Translate

2012. június 24., vasárnap

Zöld utat kapott a Sortu baszk radikális párt

Molnár Péter
Miközben Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök és kormánya az ország bankrendszerének stabilizálásán fáradozik Európában, a hátországban is fontos döntések születnek. A baszk konfliktus és a regionális politika szempontjából nagy jelentőséggel bír a spanyol Alkotmánybíróság szerdai döntése, amelyben zöld utat adott a korábban betiltott baszk radikális pártnak, a Sortunak.
hirdetés

A baloldali-nacionalista, úgynevezett abertzale politikai szektor legújabb pártját tavaly februárban hozták létre a 2011-es helyhatósági választásokra, ugyanakkor a pártot csakhamar betiltotta a spanyol Legfelsőbb Bíróság. Több mint egy évvel később az Alkotmánybíróság ezt az ítéletet helyezte hatályon kívül, és egy szavazat különbséggel (6-5) engedélyezte az abertzale párt működését. Minderről az elmúlt napokban nagy terjedelemben számolt be a spanyol sajtó, miután a döntés politikai és társadalmi szempontból is heves érzelmeket váltott ki.
Kattintson, és nézegessen képeket az El Caminóról!

A várakozásoknak megfelelő szoros eredmény mellett az Alkotmánybíróság végül tizenhat hónappal a megalakulását követően zöld utat adott a Sortu abertzale pártnak. Amint arra több politikai elemző is számított, ezzel a döntéssel tulajdonképpen megismétlődött a 2011 májusában kialakult helyzet. Akkor a Legfelsőbb Bíróság vétóját követően az Alkotmánybíróság engedélyezte a legálisan működő baszk radikális pártok, az Eusko Alkartasuna és az Alternatiba koalíciója számára a helyhatósági választásokon való részvételt. A döntés végül korábban nem látott egységet teremtett a baszk baloldali-nacionalista oldalon, amely a Bildu névre keresztelt koalíciós tömörülés helyhatósági sikereit követően az őszi országos választásokon már Amaiur néven ért el kiemelkedő eredményeket. Nem lemondva a politikai platformokban rejlő egység előnyeiről, a mostani döntésnek köszönhetően koalíciós csoportosulások helyett az abertzale baloldal immáron önálló pártként működhet a továbbiakban.
Tömegtüntetés Bilbaóban a Sortu legalizálása mellett 2011-ben (deia.com)

Az Alkotmánybíróság szerdai döntése – csakúgy, mint egy évvel korábban a Bildu esetében – heves reakciókat váltott ki a politikai élet szereplőiből és a közvéleményből egyaránt. A jobboldal valamint a konzervatívok hevesen támadták döntést, miután a Sortu képében továbbra is a korábbi baszk radikális párt, az Herri Batasuna utódját látják. Az 1978 és 2003 között több elnevezés alatt létező Batasuna az ETA (Euskadi Ta Askatasuna) baszk szeparatista terrorszervezet nem hivatalos politikai szárnyaként működött hosszú időn keresztül, a spanyol közvélemény éppen ezért igen gyanakvó a nyíltan függetlenségpárti abertzale baloldal jelenlegi pártjaival, valamint minden újonnan megalakuló baszk nacionalista politikai szervezettel szemben.

Az Alkotmánybíróság pozitív döntésében kiemelkedő szerepet játszott, hogy a Sortu alapító okiratában mások mellett helyet kapott az ETA tevékenységének és az erőszaknak az elítélése is. Ezzel a Batasuna 2003-as betiltását követően a radikálisok közel 10 év után alkothatnak ismét önálló politikai pártot Baszkföldön. A jobboldali kritikák mellett a Spanyol Szocialista Párt (PSOE), valamint a mérsékelt Baszk Nacionalista Párt (PNV) vezetői kiemelték, az ETA tavaly októberi végleges fegyverletételét követően kialakult politikai helyzetben a Sortu legalizálása elősegítheti a békefolyamat sikeres folytatását Baszkföldön. Miután az elemzők egy része a 2013-as tartományi választások előrehozatalát jósolja, a terrorizmus megszűnése, az abertzale koalíciók közelmúltbeli sikerei valamint az Alkotmánybíróság mostani döntése az ősszel különösen érdekes választási kampány kialakulását sejtetik Baszkföldön.

Nincsenek megjegyzések: