Translate

2011. február 26., szombat

Pikáns kérdések a "láthatatlan alkotmány" körül

A "láthatatlan alkotmányt" féltik egyes volt alkotmánybírák a most folyó alkotmányozástól, miközben 15 éve, a szocialista-szabad demokrata kormány idején szabad utat, mi több, útmutatást adtak egy új alaptörvény elkészítéséhez - mondta el ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász pénteken az MTI-nek.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy Sólyom László, az Alkotmánybíróság (Ab) első elnöke, illetve Lábady Tamás és Zlinszky János volt alkotmánybírák az utóbbi hónapokban szakmai fórumokon és a nyilvánosságban rendre védelmükbe vették a hatályos alkotmányt, és megkérdőjelezték az alkotmányozás célszerűségét, időszerűségét, mi több, legitimációját.

Sólyom László például a közelmúltban arról beszélt, hogy nincs alkotmányozási kényszer Magyarországon, a jelenlegi alkotmány esetleges hiányosságai alkotmánymódosításokkal is orvosolhatóak lennének. Lábady Tamás nem tud más indokot elképzelni mint, hogy "ez az egész az új hatalom szimbolikus tette, amivel az újrakezdést, a nagytakarítást kívánják érzékeltetni". Zlinszky János pedig úgy vélte: a tartalom nagy része megtartandó lenne, "rendre cáfolhatók az új melletti érvek".

Ifjabb Lomnici Zoltán szerint "pikáns", hogy a jelenleg vitatott kérdésekkel másfél évtizede már foglalkozott az Alkotmánybíróság, és akkor egyhangú határozatban - tehát a fenti három akkori alkotmánybíró egyetértésével -, egyenesen útmutatást adott az új alkotmány létrehozásának szabályaira nézve, holott lettek volna eszközeik ahhoz, hogy a szocialista-szabad demokrata többségű parlament alkotmányozása elé jogállami akadályokat gördítsenek. Ugyanezek az alkotmányjogászok viszont ma már védik az 1989-es alkotmányt - hívta fel a figyelmet az alkotmányjogász.

Az 1996. évi 39-es határozatában az Alkotmánybíróság elutasította a parlamenti házszabállyal kapcsolatos, alkotmány-előkészítéssel összefüggő indítványokat, és szempontokat adott az alkotmányozás menetéhez - emlékeztetett a szakember.

Ifjabb Lomnici Zoltán szerint érdekes kérdés, hogy mi lehet az oka annak a csaknem 180 fokos fordulatnak, ami egyes volt alkotmánybíráknál az alkotmányozáshoz való viszonyulásban manapság megfigyelhető 15 évvel ezelőtti álláspontjukhoz képest. Magyarázatként szerinte felmerülhet többek között: 15 éve érezhető volt, hogy nincs realitása az alkotmányozásnak, a matematikailag meglévő kétharmados parlamenti többség ellenére hiányoztak a politikai feltételek, ma azonban nem ez a helyzet - mondta a szakember, aki szerint az alkotmányozás ellen hangolhatja az alkotmányjogász szakma egy részét az Ab hatásköreinek megnyirbálása, vagy éppen a "láthatatlan alkotmány", tehát az alkotmánybírósági határozatok összességéből kiolvasható jogállami alapvetés megóvásának szándéka. Hiszen egy új alkotmány megszületése nem csak a régi alaptörvényt teszi a jogtörténet részévé, de az ahhoz fűzött alkotmánybírósági határozatok egy jelentős részét is.

"A jelenlegi alaptörvény körüli vita kapcsán a régi rend őrei és az új rend képviselői vívják harcukat" - fogalmazott ifjabb Lomnici Zoltán.
http://www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/pikans_kerdesek_a_lathatatlan_alkotmany_korul_41563

Nincsenek megjegyzések: