Az Európai Bíróság lebontotta a magyar menekültpolitika alapjait

ARATÓ LÁSZLÓ
Az Európai Bíróság előbb-utóbb arra kényszeríti a magyar hatóságokat, hogy elbíráljanak menedékkérelmeket. A magyar szabályozás ugyanis arra épül, hogy a hatóságoknak ne is kelljen eljutni például annak a kérdésnek a megválaszolásáig, hogy kaphat-e a menekültstátuszt, aki egy polgárháborúból menekül, aki nemi identitása miatt üldöztetésnek van kitéve, vagy akit vallási alapon hátrányosan különböztetnek meg. Ennek érdekében a magyar jog bevezette a "biztonságos tranzitország” fogalmát, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy aki Szerbia felől éri el Magyarországot (de ebből a szempontól minden szomszédos ország biztonságos tranzitország, mert sehol nincs háború), annak a kérelmét el sem bírálják, hanem azonnal elutasítják. Konkrét eset kapcsán március 19-én erről a gyakorlatról állapította meg az Európai Bíróság, hogy sérti az uniós jogot, és erre hivatkozással nem lehet eltekinteni a kérelem érdemi elbírálásától.

QP | Quality Placement
A magyar jogi konstrukció másik lényeges eleme a tranzitzóna intézménye, amelyről csütörtökön mondta ki az Európai Bíróság, hogy

EGYRÉSZT ŐRIZETNEK MINŐSÜL, MÁSRÉSZT 28 NAP ELTELTÉVEL SENKIT SEM LEHET OTT FOGVA TARTANI, BIZTOSÍTANI KELL A BELÉPÉST SZÁMUKRA MAGYARORSZÁGRA, SŐT, GONDOSKODNI KELL ELHELYEZÉSÜKRŐL IS.
A Magyar Helsinki Bizottság képviselte ebben a perben is az érintetteket: egy afgán házaspárt és egy iráni férfit és a fiát, akik a szegedi bíróságon támadták meg Afganisztánba és Iránba történő kiutasításukat, amelyet megelőzött a menedékkérelmük jogerős elutasítása. Ugyancsak megtámadták a tranzitzónában való őrizetüket is, a szegedi bíró pedig előzetes döntéshozatalt kérve az Európai Bírósághoz fordult. A döntésben a luxemburgi bírák kerek-perec azt a sokat hangoztatott magyar érvelést is elutasították, hogy a tranzitzóna nem zárt, mert Szerbia felé bármikor el lehet hagyni. A szerb hatóságok ugyanis nem veszik át innen a menedékkérőket, ezért egy jogellenes lépés lenne, ha a zónából Szerbiába menne valaki, erre pedig senkit sem lehet kényszeríteni. Ráadásul ezzel elveszítenék azt a lehetőséget, hogy Magyarországon menedékkérelmet adjanak be. Az ítélet felhívta az ügyben eljáró magyar bíróság figyelmét, hogy a 28 napot meghaladó fogva tartás esetén (az érintetteket 464, illetve 526 napja tartják fogva) döntést tud hozni a négy személy szabadon bocsátásáról az uniós jog alapján abban az esetben is, ha a magyar jogszabály ezt nem teszi lehetővé. Tehát a konkrét ügyekben, a luxemburgi ítélet alkalmazásával az afgán házaspárt, valamint az iráni férfit és fiát bírói döntéssel szabadon kell bocsátani. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a tranzitzónában való fogva tartásról, azaz őrizetről nincs a hatóság által kibocsátott írásos, bíróság előtt támadható döntés.

EZZEL A MAGYAR ÁLLAM NAGYON SÚLYOS JOGSÉRTÉSEKET KÖVETETT EL ÉS EZT A GYAKORLATÁT JELENLEG IS FOLYTATJA.
Arra lehetőségük van a magyar hatóságoknak, hogy őrizetbe vegyenek menedékkérőket, ennek azonban jogszabályban felsorolt esetekben van helye, szabályozott eljárás keretében, de négy hetet meghaladóan a tranzitzónákban erre akkor sincs lehetőség.

Ahogy korábban jeleztük, a konkrét ügy része, hogy a négy személlyel szemben korábban a magyar hatóság – az eredménytelen szerbiai kiutasítást követően – elrendelte Afganisztánba, illetve Iránba történő kiutasításukat. Az Európai Bíróság döntése alapján ezt a magyar bíróságnak meg kell semmisíteni és lehetőséget kell számukra biztosítani, hogy beadják a menedékkérelmüket – amit viszont nem lehet elutasítani a “biztonságos tranzitország”-ra történő jogellenes hivatkozással. Úgy fogalmaz az ítélet, hogy az újólag beadott kérelmet el lehet utasítani – hacsak nem merülnek fel új körülmények vagy tények. Márpedig új körülménynek (és ténynek) kell tekinteni a Bíróság azon ítéletét, amely megállapítja, hogy a nemzeti szabályozásban előírt elfogadhatatlansági ok ellentétes az uniós joggal.

Amennnyiben Magyarország meg szeretne felelni az Európai Bíróság döntésének, akkor a jelenleg a tranzitzónában 28 napon túl fogva tartottakat minél hamarabb szabadon kell bocsátani és gondoskodni kell elhelyezésükről.

AZ IDEGENRENDÉSZETI ELJÁRÁSOKBAN PEDIG EZEN TÚL NEM LEHET ALKALMAZNI AZOKAT A SZABÁLYOKAT, AMELYEKRŐL AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA KIMONDTA, HOGY SÉRTIK A KÖZÖSSÉGI JOGOT.
A zónában lévő menedékkérőktől pedig be kell fogadni menedékkérelmüket, amelyek elbírálását – mint fentebb jeleztük – nem lehet elutasítani arra hivatkozással, hogy Szerbiából érkeztek. Egy következő, de szükséges lépésnek tűnik ezek alapján, hogy az Országgyűlésnek hatályon kívül kell helyeznie a közösségi jogot sértő magyar szabályokat – ellenkező esetben a magyar közigazgatásnak az uniós joggal ellentétes jogszabályokat kellene alkalmazni, ami újabb eljárásokat és elmarasztalásokat eredményezne.
https://index.hu/kulfold/eurologus/2020/05/14/menekultugy_tranzitzona_europai_birosag_helsinki_bizottsag/

Darázsfészekbe nyúltak a régóta húzódó játszmában

ARATÓ LÁSZLÓ
MÁRTON BALÁZS
A német alkotmánybíróságnak az Európai Központi Bank 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját érintő döntése után fel kell tenni a kérdést: honnan ered, és miért megdönthetetlen az európai jogban az Európai Unió Bíróságának mindenek felett állása? A német bíróság ugyanis szembement egy korábbi uniós ítélettel, és ezzel azt demonstrálta, hogy ezt megteheti egy nemzeti hatóság.

Több cikkben is „példa nélküli legitimációs válságként” írtak az ítéletről, amely „gigantikus jogi és hatalmi harcot indított el”, és elszabadulhatnak miatta az EU-ellenes tagállami vezetők. Szánthó Miklós, az Orbán Viktor aláírásával nemzetgazdasági érdekké nyilvánított médiaholding, a KESMA kuratóriumi elnöke már rá is repült a döntésre, ami szerinte „lényegében azt jelenti, hogy az EU szuverenitássértő döntéseit a tagállamok figyelmen kívül hagyhatják”.

Az ügy hátteréről, lehetséges politikai és gazdasági következményeiről ebben a cikkben írtunk részletesen.

KAPCSOLÓDÓ
A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak
A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak
A német alkotmánybíróság egy meglepő ítéletében nekiment az Európai Központi Banknak és az Európai Bíróságnak is, amivel az eurózóna stabilitását és az uniós intézmények felsőbbrendűségét is alááshatja. Messzire vezethetnek a döntés politikai következményei.

Régóta végigkíséri az EU történetét
Valójában nem a mostani döntéssel kezdődött a vita, nem is igazán tesz pontot semmi végére, hanem

EGY ELÉG KEMÉNY LÉPÉS EGY OLYAN JOGI SAKKJÁTSZMÁBAN, AMI MÁR SZINTE AZ EU ELŐDJÉNEK MEGSZÜLETÉSE ÓTA VÉGIGKÍSÉRI AZ INTÉZMÉNYESÜLT EURÓPAI INTEGRÁCIÓT.

Ahogy azt évekkel ezelőtt már összefoglaltuk, a közösségi (uniós) jog elsőbbségét az 1960-as évek óta feszegetik – azóta, hogy 1964-ben ezt kimondta az Európai Bíróság. Gyakran jelentéktelennek tűnő kereskedelmi, üzleti ügyek farvizén igyekeztek a legfelsőbb szintű európai közösségi bírák, és válaszul a nemzeti bírók is annyi helyet kikönyökölni maguknak, amennyit tudtak.

Alig van benne a köztudatban, de aki foglalkozott már az EU történetével, annak valószínűleg közhely, hogy ezzel a jogi helyezkedéssel

AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ EGYIK LEGFONTOSABB MOTORJA.
A közös jog és annak betartatása az alap, amelyre felépült az EU, részben ez emeli ki a nemzetközi szervezetek közül. Nélküle annyit érnének a szabályai, mint az általában már eltűnt vagy átalakult kormányközi európai integrációs formációk ajánlásai, határozatai: semmit, ha egy kormánynak épp nincs kedve foglalkozni velük.

A német alkotmánybíróság a maga részéről már az 1970-es évektől fellépett az „alkotmányos magja” védelmében. A „Solange” („amíg”) néven emlegetett ügyben a testület kimondta, hogy ha az Európai Bíróság nem tartja tiszteletben azokat az alapjogokat, mint a német alaptörvény, akkor a vele ellentétes tartalmú szabályok nem érvényesülhetnek Németország területén, megtiltja azok alkalmazhatóságát. Később sokkal nehezebbé tette ennek a fenntartásnak az érvényesítését.

Ezzel nem az első volt (korábban az olaszok is valami hasonlót mondtak ki), és utánuk sok tagállamból beszálltak a vitába. A „különvélemények” egyik első példája a dán legfelsőbb bíróság (Højesteret; Dániában nincs alkotmánybíróság) által a Carlsen-ügyben kimondott elv, az úgynevezett Carlsen-doktrína. Ennek értelmében a dán bíróságoknak joguk van arra, hogy az Európai Bíróság által az uniós joggal összeegyeztethetőnek nyilvánított uniós jogi aktust Dániában alkalmazhatatlannak nyilvánítsák azon az alapon, hogy az uniós aktus túlmegy a dán csatlakozási okmányban az Európai Közösségre ruházott szuverenitás átadásán.

A skála egyik végén azok a tagállamok állnak, akik elismerik az EU-jog elsőbbségét, a fenntartásaik nem jelentősek. A köztes csoportba szokták sorolni a németeket. A legkeményebbek közé tartoznak például a csehek. Brno 2012-ben hatáskör-túllépést kiáltott egy ügyben, ami arról szólt, mi alapján kapják az egykori Csehszlovákia lakói a nyugdíjukat Csehországtól vagy Szlovákiától. Az EU bírósága egy közös jogszabály alapján döntött, de a csehek azt bizonygatták, hogy az uniós bírák tévedtek, mert ez különleges eset. Azaz

A PROBLÉMA MÁR HOSSZÚ ÉVTIZEDEK ÓTA OTT VOLT AZ ASZTALON, MINT PISZTOLY A SZÍNHÁZI ELŐADÁSON, SŐT, A CSEHEK MÁR A NÉMETEK ELŐTT ELKEZDTEK JÁTSZANI VELE, VAGYIS BŐVEN LETT VOLNA IDŐ ALAPSZERZŐDÉSI SZINTEN TISZTÁZNI AZ ÜGYET (EZT CSAK A TAGÁLLAMOK MÓDOSÍTHATJÁK EGYHANGÚLAG).

Bármilyen furcsa, az EU-ban az Európai Bíróság fennhatóságát olyan egyértelmű kérdésnek kezelik, hogy az uniós alapokmányok (az EU kvázialkotmánya) konkrétan le sem írják. Ehelyett csak mintegy lábjegyzetben rögzítik, hogy ez így van. Az uniós alapszerződések legutóbbi módosításakor megpróbálták lerendezni a kérdést: eredetileg kőbe vésték volna az uniós jog általános elsőbbségét (külön az alkotmányokra nem tértek ki), de végül az egészből csak egy csatolt nyilatkozatra futotta.

Az Európai Unió Alapító Okiratának három bekezdésből álló 19. cikke emlékezik meg az Európai Unió Bíróságáról, a függelékben pedig részletesen is szabályozza a működését. A 19. cikk 3. bekezdése a következőképpen szól:

(3) A Szerződésekkel összhangban az Európai Unió Bírósága

a) dönt a tagállamok vagy az intézmények valamelyike, illetve valamely természetes vagy jogi személy által hozzá benyújtott keresetekkel elé terjesztett ügyekben;

b) a nemzeti bíróságok kérelmére előzetes döntést hoz az uniós jog értelmezésére vagy az intézmények által elfogadott jogi aktusok érvényességére vonatkozó kérdésekről;

c) dönt a Szerződésekben meghatározott egyéb esetekben.

Christine Lagarde EKB-elnök 2020. január 23-án
Christine Lagarde EKB-elnök 2020. január 23-án
Fotó: Thomas Lohnes / Getty Images Hungary
Ebből azt a fontos információt kaptuk, hogy az Európai Bíróság „dönt”, „döntést hoz”. Mivel ennek a bíróságnak nincs fellebbviteli fóruma, ezért ítéletei elleni fellebbezésre nincs lehetőség, a döntés jogerős, más kérdés, hogy a végrehajtás általában önkéntes jogkövetésen alapul. Ugyancsak az alapító okirat részeként egy nyilatkozat is olvasható, ami az Európai Bírósággal kapcsolatos. Ennek a passzusnak a neve: „Nyilatkozat az uniós jog elsőbbségéről”.

A következő szerepel benne: „az Európai Unió Bírósága állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Szerződések és a Szerződések alapján az Unió által elfogadott jogi aktusok az említett ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek szerint a tagállamok jogával szemben elsőbbséget élveznek”. Ehhez kiegészítésként csatolták az Európai Unió Tanácsa Jogi Szolgálatának 2007-es véleményét. Mivel a jogban minden pontnak és vesszőnek helye van, érdemes ezt a véleményt szó szerint és hosszabban idézni: „A bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a közösségi jog elsőbbsége alapelv, ami az EU jogelődjének sajátos természetéből fakad. E megszilárdult ítélkezési gyakorlat első, 1964-es ítéletének meghozatalának idején az alapszerződésben nem említette az elsőbbséget. Ma ugyanez a helyzet.

Az a tény, hogy az elsőbbség elvét a jövőbeli szerződés sem fogja tartalmazni, semmiképpen sem változtat az elv meglétén és a Bíróság meglévő ítélkezési gyakorlatán.

Vagyis, amire korábban már utaltunk, az elsőbbség a „megszilárdult ítélkezési gyakorlatból” fakad, ez a helyzet pedig az EU jogelődje, az Európai Közösség „sajátos természetéből”. Az alapító okiratot a tagállamok írták alá, ezzel kötelezettséget vállaltak arra, hogy a szerződés rendelkezéseit a saját jogrendjükben is érvényre juttatják. Ebből az következne, hogy minden tagállamban olyan igazságszolgáltatási rendszernek és joganyagnak kellene érvényesülnie, amely ezt tiszteletben tartja.

Ennek alapján úgy tűnik, hogy ha egy jogrendszer akár elvi alapon lehetőséget teremt az Európai Bíróság ítéleteinek megváltoztatására, be nem tartására, akkor az a jogrend sérti az uniós jogot.

Ezt fogalmazza meg kissé bonyolultabban az előbb említett tanácsi jogi vélemény: „Mindezekből az következik, hogy a Szerződésből eredő és ezáltal önálló jogforrásból származó joggal szemben – annak eredeti, sajátos természetéből adódóan – bírói úton nem érvényesíthető semmiféle nemzeti szabály anélkül, hogy e jog el ne veszítené közösségi jellegét, és anélkül, hogy ez magának a Közösségnek a jogi alapjait meg ne kérdőjelezné.” Vagyis a Szerződést önálló jogforrásként kell tekinteni, megint előkerül a „sajátos természet”, és ha valami ezzel nemzeti szinten szembemegy, akkor az az egész EU jogi alapját sérti.

A német alkotmánybíróság tagjai 2020. március 10-én
A német alkotmánybíróság tagjai 2020. március 10-én
Fotó: Uli Deck / picture alliance / Getty Images Hungary
Az EU bírósága saját ítéleteiből is levezeti felsőbbrendűségét
Az Európai Unió Bírósága annyira szóra se méltatta a német alkotmánybíróság döntését, hogy csak általánosságban volt hajlandó foglalkozni a kérdéssel. Egy közleményt adtak ki, amiben leszögezik, hogy „soha nem fűznek észrevételt a nemzeti bíróságok által hozott ítéletekhez”. Majd általános érvénnyel azt írják:

annak érdekében, hogy biztosított legyen az uniós jog egységes alkalmazása, a tagállamok által e célból létrehozott Bíróság egyedüliként rendelkezik hatáskörrel annak megállapítására, hogy valamely uniós intézmény aktusa ellentétes az uniós joggal.

Eszerint a német alkotmánybíróságnak nincs is hatásköre annak megállapítására, hogy jogsértő volt-e az EKB kötvényvásárlási programja. Ugyanakkor a német döntésnek éppen más a logikája, mert úgy érvelnek, hogy mivel

A TAGÁLLAMOK A HATALOM LEGFŐBB FORRÁSAI AZ EU-BAN, EZÉRT JOGUK VAN ELLENŐRIZNI AZ UNIÓS INTÉZMÉNYEKET.
Az Európai Központi Bank ügyében hozott döntésben ez az érvrendszer részletesen szerepel az ítéletek indoklásában.

Visszatérve az Európai Bíróság előbb említett közleményéhez: azt is írják, hogy „a tagállamok egyéb hatóságaihoz hasonlóan a nemzeti bíróságok is kötelesek biztosítani az uniós jog teljes körű érvényesülését.” Az Európai Bíróság három korábbi ítélettel igyekszik alátámasztani álláspontját, vagyis

AZ AZ ÉRDEKES HELYZET ÁLLT ELŐ, HOGY SAJÁT DÖNTÉSEIBŐL VEZETI LE A FELSŐBBRENDŰSÉGÉT, MERT AMIT EGYSZER MÁR KIMONDOTT, AZ RÉSZÉVÉ VÁLT AZ EURÓPAI JOGANYAGNAK.

A Bíróság 1987. október 22-i Foto-Frost ítélete például kimondja, hogy „a közösségi jogi aktusok érvényessége tekintetében a tagállamok bíróságai között fennálló különbségek magát a közösségi jogrendszer egységességét kérdőjelezhetnék meg, és veszélyeztethetnék a jogbiztonság alapvető követelményét”.

Egy másik ügyben (2006. július 4., Adeneler és társai ítélete) az szerepel, hogy „a tagállamok valamennyi hatóságának kötelessége a közösségi jog teljes érvényesülésének biztosítása”, ide értve a bíróságokat is.

2000. december 14-én, a Fazenda Pública ítéletben pedig azt mondták ki, hogy „az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan ítélet, amelyben a Bíróság előzetes döntést hoz, az alapeljárásban hozott határozat szempontjából kötelező a nemzeti bíróság számára”.

Végül a politika dönt?
A német döntést követően különböző síkon indult el az eszmecsere. Ezek egyike „a kinek van igaza?”, de ahhoz, hogy erre megnyugtatóan pontot tudjunk tenni, talán kellene még egy bíróság, amelyik a bíróságok közötti vitát eldönti, vagy egy uniós alapszerződés-módosítás, ami tisztázza a kérdést. Valószínűbb, hogy inkább a gyakorlatot igazítják a meglévő – bár eszerint eltérően értelmezett – jogi keretekhez.

ELLENKEZŐ ESETBEN VALÓBAN PÁRHUZAMOS IGAZSÁGOK LÉTEZNÉNEK, AMI ELVI SZINTEN LEHETETLENNÉ TENNÉ SZÁMOS JOGVITA ELDÖNTÉSÉT.
Ez a helyzet már jogalkotóért kiált, ami azt jelenti, hogy a megoldásnak politikai szintről kell érkezni. Ekkor viszont már nem a jog, hanem a politika felsőbbrendűségéről kell beszélnünk.

És nem is késett sokáig a politikai válasz. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap este közleményben jelezte: az uniós jog tekintetében a végső szót mindig Luxemburgban (az Európai Bíróság székhelye) mondják ki, nem máshol. Hozzátette, hogy elemzik a német alkotmánybírósági határozatot és ezt követően döntenek a következő lépésekről, köztük egy esetleges kötelezettségszegési eljárásról. Utóbbi azért lenne érdekes, mert az ilyen eljárások – ha menet közben nem sikerül megegyezni – végül az Európai Bíróságnál kötnek ki.

A magyar Alkotmánybíróság útkeresése
Az már Magyarország (és szorosan mellette Lengyelország) nemzetközi megítélésről mond el sokat, hogy az elemzésekben rendre visszatér az, hogy a német alkotmánybíróság döntése vajon milyen hatással lesz azoknak az országoknak a jogalkalmazására, amelyek előszeretettel bírálják és sértik meg a közösségi jogot. És vajon eljutunk-e odáig, hogy a magyar és a lengyel jogalkalmazók figyelmen kívül hagyják az uniós joganyagot, hivatkozással a német döntés elvi alapjaira.

KAPCSOLÓDÓ
Jogosan dobálta az égbe a kalapját Orbán?
Jogosan dobálta az égbe a kalapját Orbán?
Ha a kormány nem ragaszkodik a népszavazáshoz és az alkotmánymódosítással, talán már kinyírhatta volna a kvótát.

Ezzel kapcsolatban egy évvel ezelőtt egy figyelemre méltó tanulmányt készített Várnay Ernő egyetemi tanár, több hasonló elemzés és uniós joggal kapcsolatos tankönyvek szerzője. Várnay a magyar alkotmánybíróság működése kapcsán azt írja, hogy az Alkotmánybíróságnak az uniós jog iránt mutatott alapvetően tartózkodó álláspontjában az úgynevezett kvótahatározat áttörést jelent.

A TESTÜLET KINYILVÁNÍTOTTA HATÁSKÖRÉT AZ UNIÓS JOGGAL SZEMBENI ALKOTMÁNYVÉDELEM TERÉN, ÉS RÖGZÍTETTE, HOGY EZT A HATÁSKÖRÉT AZ EURÓPAI UNIÓBAN MEGVALÓSULÓ ALKOTMÁNYOS EGYÜTTMŰKÖDÉS KERETÉBEN KÍVÁNJA GYAKOROLNI, IDEÉRTVE AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGÁVAL FOLYTATOTT PÁRBESZÉDET.

Ennek jele, hogy fontos ügyekben, mint a már említett kvótakérdéssel, Lex CEU-val, vagy a civil szervezetekkel kapcsolatos alkotmányjogi panaszok elbírálásával kapcsolatos eljárását felfüggesztették addig, amíg az Európai Bíróság döntést nem hoz a kérdésben. A kvótaügyet pár hete elbukta a magyar kormány, kérdés, mit lép erre az Alkotmánybíróság. A másik két esetben még nincs döntés. Ugyanakkor Várnay Ernő arra is felhívja a figyelmet, hogy a Stop Soros esetében az Alkotmánybíróság nem várt az Európai Bíróságra: még a kötelezettségszegési eljárás azon szakaszában, amikor az Európai Bizottság és a magyar kormány vitatkozott egymással, alkotmányosnak ítélte a törvénycsomagot. Kérdés az, hogy mi történik, ha az Európai Bíróság uniós joggal ellentétesnek minősít egy olyan jogszabályt, ami a magyar Alkotmánybíróság szerint jogszerű.
https://index.hu/kulfold/eurologus/2020/05/11/europai_birosag_ecb_nemetorszag_alkotmanybirosag_jogvita/

A német alkotmánybíróság kiherélné az eurózónát – és szabad kezet adhat Orbánnak

MÉSZÁROS R. TAMÁS
A német alkotmánybíróság kedden alkotmánysértőnek találta az Európai Központi Bank 2015-ben indított államkötvény-vásárlási programját.
Ez a program eddig az eurózóna stabilitásának egyik legfontosabb eleme volt, elkaszálása rosszul jönne az amúgy is története egyik legmélyebb válságát nyögő európai gazdaságnak.
Az ítélet ráadásul hosszabb távon is alááshatja az Európai Központi Bank szerepét és függetlenségét, ami távlati gondokat ígér az eurózóna terelgetésében.
A dolog legradikálisabb része pedig túlmutat a gazdaságon: a német bíróság ítéletében gyakorlatilag inkompetensnek nevezte az Európai Unió Bíróságát, és elutasította annak korábbi ítéletét.
Ez aláássa az Európai Unió működésének egyik legfontosabb alapelvét, az uniós jog elsőbbségét, és muníciót adhat az uniós intézményekkel harcoló magyar és lengyel kormánynak is.
Bár a 2009 óta tartó, a koronavírus-járvány miatt újabb mélységekbe taszított európai gazdasági- és adósságproblémák kezelésével kapcsolatban elég nehéz pozitív szereplőket találni, az Európai Központi Bank az értékelések többsége szerint inkább a jobbik kategóriájába tartozik.

Az eurózóna központi bankja (a kezdeti hezitálás után) az utóbbi években a valutaunió jogi hézagjaival, szerkezeti problémáival és politikai csatározásaival dacolva, egyre változatosabb kommunikációs és pénzügyi manőverekkel próbálta megakadályozni, hogy összeomoljon az eurózóna. Ebben legfontosabb eszköze az úgynevezett eszközvásárlási programja volt: államkötvények és vállalati papírok felvásárlásával próbálta stimulálni a gazdaságot és leszorítani az eurózónás országok adósságterheit, jelenleg pedig ugyanezen eszközzel igyekszik ellensúlyozni a járvány gazdasági hatásait.

Ez ugyanakkor sok éve zavarja német konzervatívok egy hangos csoportját, akik úgy vélik, a trükkökkel az EKB nem védi, pont hogy fenyegeti az euró stabilitását. A héten ez utóbbi csoport meglepő jogi győzelmet aratott, miután keddi döntésében a német alkotmánybíróság úgy határozott, hogy az Európai Központi Bank eszközvásárlási programja a jelen formájában sérti a német alkotmányt.

Bár egyelőre nem pánikolnak az EKB-ben, a döntés nehéz helyzetbe hozhatja a bankot és az egész euróövezetet. Másrészt

ALKOTMÁNYJOGÁSZOK SZERINT AZ EURÓPAI UNIÓS INTÉZMÉNYEK ÉS A TAGÁLLAMOK VISZONYÁRA NÉZVE IS FONTOS KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT, ÉS ORBÁN VIKTOR VAGY A LENGYEL KORMÁNY DEMOKRÁCIAROMBOLÁSÁT IS NAGYBAN SEGÍTHETI.

QP | Quality Placement

Erről is a takarékosság tehet
A szövevényes ügy hátterében Európa régi gazdaságfilozófiai törésvonala áll: a német konzervatívok szerint a siker és stabilitás záloga a költségvetési fegyelem és az alacsony infláció szent és sérthetetlen kettőse; a franciák és a dél-európaiak viszont nem igazán képesek/hajlandók elfogadni a német receptet.

Az eurózóna (jobban mondva az Európai Gazdasági és Monetáris Unió) alapjainak lefektetésekor mindenesetre a német elvek érvényesültek, a valutaövezet monetáris politikáját egyengető Európai Központi Bank (EKB) eszközeit is szűkre szabták: felhatalmazása arra terjedt ki, hogy két százalék körüli szinten tartsa az inflációt; és a költségvetési fegyelmet nyomatékosítandó kikötötték, hogy nem finanszírozhatja a tagállamok költségvetését, és nem lehet végső hitelező sem, azaz nem menthet meg bajba jutott bankokat vagy államokat, szemben egy nemzeti jegybankkal vagy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-vel.

Ezen megkötések az eurózóna szétesésével fenyegető adósságválság 2009-es kitörése után problémássá váltak. A gyengébb déli államok iránt megrendült a bizalom, a befektetők csak egyre magasabb kamatra voltak hajlandók megvenni államkötvényeiket, emiatt csődközelbe kerültek. A kötvényhozamok (és ezáltal az államok finanszírozási költségeinek) leszorítása végett az EKB 2010-ben elkezdett görög, majd ír és portugál, spanyol és olasz államkötvényeket venni a másodpiacon. 2012-ben az olasz és a spanyol kötvényhozamok ismételt elszállása miatt Mario Draghi akkori EKB-elnök bejelentette, hogy minden megtesznek az eurózóna összeomlásának elkerülése végett, a bank (szigorú feltételek mellett, de) hajlandó felső korlát nélkül vásárolni a bajba jutott országok kötvényeiből.

Az euróövezet mélyebb gondjait ez sem oldotta meg, sőt a válság elhúzódásával 2014 végére esni kezdtek az árak Nyugat-Európában, ami bár a fogyasztóknak rövid távon jó dolognak tűnhet, a gazdaság egészére nézve káros. Az áresés (defláció) leküzdése végett úgynevezett mennyiségi könnyítési programot indított, ami a gyakorlatban a kötvényvásárlás volt turbófokozatban: a Federal Reserve-höz és a japán jegybankhoz hasonlóan elkezdett havi 60 milliárd euró értékben állampapírokat és vállalati papírokat vásárolni a másodpiacon, hogy ezzel növelje a pénzmennyiséget, lenyomja a kamatokat, serkentse a hitelezést, ezáltal stimulálja a gazdaságot és az inflációt. (Hogy mi ez, és hogyan működik, arról itt írtunk részletesen.)

KAPCSOLÓDÓ
Véget ér az ingyenpénz korszaka Európában
Véget ér az ingyenpénz korszaka Európában
Az Európai Központi Bank az utóbbi három évben 800 ezer milliárd forintnyi pénzt öntött a piacokra, hogy kirángassa az eurózónát válságból. Most úgy döntött, elzárja a pénzpumpát, aminek itthon is komoly hatásai lesznek.

A mennyiségi könnyítést 2018-ban leállították, de 2019-ben, a gazdaság lassulásával újrakezdték, és idén év elején a koronavírus-járvány okozta válság derekán egy újabb, összesen 750 milliárd eurós kötvényvásárlási programot hirdetett az EKB.

Ütötték, ahol érték
Az EKB szerint ezek a lépések mind az inflációs cél elérése, mind az eurózóna összetartása végett kulcsfontosságúak voltak, és a szakma nagy része egyetért abban, hogy a kötvényvásárlások és a mennyiségi könnyítés nélkül sokkal rosszabb helyzetben lenne az eurózóna (vagy már nem is lenne). Ugyanakkor a bank aktivizmusa, és különösen államkötvény-vásárlásai a német konzervatívok körökben kiverték a biztosítékot.

Az egyik, jogi jellegű ellenérv, hogy a kötvényvásárlás nem összeegyeztethető az EKB mandátumával. A 2012-es bejelentés idején a mértékadó Ifo gazdaságkutató intézet vezetője azzal érvelt, hogy a program “az eladósodott országok finanszírozásának biztosítását” célozza, és Jens Weidmann német jegybankelnök is úgy vélte, a terv ellentmondott a költségvetés finanszírozására vonatkozó tilalomnak.
Egy másik, gazdaságfilozófiai jellegű ellenérve szerint az EKB lépései azt üzenték, hogy bárki büntetlenül eladósodhat az eurózónában – ami a régi német félelmek szerint tönkre vágja a költségvetési fegyelmet és aláássa az euró stabilitását.
Egy harmadik, alkotmányos ellenérv pedig azt állítja, az EKB drasztikus lépései tágabb gazdasági hatásaik miatt a német parlament gazdaságpolitikai mozgásterét is szűkítik, emiatt sértik az alkotmányos elveket.
Erre hivatkozva konzervatív politikusok, üzletemberek, jogászok, aktivisták egy összetett csoportja a 2012-es bejelentés és a 2015-ös mennyiségi könnyítés államkötvény-vásárlásokra vonatkozó része miatt is alkotmányos panaszt tett. A német alkotmánybíróság első körben mindkét ügyben igazat adott nekik, de döntés helyett az ügyet az Európai Unió Bírósága elé utalta, amely viszont mindkét esetben arra jutott, hogy az EKB programjai rendben vannak, a bank mint független, szakmai intézmény nagy döntési diszkréciót kell hogy kapjon (magyarul: az alkotmányjogászok ne szóljanak bele a monetáris politikába, ez a jegybankárok dolga).

Az első esetben a német alkotmánybíróság is megerősítette az Európai Bíróság döntését, a második, mennyiségi könnyítéssel kapcsolatos ügyben azonban most kedden nem fogadta el azt. A brutalista betonkalickában székelő karlsruhei vöröstaláros testület kedden 7-1 arányban úgy ítélt, hogy az Európai Bíróság ítélete megalapozatlan, a luxemburgi modernista magasházban székelő feketetaláros testület alapos vizsgálat nélkül mondott ítéletet, és ezzel átlépte hatáskörét.

Emiatt Karlsruhe új vizsgálatot folytatott le, és arra jutott, hogy a kötvényvásárlás alkotmánysértő, mivel az EKB a mennyiségi könnyítéssel túllépett monetáris politikai mandátumán, és nem támasztotta alá, hogy inflációs célja eléréséhez szükség van a jelentős államkötvény-vásárlásokra (azaz arányos eszközöket használt-e céljai eléréséhez).

Német alkotmánybíróság tagjai balról-jobbra: Christine Langenfeld, Doris König, Monika Hermanns, Sibylle Kessal-Wulf, Chairman Andreas Voßkuhle, Peter M. Huber, Johannes Masing és Ulrich Maidowski Karlsruhéban 2020. február 26-án
Német alkotmánybíróság tagjai balról-jobbra: Christine Langenfeld, Doris König, Monika Hermanns, Sibylle Kessal-Wulf, Chairman Andreas Voßkuhle, Peter M. Huber, Johannes Masing és Ulrich Maidowski Karlsruhéban 2020. február 26-án
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary
Nem utasíthat
Ez a döntés három komoly problémát is felvet.

Ellehetetlenítheti az EKB legfontosabb válságkezelő eszközét, amely az utóbbi években életben tartotta az uniós gazdaságot.
Megkérdőjelezi az EKB függetlenségét.
És megkérdőjelezi az uniós jog nemzeti joggal szembeni felsőbbrendűségét, amely az egész EU működésének alapja.
Az első pont rövid távú veszélye mérsékelt. Egyrészt a keddi döntés három hónapot adott az EKB-nak, hogy indokolja meg rendesen a programot, az optimista olvasat szerint tehát ha az EKB (illetve helyében a német jegybank, amelynek elnöke ma már az EKB pártját fogja) benyújt pár háttértanulmányt a bíróságnak, gyorsan lezárulhat a vita.

Másrészt a német alkotmánybíróság nem utasíthatja az EKB-t. Ezért a keddi döntés célpontjai a német hatóságok, a bíróság a parlamentet és a jegybankot szólította fel, hogy számolja fel a jogsértő helyzetet. A legdrasztikusabb, amit Karlsruhe tehet, hogy három hónap múlva megtiltja a német jegybank számára a kötvényvásárlásokat a 2015-ös program alapján (az eurózóna szövevényes felépítése miatt a tranzakciókat az EKB utasítására a nemzeti bankok végzik), ami nehéz, de nem megoldhatatlan helyzetet eredményezne.

Áprilisban az EKB eszközvásárlásainak csak negyede tartozott a 2015-ös program alá, a háromnegyedük már az új koronavírus-mentőprogram keretében történt, amelyre nem vonatkozik az ítélet. Bár idővel utóbbit is utolérheti a német szigor, az ilyen ügyek 4-5 évig szoktak húzódni, addig működhet a pénzpumpa. Christine Lagarde EKB-elnök már közölte, nincs irányváltás a monetáris politikában, az EKB vezetésének egy másik francia tagja, Francois Villeroy de Galhau arról beszélt, kifejezetten növelniük kell eszközvásárlásaikat, mert a válság során újra deflációs veszéllyel néznek szembe. (Hosszabb távon ettől még problémás lehet a mai ítélet ezt illetően.)

Christine Lagarde EKB-elnök, érkezik az EKB központi épületébe Frankfurtban 2019. november 4-én
Christine Lagarde EKB-elnök, érkezik az EKB központi épületébe Frankfurtban 2019. november 4-én
Fotó: Thomas Lohnes / Getty Images Hungary
Hova lesz a függetlenség
A második pont akut problémát érint: egyes szakértők kiemelik, a bíróság gyakorlatilag jogot formált rá, hogy megmondhassa, meddig terjed a monetáris politika fogalma. Az ítélet jelentős részt arra épül, hogy a bíróság szerint az EKB lépései nem monetáris-, hanem gazdaságpolitikának minősülnek, nem csak az inflációra hatnak, hanem kismillió más területre is, amivel csorbítják a gazdaságpolitikáért felelős német döntéshozók mozgásterét, emiatt sértik a német alkotmányos rendet.

KAPCSOLÓDÓ
Nem, nem, nem-nem, nem-nem
Nem, nem, nem-nem, nem-nem
Ezt mondta tavaly Christine Lagarde arra, hogy lenne-e az Európai Központi Bank elnöke. Mégis ő lett a merőben szokatlan jelölt. Bár a közvélemény az Európai Bizottság új elnökével van elfoglalva, Lagarde-nak nagyobb befolyása lehet.

Az ítéleten felbátorodva egyes német politikusok rögtön el is kezdtek arról beszélni, hogy szorosabb német parlamenti felügyelet alá vonják a Frankfurtban egy posztmodern üvegépület-együttesben ülésező, jellemzően öltönyös, de a kösztümösség irányába mozduló testületet. (A dolog iróniája, hogy nemrég a német politika az EKB függetlenségének élharcosa volt, tartva a kevésbé fegyelmezett déliek befolyásától.)

Ezzel az egyik probléma, hogy monetáris- és gazdaságpolitika közti határvonalat a permanens európai válság időszakában nehéz ennyire egyértelműen meghúzni. A másik probléma, hogy a fősodorbeli közgazdasági gondolkodás szerint a monetáris politika egy nagy szakértelmet igénylő szakma (olyannyira, hogy gyakran még a tapasztalt jegybankárok is elég rosszak benne), amit nem jó bírókra és politikusokra bízni. Ezt jelzi, hogy a keddi ítélet indokolásának több fontos része nagyon egyszerűen cáfolható sületlenség, amint a Bloomberg cikke levezeti.

Ugyanakkor több kommentár is úgy vélte, hogy az EKB-val szembeni német bírálatok nem alaptalanok: a jegybank lépései gazdasági szempontból hiába szükségesek, a jog talaján nehezen védhetők. Ezen álláspont szerint a fő probléma a valutaunió féloldalassága:

a monetáris unió (közös valuta és központi bank)
nem egészül ki fiskális unióval (közös költségvetés és közös adósság),
és közös gazdaságpolitikával (bár van integráció e téren, tagállamonként eltérőek az adók, a munkajogi és pénzügyi szabályok, nem integráltak a tőke- és pénzpiacok, stb.).
Mivel az uniós országok nem igazán akarják kiadni a kezükből a fiskális- és a gazdaságpolitikát, a problémákat jogi kiskapuzással és ad-hoc toldozgatással próbálják kezelni – ennek elégtelenségei miatt azonban az EKB kénytelen radikális eszközökhöz folyamodni (bár ezek sem radikálisabbak, mint az amerikai vagy japán jegybank lépései). A föderalista tábor szerint a megoldás az lenne, ha valóban mélyebben integrálódna az eurózóna, vagy legalább egy új, nagy uniós szerződéssel rendbe tennék a folyamatosan újabb csápokat növesztő rendszert – az egy másik kérdés, hogy ez jelenleg politikai és alkotmányos szempontból sem tűnik reálisnak.

Euró bankjegyeket mutatja be az EKB akkori elnöke Wim Duisenberg 2001. augusztus 30-án
Euró bankjegyeket mutatja be az EKB akkori elnöke Wim Duisenberg 2001. augusztus 30-án
Fotó: Thierry Orban / Getty Images Hungary
Orbán örülhet
A keddi döntés legfontosabb folyománya azonban nem gazdasági, hanem politikai jellegű lehet. A német alkotmánybíróság ugyanis azzal, hogy elvetette az Európai Bíróság ítéletét, végső soron megkérdőjelezte, hogy az uniós jog a nemzeti jog felett áll. Ez az Európai Unió (és általában véve a nemzetközi jog) egyik legalapvetőbb elve: amikor az államok belépnek az EU-ba és később EU-tagként részt vesznek a közös döntéshozatalban, elfogadják az uniós joganyagot, és azt is, hogy ha ezt nem tartják be, az uniós intézmények felelősségre vonhatják őket (hogy a gyakorlatban ez mennyire működik, az egy más kérdés).

NEM NEHÉZ BELÁTNI, HOGY ENÉLKÜL NEHEZEN LEHETNE EGYBEN TARTANI AZ EU-T: HA BÁRMELYIK ÁLLAM BÁRMELYIK, NEKI NEM TETSZŐ UNIÓS ÍTÉLETRE AZT MONDHATJA, HOGY NEM VESZI FIGYELEMBE, KÁOSZBA FULLADNA A DOLOG.

Emiatt sokan veszélyes precedenst látnak az ítéletben. Egyes jogászok és politikusok szerint a döntés felbátoríthatja az uniós intézményekkel vitákban álló tagállamokat, különösen Lengyelországot és Magyarországot. Az uniós szabályok betártásával hadilábon álló tagállamok eddig is hajlamosak volt megkérdőjelezni az uniós intézmények legitimációját, amihez most a legerősebb uniós állam legmagasabb bírói fórumától kaptak muníciót:

HA A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG KIMONDHATJA, HOGY NEM ÉRDEKLIK AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÍTÉLETEI, A MAGYAR VAGY A LENGYEL HATÓSÁGOK IS MEGPRÓBÁLHATJÁK ELJÁTSZANI UGYANEZT.

Az Európai Bizottság mindenesetre leszögezte, hogy az uniós jog továbbra is a nemzeti jog felett áll, és az Európai Bíróság döntései kötelezőek a tagállami bíróságokra nézve. Hasonló nyilatkozatot adott a monetáris és gazdasági unió ügyeiben a németekkel hosszú ideje birkózó francia és az eszközvásárlási program egyik fő nyertesének számító olasz kormány is. Az EKB-vezetés több tagja pedig ugyanemiatt úgy vélte, nekik semmi dolguk az ítélet kapcsán, egyszerűen nem vonatkozik rájuk, hogy mit gondol a német alkotmánybíróság.

Technikailag az is elképzelhető, hogy (az ítélet végrehajtása esetén) az uniós intézmények eljárás alá vonják Németországot, bár ez politikailag egyelőre nem tűnik reálisnak. A német alkotmányos panasz benyújtói mindenesetre nem ünnepelnek, szerintük a végén úgyis valamilyen "merkeli kompromisszum" születik majd az ügyben, ahogy az lenni szokott Európában.
https://index.hu/gazdasag/2020/05/08/europai_kozponti_bank_nemet_alkotmanybirosag_eszkozvasarlas_illegalis_orban_orulhet/

Megrendítő pofon az EKB-nak, államcsőd Olaszországnak?

2020. május 8.

Petrus Szabolcs (Németország)

A német Alkotmánybírság részben jogellenesnek találta az európai kötvényvásárlási programot. Az Európai Központi Bank (EKB) pénzpiaci intervenciója nélkül Itáliát az államcsőd fenyegeti. A vezető olasz napilap, a Corriere della Sera helyzetértékelését foglalta össze munkatársunk.

A EU és az euró történetének legkritikusabb pillanatait éljük – kezdődik vészjóslóan a szerkesztőségi cikk. Rendkívüli események sokasága: minden idők legnagyobb gazdasági válsága, soha nem látott GDP visszaesés, rekordot döntő államadósság, vita az eurókötvényekről és a német alkotmánybíróság döntése. Az ítélet határt szab a legnagyobb európai gazdasága és egyben az EU-költségvetés, valamint a segélyprogramok legnagyobb finanszírozója, Németország mozgásterének. Egyúttal veszélyezteti az EKB hitelességét és likviditását.

A döntés
A német bírósági döntés az EKB kötvényvásárlási programjáról szól. A PSPP (Public Sector Purchase Programme) keretében az európai jegybank 2008 óta 2.600 milliárd euróért vásárolt a tagországok piacon forgó állampapírjaiból. Legtöbbet az olaszból, hogy kordában tartsa a kamatokat amivel biztosította az államadósság refinanszírozhatóságát.

Az ügy 2015 óta van a német Alkotmánybíróság előtt. Európai jogot kellett értelmezése, ezért a bírák először megkeresték az ebben kizárólagos hatáskörű Európai Bíróságot (EB). Luxemburg 2018-ban jogkonformnak ítélte a PSPP-t. A német bírák mostani ítéletükben maguk is értelmezték az uniós jogot és más eredményre jutottak.

Az első eset, hogy egy tagállami bíróság nem akceptálja az EB kizárólagos hatáskörét – jegyzi meg a cikkíró.

A német jegybanknak három hónapos türelmi idő után meg kell szakítaniuk a közreműködését a PSPP-ben, amennyiben az EKB nem bizonyítja, hogy az megfelelnek az arányosság követelményének.

A Corriere szerint a német bírók megelőlegezték a véleményüket. Az EKB aránytalanul megosztva és aránytalanul sokat vásárol. A francia, spanyol és leglinkebb az olasz papírokból az országok gazdasági súlyánál és finanszírozási hozzájárulásánál jóval többet. Utóbbiból aránytalanul sokat is, 700 milliárdnyit, az összes adósságjegy 30 százalékát tarja magánál – áll az ítéletben.


A német alkotmánybíróság megakadályozhatja az olasz államadósság finanszírozását Kép/Forrás: REUTERS/Kai Pfaffenbach
„Nem lesz könnyű rábírni a bírókat álláspontjuk megváltoztatására” – jövendöli az olasz lap.

A következmények
A Corriere szerint az egyértelmű szavak látszata ellenére a döntés a gyakorlati következményei nem világosak. Az EKB a koronaválságra tekintettel bejelentette, hogy a PSPP-hez hasonló új programot indít. A PEPP (Pandemic Emergency Purchase Programme) volumene 750 milliárd euró.

Karlsruhe a PSPP-ről ítélkezett. A PEPP-ben tehát nincs akadálya a német részvételnek – véli sok elemzőhöz hasonlóan a cikkíró is. Az ítéletben azonban szerepel, hogy a kötvényvásárlás semmiképpen sem arányos, ha az EKB egy ország állampapírjainak több, mint 33 százalékot magánál tartják. Ez a jelenlegi vásárlási ütem mellett Itália esetében 18 hónap múlva bekövetkezik.

Az ítélet értelmében legkésőbb jövő őszre fel kellene függeszteni az olasz állampapírok vásárlását vagy a német részvételt.

A piaci reakciók
Az ítélet jogi következményeinél sokkal kiszámíthatóbb a pénzpiacok reakciója. Megkérdőjeleződött az EKB-elnök szavahihetősége.


Christine Lagarde, azaz az EKB a német támogatást nem nélkülözheti
„A PEPP felülről nyitott. Abból, akkor és annyi papírt fogunk venni, amennyi szükséges a tagállamok és az euróövezet stabilitásának megőrzéséhez” – mondta Christine Lagarde a program indulásakor. A piacok kételkedni kezdtek, hogy az EKB-nak lesz-e elegendő likviditása az ígérte betartásához.

A 10 éves lejáratú olasz állampapír kamata az ítélet kihirdetése után néhány óra alatt 1,7-ről 1,8 százalékra nőtt. Ez a milánói újság szerint bizonyítja, hogy „hiába finanszírozná az össze többi jegybank a PEPP-t, a németek nélkül az EKB félkarú óriás a piacok szemében”. A kicsinek tűnő hozamfelár is komoly probléma Itáliának. A következő hónapokban sok milliárd euró értékben kell állampapírt a piacra dobnia a GDP 160 százalékára rúgó államadóssága refinanszírozásához.

Az olasz gazdasági miniszter ennek ellenére sem lát okot a nyugtalanságra. „A döntés a PSPP-ről szól. Semmilyen formában nem érinti a PEPP-t, nem gátolja az EKB cselekvőképességét.” A cikk szerint Roberto Gualtierinak elméletben igaza van. A gyakorlatban viszont Európa politikai és gazdasági stabilitásának és az euró megbízhatósága kulcsállamának tartott Németország esetleges kivonulása az EKB programjaiból pánikot okozhat.

Alapvető ellentétek

Kép/Forrás: business insider
A német-olasz viszony a politika és a pénzügyi szakértők szintjén is feszült. Az olaszok több pénzügyi szolidaritást várnak a gazdaságilag és járványügyi szempontból is sokkal jobb helyzetben lévő északiaktól. Az euró-, illetve koronakötvények váltak az elvárt szolidaritás szinonimájául. A közös európai adósságjegyekkel látják csak finanszírozhatónak a cégek, a munkahelyek és a családok megóvását a sosem látott népegészségügyi és abból kinőtt gazdasági válság hatásaitól. Az eurókötvényeket leginkább Ausztria, Finnország Hollandia és – a Corriere szavaival élve – természetesen a németek opponálják. Elvetik az államadósság mindenfajta szocializálását. Mint az euróválság idején, most is attól tartanak, hogy ez felelőtlen költekezésre ösztönözné a délieket, amiért az északi adófizetőknek kellenen helytállniuk. Az sem tetszik az olaszoknak, hogy az északi államok az európai gazdaságélénkítő csomagokkal elsősorban hiteleket adnának. A déliek vissza nem térítendő támogatásokat várnak.

Harcra fel!
Lagard nem tekinti magára nézve kötelezőnek a döntést. „Az EKB tevékenységének megítélése az EB kizárólagos joga.” Harcolni fog a PEPP-ért.


Albert Füracker: pofont kapott az EKB
„Méretes pofon az EB-nak” – idézi a konzervatív lap a bajor pénzügyminiszter, Albert Füracker szavait.

A lap emlékeztet, hogy Merkel kancellár egyelőre nem nyilatkozott. A cikk szerint nehéz döntés előtt áll. „Ha hagyja az euró alapját aláásni, országa euró-szkeptikusait és nacionalistáit erősíti.” Az újság szerint ezek egyik ideológiai vezetője a legelismertebb német gazdaságkutató intézetek közé tartozó Ifo vezetője, a Müncheni Egyetem közgazdász professzora, Clemens Fuest.


Clemens Fuest: erősödtek a tagállamok
Szerinte „Karlsruhe nyomás alá helyezte az EU-t és erősítette a tagállamokat”. A Corriere nem osztja a professzor közgazdasági nézeteit, de helyzetértékelésével egyetért: „A német bíróság döntésével Itália még inkább a piaci figyelem középpontjába került.” A gazdasági fókuszú lap szerint Merkel elbizonytalanodásának, az EKB meggyengült pozíciójának és Lagarde eltökéltségnek egyenletéből bármilyen eredmény születhet.

„Ad hoc döntések fogják megmutatni, Európa miként segít Itálián és mi saját magunkon.”
https://azuzlet.hu/megrendito-pofon-az-ekb-nak-allamcsod-olaszorszagnak/

A legrosszabbkor aknázta alá az európai gazdasági és jogi rendet a német alkotmánybíróság

Kasnyik Márton
A koronavírus-járvány Európában először Olaszországban csapott le, ezért szinte azonnal fellángolt az utóbbi tíz év megoldatlan problémája, az euróválság. Az olasz államadósság hagyományosan magas, az ország gazdasága lassan tizenöt éve stagnál, ezért gyakorlatilag az Európai Központi Bank (EKB) 2012 nyarán elhangzott ígérete tartja életben az olasz államkötvénypiacot (ami egyébként a harmadik legnagyobb a világon), és óvja meg a kontinenst a pusztító pénzügyi válságtól. Azóta az EKB már több mint 2300 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket.
Némi kommunikációs ügyetlenkedés után az európai monetáris politika irányítói a járvány kitörése után, március közepén megújították ezt az ígéretet. Ez ugyan nem oldja meg Olaszország gondjait – költségvetési élénkítésre továbbra sincs módjuk a nagy adósság és az európai adósságszabályok miatt -, de legalább kezelhető szinten tartotta. Közben Olaszországban tovább folytatódik az évtizedes stagnálás miatt kezdődött politikai radikalizálódás, Európában pedig újra kiéleződött a közös költségvetési politika és az adósság kölcsönös garantálása körüli észak-déli ellentét.

A német alkotmánybíróság éppen ezt a helyzetet látta alkalmasnak, hogy egyszerre támadja meg az Európai Központi Bank kötvényvásárlásait, és egyben aláássa az egész európai jogrendet.

A német szövetségi alkotmánybírák több, az EKB PSPP nevű, 2015-ben indított eszközvásárlási programja elleni panasz ügyét összevonva hoztak döntést (összesen közel kétezer német állampolgár tett panaszt, köztük vezető politikusok és ismert közgazdászok).

Az ítélet és indoklása 110 oldalt (42 ezer szót) emészt fel sűrű jogi nyelven, de a következőképpen lehetne összefoglalni: a német alkotmánybíróság szerint a német kormány és a parlament korábban megsértette a német panasztevők alkotmányos jogait, mivel nem vonta kérdőre az EKB-t, amiért az nem indokolta meg vagy mérlegelte, hogy hogyan érvényesült az arányosság elve az eszközvásárlási programban.
Az európai jegybank ugyanis a német alkotmánybíróság értelmezése szerint csak korlátozottan, arányosan gyakorolhatja jogköreit. Ugyan az Európai Bíróság – ugyanebben az ügyben – 2018-ban úgy döntött, hogy az eszközvásárlás belefér az EKB árstabilitási felhatalmazásába, ám a német alkotmánybíróság (BVerfG, Bundesverfassungsgericht) szerint az Európai Bíróság érvelése nem volt adekvát („módszertani szempontból tarthatatlan”, irreleváns). Ezért lényegében magára nézve nem tartotta kötelezőnek az európai ítéletet. Ami mindenképpen újdonság, szakértők szerint először ítélt úgy egy német bíróság, hogy az európai jog nem kötelező érvényű a nemzetihez képest.

A német alkotmánybíróság ezért maga is megvizsgálta a kérdést, és arra jutott, hogy a program illegális, mivel sérti az arányosság elvét. Ha az EKB nem tesz eleget a panaszosok igényének – tehát nem mutatja be, hogy miért érvényesült az arányosság elve – három hónapon belül, akkor a döntés szerint a német alkotmánybíróság megtilthatja Németország, pontosabban a legnagyobb EKB-tagbank, a Bundesbank részvételét az eszközvásárlási programban. Ez nyilvánvalóan ellehetetlenítené az EKB kötvényvásárlásait. (Igaz, a BVerfG abban „egyelőre” nem foglalt állást, hogy a monetáris finanszírozás önmagában sérti-e az uniós alapszerződést.)

A BVerfG elnöke ugyan felvezetőjében – ami nem része a döntésnek – jelezte, hogy a koronavírus miatt újrakezdett kötvényvásárlásokra (a PEPP programra) nem vonatkozik ez az ítélet, ám ez nem tűnik túl koherensnek, hiszen az új monetáris program a régire épül, sőt, bizonyos szempontból még radikálisabb. Érdekes az is, hogy a német alkotmánybíróság dokumentumokat követel, hiszen az EKB honlapján el lehet olvasni a döntések előtti ülések jegyzőkönyveinek kivonatait.
Franz Mayer német alkotmányjogi szakértő szerint a német bírák egója szabadult el, és késztette őket egy „ultra vires”, azaz joghatóságon kívüli döntés meghozatalára. A németek ugyanis ezzel magukhoz ragadták a végső döntés jogát az európai szintről, miközben az európai alapszerződések ezt a felülbírálatot nem teszik lehetővé. Henrik Enderlein, a Hertie School of Governance elnöke szerint az a kérdés is felmerül, hogy ezek után milyen alapon fog bárki a lengyelországi és magyarországi jogi ügyekben bármilyen kritikát megfogalmazni. Sőt, valójában a magyar és a lengyel kormány kapott nagyon erős érveket az Európai Bíróság döntéseivel szemben.

Az Európai Központi Bank egy kimért „tudomásul vettük” nyilatkozattal válaszolt, és az Európai Bíróság másfél évvel ezelőtti döntésére hivatkozik. A döntés piaci hatása valószínűleg könnyen kiküszöbölhető, ha az EKB ad valamilyen magyarázatot a német alkotmánybíróságnak a döntéséről – de nem jó jel az eurózóna fennmaradása szempontjából, hogy újra bebizonyosodott, a nemzeti szintű hatóságok bármikor képesek lerombolni az úgy-ahogy működő rendszert. Az olasz államkötvények hozamainál egy fél százalékos emelkedés évi tízmilliárd euró többletkiadást jelent, márpedig ha kiesik az európai jegybank garanciája az olasz kötvények mögül, akkor gyorsan fenntarthatatlan szintre ugorhat a finanszírozási költség.

Az Európai Bíróság egyelőre nem válaszolt, de most valószínűleg lépéskényszerbe kerül, hiszen az intézmény létezésének sincs értelme, ha a nemzeti szintű hatóságok mostantól elkezdik felülbírálni a döntéseit. Elképzelhető, hogy valamelyik európai szereplő a német alkotmánybíróság ellen kényszerül panaszt tenni az alapszerződés megsértése miatt.

https://g7.hu/vilag/20200506/a-legrosszabbkor-aknazta-ala-az-europai-gazdasagi-es-jogi-rendet-a-nemet-alkotmanybirosag/

A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÁK IS KERESZTBE TETTEK AZ EURÓKÖTVÉNYNEK – DE SZÁMÍT-E EZ BÁRMIT IS?

Techet Péter
2020. május 6. szerda, 09:33
Noha eurókötvény nem lesz, az Európai Központi Bank (EKB) már most is egy kerülőút révén erősen finanszírozza a dél-európai államok adósságállományát, ugyanis – noha ezt a rávonatkozó szabályok egyértelműen tiltják – államkötvényeket vásárol fel. A német alkotmánybíróság most ezt nyilvánította részben alkotmányellenesnek. De kell-e egyáltalán érdekelnie a frankfurti székhelyű EKB-t, hogy megfelel-e a német alkotmánynak?
Mint az Azonnalin is írtunk róla: a mostani járványügyben ismételten felmerült az eurókötvény gondolata, azaz, hogy az egyes tagállami adósságok váljanak közösségivé, amennyiben is az euróövezet államai közösen bocsátanának ki kötvényeket. Ez gyakorlatilag annyit jelentene, hogy az észak- és közép-európai és balti eurótagállamok, amelyeknek eleve alacsony az államadósságuk, átvállalnák a dél-európaiak, főleg az olaszok adósságállományát. Nem véletlen, hogy Giuseppe Conte olasz miniszterelnök egészen a német közszolgálati tévéig reklámozta az ötletet – Berlin azonban udvariasan, Hága pedig durvább stílusban jelezte: adósságátvállalásról szó sem lehet.


Eurókötvény nem lesz, ez már biztos


A szigorú álláspont amúgy megfelel a jelenlegi jogi előírásoknak, ugyanis az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 125. cikke egyértelműen fogalmaz:


„Az Unió nem felel a tagállamok központi kormányzatának, regionális vagy helyi közigazgatási szerveinek, közjogi testületeinek, egyéb közintézményeinek vagy közvállalkozásainak kötelezettségeiért, és nem vállalja át azokat.”

Azaz: nem lehetséges a tagállami adósságokat közösségivé tenni.


Persze egyrészről szerződést lehet módosítani, vagy attól megfelelően kreatív értelmezéssel eltérni, azaz ha meglenne a politikai akarat, lehetséges lenne az eurókötvény – de ez a jobbmódú északnyugati, illetve a (ha nem is jómódú, de) konzervatívan gazdálkodó keleti eurótagállamoknak nem érné meg. Igaz: éppen a mostani válság kapcsán még az adósságátvállalás egyik korábbi ellenzője is arra figyelmeztetett, hogy időlegesen kéne bevezetni az átvállalást, ugyanis egy adósságba fulladó olasz gazdaság az északiaknak se éri meg.


Jelenleg ez azonban lekerült ismét a napirendről, Berlin, Hága, Helsinki, Bécs vagy Riga erősebbnek bizonyult, mint Róma vagy Párizs. De ettől függetlenül


ma is zajlik egy közvetett adósságátvállalás:

az Európai Központi Bank, amelyet korábban az olasz Mario Draghi, jelenleg a francia Christine Lagarde vezet, 2015 óta a bajba jutott déli államokon egyrészről úgy segít, hogy alacsonyan tartja a jegybanki kamatot, így nem szállnak el teljesen a déli államok (főleg az ottani bankok) tartozásai, másrészről közvetve – azaz privátbankoktól – nagy arányban vásárol fel dél-európai állami kötvényeket.


Miközben az EKB feladata az árstabilitás biztosítása lenne, ezen két intézkedésével gyakorlatilag gazdaságpolitikát csinál – mégpedig a kritikusok szerint a dél-európai államok előnyére (amelyeknek nem száll el teljesen az adósságuk), valamint az észak-európai átlagpolgár kárára (akinek a megspórolt pénze az alacsony kamatok miatt gyakorlatilag évről-évre inkább veszít az értékéből).


Ha nem lesz eurókötvény, majd vesz az Európai Központi Bank tagállami kötvényt


Az EKB a járvány kitörésekor már bejelentette: az év végéig 750 milliárd euró értékben fog államkötvényt venni. A kritikákra, miszerint ezzel gyakorlatilag a dél-európaiak hóna alá nyúl, a frankfurti jegybank azt állítja: a kötvényvásárlásból minden ország mérete szerint profitál, azaz a legtöbb felvásárolt kötvény német lesz. Erre persze az az ellenérv, hogy


Németország köszöni, de nem kér ilyen segítséget, erre tényleg a dél-európaiak szorulnak rá – azaz az EKB ténylegesen nekik kedvezne.

Az Európai Központi Bankot különösen a német jobboldali és liberális politikusok és közgazdászok részéről számos kritika éri, mondván – és ez jogilag hasonlóan az adósságátvállalás tilalmához: ismételten igaz – a kötvényvásárlási politikájával az EKB túllépi (kevésbé szebben mondva: megsérti) a hatáskörét. 2013-ban gyakorlatilag ez ellen alakította meg Bernd Lucke hamburgi közgazdászprofesszor az AfD-t, amely egy tisztán euró- és EKB-kritikus programmal indult először.


De főleg a kereszténydemokraták (CDU) és a jobboldali liberálisok (FDP) részéről volt mindig kritika hallható, ezért beszélt kedden Frank Schäffler, az FDP politikusa, a német jegybank felügyelőbizottságának tagja „szép napról”. Mi történt ugyanis?


A német alkotmánybírák ráléptek a fékre, bár nem állítottak le mindent


A német szövetségi alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) előtt megtámadták már 2015-ben az EKB kötvényvásárlási programját. A keresetet többek között Patrick Adenauer, Konrad Adenauer kancellár építési vállalkozó unokája nyújtotta be, aki szerint az EKB a vállalkozások és a megtakarítások kárára pumpál pénzt a déli államokba.


2017-ben az alkotmánybírák végül gyakorlatilag továbbpasszolták a kérdést – mármint hogy az EKB túllépi-e a szerződésekben engedélyezett hatásköreit – az Európai Unió Bírósága számára, amely 2018 végén – ismerve a bíróság integrációpárti gyakorlatát: nem túl meglepő módon – kimondta: az EKB kötvényvásárlási gyakorlata (mind elviekben, mind ahogy az jelenleg zajlik) megfelel a jegybankra vonatkozó EU-s szabályoknak.


A panaszosok azonban nem hagyták annyiban. Egy újabb EU-s kötvényvásárlási program miatt (ami szintén nem a most bejelentett 750 milliárdos program) ismét indítottak egy alkotmányjogi panaszt, amellyel kapcsolatban a német alkotmánybíróság megint kért egy előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól, az megint zöld utat adott a kötvényvásárlásnak 2018 decemberében, majd német alkotmánybíróság második szenátusa kedden meghozta a döntését: a karslruhei bírák részben helyt adtak a panaszosok keresetének – kimondva:


„a szövetségi kormány és a Bundestag (…) köteles a kötvényvásárlási program jelenlegi megoldása ellen fellépni”.

Ha egyértelműen nem is mondta ki jelenleg ezzel, hogy le kéne állítani a kötvényvásárlást (azaz nem a kötvényvásárlással, hanem annak jelenlegi megoldásával van csak gondja), arra figyelmeztetett, hogy se jogilag, se szakmailag nem eléggé megérvelt – azaz elvileg akár elfogadható is lenne, de ahhoz az EKB-nek több információt kellene éppen a demokratikusan választott parlamentek tudtára hozni. (A döntés egész szövege itt olvasható el.) A jelenlegi döntés amúgy nem az idénre bejelentett kötvényvásárlási programot érinti, de mivel ez hasonló a megbírálthoz, értelemszerűen érintheti, ha majd ezt is valakik megtámadnák a német alkotmánybíróság előtt.


A karlsruhei testület tehát nem a kötvényvásárlást magát, hanem annak arányosságát kifogásolja. Az arányosság egy fontos alapelv, az Európai Unióról szóló Szerződes 5. cikk 4 bekezdése szerint „[a]z arányosság elvének megfelelően az Unió intézkedése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon, ami a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges“.


Azaz annak kérdése merülhet fel, hogy az Európai Központi Bank – hangsúlyozottan: jelenlegi – kötvényvásárlási programja valóban arányban áll-e valamilyen konkrét szerződési célkitűzéssel, mert amúgy az Unió (vagy annak valamely szerve) nem adhat magának olyan hatáskört vagy célt, amit a tagállamok akarata nem fogalmazott meg (ezt hívják úgy, hogy az Unió nem rendelkezik hatáskörrel saját hatásköreinek meghatározása felett). A karlsruhei bírák pedig úgy vélik: ahogy jelenleg a kötvényfelvásárlás zajlik, az – a hiányzó információk miatt, mert végül is ez áll a döntés kritikájának homlokterében – nem feleltethető meg valamilyen szerződési céllal.


A kötvényvásárlás ellenfelei persze nem egészen jogosan ujjonganak, elvégre a német alkotmánybírák nem azt mondták, hogy eleve a kötvényvásárlás ne lehetne a szerződési célokkal arányos intézkedés.

Az EKB és a kötvényvásárlás olyan ismert kritikusa, mint Joachim Starbatty, egykori tübingeni közgazdászprofesszor és az AfD (mára kilépett) alapítója is elismerte: a döntés nem megtiltja, hanem „korlátok közé“ szorítja az EKB kötvényvásárlási programját, ami elsősorban az Európai Unió Bírósága felé erős kritika, mert az – ellentétben a német alkotmánybírákkal – 2018 decemberében már elvileg teljes mértékben szabad kezet hagyott volna az EKB-nak e téren. Ez utóbbit – azaz a teljesen szabad kezet – veti el a német taláros testület.


Az alkotmánybíróság ezzel azt is kimondta tehát, hogy a német szövetségi kormány megsértette a Bundestag jogát, amikor nem tájékoztatta a néphatalmat elsősorban kifejező népképviseleti szervet a kötvényvásárlás részleteiről – ez persze burkoltan valójában az EKB-nek címzett kritika, ugyanis ők nem érvelték meg eszerint kellően a kötvényvásárlás szükségességét, azaz nem lenne arányos a lépésük. Az alkotmánybíróság tehát nem önmagában a kötvényvásárlás lehetőségét utasította el – bár a döntésben ennek későbbi lehetősége benne rejlik, ugyanis rámutatott, hogy


az EKB ultra vires (azaz a hatáskörét túllépve) jár jelenleg el

–, hanem most először csak ezen EKB-program arányosságát vitatta. Azaz az EKB kötvényvásárlása, ahogy jelenleg zajlik, nem megindokolt – miközben az alkotmánybírák leszögezték: önmagában a kötvényvásárlás nem tekinthető direkt költségvetés-finanszírozásnak (ami tilos lenne).


Igaz: éppen ez a kötvényvásárlás lényege, hogy az EKB közvetve – azaz jogilag már tényleg tisztán – tudja végeredményben mégiscsak megfinanszírozni az eurótagállamok költségvetéseit, amire elsősorban a dél-európai euróállamok szorulnak csak rá.


Izmozás az Európai Unió Bíróságával, amely engedékenyebb


Az ügyben kirajzolódik – nem először az európai jog történetében – egyfajta


konfliktus az Európai Unió Bírósága (EUB) és a német szövetségi alkotmánybíróság között,

ugyanis az utóbbi – noha csak egy tagállami bíróság – bizonyos tekintetben továbbra is vindikálná magának a jogot, hogy az európai jog bizonyos rendelkezéseit – mégpedig akár az elvileg ennek alá- és nem fölérendelt német alaptörvény alapján – felülvizsgálja.


A konkrét kérdést ugyanis az EUB 2018 végén már eldöntötte: nem ütközik az EU-szerződésekbe az EKB politikája. Igaz, az EUB a maga vonatkozásában is szereti ezen szerződéseket úgy értelmezni, hogy saját hatáskörei is egyre szélesebbek legyenek, azaz az EUB az európai jogi integrációt gyorsítani és mélyíteni szereti,


a német alkotmánybíróság meg a nemzetállamiságra – mint a demokrácia tényleges szintjére – hivatkozással fogná vissza az EU-szerződések túl megengedő, kiterjesztő értelmezését.

EU-szkeptikus német alkotmánybírák?


A karlsruhei testület ilyen – sokak szerint EU-szkeptikus – iránya az ún. Maastricht-ítélettel kezdődött (amely egy 1974-es döntésig nyúlik amúgy vissza, de azt a 1980-as években egy időre európabarát irányba korrigálta a testület), amelyben az EU-s maastrichti szerződés alkotmányosságát vizsgálva kimondták: noha nem sérti a német alaptörvény demokráciára vonatkozó szabályait bizonyos jog- és hatáskörök átruházása az Európai Unióra, főleg az alapjogvédelem terén – mondván ott a német alaptörvény továbbra is részletesebb, mint az európai uniós jog szabályai – a német alkotmánybíróság fenntartja magának a jogot, hogy az EU-jogot – hiába áll az a nemzeti jog felett – ezen a téren továbbra is a nemzeti jog alapján bírálhassa felül.


Ezen felül már ekkor


a német alkotmánybírák Carl Schmitt nézetét tették magukévá

– miszerint demokrácia csak homogén közösségben lehetséges (igaz, nem Schmittet, hanem az életútja miatt kevéssé problematikus, weimari szocdem jogászt, Herman Hellert idézték) –, így kimondták: a német alaptörvénnyel összeegyeztethetlen egy európai közös állam megteremtése, a demokrácia elsődleges és legfontosabb kerete a nemzetállam.


Még határozottabban jelent meg ez a gondolat a 2009-es ún. Lisszabon-ítéletben, ami (nem meglepő módon a lisszaboni szerződés alkotmányossági vizsgálatára irányulva) szintén világossá tette az európai integrációnak a német alaptörvényből fakadó korlátait: a demokratikus döntéshozatal nem tevődhet át európai szintre, mert ott egy demokratikus eljárásnak – már csak a nyelvi heterogenitás miatt is (amint azt már a Maastricht-döntés is hangsúlyozta) – nincs meg a lehetősége.


Azaz a német alkotmánybíróság eddigi döntéseiből fakad, hogy kritikus a túlzott jog- és hatáskör-átruházással szemben, éppen ezért állapította meg most: noha önmagában nem lenne tilos a kötvényvásárlás, annak jelenlegi módja túllépi az EKB hatáskörét.


Mi következik most akkor?


A mostani ítélet persze dodonai: mert egyrészről felszólítja a német kormányt és parlamentet, hogy jobban ellenőrizze az EKB politikáját (ugyanis az jelenlegi formájában átlépi a hatásköreit), de mivel


önmagában a kötvényvásárlást nem tiltotta meg, az nyugodtan tovább folytatódhat.

Ráadásul a német alkotmánybíróság eleve nem is kötelezhetné bármire is az Európai Központi Bankot – éppen ezért, ahogy az EKB közvetve finanszíroz, a német alkotmánybírák közvetve bírálnak: a német kormányhoz és parlamenthez szólnak, de valójában az EKB-t céloznák.


Amint Alexander Thiele göttingeni jogász a Verfassungsblog podcastjában hangsúlyozta: az eurózóna megmenekült, és ki lehet jelenteni: vélhetően a kötvényvásárlási program is. Azonban azt kifogásolja, hogy a német alkotmánybírák szerinte megint az európai integráció célja elé helyezték a nemzetállami mércét és érdeket.


Ezért jellemezte Bernhard Wegener erlangeni jogászprofesszor „szomorú ítéletként” a döntést, mert szerinte csak annyi mutatkozott volna most meg: a német alkotmánybírák továbbra is az európai jog és integráció őreinek gondolják magukat, holott ők csak egy nemzetállami jogrendszer felett őrködhetnének.


Tény: miközben a német közjog liberális vonulata több Európát szeretne – akár kötvények formájában is –,


a német alkotmánybíróság eddig mindig rálépett a fékre, ha az integráció túlságosan begyorsult volna.
http://azonnali.hu/cikk/20200506_a-nemet-alkotmanybirak-is-keresztbe-tettek-az-eurokotvenynek-de-szamit-e-ez-barmit-is