Tölgyessy: Kilépünk Nyugatról, és a nemzeti érdek mindenekfelett

Az elemző szerint pont a hatalmat bebetonozó alkotmányok a legsebezhetőbbek, ugyanis borítékolhatóan megpróbálják széttörni őket.

„Azoknak, akik szeretik Orbán Viktort és hisznek benne, nagy nap ez a mai. Magyarország megújulásának, feltámadásának, a húsvéti alkotmánynak az ünnepe” – szögezte le Tölgyessy Péter az új alkotmány megszavazása után néhány órával az OSA Archívumban tartott előadásában. Az ország másik felének viszont inkább a nagypénteki golgotajárás, és gyásznap jut eszébe – mondta –, de még hozzátette, hogy Magyarország szilárdan ugyanott maradt, mint ahol tegnap is volt

Az alkotmány mondatai 80 százalékban maradtak ugyanazok, mint amik az 1989-90-es alaptörvényben voltak, ezen a téren megdöbbentően kevés a változás – jelezte a rideg tényeket az előadó. Szerinte ennek történelmi okai vannak, illetve annak is betudható, hogy a kormánytöbbségnek nem volt különösebb alkotmányozó fantáziája, igyekeztek a már bevált, kipróbált elemeknél maradni, és még így is kétszáz feletti a vitatható pontok száma. Minden temetői hangulat ellenére azonban fontosnak tartotta leszögezni, hogy Magyarország továbbra is versenyző piacgazdaság maradt, nem szűnt meg a többpárti rendszer, és a jogállamiság alapjait sem törölték el.

„Magyarország rettenetes gazdasági, és társadalmi értékválságban van már hosszú évek óta, és ez a válság ezentúl ki fog terjedni a közjogi berendezkedésre is” – nevezte meg az elemző az új alkotmány legfontosabb következményét, és egyben legfőbb problémáját. Míg ’89-ben minden fontos politikai erő ott ült az alkotmányozó kerekasztalnál, ezúttal az összes ellenzéki párt erőteljesen tartózkodott az alkotmányozásban való részvételtől. A Jobbik elárultnak tekinti a jobboldali értékeket, a baloldal pedig utcai megmozdulásokat, és tüntetéseket szervez – foglalta össze az ellenzék reakcióját az alkotmányjogász, majd megemlítette, hogy még a jobboldalon is sokan csalódtak amiatt, hogy „nem érvényesül a szentkorona uralma, a közvetlen elnökválasztásból nem lett semmi, és a két kamarás parlamentet sem fogadták el”.

Ennek következtében Tölgyessy arra számít, hogy bár az ellenzéki pártok jogilag elfogadják az új alkotmányt, mégis minden erejükkel annak megváltoztatására fognak törekedni, vagyis Magyarország a várakozásokkal ellentétben nem megnyugvásra jut, hanem inkább egy újabb területen folytatódik majd a politikai küzdelem. Már csak azért is, mert a magyar politikai kultúrában nincs becsülete a kompromisszumnak, az ellenzék mindig azt keresi, hogyan tudná másképp, vagy jobban csinálni, mint a hatalmon levő párt, győzelme esetén pedig mindig a saját identitását akarja rákényszeríteni a tömegekre – magyarázta a folyamatábrát Tölgyessy.

Kádár János már 1985-ben rájött, hogy ha rövid időn belül nem lesz életszínvonal-emelkedés, az a rendszer végét fogja jelenteni, ezért ennek megfelelően hamarosan megjelentek a magyar kapitalizmus első törvényei, illetve kezdett megmozdulni a társadalom, elindult a közjogi gondolkodás – elemezte Tölgyessy a történeti előzményeket. Miután az MSZMP vezetői is elkerülhetetlennek látták a többpártrendszer, és véleményszabadság bevezetését, a parlament alsó házát feszültség-levezető „dühöngőnek” szánták, ahol a pártok lejáratják magukat, a valódi hatalomgyakorlást pedig meghagyták volna a második kamarának, amely a pártpolitikai érdekek fölött cselekszik. A rendszer fő összetartó ereje egy közvetlenül, hosszú időre választott köztársasági elnökben testesült volna meg, aki egy kvázi végső döntőhozóként, az „Öreg” pozícióját töltötte volna be, vagyis hasonló szerepet kapott volna, mint Kádár – folytatta okfejtését az előadó, hozzátéve, hogy még alkotmánybíróságról és alapjogokról is egyeztettek az elvtársak, melyeket persze mindenféle kollektív érdekkel korlátoztak volna.

Ezek a korai koncepciók azonban megállapodás hiányában hamar háttérbe szorultak, majd elindult az ideiglenesnek szánt alkotmány megszerkesztése, amihez az 1946-os törvényt vették alapul – sorolta az eseményeket a rendszerváltásban aktívan résztvevő egykori országgyűlési képviselő, aki szerint megdöbbentő, hogy a magyar társadalom akkor is mennyire kívül maradt a folyamatokon, mindössze a lakosság 5-10 százaléka vett részt a nem engedélyezett megmozdulásokban. A legtöbb embert leginkább csak a bécsi bevásárlási lehetőségek érdekelték a fordulat éveiben, miközben a rendszerváltás után rettenetes időszak kezdődött: két esztendő alatt 18 százalékot csökkent a bruttó hazai termék, hatalmas társadalmi különbségek alakultak ki, óriásivá vált az elégedetlenség, és a mérce is megváltozott: ezentúl már Ausztriához hasonlítottuk magunkat.

Egy dolog már akkor bebetonozódott viszont, a két tábor alapállítása: a későbbi jobboldaliak azt kezdték hangoztatni, hogy „csak mi vagyunk a jó magyarok, aki magyar, velünk tart”, de rögtön ott volt az ellen válasz a másik oldalról: „ti nem vagytok jó európaiak, ha nem mi győzünk, akkor Mucsa lesz Magyarországból, ti nem vagytok demokraták”. Az egyszerűsített üzenetek megjelenésével párhuzamosan kiderült, hogy az óriási elégedetlenség miatt pozitív programmal nem lehet érvényesülni, s a pártvezérek rájöttek: a legegyszerűbb befarolni a két állítás valamelyike mögé. „Két dolog kell a politikai sikerhez. Egyrészt együtt kell álmodni az emberekkel egy könnyebb megoldásról, másrészt pedig fel kell mutatni a gonoszt, és elő kell hozni a múlt sérelmeit is” – értékelte a politológus a magyar receptet.

A rendszerváltás utáni első ciklusban emiatt komoly törések keletkeztek, melyek később csak tovább mélyültek. Az elemző arra emlékeztetett, hogy a Fidesz ekkor állt elő azzal, hogy ez nem az igazságról, hanem a hatalomról szóló háború, és vezetőik ekkortól kezdtek úgy gondolkodni, hogy a hagyományos jobboldalnak van igaza. 1998-ban már ebben a szellemben győzött a Fidesz, közben pedig a baloldalon kialakult az a nézet, hogy Orbán Viktort bármi áron, de meg kell állítani.

2002-ben a jobboldal saját hibája következtében veszített, Medgyessy Péter pedig támogatottsága megerősítése érdekében rögtön osztogatni kezdett. Már a ciklus elején az országnak ártó gazdaságpolitika vezetett aztán Gyurcsány Ferenc színre lépéséhez, majd az őszödi beszédhez. „Hihetetlen törés következett be ekkor. Ez a mostani alkotmány 2006 őszén alapozódott meg, amikor véglegesen kettétört az ország” – állítja a politikai elemző, aki közvélemény-kutatásokat is idézett, melyek szerint 2010 táján a magyar társadalom 80-86 százaléka gondolta úgy, hogy ez a „nyugatos kísérlet”, amivel próbálkoztunk, nem vált be, valami más kell. Tölgyessy szerint Orbán Viktor ezt a hangulatot lovagolta meg, hatalomgyakorlási trükkjei ebből táplálkoznak.

„Ez a létező helyzetre adott hibás válasz alkotmánya” – foglalta össze a történelmi áttekintése célját az előadó, majd belekezdett az alaptörvény problematikus pontjainak elemzésébe.
Párhuzamot vont az ország „zavaros nemzettudata” és a preambulum hossza között. Minél nagyobb a zavar, annál hosszabb a preambulum – mondta, s a bevezető szöveggel kapcsolatban két fő problémát is megfogalmazott: az egyik az, hogy a szöveg szerint Magyarországon megszakadt a jogfolytonosság a német megszálláskor, és 1990-től, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától él újra. Ez a fajta történelemértelmezés Tölgyessy szerint még a jobboldali gondolkodók számára is teljes mértékben elfogadhatatlan.

„A másik dolog még ennél is ijesztőbb, sőt jogi következményei is vannak: a preambulum egy archaikus, kollektivista világnézetet rögzít, ahol vannak bizonyos alapvető szabadságjogok, de mind a nemzet kollektív érdekének alárendelve, és az Alkotmánybíróságnak is ehhez kell majd igazítania a jogértelmezését”. Az előadó szerint emiatt a sajtó-, a vélemény-, és a tulajdonszabadságot is szinte mind újra kell majd gondolnia az Alkotmánybíróságnak, ha meg akar felelni a preambulumban foglaltaknak. Vagyis „teljesen kilépünk abból a világból, ami a nyugatot sikeressé tette” – foglalt össze a folyamat várható végeredményét.

Tölgyessy szerint az alkotmányozási folyamatban egyedül abban nyilvánult meg „nagy fantázia” a Fidesz részéről, ahogyan az Orbánhoz lojális emberek állami intézményrendszerben történő, hosszú időre szóló bebetonozását elérték. „Az alkotmányozás igen nagy része erről szólt” – emelte ki, s legutóbbi példaként a közel 300 bírót érintő nyugdíjkorhatár leszállítását és az Alkotmánybíróság lehetőségeinek leszűkítését említette. „Ez első látásra hallatlan nagy hatalmat biztosít a pártnak, másodikra azonban kiderülhet: pont az ilyen alkotmányok vannak leginkább kitéve annak, hogy erővel széttörjék őket” – hangzott el a figyelmeztetés. Ezért is kellett sietnie a Fidesznek, és elutasítania a népszavazást, mivel fordulóponthoz érkezett népszerűségi mutatójukból tudható, hogy elvesztették volna az ősszel esedékes, valójában a pártszimpátiáról szóló referendumot.

Az elemző szerint „az Alkotmány sorsa innentől a magyar társadalmon és a gazdaságon múlik”. Ha ugyanis Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter reményei valóra válnak, és meglesz a négy-hat százalékos gazdasági növekedés, akkor a rendszer valószínűleg működtethető. Ettől persze még igaz, hogy a nyugati értékektől elfordulva hosszú távon nem lehet sikeres az ország. ’89-ben a szabadságért nem kellett, most viszont nyilvánvaló válhat: a jogállamért bizony kell harcolni, nézett a jövőbe az elemző, kiemelve: „annyi alkotmányosságot fog kapni ez az ország, amennyit kiharcol magának”.

hetek.hu