Translate

2010. június 5., szombat

Pozsgay: Az Alkotmány sáncai mögül eresztették ránk a válságot

... Lapunk megkérdezte Pozsgay Imrét, miért kell új alkotmány. A politikus – aki 2005-ben tagja volt Orbán Viktor nemzeti konzultációs testületének is – azt mondta: a mostani alaptörvény „gyakorlatilag az Alkotmánybíróságot hatalmazza fel alkotmányozásra. Naponta esnek be ügyek az AB-ra”. Pozsgay Imre azt is nehezményezi, hogy „az előző kormányok neoliberális gazdaságpolitikája is ezen alkotmány sáncai mögül eresztette rá a válságot az országra, ahelyett, hogy kezelte volna”.

Kérdésünkre, hogy mégis hogyan, úgy reagált: olyan hatalmat segített talpon maradni, melyet a népakarat már szeretett volna elmozdítani. Arra, hogy a Fidesz és a kétharmados parlamenti többség nem akarja népszavazással megerősíteni az új alkotmányt, Pozsgay Imre azt mondta: a szakmai-kodifikációs munkálatok után társadalmi vitára kell bocsátani az új alkotmány tervezett szövegét. A társadalmi vitától függően, ha mélyreható változások is lesznek, mérlegelni kell majd, hogy legyen-e róla népszavazás. ...

Népszabadságonline 2010. június 5. szombat

Nincsenek megjegyzések: