Translate

2012. október 28., vasárnap

Fokozódik a rend

8,5 milliárd forintot fordít 20l2-ben a kormánya hajléktalanok ellátására - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára, aki szerint olyan megoldásokra van szükség, amelyek komplex módon segíthetik a rászorulók lakhatását, oktatásukat és képzésüket, majd munkába állásukat. Tavaly még 9 milliárd forint jutott erre a célra, és "akinek az adóforintjai erre mennek, joggal várja el, hogy rend legyen az utcákon" - mondta akkor Soltész. Így is lett: kiürítették az aluljárókat, több városban és fővárosi kerületben megtiltották a kukázást, elfogadták az a "életvitelszerű közterületen tartózkodást" pénzbírsággal és elzárással sújtó törvénymódosítást, támogatásokat vontak el az ellátó intézményektől.
Idén fokozódik a rend: regisztrálniuk kell magukat azoknak, akik igénybe szeretnének venni valamilyen szociális szolgáltatást, és naponta csak egyet használhatnak (ha például valaki egy melegedőben fürdik, aznap étkeztetésben már nem részesülhet). Ebben a légkörben kezdődik november l-jén a hajléktalanok téli ellátása. A fővárosban biztosan elindul az alapellátás, vidéken viszont egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források - közölte Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatója. Azokat a pályázatokat ugyanis, amelyekkel az intézmények fenntartási költségeit és a téli ellátásokat finanszírozhatnák, még meg sem hirdették, így egyes vidéki ellátók még az alaphálózatot, a regionális diszpécserszolgálatokat és a téli krízisautókat sem tudják majd időben beindítani. Az Ökumenikus Segélyszervezet szociális intézményei már most 100 százalékos kihasználtsággal működnek országszerte, a hideg beköszöntével pedig egyre többen keresik fel őket.
Hónapok óta várólistára kerülnek a jelentkezők, a novemberben induló krízisidőszakra" pótágyak felállításával, hálózsákok, meleg ruhák kiosztásával és gyógyszerek beszerzésével készülnek fel.
Budapesten legalább az alapellátással nem lehet gond, az ugyanis fővárosi szerződés alapján működik. Győri Péter az elmúlt másfél év fontos fejleményeként említette, hogy a fővárosi férőhelyek száma mintegy ötszázzal nőtt, de az ellátók és a rendőrségi források szerint 1000-1200-an még így is közterületen töltik az éjszakát a fővárosban. Tatabányán is bővült a hajléktalanok rendelkezésére álló férőhelyek száma 35 ággyal, főként pályázati pénzekből. Balatoni Ágnes, az Utcai Szociális Segítők Egyesületének elnöke elmondta: már tavaly is finanszírozás nélkül indították el a téli krízisellátást, az idén egész évben úgy gazdálkodtak, hogy képesek legyenek 2-3 hónapot előre kifizetni. (D.-H. N)

Vasárnapi Hírek, 29. évfolyam, 43. szám, 2012. október 28., 3. oldal

Nincsenek megjegyzések: