Translate

2012. június 21., csütörtök

Katonai puccs előtt az atomhatalom?

KG
MTI

Nem láthatja el tovább hivatalát a pakisztáni kormányfő az ország alkotmánybíróságának keddi döntése értelmében.

Juszuf Raza Giláni nem tölthet be közhivatalt, mert április végén jogerősen elítélték – mondta ki az iszlámábádi alkotmánybíróság. A testület fölszólította a választási bizottságot, hogy fossza meg a miniszterelnököt parlamenti képviselői mandátumától. Giláni így nem maradhatna a dél-ázsiai atomhatalom kormányának élén.

Megsértette a bíróságot

A balközép Pakisztáni Néppárt (PPP) alelnökét április 25-én ítélték el „a bíróság megsértése” címén, mert Giláni a legfelső bíróság rendelkezésére fittyet hányva nem intézkedett párttársának, a néhai Benazir Bhutto kormányfő özvegyének, Aszif Ali Zardari mostani államfőnek a 90-es évekre visszanyúló pénzmosási ügyében.

Giláni visszautasítja a vádat, mint mondja, a pakisztáni főbíró személyes bosszúhadjáratot folytat ellene és a PPP ellen. A politikus hangsúlyozta, csak a parlament dönthet az elmozdításáról.

A katonai államcsíny sem zárható ki

Az alkotmánybírósági döntés után válságtanácskozásra ült össze Iszlámábádban a szigorúan őrzött elnöki hivatalban a PPP vezetősége, köztük Zardari elnök és Giláni kormányfő. Egyes megfigyelők szerint végső esetben a kormánykoalíció lecserélheti a miniszterelnököt, mert kényelmes többsége van a parlamentben.

Mások arra mutattak rá: ha a miniszterelnök dacol a legújabb verdikttel is, előfordulhat, hogy a legfelső bíróság a hadseregtől kér segítséget, hogy érvényt szerezzen a döntésnek. Ez esetben egy újabb katonai puccs sem zárható ki; eddig háromszor volt erre példa Pakisztán nem egészen 65 éves történetében.

Nincsenek megjegyzések: