Translate

2011. május 13., péntek

15 tagúra bővülhet az Alkotmánybíróság

Már az alaptörvény jövő január elsejei hatályba lépése előtt a jelenlegi 11-ről 15 főre bővítené az Alkotmánybíróság létszámát a Fidesz. A javaslatot Lázár János és Balsai István terjesztette az Országgyűlés elé.

FN.hu, MTI
2011. május 13. 15:05

A két politikus a hatályos alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt úgy módosítaná, hogy a Ház az Ab teljes létszámának biztosításához szükséges tagokat július 31-ig megválasztja. E határidőig a képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt is választ a parlament.

Az Ab létszámának 11-ről 15-re növeléséről az április 18-án elfogadott és 2012. január 1-jén hatályba lépő új alaptörvény rendelkezik, ahogyan arról is, hogy az Ab elnökét ezután a parlament választja az testület tagjai közül, hivatali idejének végéig (ez eddig a bírák joga volt, a megbízatás pedig három évre szólt). A most benyújtott javaslat alapján azonban már szeptembertől 15 fős lenne az Ab. Az indítvány arról is rendelkezik, hogy a hivatalban lévő Paczolay Péter július elején lejáró elnöki mandátuma szeptember 1-jéig meghosszabbodik.

A következő elnökre a hatályos alkotmányban az Ab-tagokra vonatkozó jelölési eljárást kellene alkalmazni, vagyis személyére a parlamenti képviselőcsoportok tagjaiból álló jelölőbizottság tehet javaslatot. Az Ab tagjainak megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

Az új alkotmánybírákat és az elnököt kilenc helyett - ahogyan az új alaptörvényben is szerepel - tizenkét évre választják meg. Az Alkotmánybíróság hivatalban levő tagjainak megbízatását a módosítás nem érinti. Az új alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényeket még idén el kell fogadni; annak érdekében, hogy már idén az abban előírt szavazattöbbséggel lehessen elfogadni ezeket a jogszabályokat, a jelenleg hatályos alkotmányban is rögzíteni kell ezt - olvasható a javaslat indoklásában, amely szerint "ezzel egyértelművé tehető a későbbiekre nézve, mely törvények mely rendelkezései minősülnek sarkalatosnak".

http://www.fn.hu/belfold/20110513/15_tagura_bovulhet_alkotmanybirosag/

Nincsenek megjegyzések: