Translate

2010. október 27., szerda

Orbán számolt az AB-regulázás hatásaival

* spirk
Index.hu
2010. október 27., szerda 13:11

Nagy végkielégítés-ügyi PR kampánnyal igyekszik majd elsimítani az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálásával kiváltott politikai hullámokat a Fidesz. A kormánypárt már a keddi alkotmánymódosítási javaslat bejelentés előtt kialakította stratégiáját arra, hogy a 98 százalékos különadó elmeszelését követő retorzióval komoly muníciót ad az ellenzék kezébe.

Nem érte váratlanul a Fidesz vezetését, hogy az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítését kezdeményező javaslatuk óriási felzúdulást [1] okozott az ellenzéki pártok és a jogállamiság kérdéseivel foglalkozó szakértők köreiben.

Az Index információi szerint az Orbán Viktor vezetésével megalkotott stratégia eleve kalkulált azzal, hogy a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét kimondó AB-határozatra adott válasznak erősen negatív sajtója lesz, és a következmények kezelésére is felkészültek. (Nemcsak a baloldalon háborodtak fel, szokatlan módon a mai Magyar Nemzet is bírálta [2] a Fideszt.)

A miniszterelnök és a pártvezetők szűkebb köre már egy nappal a bejelentés előtt, hétfőn ismerte a testület döntésének tartalmát, így Lázár János frakcióvezető még aznap kész ellentervvel állhatott a Fidesz frakcióelnökségi ülés résztvevői elé. Lázár a Moldovában tartózkodó Orbán személyes döntéseként prezentálta, hogy kedden az első alkotmányossági bukta sima elkönyvelése helyett erődemonstráció lesz a párt következő lépése.
hirdetés

A Fideszben sokan már a kormányváltás demonstratív döntései közé sorolható 98 százalékos különadóról szóló biztosak törvény elfogadásakor biztosak voltak abban, hogy az nem állja ki az alkotmányossági próbát, de a miniszterelnök stratégiáját nem vitatta senki.

A miniszterelnök kitartott amellett, hogy az előző kormányok idején megalkotott szabályok, és létrehozott szerződések alapján a közszférában kifizetett végkielégítések elvonása fontos döntés volt. Így a különadóról szóló törvényt az AB megsemmisítése ellenére is meg kell tartani, ami csak akkor lehetséges, ha a testület jogköreinek megvonása után változatlan formában újra benyújtják a parlamentnek.

Ezt a folyamatot, amíg a parlamenten átviszik az AB-re vonatkozó szabályok módosítását, a párt erős végkielégítés elleni kampánnyal kíséri majd. Úgy tudjuk, hogy a következő két hétben újra előkerülnek majd a kiemelkedően magas kifizetések nevekkel, összegekkel együtt. A párt azt reméli, hogy a közönség nagyobb része ezekre az ügyekre érzékenyebb lesz, mint az AB jövőjét féltő ellenzéki megnyilvánulásokra.

Nincsenek megjegyzések: