Translate

2011. április 27., szerda

Vihar előtti csend Gyöngyöspatán

Hírszerző
Még mindig érezhető a feszültség Gyöngyöspatán, és ezt csak fokozza, hogy egy önkormányzati képviselő hozta vissza azokat a roma családokat, akik reggel Bátonyterenyére akartak költözni. Helyszíni tudósítás.

Visszatértek Gyöngyöspatára azok a roma családok, akik az éjszakai tömegverekedés után úgy döntöttek, hogy a 30 kilométerre lévő Bátonyterenyére költöznek. A 10-12 főt egy kisbusszal hozta vissza a bátonyterenyei önkormányzat egyik képviselője, a romák szerint azért, mert a település nem fogadta be őket.

A Hírszerző helyszínen lévő tudósítójának a képviselő nem árulta el a nevét, annyit mondott, hogy „ezt a konfliktust Gyöngyöspatának kell megoldania, és nem megoldás, hogy más településekre exportálják az embereket”. Az önkormányzati képviselő ezért rávette a 2-3 roma családost, hogy költözzenek vissza, segítségül felajánlotta, hogy hazahozza őket a kisbusszal. Az egyik asszony egyébként azt mondta, a testvéréhez akartak költözni Bátonyterenyén, de amikor megérkeztek, az önkormányzatból többen kimentek hozzájuk, és rábeszélték őket, menjenek inkább haza.

Kiengedték a kórházból azt a 14 éves fiút is, akit először bántalmaztak a Véderősök. A fiú Hírszerzőnek azt mondta, hogy éjszaka hangoskodó, dobálózó társaság ment végig a cigánysoron, erre ment ki a házból. Hogy utána mi történt, arra nem emlékszik.

Tudósítónk szerint a faluban pattanásig feszült a légkör, mindenki az estét várja, sokuk szerint ugyanis ma is bekövetkezhet az, ami kedd éjjel történt. A helyiek az udvaron ácsorognak, a rendőrökkel próbálnak beszélgetni. A Véderő és a "betyársereg" 30-40 tagja közvetlenül a cigánysor felett táborozik, ugyanis a Szebb Jövőért Polgári Egyesület helyi vezetője befogadta a házába.
Igazoltatják az újságírókat

A véderősök csak azoknak az újságíróknak nyilatkoznak, akik igazolják magukat, a Hírszerzőnek ezért nem mondtak semmit, mivel tudósítónk nem volt hajlandó megmutatni személyi igazolványát. A többi újságírónak egyébként azt mondta az egyik bántalmazott véderős, hogy a cigánysornál van egy térfigyelő kamera, a felvételek egyértelműen azt igazolják, nem ők kezdték a verekedést.

Eltekintett tudósítónk igazoltatásától Janicsek János, az a véderős, akit az éjszaka megvertek. Az éjszaka történtekről az ő verziója az, hogy három betyár társával sétáltak egy utcán, és a cigánysor sarkán lévő házba, amelyikbe nem romák laknak, becsöngettek, de nem volt otthon senki. ekkor támadt rájuk több tucat roma.

Elmondta, hogy a rendőrök őt és egy roma fiatalt bilincsbe vitték el Gyöngyösre, ahol először kihallgatták, és csak utána hívtak hozzá orvost.

Janicsek ugyan budapesti, de le akar költözni Gyöngyöspatára, mint mondta, addig lesznek a településen, és annyian fognak oda költözni, míg a romák el nem mennek Gyöngyöspatáról. Kérdésünkre, hogy ha ennyire rossz a közbiztonság a településen, miért jó nekik odaköltözni, azt válaszolt, hogy ez az útja annak, hogy rendet tegyenek a településen.
Orbán utasít

A kedd éjszakai események után a miniszterelnök a mai kormányülésen arra adott utasítást, hogy még szerdán nyújtsák be a parlamentnek a Btk. szigorítására vonatkozó javaslatot. Eszerint két évig terjedő börtönnel lennének büntethetők azok, akik másokban félelmet és riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő akciókat szerveznek az arra vonatkozó felhatalmazás nélkül. Azok pedig, akik valamilyen közösséggel szemben fenyegető, a közösségben félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt, három évig terjedő börtönbüntetéssel lennének sújthatók.
Mi is történt? Vizsgálták a térfigyelő kamerák felvételeit

A rendőrség szerda este arról tájékoztatott, hogy a térfigyelő kamera képei szerint az után tört ki a verekedés kedd este Gyöngyöspatán, hogy egy ittas férfi könnyített magán a Bem utcánál. Az ott lakó romák szóvá tették a községben tartózkodó férfi magatartását. Erre a petőfibányai férfi provokálta a romákat, majd közéjük ment, és ez után tört ki a verekedés - tudatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy másik férfi, aki a helyszínen megsérült, a kórházban úgy nyilatkozott, hogy ő a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagja - tette hozzá Soltész Bálint. A gyöngyösi rendőrkapitányság egy 36 éves gyöngyöspatai férfi ellen indított eljárást a kedd esti verekedés után, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt. További hat embert állítottak elő szerdán kora délutánig.

A rendőrség információi szerint mintegy 40-50 fős, kéziszerszámokkal felszerelt tömeg verekedett össze négy férfival, akik a cigánysor felé indultak. Az egy súlyos és két könnyű sérültet kórházba szállították. A gyöngyösi rendőrkapitányság illetékességi területére elrendelt fokozott rendőri ellenőrzést meghosszabbították április végéig.

Nincsenek megjegyzések: