Translate

2011. február 19., szombat

Stumpf István: Az Alkotmánybíróság kontrollja kulcsfontosságú

InfoRádió
Az Alkotmánybíróságnak a mostani időszakban továbbra is kulcsfontosságú szerepet kell betöltenie - mondta Stumpf István alkotmánybíró. Az alkotmányozás dilemmái című konferencián azt mondta, a világtrend az, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom összeolvad, ezért a bírói kontroll szerepe felerősödik.

Stumpf István alkotmánybíró szerint nem véletlen, hogy az alkotmányozásban az Alkotmánybíróság körül van a legnagyobb vita. Az alkotmányozás dilemmái című pénteki konferencián azt mondta, a világtrend az, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom összeolvad, ezért a bírói kontroll szerepe felerősödik.

"A bírói hatalom, és benne az Alkotmánybíróság, és az általa gyakorolt kontroll szerepe, az alapjogvédő szerepe nélkülözhetetlen. Az Alkotmánybíróság a mostani időszakban továbbra is kulcsfontosságú szerepet kell hogy betöltsön. Fontos szerepe van a jogállamiság továbbépítésében, és ennek a kiolvasztásában, de ettől nem vonhatja el, nem teheti meg, hogy a törvényhozás jogkörét elvonja" - fejtette ki Stumpf István.

Azt mondta, sikerült azt a képet kialakítani, hogy a demokráciának egy fontos biztosítéka, hogy működik-e az alkotmánybíróság. Stumpf István beszélt arról is, az alkotmánybíróság és az igazságszolgáltatás reformja kulcskérdés, de erre nem lát elég politikai szándékot. A 21. századi alaptörvényben a természeti kincsek megőrzéséért is felelősséget kell vállalni. Stumpf István sajnálja, hogy a politika, ahelyett, hogy a különböző felvetéseket továbbgondolná, - idézem - azon szórakozik, hogy ki vonul ki előbb az alkotmányozásból és miért.

"Nem jó, ha az alkotmányozás olyan törésvonal mentén van pusztán fölvázolva, hogy akik a 89-es alkotmány megváltoztatását akarják, azok a demokrácia ellenfelei, akik pedig meg akarják ezt tartani, akik meg meg akarják tartani, a demokrácia barátai, jogállamiság védelmezői. Szerintem nem itt húzódnak a törésvonalak" - vélekedett az alkotmánybíró.

Az új alkotmány elfogadása csak egy állomás - hiszen hátravannak a sarkalatos törvények, ezek teszik teljessé az alkotmányosságot. A kormánypártok korábban több kérdésről mondták azt, hogy az alkotmányban lényegében csak utalnának egy-egy kérdésre, és azt úgynevezett sarkalatos, kétharmados törvényekben fejtenék ki.
Windisch Judit

Nincsenek megjegyzések: