Translate

2011. január 10., hétfő

Szimbolikus döntések születtek a volt szövetségi Csehszlovákiában

A volt szövetségi Csehszlovákiában a rendszerváltást követően Brnóban hívták életre az első alkotmánybíróságot, amelynek első elnöke a tavaly ősszel meggyilkolt Ernest Valko volt. A cseh és a szlovák alkotmánybíróságok eddigi döntései nem voltak olyan horderejűek, mint a magyaréi, azaz reformcsomagok, sarkalatos törvények kulcselemeit nem dobták vissza. Természetesen néhány döntés így is megmozgatta az állóvizet. Csehországban például tavaly az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a bírák fizetését nem szabad csökkenteni (a takarékosság jegyében Prága az állami alkalmazottak, sőt a köztársasági elnök fizetéscsökkentése mellett döntött). Václav Klaus államfő fel is hördült, mondván: a bíróság döntése két kategóriára osztja a társadalmat. A Kassán működő szlovák alkotmánybíróság pedig tavaly határozott úgy, hogy a bíróság tagjai és a politikusok nem kérhetnek több 10 ezer eurós kártérítést a sajtótermékektől. Ezt a szlovák média áttörésként ítélte meg.

napi gazdaság, 2011. január 11., www.napi.hu

Nincsenek megjegyzések: