Búcsú a parlamenti szuverenitástól

Porlaky Labdaház blogja
"Az, hogy végül mégis létrehozzák az Alkotmánybíróságot, a kerekasztal-tárgyalások utolsó pillanataiban dőlt el. Az MSZMP eredetileg a pártok felett alkotmányossági ellenőrzést gyakorló szervként képzelte el a testületet, nagyon korlátozott normafelülvizsgálati jogkörrel. Az ellenzék ezt nem fogadta el, és csak akkor járult hozzá a bíróság felállításához, amikor már megállapodtak a “védelemre érdemes” alkotmányról. Az új alkotmányos intézmény létrehozatalába az ellenzék csak azzal a feltétellel egyezett bele, ha az rendelkezik a törvények megsemmisítésének jogával.

Az alábbi beszédet, amelynek részleteit közreadom, 1989. október 17-én mondta el Kulcsár Kálmán, a Németh-kormány igazságügy-minisztere, az Alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat előterjesztésekor. Ezekben a napokban hozta meg a még állampárti képviselőkből álló parlament a kerekasztal-tárgyaláson született megegyezés alapján az új alkotmányos rend alapjait jelentő törvényeket és módosította az alkotmányt. A parlamenti vita idején már éles szembenállás volt az ellenzék balközép pártjai (SZDSZ, FIDESZ), az MDF és a parlamentet uraló pártállam között, és javában folytak a népszavazás előkészületei, ahol a választóknak többek között a politikai törésvonalakat létrehozó köztársasági elnök kérdésről kellett dönteni: a parlamenti választások előtt vagy után legyen-e az elnökválasztás.

A Kulcsár Kálmán által elővezetett javaslat nyomán létrejött új Alkotmánybíróság öt bíróval kezdte meg a működését 1990-ben. Két bírót (Adám Antal, Kilényi Géza) jelölt az állampárt, kettőt (Sólyom László, Zlinszky János) az ellenzék, az ötödik bíró pedig, Solt Pál, közös jelölt volt.

"Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság – mint intézmény – létének szükségességét a jogállami értékek vállalása, különösen az államhatalmi ágak elválasztásának elvére épülő alkotmánymódosítás elvi alapon indokolja. A magyar Alkotmány fejlődésére is visszatekintve, amelyben az alkotmányosság elve hosszú évszázadokon él, az Alkotmány szervezett és intézményes védelmének gondolata azonban – hangsúlyozom – az Alkotmány szövegének szintjén 1972-ben merült fel először. Az akkori alkotmánymódosítás során az Elnöki Tanács alkotmányos felügyeleti jogkört kapott. Az 1983. évi alkotmánymódosítás pedig létrehozta az Alkotmányjogi Tanácsot, mint önálló szervezeti formát az Alkotmány védelmének feladatára. Köztudott, hogy a jogi megoldások nem vezettek eredményre. Ennek okai elsődlegesen a politikai hatalmi struktúra szerkezetében keresendők. A politikai hatalmi döntések alkotmányos ellenőrzés alá helyezésének ki nem mondottan nem kívánatos volta az alkotmányvédelem polgári megoldásával szembeni ideológiai fenntartással fűszerezve kifelé és nyilvánosan mint a parlamenti szuverenitás védelme jelent meg.

Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmánybíráskodástól nem először és nemcsak Magyarországon féltették a Parlament szuverenitását. 1920-ban, az osztrák Alkotmánybíróság felállítását megelőző politikai és jogi vitában egyebek közt ez az érv is felmerült. Érdemes meghallgatni, mert ma is tanulságos az a válasz, amelyet erre az érvre Hans Kelsen világhírű jogtudós, az osztrák Alkotmánybíróság szellemi atyja válaszolt: »Ha az alkotmánybíráskodást összeférhetetlennek tartjuk a törvényhozó szuverenitásával, ez csak arra szolgálhat, hogy elrejtse a törvényhozó szervben kifejezésre jutó politikai hatalom azon igényét, hogy a pozitív joggal való nyilvánvalóan ellenmondásos tevékenységében ne korlátozzák az Alkotmány normái.«

Úgy vélem, mindannyiunk megelégedésére szolgálhat, hogy ma Magyarországon nincs olyan politikai hatalom, de számottevő politikai erő sem, amely politikai tevékenységét ne alkotmányos keretek között, az alkotmányos ellenőrzés intézményrendszerével számolva, azt elfogadva folytatná, vagy kívánná folytatni. Így – legalábbis remélem – a jövőben sem kell számolnunk az említett érveléssel.

A Tisztelt Ház elé terjesztett törvényjavaslat a jogállam kialakulását eredményező közjogi reformfolyamat nélkülözhetetlen része. A jogállam ugyanis nemcsak az államhatalom gyakorlásának meghatározott jogi elveken nyugvó alkotmányos rendjét jelenti, hanem azoknak az intézményeknek a létét és működését is, amelyek feladata az elfogadott normák megtartása és megtartatása. Ezért használja a német irodalom a jogállam egyik ismérveként a jogot védő állam kifejezést. [...…]

Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül szeretnék visszatérni ahhoz a gondolathoz, amelyet az alkotmánymódosítással kapcsolatos törvény beterjesztése során már említettem, ami tulajdonképpen e közjogi törvényjavaslat-csomag egészét jellemzi: a jogállam, az alkotmányosság és a jog uralma értékük szerinti létezésükben, eltekintve most a jogdogmatikai precizitástól, tulajdonképpen azonos tartalmat hordoznak és a politikai rendszer demokratizálásának nélkülözhetetlen elemei.

Úgy vélem, a kormányzat legfontosabb feladatának teljesítésében, nevezetesen abban, hogy az országot a békés politikai átmenet felé vezesse, ezzel és a már korábban elfogadott közjogi és büntetőjogi törvényekkel együtt jelentős lépést tett előre. Úgy érzem, hogy a társadalom ennek alapján is bízhat a Kormányban, továbbra is kérem ezt a bizalmat, amely nélkül az átmenet következő, nem kevésbé súlyos feladatai nem oldhatók meg.""