Translate

2012. október 12., péntek

Eltérő hazugságok az Alkotmánybíróságról

Nem ismerte el Orbán Viktor, hogy ő, illetve kétharmados kormánya megkurtította volna az Alkotmánybíróság (Ab) jogköreit. A Népszabadság tudósítása szerint Angela Merkel német kancellárral való találkozója után a kormányfő a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén egy kérdésre válaszolva azt mondta: "épp most került jó helyre" a testület.

Az MTI erről úgy adott hírt: "az Ab megváltozott helyzetével és a német és a magyar rendszer eltéréseivel kapcsolatban elmondta: a magyarok is tisztelik az alkotmánybíróság intézményét, de vele szemben, hiszen a testület megsemmisítheti a nép által választott képviselők döntéseit, amit , mint a német. A vonatkozó szabályok átalakításával az Ab , el tudja látni az alkotmányos rendszer fenntartásának feladatát".

Sokat változott tehát Orbán véleménye azóta, hogy 2007-ben még úgy nyilatkozott: "Kezdjük ott, hogy a köztársasági elnök az nem az alkotmányosság legfőbb őre Magyarországon, az az Ab". Persze a véleményváltozás jeleit már tapasztalhattuk az utóbbi két évben, hiszen a kormányfő állításával ellentétben nagyon is csorbította a Fidesz-kabinet az Ab jog- és hatásköreit. Miután 2010. október 26-án az Ab alkotmányellenesnek minősítette a kétmillió forintnál nagyobb végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadót, a Fidesz-KDNP módosította az alkotmányt és az Ab-ről szóló törvényt, így az Ab azóta vizsgálhat költségvetést érintő jogszabályokat. Mindez hatalmas felzúdulást keltett, amire Orbán csak annyit mondott: "Nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni, hanem azokat a régi szabályokat, amelyekbe beleütközünk".

Az új alkotmány nemcsak fenntartotta az Ab hatásköreinek korlátozását, de a hozzá tartozó sarkalatos törvény jelentősen át is strukturálta a testületet. Megszűnt az actio popularis, azaz hogy bárki az Ab-hoz fordulhat jogszabályok alkotmányos felülvizsgálatát kérve. Erre ma már csak a kabinet, az országgyűlési képviselők negyede és az alapvető jogok biztosa jogosult. Eközben népszavazási ügyekben sem vizsgálódhat a testület, ráadásul az új szabályok hatályba lépésével megszűnt a folyamatban eljárások nagy része is. Orbán állításával szemben tehát az Ab jelentősen megváltozott, funkciójából adódóan azonban az még mindig szerepel az alkotmányban, hogy "tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet." Ezzel szemben Stumpf István csütörtökön, Washingtonban afféle kampánybeszéddel állt elő, azaz nyílt politikai szerepet vállalt.

Az alkotmánybíró a konzervatív Heritage Foundation által rendezett vitán azt mondta, hogy Magyarországon az amerikai alkotmányhoz hasonló "erős dokumentumot akartunk megalkotni, amely a hazafiasság forrása és a nemzetünk közös összekötő ereje lehet". Az alaptörvény "új sajátosságai" között említette a nemzeti hitvallást, "a hatalmi ágak szétválasztását", az életnek a fogantatástól való védelmét, valamint a kiegyensúlyozott költségvetés követelményét. Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere azt is kijelentette: "az ifjú rendszerváltók", például Orbán és Áder János államfő "szenvedélyes elkötelezettjei" a demokrácia "egyetemes értékeinek". Kitérve bírói függetlenség kérdésére, Stumpf közölte: az új alkotmány "nagyobb hatalmat ad a bíróságoknak", az Ab-nak is módjában áll "alapvetően formálni a nemzet alkotmányos rendszerét". Szerinte az Ab "nem fél attól, hogy elszánt és éber védelmezője legyen a magyarok szabadságjogainak, ha a parlament túllépi alkotmányos határait, és a bíróság nem fél majd, hogy így cselekedjen, amíg én ott vagyok".

Ne arra figyeljenek, amit mond?

- Orbán Viktor, 2007: "Magyarország olyan ország, ahol az Ab döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye."

- Orbán Viktor, 2012: A magyarok is tisztelik az Ab intézményét, de "van egy kis ambivalenciájuk" vele szemben, hiszen a testület megsemmisítheti a nép által választott képviselők döntéseit, amit "a magyar észjárás és gyomor nehezebben vesz be", mint a német. A vonatkozó szabályok átalakításával az Ab "most a helyén van".

B.I.M. /

Nincsenek megjegyzések: