Horn Gyula még megállt az Alkotmánybíróság piszkálásánál

[origo]|2010. 11. 04., 11:08
Nem először fordul elő, hogy a gazdasági szükséghelyzetre hivatkozó kormány ostrom alá veszi a terveit veszélyeztető Alkotmánybíróságot. 1995-ben a Bokros-csomagot elkaszáló testületet akkoriban példátlan módon nyíltan bírálta a Horn-kormány, az akkori bírák azonban most úgy emlékeznek, hogy eszükbe sem jutott az, hogy felvegyék a kesztyűt.

"Az alkotmánybíróság döntései szűkítik a kormányzati gazdaságpolitika mozgásterét és rontják az ország gazdasági-pénzügyi stabilizációja megvalósításának feltételeit" - ezekkel a szavakkal bírálta az Alkotmánybíróság működését 1995. szeptember 14-ei, közös nyilatkozatában a Horn-kormány több minisztere. A testület érintő, korábban példátlan kritikát az Alkotmánybíróság egy nappal korábbi, a Bokros-csomagot érintő határozata váltotta ki, amelyben a testület alkotmányellenesnek mondta és megsemmisítette a kormány tervezett egyensúlyjavító intézkedéseinek több hangsúlyos elemét.

Az 1995 márciusában bejelentett, összesen 170 milliárdos kiigazítástól az akkori helyzetben reális veszélyként fenyegető államcsőd elkerülését és a gazdasági növekedés újraindulását remélte a kormány és a csomagot kiötlő Bokros Lajos pénzügyminiszter, az alkotmányellenesnek talált elemek kiesésével azonban gyengült az intézkedések hatása. Nem léphettek életbe (legalábbis úgy és akkor) a családi pótlék és a betegszabadság szabályainak szigorításai, de le kellett mondania a kormánynak az egyéni vállalkozókra kivetett baleseti járulékbevételről és a közalkalmazotti végkielégítésének megfelezéséről is.

"Tudtuk, hogy nagy pénzről van szó"

Hasonló helyzet alakult ki most, 15 évvel később is, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette a végkielégítések 98 százalékos adóját. Ennek ugyan nincs túl jelentős költségvetési hatása, viszont előrevetítette más, szintén ellentmondásos törvények elmeszelését is, mint amilyen a válságadók vagy a magánnyugdíjpénztárakba történő befizetések felfüggesztése. Ezek már veszélybe sodornák az Orbán-kormány gazdasági programját, és így a Fidesz előállt az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásával. Ugyan előbb a végkielégítésekre kiszabott adóval indokolták a változtatásokat, később azonban egyre több kormányzati politikus ismerte el, hogy valójában a többi törvény érdekében tették meg a lépést.

Ha a módosításokat elfogadja a parlament, akkor a mostani Alkotmánybíróság a 15 évvel ezelőtti testülettel ellentétben nem kapja meg a lehetőséget, hogy mérlegre tegye a gazdasági szükségszerűség és az alkotmányosság szempontjait. Az [origo] által megkérdezett akkori alkotmánybírók szerint ugyanakkor számukra egyszerű volt a képlet: fel sem vetődött az, hogy a gazdasági helyzetben az ország állapotát és a lépések (elmaradó) hatásait is figyelembe vegyék. "Tudtuk, hogy nagy pénzről van szó, ami fontos az ország szempontjából, de abban nem volt vita, hogy az alkotmányosság és a gazdasági érdek közül nekünk az elsőt kell mérvadónak tekintenünk"- így idézte fel akkori emlékeit az [origo]-nak Vörös Imre, aki a döntés után még öt évig volt tagja a testületnek. Élesebb vitáik vagy lelkifurdalásuk, mint mondta, már csak azért sem volt a megsemmisítések miatt, mert határozatukban egyúttal gyakorlatilag sorvezetőt adtak a kormánynak ahhoz, hogy az alkotmányellenesnek talált passzusok helyett hogyan vezérelhetik le az alaptörvénnyel összeférő módon az intézkedéseket. (A törvénycsomag későbbi, korrigált verziójában ezeket meg is fogadta a kormány és eszerint nyújtotta be a parlamentnek.)

"Mintha a Kádár-rendszer támadt volna föl"

"A számok helyett minket mindig csak az alkotmány betűje érdekelhetett" - fogalmazta meg az [origo]-nak a testület egy másik volt bírája. A ma már visszavonult, névtelenséget kérő alkotmányjogász emlékei szerint a döntés súlyát maguktól, magukban érezték a tagok, közvetlen politikai nyomás akár a kormány, akár kormánypárti politikusok részéről sem rá, sem tudomása szerint társaira nem nehezedett. Az Alkotmánybíróságot akkoriban irányító Sólyom László ugyanakkor 2004-ben a Századvég folyóiratnak adott interjújában másként emlékezett.

"A kormány nyíltan megmondta, hogy nem érdekli az alkotmány, félretolták Vastagh Pál igazságügyminiszter aggályait azzal, hogy szükséghelyzet van. Bokros iszonyú pöhendien lépett föl, hogy mit jogászkodnak itt. Mintha a Kádár-rendszer támadt volna föl, nemcsak az alkotmány kezelésében, de az Alkotmánybíróságéban is. Képesek voltak nyakunkra küldeni a Világbankot, alig tudtam lerázni őket. Kornai János (világhírű magyar közgazdász - a szerk.) kérte, hogy fogadjam" idézte fel Sólyom, hozzátéve, hogy a közgadásszal való találkozóra már csak a határozat aláírása után kerített sort. A döntés hátteréről Sólyom László azt is elmondta az interjúban, hogy a döntést követő kormányzati nyilatkozat utólag még inkább egységessé kovácsolta az ügyben amúgy is egyhangúan határozó testületet.

Az MTI korabeli híradása szerint egyébként a kormányközlemény megjelenésekor az Egyesült Államokban tárgyaló AB-elnök hazatelefonált, és megtiltotta, hogy a bírák közül bárki is kommentálja a történteket. Az MTI archívuma szerint a testület tartotta is magát az utasításhoz, az [origo]-nak nyilatkozó egykori bírák szerint ugyanakkor fel sem vetődött, hogy reagáljanak. A többek között Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter, Horn Gyula miniszterelnök és Vastagh Pál igazságügyminiszter által jegyzett közlemény mostani bevallásuk szerint felkavarta ugyan őket, de nem érezték úgy, hogy a testület kezdettől élő, a politikától szándékos távolságot tartó stratégiáján emiatt változtatniuk kellene.

"Az első sokk után úgy fogtuk fel a nyilatkozatot, mint munkánk természetszerű, bár a megszokottnál hevesebb következményét. Informálisan beszéltünk róla ugyan a soron következő tanácsülésen, de érdemben nem vetődött fel, hogy meg kellene védeni magunkat" - idézte fel akkori hangulatukat Vörös Imre. A korábbi alkotmánybíró szerint mivel a nyilatkozat egyszeri volt, amivel a kormány, ha úgy tetszik "kipuffogta magát", viszonylag hamar le is csillapodtak a kedélyek, a tagok pedig egyre inkább megtanulták kezelni a bírálatokat és elfogadni, hogy politikai viharokat kavarhatnak döntéseikkel.

Ilyen helyzetben tiltakoznának

A testületből 1998-ban távozó Ádám Antal szintén úgy emlékszik: kilencévnyi bíráskodása alatt soha, és akkor sem vetődött fel, hogy politikai megnyilvánulásra reagáljon az Alkotmánybíróság, a működésnek kimondatlan és elemi szabálya volt ugyanis, hogy kizárólag tudományos tartalmú észrevételekkel foglalkozhat a testület. Egy, a Fidesz mostani lépéséhez hasonló, tehát az Ab jogköreit is csorbító kezdeményezés ellen ugyanakkor szerinte alighanem felemelték volna a szavukat.

"Az 1848-as forradalmat nem lehet összevetni 1956-al" - így érzékeltette a két döntés kormányzati reakciójának különbségét a névtelenséget kérő alkotmánybíró, akit a többség által támadásként megélt akkori kormánynyilatkozat emlékei szerint "azért sem ütötte annyira szíven", mert az Alkotmánybíróság sérthetetlen volt, az írásos kirohanásnak a testület munkája szempontjából nem volt jelentősége vagy következménye. A mostani helyzet ehhez képest szerinte összehasonlíthatatlan a '95-össel: akkor csak egy intézkedés jogosságát vonta kétségbe a kormány, most pedig - mint fogalmazott -, jog- és hatásköreiket, működésük értelmét kérdőjelezi meg. Az egykori alkotmánybíró szintén úgy látja, hogy egy a jelenlegihez hasonló lépés tervét tizenöt éve sem tűrték volna szó nélkül, és felrúgták volna a szigorú hallgatási szabályokat. Az Alkotmánybíróság most is kiadott egy közleményt, amelyben elítélte a kormány lépését.

Ugyanezt mondta az [origo]-nak Tersztyánszkiné Vasadi Éva is, aki ugyan csak négy évvel később lett tagja a testületnek, de Kilényi Géza mellett tanácsvezetőként már belelátott a döntésekbe. A volt alkotmánybíró szintén úgy emlékszik: a kormány nyilatkozata inkább csak rosszallást, mint tiltakozást váltott ki a bírákban akkoriban, annak ugyanis, hogy a nemtetsző törvényrészek megsemmisítése után elvegyék a testület jogköreit, a kormány ugyancsak kétharmados parlamenti többsége ellenére ugyanis szerinte sem volt semmilyen kockázata.