Translate

2011. február 22., kedd

Visszakaphatja jogköreit az Alkotmánybíróság!

A fideszes politikus szerint már biztosan nem kell két, egymást követő parlament jóváhagyása az új, elfogadandó alaptörvény módosításához- egyetlen parlament is módosíthat majd az új alaptörvényen

Két ponton eleget tesz az ellenzék kérésének a kormánykoalíció az alkotmányozás vonatkozásában. Jó esély van rá, hogy az Alkotmánybíróság visszakapja tavaly ősszel elvett jogköreit, illetve az új alkotmány módosításához biztosan elég lesz csupán az adott Országgyűlés kétharmados többsége, nem kötik azt két egymást követő parlament jóváhagyásához a kormányerők - derült ki Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottsága alelnökének Duna Televízióban adott kedd reggeli interjújából. A Hattól nyolcig című műsornak nyilatkozó politikus az ellenzék többi feltételéről azt mondta: azokat nem teljesítik, de szerinte már az ellenzék is azzal a céllal jelölte meg ezeket, hogy a kormányoldal ne is teljesítse őket.

“Az LMP egy olyan feltételt is szabott az alkotmányozásba való visszatéréséhez, ami szerintem teljesülni is fog: ez pedig az alkotmánybírósági jogkör csorbítás előtti helyzetének visszaállítása. Úgy gondolom, arra van reális esély, hogy ne tekintsük kőbe vésettnek azt a szabályt, amit az Országgyűlés novemberben elfogadott” – nyilatkozta Gulyás Gergely a Duna Televízió reggeli műsorában. Az ellenzéki pártok egyéb feltételeit azonban nem tudja teljesíteni a Fidesz, de ezeket az ellenzéki erők szerinte azért is szabták meg így, hogy a kormánypártok ne teljesítsék azokat.

Ez azt jelenti, hogy fontos volt a magán-nyugdíjpénztári törvény elfogadása és az is, hogy az Alkotmánybíróság ne tudja azt megvétózni, ezért szűkítették a testület jogkörét, most pedig vissza lehet adni azt? - vetette fel a Hattól nyolcig.

Úgy gondolom, hogy a jogkörök szűkítése egy gazdasági szükséghelyzetben hozott megoldás volt – reagált Gulyás Gergely, hozzátéve, szerinte a magán-nyugdíjpénztári törvény teljesen alkotmányos, és személy szerint azok közé tartozott, akik azt mondták: az AB eredeti jogköreinek megléte esetén sem kellene attól tartani, hogy a törvény lényegi részével kapcsolatban az alkotmányellenesség problémája vetődne fel.

“Ez az egyetlen tartalmi felvetése az ellenzéknek – ha garanciát nem is tudok adni rá – de jó eséllyel teljesülni fog” - mondta a fideszes képviselő az AB-jogkörök visszaállításáról. ...
http://www.vg.hu/kozelet/politika/visszakaphatja-jogkoreit-az-alkotmanybirosag-341601

Nincsenek megjegyzések: