapjog volt. A 2.§ (3) bekezdés szerint „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” Ez a rendelkezés kiemelkedő értéke a több mint ezer éves magyar államiságnak, amire méltán lehetünk büszkék.
A szexuális orientáció alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalmának pótlása maga után vonná-e a családjogi törvény módosítását is, például a házasság és az örökbefogadás újraértelmezését stb.?
Ez a tilalom valóban érintené a hagyományos családjogi koncepciót. Nagyon örülnék, ha így lenne. Az Alkotmánybíróság egyik korai konzervatív döntése szerint – amelynek elfogadásában alkotmánybíróként én is részt vettem – a házasság csak férfi és nő között köthető. Ez rendszerint igaz és helyes is, de a kivétel a progresszív jogfejlődés alapján megengedhető. Az EU állam- és kormányfői a 2000-ben elfogadott Alapjogi Chartában rendelkeztek a házasságról is. Ez az okmány a részletes szabályozást ugyan a tagállamokra bízza, de a házasságról szóló szövegezésben nem szerepel a férfi és a nő megjelölés. Ez év január elsején hatályba lépett a Lisszaboni Szerződés, amelynek 6. cikke kinyilvánítja, hogy a Szerződéssel azonos értékű az Alapjogi Charta. Ez az okmány a lényeges közhatalmi célokat és feladatokat, az alapjogokat, az alapkötelességeket, az alapvető tilalmakat és a felelősséget együtt kezeli és kiköti, hogy alapjogával senki sem élhet akként, hogy mások alapjogát sértse, vagy kiüresítse, illetve megsemmisítse.
A magyar alaptörvényből jelenleg hiányzó, említett alapkötelezettségeket és alaptilalmakat valóban szükséges az alkotmányban szabályozni? Nem lesz ezáltal túl terjengős az Alkotmány?
Több fejlett ország alkotmánya kétszer-háromszor terjedelmesebb a magyar alaptörvénynél. Néhány említett kötelesség és tilalom ugyan megtalálható bizonyos hazai jogágazatok normáiban. Ezek alaptörvényi megfogalmazása azonban azzal a következménnyel járna, hogy az ilyen jogágazati tilalmak vagy kötelességek a magyar jogrendszer egészének alapkövetelményeivé válnának és valamennyi közhatalmi, gazdasági, társadalmi szervezetre, és minden polgárra egyaránt irányadóak lennének.
Az alkotmánybírák megválasztásával kapcsolatosan mind szakmai, mind politikai és civil berkekben éles vita alakult ki. Nemzetközi összehasonlításban milyen megoldásokat ismerünk?
Több változat is kialakult, közülük csak néhányat említek. Az első verzió szerint a parlamenti pártok által paritásos alapon létrehozott jelölőbizottság tesz javaslatot a parlamentnek az alkotmánybírókra. A második változat szerint a köztársasági elnök jelöli, és a parlament választja őket. A harmadik változat ennek az inverze. Az olasz modell szerint a bírák 1/3-át a köztársasági elnök nevezi ki, 1/3-át a parlament választja, a bírák harmadik harmadát pedig a legfelsőbb igazságszolgáltatási testületek delegálják. Egyébként a több forrásból táplálkozó modellt több állam is alkalmazza.
Az alkotmánybírák megválasztásával kapcsolatosan az Ön egy korábbi nyilatkozatában is olvasni lehetett, hogy a társadalmi szférát jobban be kellene vonni a jelölés folyamatába. Hogyan kell ezt elképzelni, milyen szintű bevonásra gondolt? Milyen kontrollt lehetne beépíteni ebbe a folyamatba a jogállami értékek, valamint a szakmai szempontok védelme érdekében?
Szerencsés lenne, ha szélesebb, parlamenten kívüli, akár 40–50 tagból álló testület rendelkezne a jelölés jogával. A jelölők, így például a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, az Országos Ügyvédi Kamara, a tudományos szakfórumok (MTA Jogtudományi Intézete, jogi karok), jogász civil szervezetek stb. képviselői elsősorban szakmai alkalmasság alapján a megválaszthatók kétszeresét, háromszorosát jelölnék. Az Országgyűlés már a szakmailag, erkölcsileg, emberileg legalkalmasabbak közül választhatná ki az alkotmánybírókat. A választásnak ebben a szakaszában már a politikai mérlegelések és alkuk sem gátolnák a szakmai alkalmasság érvényesülését.
Mennyire szükséges függetleníteni az alkotmánybírákat az aktuális politikai hatalomtól? Ez lehet egyfajta mércéje a jogállamiságnak?
Igen, mindenképpen. Alkotmányi érték most is a bírói függetlenség elve és követelménye, amely a polgári jogállamiság kiemelkedő klasszikus vívmánya. Az alkotmánybírák is bírák, tehát külső hatalmi tényező nem adhat kötelező utasítást döntéseik tartalmára vonatkozóan.
Magyarországon egyébként már 1869-ben törvény írta elő a közigazgatás és az igazságszolgáltatás elválasztását.
Napjainkban fel-fellángol újra a vita, hogy mi felel meg jobban a magyar alkotmányos berendezkedésnek: egy reprezentatív, vagy egy aktív, „őrködő” típusú államfő? Fontos-e a magyar államfő pártatlansága?
A jelenlegi magyar alkotmányos rendszer előnyös megoldása, hogy a kormányzati rendszer egyfejű. Ez azt jelenti, hogy – ellentétben például a kétfejű francia modellel – a végrehajtó hatalmi jogosítványok gyakorlása a kormányra hárul. A miniszterelnök mint a végrehajtó hatalom feje a parlamentnek politikailag felelős. Ez megnyilvánul a bizalmatlansági indítvány és a bizalmi szavazás szabályaiban is, amely alapján indokolás nélkül is leváltható a kormány.
Az államfő ezzel szemben politikai döntéseket nem hozhat, és politikailag nem is felelős a parlamentnek. A köztársasági elnök jogi felelősségre vonása pedig alkotmánybírósági hatáskör, amelynek keretében a tisztsége gyakorlása során az Alkotmányt vagy törvényt szándékosan megsértő államfőt az Alkotmánybíróság tisztségétől megfoszthatja, vagy a büntető törvénykönyvben meghatározott büntetést is kiszabhat vele szemben.
Hangsúlyozom, hogy a vázoltak ellenére az államfői funkció hazánkban is kiemelkedő államhatalmi ágazat. Az államfő ugyanis legmagasabb szinten reprezentálja a magyar államhatalmat. Eközben pártatlannak kell maradnia, hiszen csak így biztosítható, hogy kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Politikai meggyőződése természetesen a köztársasági elnöknek is lehet, pártpolitikai vonzalmát azonban hatáskörének gyakorlásában nem fejezheti ki.
Aktuálisan elsősorban a deviza alapú jelzáloghitelezés befagyasztása kapcsán egy jogi kifejezés kapott szárnyra a köznyelvben: a jogszabály visszaható hatályának tilalma. Alkotmányosan hogyan értelmezhető a visszamenőleges hatály? Megteheti-e a jogalkotó, hogy visszamenőleges hatályú jogalkotással él? Mennyire sérti ez a jogállamiságot, a jogbiztonságot?
A jogi szabályozás retroaktivitásának, vagyis visszamenőleges hatályának tilalma azt jelenti, hogy bűncselekményt, büntetést vagy más hátrányt kihirdetését megelőző időszakra nem állapíthat meg a jogszabály. Ebből az is következik, hogy előnyös rendelkezés lehet visszaható hatályú.
Megjegyzem, hogy alkotmányos jogállamban nemcsak az értékek és az értéktelenek rivalizálhatnak, hanem az alkotmányi értékek – közöttük az államcélok, az alkotmányi alapelvek, az emberi és állampolgári alapjogok, az alkotmányi tilalmak és az alapkötelességek – egymással is versenghetnek. Az értékek kollíziója esetén pedig az Alkotmánybíróság jogosult dönteni. Ez a testület döntheti el, hogy valamely, az Alkotmányban védett érték milyen feltételek megléte esetén, milyen módon élvezhet előnyt másik jogi alapértékkel szemben. Az ilyen tartalmú döntések tehát meghatározhatják az alkotmányi értékek mellőzhetetlen korlátozásának kereteit is. Példaként említhetjük bizonyos alapjogok gyakorlásának korlátozását súlyos járványok esetén.
2010. július 27. dr. Czank Bernadett, Pécs
2010. szeptember 13., hétfő
Bolsevik felfogásban alkotmányoz a Fidesz
A jószándék kevés az alkotmányozáshoz, vallja Kilényi Géza, volt alkotmánybíró, aki azt várja a köztársasági elnöktől, hogy több legyen, mint egy fess parkett-táncos, a kormánytól pedig azt, hogy ne kanyarodjon vissza a bolsevik döntéshozatali módszerekhez. Mert a nép nem feltétlenül téved.
Azt mondta, Magyarországon mindenki azt képzeli, hogy ért a focihoz és az alkotmányozáshoz. Az világos, hogy de jure ki módosíthatja az alaptörvényt, de a kérdés az, hogy ki alkotmányozhat – az Alkotmány szelleme szerint?
Létezik egy eredetileg hat főből álló, most már öt főre fogyatkozott csúcsszerv, amely nem állami, hanem egy párt elnökének tanácsadó testülete (melynek tagjai Boross Péter volt kormányfő, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Szájer József és Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselők, valamint Pozsgay Imre volt államminiszter – a szerk.). Gondosan ügyeltek rá, hogy a hatba – illetőleg az ötbe (Stumpf István alkotmánybíróvá választásakor kilépett a tanácsadók köréből – a szerk.) alkotmánybíró semmiképpen ne kerüljön. Mintha a szívátültetést fogorvosokra vagy történészekre bíznák. Tudniillik az alkotmányozáshoz a jószándék kevés, nem árt ismerni egyrészt az előzményeket, másrészt az európai országok gyakorlatát. Ez nem azt jelenti, hogy szolgai módon utánoznunk kéne bármelyik országot, de oda kell figyelni rájuk. Sajnos – és ezt a közelmúlt történései bizonyítják – Magyarország az egyike azoknak az európai országoknak, ahol a legkönnyebb az alkotmányt megváltoztatni, ugyanis egyetlen feltétel van, a minősített többség.
Ami a rendszerváltó Magyarországon erős korlátnak tűnt. És most sem tűnik gyengének…
Hát, a demokratikus országok túlnyomó többsége inkább két-három akadályt állít, amit a szakmai zsargonban úgy mondunk, kétparlamentes alkotmányozást folytat. Magyarán: egy parlament nem módosíthatja az alkotmányt, hanem két egymást követő parlamentnek kell rábólintania. Emögött az a megfontolás húzódik meg, hogy az alkotmány nem a hatalomban lévők alkotmánya, hanem az egész népé, ezért a minél szélesebb támogatói bázis biztosítására kell törkedni. Hiszen ciklusonként megváltozhat az állampolgárok pártpreferenciája.
A svéd modellben például a parlament elfogad egy az alkotmány módosításáról szóló törvényt, amit szépen betesznek a fridzsiderbe. Ha az elfogadástól számított 15 napon belül a képviselők egytizede kezdeményezi, s a kezdeményezést a képviselők egyharmada támogatja, akkor népszavazásra bocsátják. A svédek takarékos emberek, így a szavazás a választások napján történik. Ha egyetértenek, akkor a módosítást új parlament elé viszik, s ott szavaznak róla – viszont ha a nép nem szavazza meg, akkor be se viszik a törvényhozás elé.
Ez azt jelenti, ha a svéd modellt követnénk, akkor az új alkotmányról csaknem négy év múlva szavaznánk?
Pontosan. De önnek jobban fog tetszeni a dán modell. Abban az alkotmánymódosítás benyújtásával egy időben a parlamentnek föl kell oszlatnia magát, s új, előrehozott választásokat írnak ki.
Tehát a hatalmamról való lemondás árán is fontos nekem az új alkotmány.
Igen. Sőt, ha a második dán parlament is megszavazza, akkor sincs még módosítás, előbb hat hónapon belül megerősítő népszavazásra kell bocsátani az alaptörvényt. És ha a dánoknak nem tetszik, akkor egyáltalán nincs módosítás. Így akarják elkerülni, hogy a kellő átgondolás nélkül kerüljön sor alkotmánymódosításra.
Szerintünk viszont elég bölcs a nép, hogy jó vezetőket válasszon, akik hirtelen alkotmányozni is tudnak.
Hallottam már olyan véleményeket is, hogy nincs szükség népszavazásra, mert „mi vagyunk a nép választott küldöttei”. Én ezzel nem nagyon tudok egyetérteni, tudniillik ez tipikusan egy bolsevik felfogás. A bolsevikoknál volt az, hogy a népre komoly dolgokat nem lehet bízni, mert a nép még nem nőtt fel, „mi vagyunk itt felfegyverkezve a marxizmus-leninizmus tudományával, mi tudjuk, hogy mi jó a népnek, ha a nép másképp gondolja, akkor a nép téved”. Én nem szeretném, ha visszakanyarodnánk a bolsevik időkhöz és néhány száz ember úgy gondolná, hogy felhatalmazást kapott bármire a néptől. Parttalan felhatalmazás sehol sincs.
A szavazati arányok lehetőséget biztosítottak a felhatalmazás értelmezésére.
De ha a nép jelentős része saját maga akar dönteni egy kérdésben, akkor bizonyos feltételek mellett kötelező a népszavazás kiírása. Nem lehet azt mondani, hogy mi vagyunk a választott küldöttek, minket senki nem kötelezhet semmire, négy évre kaptuk a mandátumunkat… .Van egy fenntartása a népnek, visszaveheti azt a biankó csekket, amit négy évre kiosztott a parlamenti képviselőknek. Sokminden csacskaság röpköd most a levegőben.
Mint például a Szent Korona-tan felélesztése?
A Szent Korona-tan évszázadok alatt formálódott, de létezésében teljes mértékben összekapcsolódott a királyság intézményében. Werbőczy Hármaskönyve (1514- a szerk.) a korabeli viszonyok szokásjogát ültette át a magyar közjogba. Ő még ott tartott, hogy amikor a magyar nép a kereszténységet és a katolikus hitet választotta, akkor tulajdonképpen ráruházta a hatalmat a királyra – mindenféle tekintetben. Az idő múlásával változott a Szent Korona-tan is, mert eredetileg a korona testét csak a nemesek alkották. 1848 óta mindenki, aki Magyarországon választópolgár, tagjává vált. 1907-ben Kmetty Károly professzor már azt írta, tudja, akiről utcát is neveztek el a hatodik kerületben, szóval nem akárki, hogy a Szent Korona az egyetlen szuverén, sem a király, sem a parlament egymagában nem jogosult a hatalomgyakorlásra, csak a kettő együttesen.
Még mindig ott tartunk, hogy a Szent Korona-tan összefonódik a királysággal, s lehet, hogy az én értesüléseim hiányosak, de a rendszerváltáskor a magyar nép a köztársaságot választotta, s nincs tudmásom arról, hogy bárki meg akarná koronáztatni magát. Bár ezt fenntartásokkal mondom, mert mostanában sokminden előfordulhat.
Látványos felzúdulást – többek között – a preambulum vált ki.
Nincs is akadálya annak, hogy a preambulum megemlékezzék róla, évszázadokon keresztül ez érvényesült, és nagyon fontos eszméje volt a magyar közjognak. De elszállt fölötte az idő. Többek között ilyen tételek is voltak a Szent Korona-tanban, hogy minden földterület a királyé. Lehet, hogy önző pasasnak fog tartani, de az én lakásomat ne vegye el tőlem senki.
Bár volt hasonlóra példa a történelem folyamán.
Persze, megtörtént. De sosem volt jó vége. Igaz, az angoloknál létezik egy ilyen elv, hogy minden a királyé, de senki nem veszi komolyan. Ráadásul az Egyesült Királyság már azzal is egyedül áll, hogy nem kartális az alkotmánya. Megértem az angolokat, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de nekünk miért kellene ilyeneket kitalálni? Miközben egyébként az angolok is változnak, átalakították lassan a Lordok Házának összetételét például, de úgy, hogy figyeltek rá, ne súlytalanítsák el a testületet.
Ami nem kifejezetten mondható el a magyar köztársasági elnöki posztról.
Olvastam olyasmit, hogy meg kell növelni a miniszterelnök hatáskörét. Ha nem szigorúan jogi, hanem szociológiai értelemben vizsgáljuk, a miniszterelnök nem csupán a végrehajtó hatalom első embere, hanem kezében tartja a törvényalkotást is. Abból eredően, hogy tipikusan a mindenkori kormány mögé felsorakozik a parlamenti többség, s a törvényjavaslatok 95 százalékát a kormány nyújtja be.
Ami most másként működik.
Általában van így, nem a pillanatnyi helyzetben. S most elindult egy olyan folyamat, hogy a többi hatalmi ághoz is hozzá kéne nyúlni (Kilényi professzor a három klasszikus hatalmi ágon túl három hatalmi tényezőt is megkülönböztet: az ügyészséget, az alkotmánybíróságot és a köztársasági elnöki pozíciót – a szerk.), ami már nem tetszik nekem, mert túlhatalmat biztosítana.
Ebben működhetne szabályozóként, fékként a köztársasági elnök.
Igen, ami szerintem önálló hatalmi tényező, pártok fölött álló sui generis intézmény. Az elmúlt napokban olvastam olyan véleményt (Boross Péter, volt miniszterelnök tollából – a szerk.), hogy a miniszterelnök jogköreitnek növelése mellett a köztársasági elnöknek csak reprezentatív feladatokat kell adni – s ennek megfelelő személyeket kell választani erre a poszra, Schmitt Pál államfő ez alapján telitalálat, idézem, „magas, fess, jóképű ember”. Ha ezt komolyan vesszük, akkor legközelebb a parkett-táncosok közül kell kiválasztani az államfő személyét, mert azok ragyogóan táncolnak, tudnak öltözködni és fessek. Itt valami óriási tévedés van. A köztársasági elnök nem azért köztársasági elnök mert egy kedves szépfiú.
A jelenlegi köztársasági elnök viszont gyorsan leszögezte, hogy inkább szépfiú kíván lenni.
Igen. Mikor azt mondta az első időkben, hogy nem kíván a törvényhozás kerékkötője lenni, hanem inkább motorja, talán senki nem szólt még neki, hogy egyiket sem mondhatja. Nem mondhatja, hogy nem fogok az alkotmánybírósághoz fordulni, nem fogok visszaadni elfogadott törvényeket a parlamentnek.
Hiszen ezzel azt jelenti ki, hogy nem teljesíti a rábízott feladatot.
Pontosan. A köztársasági elnök kutya kötelessége megvizsgálni az elfogadott törvényeket, s ha alkotmánysértésre utaló gyanúja van, akkor előzetes normakontrollt kérni az alkotmánybíróságtól. Ha pedig nem alkotmánysértést vél felfedezni, hanem marhaságot, vagy olyasmit, ami káros az ország nemzetközi megítélésére, akkor érvei kifejtésével vissza kell küldenie a parlamentnek. Még jóformán meg sem melegedett a köztársasági elnöki szék, s máris kijelentette, hogy én ezeket nem akarom csinálni… A másik probléma, ami ebből a javaslatból adódik, hogy arra kárhoztatná az államfőt, hogy minden nap lemenjen a Kossuth térre, s egy szőke hajú kisfiút megsimogasson, vagy esetleg vidéki településeken vágja el a nemzeti színű szalagot az óvodák felavatásán.
Az alkotmányozásnál nincs nagyobb bűn, mint amikor egy személy testére szabják, vagy egy éppen fennálló történelmi szituációhoz igazítják az alaptörvényt.
Hacsak nem éppen az a cél, hogy kőbe véssék a személyt – vagy a történelmi szituációt.
Miután 1989-ben mindkét gödörbe beleléptünk, szinte lehetetlenné vált a módosítás. A köztársasági elnöknek - s a posztot Pozsgay Imrére szabták – megadták ugyan a parlament feloszlatásának jogát, de olyan feltételekkel, amelyek az elmúlt 20 évben nem álltak elő, s merem állítani, ha ezer évig fennálna az államszervezet, akkor se következnének be. Szélesíteném a köztársasági elnök jogkörét – éppen e tekintetben például. És szűkíteném az organikus törvények számát. De olyannyira nem tudtak a pártok megállapodni semmiben, hogy még most is az 1987-es jogalkotási törvény van hatályban, amikor még az a fő kérdés, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsának korábban parttalan, Országgyűlést helyettesítő jogkörét hogyan lehet korlátok közé szorítani. Kérdezem magát: hol van már az Elnöki Tanács?
Módosításra tehát szükség van.
Nagyonis. Az amerikánusok verik a mellüket, hogy nekik 200 éves alkotmányuk van, amit alig módosítottak, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy az övék „kétfedeles”, tehát szövetségi szinten azonos, de tagállami szinten más-más. Persze a kettő nem ütközhet, de van olyan tagállam, ahol hétszer módosították az alaptörvényt. Amerika éppen azért Jani az alkotmányozásban, mert össze tudja egyeztetni a stabilitást a megváltozott gazdasági-társadalmi helyzetekhez való viszonylag gyors reagálással. Abban bizonyos vagyok, hogy nem szabad a pillanatnyi helyzet számára alkotmányozni, hanem gondolni kell a következő időszakra, hogy az alkotmány ne csak a következő néhány évre szóljon.
ATV
Azt mondta, Magyarországon mindenki azt képzeli, hogy ért a focihoz és az alkotmányozáshoz. Az világos, hogy de jure ki módosíthatja az alaptörvényt, de a kérdés az, hogy ki alkotmányozhat – az Alkotmány szelleme szerint?
Létezik egy eredetileg hat főből álló, most már öt főre fogyatkozott csúcsszerv, amely nem állami, hanem egy párt elnökének tanácsadó testülete (melynek tagjai Boross Péter volt kormányfő, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Szájer József és Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselők, valamint Pozsgay Imre volt államminiszter – a szerk.). Gondosan ügyeltek rá, hogy a hatba – illetőleg az ötbe (Stumpf István alkotmánybíróvá választásakor kilépett a tanácsadók köréből – a szerk.) alkotmánybíró semmiképpen ne kerüljön. Mintha a szívátültetést fogorvosokra vagy történészekre bíznák. Tudniillik az alkotmányozáshoz a jószándék kevés, nem árt ismerni egyrészt az előzményeket, másrészt az európai országok gyakorlatát. Ez nem azt jelenti, hogy szolgai módon utánoznunk kéne bármelyik országot, de oda kell figyelni rájuk. Sajnos – és ezt a közelmúlt történései bizonyítják – Magyarország az egyike azoknak az európai országoknak, ahol a legkönnyebb az alkotmányt megváltoztatni, ugyanis egyetlen feltétel van, a minősített többség.
Ami a rendszerváltó Magyarországon erős korlátnak tűnt. És most sem tűnik gyengének…
Hát, a demokratikus országok túlnyomó többsége inkább két-három akadályt állít, amit a szakmai zsargonban úgy mondunk, kétparlamentes alkotmányozást folytat. Magyarán: egy parlament nem módosíthatja az alkotmányt, hanem két egymást követő parlamentnek kell rábólintania. Emögött az a megfontolás húzódik meg, hogy az alkotmány nem a hatalomban lévők alkotmánya, hanem az egész népé, ezért a minél szélesebb támogatói bázis biztosítására kell törkedni. Hiszen ciklusonként megváltozhat az állampolgárok pártpreferenciája.
A svéd modellben például a parlament elfogad egy az alkotmány módosításáról szóló törvényt, amit szépen betesznek a fridzsiderbe. Ha az elfogadástól számított 15 napon belül a képviselők egytizede kezdeményezi, s a kezdeményezést a képviselők egyharmada támogatja, akkor népszavazásra bocsátják. A svédek takarékos emberek, így a szavazás a választások napján történik. Ha egyetértenek, akkor a módosítást új parlament elé viszik, s ott szavaznak róla – viszont ha a nép nem szavazza meg, akkor be se viszik a törvényhozás elé.
Ez azt jelenti, ha a svéd modellt követnénk, akkor az új alkotmányról csaknem négy év múlva szavaznánk?
Pontosan. De önnek jobban fog tetszeni a dán modell. Abban az alkotmánymódosítás benyújtásával egy időben a parlamentnek föl kell oszlatnia magát, s új, előrehozott választásokat írnak ki.
Tehát a hatalmamról való lemondás árán is fontos nekem az új alkotmány.
Igen. Sőt, ha a második dán parlament is megszavazza, akkor sincs még módosítás, előbb hat hónapon belül megerősítő népszavazásra kell bocsátani az alaptörvényt. És ha a dánoknak nem tetszik, akkor egyáltalán nincs módosítás. Így akarják elkerülni, hogy a kellő átgondolás nélkül kerüljön sor alkotmánymódosításra.
Szerintünk viszont elég bölcs a nép, hogy jó vezetőket válasszon, akik hirtelen alkotmányozni is tudnak.
Hallottam már olyan véleményeket is, hogy nincs szükség népszavazásra, mert „mi vagyunk a nép választott küldöttei”. Én ezzel nem nagyon tudok egyetérteni, tudniillik ez tipikusan egy bolsevik felfogás. A bolsevikoknál volt az, hogy a népre komoly dolgokat nem lehet bízni, mert a nép még nem nőtt fel, „mi vagyunk itt felfegyverkezve a marxizmus-leninizmus tudományával, mi tudjuk, hogy mi jó a népnek, ha a nép másképp gondolja, akkor a nép téved”. Én nem szeretném, ha visszakanyarodnánk a bolsevik időkhöz és néhány száz ember úgy gondolná, hogy felhatalmazást kapott bármire a néptől. Parttalan felhatalmazás sehol sincs.
A szavazati arányok lehetőséget biztosítottak a felhatalmazás értelmezésére.
De ha a nép jelentős része saját maga akar dönteni egy kérdésben, akkor bizonyos feltételek mellett kötelező a népszavazás kiírása. Nem lehet azt mondani, hogy mi vagyunk a választott küldöttek, minket senki nem kötelezhet semmire, négy évre kaptuk a mandátumunkat… .Van egy fenntartása a népnek, visszaveheti azt a biankó csekket, amit négy évre kiosztott a parlamenti képviselőknek. Sokminden csacskaság röpköd most a levegőben.
Mint például a Szent Korona-tan felélesztése?
A Szent Korona-tan évszázadok alatt formálódott, de létezésében teljes mértékben összekapcsolódott a királyság intézményében. Werbőczy Hármaskönyve (1514- a szerk.) a korabeli viszonyok szokásjogát ültette át a magyar közjogba. Ő még ott tartott, hogy amikor a magyar nép a kereszténységet és a katolikus hitet választotta, akkor tulajdonképpen ráruházta a hatalmat a királyra – mindenféle tekintetben. Az idő múlásával változott a Szent Korona-tan is, mert eredetileg a korona testét csak a nemesek alkották. 1848 óta mindenki, aki Magyarországon választópolgár, tagjává vált. 1907-ben Kmetty Károly professzor már azt írta, tudja, akiről utcát is neveztek el a hatodik kerületben, szóval nem akárki, hogy a Szent Korona az egyetlen szuverén, sem a király, sem a parlament egymagában nem jogosult a hatalomgyakorlásra, csak a kettő együttesen.
Még mindig ott tartunk, hogy a Szent Korona-tan összefonódik a királysággal, s lehet, hogy az én értesüléseim hiányosak, de a rendszerváltáskor a magyar nép a köztársaságot választotta, s nincs tudmásom arról, hogy bárki meg akarná koronáztatni magát. Bár ezt fenntartásokkal mondom, mert mostanában sokminden előfordulhat.
Látványos felzúdulást – többek között – a preambulum vált ki.
Nincs is akadálya annak, hogy a preambulum megemlékezzék róla, évszázadokon keresztül ez érvényesült, és nagyon fontos eszméje volt a magyar közjognak. De elszállt fölötte az idő. Többek között ilyen tételek is voltak a Szent Korona-tanban, hogy minden földterület a királyé. Lehet, hogy önző pasasnak fog tartani, de az én lakásomat ne vegye el tőlem senki.
Bár volt hasonlóra példa a történelem folyamán.
Persze, megtörtént. De sosem volt jó vége. Igaz, az angoloknál létezik egy ilyen elv, hogy minden a királyé, de senki nem veszi komolyan. Ráadásul az Egyesült Királyság már azzal is egyedül áll, hogy nem kartális az alkotmánya. Megértem az angolokat, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a hagyományaikhoz, de nekünk miért kellene ilyeneket kitalálni? Miközben egyébként az angolok is változnak, átalakították lassan a Lordok Házának összetételét például, de úgy, hogy figyeltek rá, ne súlytalanítsák el a testületet.
Ami nem kifejezetten mondható el a magyar köztársasági elnöki posztról.
Olvastam olyasmit, hogy meg kell növelni a miniszterelnök hatáskörét. Ha nem szigorúan jogi, hanem szociológiai értelemben vizsgáljuk, a miniszterelnök nem csupán a végrehajtó hatalom első embere, hanem kezében tartja a törvényalkotást is. Abból eredően, hogy tipikusan a mindenkori kormány mögé felsorakozik a parlamenti többség, s a törvényjavaslatok 95 százalékát a kormány nyújtja be.
Ami most másként működik.
Általában van így, nem a pillanatnyi helyzetben. S most elindult egy olyan folyamat, hogy a többi hatalmi ághoz is hozzá kéne nyúlni (Kilényi professzor a három klasszikus hatalmi ágon túl három hatalmi tényezőt is megkülönböztet: az ügyészséget, az alkotmánybíróságot és a köztársasági elnöki pozíciót – a szerk.), ami már nem tetszik nekem, mert túlhatalmat biztosítana.
Ebben működhetne szabályozóként, fékként a köztársasági elnök.
Igen, ami szerintem önálló hatalmi tényező, pártok fölött álló sui generis intézmény. Az elmúlt napokban olvastam olyan véleményt (Boross Péter, volt miniszterelnök tollából – a szerk.), hogy a miniszterelnök jogköreitnek növelése mellett a köztársasági elnöknek csak reprezentatív feladatokat kell adni – s ennek megfelelő személyeket kell választani erre a poszra, Schmitt Pál államfő ez alapján telitalálat, idézem, „magas, fess, jóképű ember”. Ha ezt komolyan vesszük, akkor legközelebb a parkett-táncosok közül kell kiválasztani az államfő személyét, mert azok ragyogóan táncolnak, tudnak öltözködni és fessek. Itt valami óriási tévedés van. A köztársasági elnök nem azért köztársasági elnök mert egy kedves szépfiú.
A jelenlegi köztársasági elnök viszont gyorsan leszögezte, hogy inkább szépfiú kíván lenni.
Igen. Mikor azt mondta az első időkben, hogy nem kíván a törvényhozás kerékkötője lenni, hanem inkább motorja, talán senki nem szólt még neki, hogy egyiket sem mondhatja. Nem mondhatja, hogy nem fogok az alkotmánybírósághoz fordulni, nem fogok visszaadni elfogadott törvényeket a parlamentnek.
Hiszen ezzel azt jelenti ki, hogy nem teljesíti a rábízott feladatot.
Pontosan. A köztársasági elnök kutya kötelessége megvizsgálni az elfogadott törvényeket, s ha alkotmánysértésre utaló gyanúja van, akkor előzetes normakontrollt kérni az alkotmánybíróságtól. Ha pedig nem alkotmánysértést vél felfedezni, hanem marhaságot, vagy olyasmit, ami káros az ország nemzetközi megítélésére, akkor érvei kifejtésével vissza kell küldenie a parlamentnek. Még jóformán meg sem melegedett a köztársasági elnöki szék, s máris kijelentette, hogy én ezeket nem akarom csinálni… A másik probléma, ami ebből a javaslatból adódik, hogy arra kárhoztatná az államfőt, hogy minden nap lemenjen a Kossuth térre, s egy szőke hajú kisfiút megsimogasson, vagy esetleg vidéki településeken vágja el a nemzeti színű szalagot az óvodák felavatásán.
Az alkotmányozásnál nincs nagyobb bűn, mint amikor egy személy testére szabják, vagy egy éppen fennálló történelmi szituációhoz igazítják az alaptörvényt.
Hacsak nem éppen az a cél, hogy kőbe véssék a személyt – vagy a történelmi szituációt.
Miután 1989-ben mindkét gödörbe beleléptünk, szinte lehetetlenné vált a módosítás. A köztársasági elnöknek - s a posztot Pozsgay Imrére szabták – megadták ugyan a parlament feloszlatásának jogát, de olyan feltételekkel, amelyek az elmúlt 20 évben nem álltak elő, s merem állítani, ha ezer évig fennálna az államszervezet, akkor se következnének be. Szélesíteném a köztársasági elnök jogkörét – éppen e tekintetben például. És szűkíteném az organikus törvények számát. De olyannyira nem tudtak a pártok megállapodni semmiben, hogy még most is az 1987-es jogalkotási törvény van hatályban, amikor még az a fő kérdés, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsának korábban parttalan, Országgyűlést helyettesítő jogkörét hogyan lehet korlátok közé szorítani. Kérdezem magát: hol van már az Elnöki Tanács?
Módosításra tehát szükség van.
Nagyonis. Az amerikánusok verik a mellüket, hogy nekik 200 éves alkotmányuk van, amit alig módosítottak, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy az övék „kétfedeles”, tehát szövetségi szinten azonos, de tagállami szinten más-más. Persze a kettő nem ütközhet, de van olyan tagállam, ahol hétszer módosították az alaptörvényt. Amerika éppen azért Jani az alkotmányozásban, mert össze tudja egyeztetni a stabilitást a megváltozott gazdasági-társadalmi helyzetekhez való viszonylag gyors reagálással. Abban bizonyos vagyok, hogy nem szabad a pillanatnyi helyzet számára alkotmányozni, hanem gondolni kell a következő időszakra, hogy az alkotmány ne csak a következő néhány évre szóljon.
ATV
2010. szeptember 8., szerda
Orbán Viktor beszéde a kormány fennállásának 100. napján
... A demokratikus intézmények működésének helyreállítása néhány olyan döntést is igényelt, amelyet rendes nyugati országokban egy száz napot értékelő összefoglalóban nem szoktak megemlíteni, de nekünk egy olyan helyzettel kellett szembesülnünk, hogy a kormányváltás időpontjában nem volt elnöke és elnökhelyettese például az Állami Számvevőszéknek. Az Állami Számvevőszéknek az a dolga, hogy a közpénzek felhasználását, a parlament közpénzekre vonatkozó döntéseit és azok végrehajtását ellenőrizze. Ahol az Állami Számvevőszék nem működik, ott a közpénzek felett nincs állandó felügyelet. S mi egy olyan országban éltünk mi mindannyian együtt, ahol több mint egy éve nem volt az Állami Számvevőszéknek elnöke, és nem volt alelnöke sem. De hasonlóképpen hiányzott két alkotmánybíró az Alkotmánybíróság törvényben előírt létszámából, és a modern hatalmi ágnak is mondott - ezt a vitát most nem nyitom meg, de a modern hatalmi ágnak is mondott - média, közmédiafelügyeletet ellátó szervezetnek is hosszú hónapok óta már nem volt vezetése, vagyis ott semmifajta kontrollt, folyamatos ellenőrzést nem gyakorolt senki.
Nos, ezeket a helyeket be kellett töltenünk, ezeket az intézményeket működésbe kellett hoznunk. Ez az a pont, ahol a legtöbb támadást kapta egyébként a kormány, mondván, hogy a személycserék valójában önös hatalmi érdekeket szolgálnak. A személycseréket kicsit tágabban értelmezve, hiszen nemcsak itt történtek változások, hanem máshol is, azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól működtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről. ....
http://fidesz.hu/index.php?Cikk=152748
Nos, ezeket a helyeket be kellett töltenünk, ezeket az intézményeket működésbe kellett hoznunk. Ez az a pont, ahol a legtöbb támadást kapta egyébként a kormány, mondván, hogy a személycserék valójában önös hatalmi érdekeket szolgálnak. A személycseréket kicsit tágabban értelmezve, hiszen nemcsak itt történtek változások, hanem máshol is, azt kell, hogy mondjam Önöknek, hogyha az ország jól működött volna, nem kellett volna ennyi személycserét végrehajtani. Ha az intézményeink jól működtek volna, akkor nem kellett volna személycserét végrehajtani. De hogyan várhatok én el bármely intézmény élén álló embertől jobb munkát, hogyha az elmúlt években szétment a keze alatt az, amit rábíztak. Legyen szó közlekedési vállalatról, Alkotmánybíróságról vagy éppen Számvevőszékről. ....
http://fidesz.hu/index.php?Cikk=152748
2010. szeptember 7., kedd
A nemzeti közmorált nem lehet megkerülni
Ezer izgalmas ága-boga van azoknak a kérdéseknek, amelyek az alkotmányozást, pontosabban az új magyar alkotmány születését kísérik. Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár szerint az a lényeg, hogy végre nemzeti karaktert kapjon, s így a Szent Korona-tanra is támaszkodjon a leendő alaptörvény.
...Tény azonban, hogy teljesen új jogi alapokról indult a Francia Köztársaság, nálunk viszont az 1949. évi XX. törvényt vitte tovább a rendszerváltás. Persze több helyen is alaposan módosítva, de a mai alkotmány alapja még így is csak az egykori szovjet alaptörvény fordítása. Többek között Szabó Imre akadémikus ültette át magyarra. Vitán felül áll, hogy itt egy valódi új alkotmányra van szükség.
– Miért maradt el a sokat emlegetett alkotmányozó nemzetgyűlés a rendszerváltás idején?
– Az akkori politikai konfliktusok s az ezekből születő alkuk miatt.
Nekem mindig Antall József kissé hamis szavai jutnak eszembe: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Az alkotmány közjogi konstrukciója ugyanis az országgyűlési kormánytöbbségnek főhatalmat adott, és ennek révén Antall József miniszterelnöknek megvolt a forradalomhoz szükséges ereje. Csakhogy ő
Sólyom László alkotmánybírósági elnökre és az Alkotmánybíróságnak a kormánytöbbség hatalmát csökkentő határozataira támaszkodva nem kívánta a nemzeti konzervatív erők követeléseit teljesíteni. Sólyom Lászlónak pedig Halmai Gábor, Majtényi László és elvbarátaik voltak a tanácsadói, és ezzel már át is perdültünk arra a liberális oldalra, amely ma is éppen attól fél, hogy nemzeti-konzervatív karaktert kap az új magyar alkotmány. Nekik tehát jó lenne az 1949 évi XX. törvény napjainkban élő, liberális adaptációja is.
– Így is működik az ország, általában ez a liberális oldal érve a régi alaptörvény mellett, noha a mai magyar alkotmány például elfelejtette lezárni és elítélni a kommunizmus korszakát. A lengyelek nem voltak ilyen hanyagok…
– Sok gond van a mai alkotmánnyal, s nemcsak azokkal a passzusokkal, amelyeket tulajdonképpen Visinszkijéktől örököltünk, hanem az 1989-es módosításokkal is. Rendben van, megteremtették az Alkotmánybíróságot. Csakhogy túl nagy szerepet és túlságosan is kiterjedt jogkört kapott a testület. Azt mondták az Alkotmánybíróság őrködik majd a magyar demokrácia, illetve az Országgyűlés törvényalkotó munkája felett, ám a testület határozataival alapvetően átépítette az alkotmányban előírt közjogi rendszert. És tudni lehetett, hogy ilyen veszély fenyeget, mert a nyugati világban réges régóta megvoltak már az ezzel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok, csak itthon nem volt erről információ. Az 1970-es években például nagyon sok kritika érte a nyugati sajtóban az alkotmánybíróságokat túlterjeszkedésük és az ennek következtében kialakuló túlhatalmuk miatt. Az 1989-es tudatlanságunk miatt pedig magyar Alkotmánybíróság rendelkezik ma a legkiterjedtebb jogkörrel és a legnagyobb erővel a világ alkotmánybíróságai közül. Nemzetközi konferenciákon csemegét jelent ennek a taglalása, s mindezt az egész nemzetközi szakma tudja és evidenciaként kezeli.
– Mi legyen a jövőben az Alkotmánybíróság eddigi határozataival? Elvégre ezek egy régi, nemsokára hatályon kívül kerülő alkotmány jegyében születtek…
– Egyik megoldásként felvetődött a szakmai vitákban, hogy meg kell tiltani majd az új alkotmányszövegben az ezekre való hivatkozást, de ez talán túl radikális megoldásnak számítana. Szerintem elég lenne előírni, hogy egy meghatározott időn belül az alkotmánybíráknak át kell vizsgálni ezt a döntési anyagot, és csak azokat kell megsemmisíteni, amelyek valóban nem férnek össze az új alkotmánnyal. ...
– Mi az, amelynek feltétlenül benne kellene lennie az új magyar alkotmányban?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy szerepeljen benne a nemzeti közmorál mint alkotmányértelmezési elv. Ez olyan tényező, amely a törvényalkotásban, de a törvények alkalmazásában is meghatározó szerepet játszik. Ezen a ponton is él egy erős liberális félelem, történetesen, ha ilyen fontossá válik a közmorál ügye, akkor mi lesz például a homoszexuálisok teljes jogi felszabadításával?
– A homoszexuálisok problémája helyett sokkal fontosabb ennek a tárdalomnak például a szólás- és véleményszabadság ügyének elrendezése…
– Ez benne van a jelenlegi alkotmányban is, de csak egyetlen mondatban. Az efféle vitákban aztán mindig az AB mondja ki a döntő szót, amely eddig inkább szélesítő irányba ment ebben a kérdésben, de ha például a liberálisok nyernek teret a testületben, akkor a náluk felerősödő tiltó és szűkítő felfogás érvényesülhet a jövőben. A jelenleginél részletesebben, konkrétabban kellene kifejteni a szólás- és véleményszabadság alkotmányi rögzítését. Egyébként ebből is látszik, hogy általában is nagy szükség lenne az új alaptörvényben egy alkotmányértelmezési blokkra. Ma nincs ilyen. ...
- Hány olyan új elem lenne a születendő alkotmányban, amely nincs benne a maiban?
– Nem hiszem, hogy öt vagy hat ilyen elemnél többről lenne szó. Ami igazán fontos, az az új alkotmány szellemisége, nemzeti karaktere s a nemzeti közmorálhoz való kötöttsége lesz. ...
Magyar Hírlap, 2010. augusztus 9.
...Tény azonban, hogy teljesen új jogi alapokról indult a Francia Köztársaság, nálunk viszont az 1949. évi XX. törvényt vitte tovább a rendszerváltás. Persze több helyen is alaposan módosítva, de a mai alkotmány alapja még így is csak az egykori szovjet alaptörvény fordítása. Többek között Szabó Imre akadémikus ültette át magyarra. Vitán felül áll, hogy itt egy valódi új alkotmányra van szükség.
– Miért maradt el a sokat emlegetett alkotmányozó nemzetgyűlés a rendszerváltás idején?
– Az akkori politikai konfliktusok s az ezekből születő alkuk miatt.
Nekem mindig Antall József kissé hamis szavai jutnak eszembe: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Az alkotmány közjogi konstrukciója ugyanis az országgyűlési kormánytöbbségnek főhatalmat adott, és ennek révén Antall József miniszterelnöknek megvolt a forradalomhoz szükséges ereje. Csakhogy ő
Sólyom László alkotmánybírósági elnökre és az Alkotmánybíróságnak a kormánytöbbség hatalmát csökkentő határozataira támaszkodva nem kívánta a nemzeti konzervatív erők követeléseit teljesíteni. Sólyom Lászlónak pedig Halmai Gábor, Majtényi László és elvbarátaik voltak a tanácsadói, és ezzel már át is perdültünk arra a liberális oldalra, amely ma is éppen attól fél, hogy nemzeti-konzervatív karaktert kap az új magyar alkotmány. Nekik tehát jó lenne az 1949 évi XX. törvény napjainkban élő, liberális adaptációja is.
– Így is működik az ország, általában ez a liberális oldal érve a régi alaptörvény mellett, noha a mai magyar alkotmány például elfelejtette lezárni és elítélni a kommunizmus korszakát. A lengyelek nem voltak ilyen hanyagok…
– Sok gond van a mai alkotmánnyal, s nemcsak azokkal a passzusokkal, amelyeket tulajdonképpen Visinszkijéktől örököltünk, hanem az 1989-es módosításokkal is. Rendben van, megteremtették az Alkotmánybíróságot. Csakhogy túl nagy szerepet és túlságosan is kiterjedt jogkört kapott a testület. Azt mondták az Alkotmánybíróság őrködik majd a magyar demokrácia, illetve az Országgyűlés törvényalkotó munkája felett, ám a testület határozataival alapvetően átépítette az alkotmányban előírt közjogi rendszert. És tudni lehetett, hogy ilyen veszély fenyeget, mert a nyugati világban réges régóta megvoltak már az ezzel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok, csak itthon nem volt erről információ. Az 1970-es években például nagyon sok kritika érte a nyugati sajtóban az alkotmánybíróságokat túlterjeszkedésük és az ennek következtében kialakuló túlhatalmuk miatt. Az 1989-es tudatlanságunk miatt pedig magyar Alkotmánybíróság rendelkezik ma a legkiterjedtebb jogkörrel és a legnagyobb erővel a világ alkotmánybíróságai közül. Nemzetközi konferenciákon csemegét jelent ennek a taglalása, s mindezt az egész nemzetközi szakma tudja és evidenciaként kezeli.
– Mi legyen a jövőben az Alkotmánybíróság eddigi határozataival? Elvégre ezek egy régi, nemsokára hatályon kívül kerülő alkotmány jegyében születtek…
– Egyik megoldásként felvetődött a szakmai vitákban, hogy meg kell tiltani majd az új alkotmányszövegben az ezekre való hivatkozást, de ez talán túl radikális megoldásnak számítana. Szerintem elég lenne előírni, hogy egy meghatározott időn belül az alkotmánybíráknak át kell vizsgálni ezt a döntési anyagot, és csak azokat kell megsemmisíteni, amelyek valóban nem férnek össze az új alkotmánnyal. ...
– Mi az, amelynek feltétlenül benne kellene lennie az új magyar alkotmányban?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy szerepeljen benne a nemzeti közmorál mint alkotmányértelmezési elv. Ez olyan tényező, amely a törvényalkotásban, de a törvények alkalmazásában is meghatározó szerepet játszik. Ezen a ponton is él egy erős liberális félelem, történetesen, ha ilyen fontossá válik a közmorál ügye, akkor mi lesz például a homoszexuálisok teljes jogi felszabadításával?
– A homoszexuálisok problémája helyett sokkal fontosabb ennek a tárdalomnak például a szólás- és véleményszabadság ügyének elrendezése…
– Ez benne van a jelenlegi alkotmányban is, de csak egyetlen mondatban. Az efféle vitákban aztán mindig az AB mondja ki a döntő szót, amely eddig inkább szélesítő irányba ment ebben a kérdésben, de ha például a liberálisok nyernek teret a testületben, akkor a náluk felerősödő tiltó és szűkítő felfogás érvényesülhet a jövőben. A jelenleginél részletesebben, konkrétabban kellene kifejteni a szólás- és véleményszabadság alkotmányi rögzítését. Egyébként ebből is látszik, hogy általában is nagy szükség lenne az új alaptörvényben egy alkotmányértelmezési blokkra. Ma nincs ilyen. ...
- Hány olyan új elem lenne a születendő alkotmányban, amely nincs benne a maiban?
– Nem hiszem, hogy öt vagy hat ilyen elemnél többről lenne szó. Ami igazán fontos, az az új alkotmány szellemisége, nemzeti karaktere s a nemzeti közmorálhoz való kötöttsége lesz. ...
Magyar Hírlap, 2010. augusztus 9.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)