Translate

2011. március 21., hétfő

Enyhítették Szoboszlai Barna büntetését

Debrecen – A bíróság szerint a tolvajok maguk késztették a vádlottat a veszélyes berendezés elkészítésére.

Az elsőfokon kiszabott próbaidős fogházbüntetést enyhítve, jogerősen megrovásban részesítette a Debreceni Ítélőtábla dr. Balla Lajos vezette büntetőtanácsa hétfőn Szoboszlai Barnát.
A 70-es éveiben járó vádlott 2008 júniusában – megelégelve a sorozatos lopásokat – drótot feszített ki a konyhakertje köré Kesznyétenen, és 220 voltos váltóáramot vezetett bele éjszakánként. Néhány nap múlva három közelben lakó ittas férfi lopni próbált a veteményesből, de megütötte őket az áram; egyikük életét vesztette, egy súlyosan (két ujját amputálni kellett), egy pedig könnyebben megsérült.
Az idős ember azzal indokolta tettét, hogy többször lelopták a termést, legutoljára 20 kiló uborkát szüreteltek le ismeretlenek. Előtte kisfeszültségű villanypásztorral is próbálkozott, de abból az akkut vitték el… Még korábban kutyákat tartott, de azokat megmérgezték. Szögesdrótot is felszerelt, de a tolvajokat az sem akadályozta meg.
Az elsőfokon eljáró Borsod megyei bíróság több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházzal sújtotta a férfit, akit az Összefogás Párt tavaly országgyűlési képviselőjelöltként indított.

Csak magukra számíthattak, hogy megvédjék tulajdonukat

A hétfői másodfokú ítélethirdetésen Balla Lajos tanácselnök hangsúlyozta: a vádlott többször jelezte a helyi rendőröknek a lopásokat, de nem kapott segítséget. Sőt, a tanúvallomások alapján a borsodi községben annyira elharapództak a vagyon elleni bűncselekmények, hogy sokan inkább nem is vetettek, mondván "ne más arassa le az elvetetteket". A bíró részletes indoklásában kifejtette: a jogtalanság talaján álló sértettek maguk késztették a vádlottat arra, hogy olyan berendezést hozzon létre, amely alkalmas tulajdona megvédésére. Maga az árammal oltalmazott veteményes az ingatlanon belül helyezkedett el, 1-3 méterre a kerítéstől, így csak az illetékteleneknek lehetett attól félnivalója. A férfi sokakkal tudatta, hogy milyen védművet készített, sőt figyelmeztető táblát is elhelyezett, igaz, ellopták azt is.
S bár nem menti fel, a vádlott abban a tudatban volt, hogy a drótban keringő áram nem halálos, azt maga is tesztelte kesztyűben, száraz időben, de csak bizsergést érzett (a tragédia éjszakáján esett, az elhunyt pedig közvetlenül a bőrével érintette a huzalt.
A bíróság értékelése szerint a bűncselekmény társadalomra való veszélyessége - figyelemmel annak körülményeire -csekély. www.boon.hu

RaL

Nincsenek megjegyzések: