Kiss, Ungváry, Biszku, Ab

Csúnya vita: vonzódik a kisfiúkhoz, mert 40 évesen se nősült meg
Cinkos, aki néma
Baloldali diktatúra jogkövetkezmények nélkül

Egy múlt héten bemutatott, korszakos dokumentumfilm Biszku Béláról. Egy hajmeresztő minapi ítélet az állampártban edződött alkotmánybíró és a történész perében. És egy gyilkos strasbourgi felmentésének fogadtatása Szabad Nép-stílusban - avagy milyen következményekkel jár, hogy a kommunizmus tetteseinek elmaradt a "nürnbergi pere"?
"A józan ész megköveteli, hogy a törvény ne csak a jelentéktelen bűnöket elkövető kisembereket sújtsa... Ezek a vádlottak olyan tisztségeket töltöttek be, olyan rangokat viseltek, hogy nekik maguknak nem kellett vérrel beszennyezni a kezüket...

A tervezőket és a kiagyalókat, a bujtogatókat és a vezetőket akarjuk sújtani" - jelentette ki Robert H. Jackson, az Egyesült Államok főügyésze vádbeszédében 1945-ben a nürnbergi per megnyitóján. Ennek megfelelően az eljárásban a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt húsz vezetőjét ítélték börtönre vagy halálra, a későbbi perekben pedig további kétszáz náci került a vádlottak padjára.

Azt már Napóleon óta tudjuk, hogy a történelmet a győztesek írják, arra viszont a közelmúlt szolgáltatott példát, hogy a törvény előtti felelősségre vonás is az ő kiváltságuk. Míg ugyanis a nemzetiszocializmus felett aratott második világháborús diadal megnyitotta az utat a nemzetközi jog alapján történő elszámoltatáshoz, a kommunizmusból való átmenet "tárgyalásos forradalomként" valósult meg, így a múlttal való szakítás felemásra sikeredett.

Nem véletlen, hogy Christopher Beazley, az Európai Parlament néppárti, angol képviselője tavaly a kommunizmus vétkeiről szólva ikerbűnözőknek nevezte Hitlert és Sztálint, "akik között csak az a különbség, hogy az egyik megnyerte, a másik elveszítette a második világháborút". Ráadásul Európa-szerte számos képviselője maradt a marxi, lenini eszméknek, így felettébb bajos nemcsak a történelem ítélőszéke, hanem konkrétan bíróság elé idézni a felelősöket.

A Magyar Szocialista Munkáspárt egyetlen vezetője ellen sem indult eljárás a baloldali diktatúrában viselt dolgai miatt, és az elszámoltatás a többi posztkommunista országban is kívánnivalót hagy maga után. Hazánkban kizárólag az 1956-os sortüzek résztvevői ellen indulhattak perek, ám egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány ügyben született jogerős elmarasztalás.

A kilencvenes évek elejének az Alkotmánybíróság által több ízben tompított igazságtételi törvényei ugyanis módfelett szűkre szabták a büntethetőség lehetőségét. Gyakorlatilag csak az 1956 őszén történtek - amikor az állam háborút viselt polgárai ellen, ezért az akkori, emberiség elleni bűntettek szankcionálásának nincs időbeli korlátja - miatt nyílt lehetőség felelősségre vonásra. A többi eset elévülés miatt eleve ad acta került.

A múlt méltó lezárásának hiánya 1990 óta minduntalan előkerült, és napjainkban is több eset világít rá az igazságtétel elmaradásának nyomorúságos következményeire. Az alábbiakban ezért három friss, illetve közelmúltbeli, tanulságaiban egymáshoz kapcsolódó ügy hátterét mutatjuk be. Ennek kapcsán eltűnődünk azon, lehet-e büntetlenül elmismásolni a felelősségre vonást, s milyen következményekkel jár, hogy - miközben a nácivadászat rendületlenül folytatódik - mindmáig nem sikerült tető alá hozni a "kommunizmus nürnbergi perét".

1. "HELYREÁLLÍTOTT TISZTI BECSÜLET"
A fenti címmel számolt be a Népszabadság 2008-ban arról, hogy "az elmúlt tíz év meghurcoltatásai" után a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága "igazságot szolgáltatott" Korbely Jánosnak.
Az idős férfit a tatai sortűzper vádlottjaként a magyar Legfelsőbb Bíróság 2001-ben emberiség elleni bűncselekményért ötéves börtönre ítélte, mondván: el nem évülő bűntettet követett el, amikor 1956-ban lelőtt egy felkelőt. Korbely ezután, arra hivatkozva, hogy ez az akkori törvények szerint nem volt büntethető, Strasbourgba vitte az ügyet. Itt a testület úgy határozott: az egykori katonatiszt elkövette a terhére rótt cselekményt, ám ma már nem lehet tisztázni, miként keveredett lövöldözésbe a forradalmárokkal, ezért az emberiség elleni bűntett nem bizonyítható.
"A történtek, őszintén mondom, megráztak, alaptermészetemnél fogva elítélek minden erőszakot" - fogalmazott az elévülés miatt született felmentő ítélet után a nyugalmazott katona. "Elégtételt az jelentene számára, ha elnézést kérnének tőle azok, akik szerinte igazságtalanul bántak vele" - fogalmazott a Népszabadság az "egyenes tartású, szikár férfi"-ról, aki "láthatóan nehezen tudta palástolni érzelmeit". A félreértések elkerülése végett: e megindító sorok egy gyilkosról szóltak. Egy olyan emberről, aki a diktatúra képviseletében felkelők megölésében vett részt, s ma azért mentesítették a büntetés alól, mert tettét Strasbourgban 12:5 arányban elévültnek tekintették.
"Az ítélet nem pusztán egy konkrét ügyben hozott egyedi döntés, hanem a magyar jogi gondolkodás és joggyakorlat elmúlt 15 évi bizonytalanságait lezáró elvi jellegű állásfoglalás" - nyomatékosította a határozat jelentőségét a Magyar Nemzetben Baka András.
A strasbourgi testület egykori magyar tagja - ma a Legfelsőbb Bíróság elnöke - abban látta a verdikt különös súlyát, hogy a legfőbb európai fórum kinyilvánította: a nemzetközi jog szabályai 1956-ra is alkalmazandók. "1956 tiszta szellemének egyedül az a jogállami felfogás felel meg, hogy bűncselekmény elkövetéséért mindenki az elkövetés idején érvényes jogszabályok szerint viselje a következményeket" - fogalmazott Baka. (E jogi alapelv érvényesítésének felemás következményeire még visszatérünk.)

2. ALKOTMÁNYBÍRÓ A PÁRTÁLLAMBÓL
Strasbourgban fog folytatódni az az eljárás is, amelyet Kiss László alkotmánybíró indított, majd nyert meg néhány hete a Legfelsőbb Bíróságon Ungváry Krisztián ellen. A bíró azért perelt, mert a történész 2007-ben az Élet és Irodalomban azt állította: Kiss a nyolcvanas években a pécsi egyetem párttitkárhelyetteseként olyan módszerekkel lépett fel az ellenzéki Dialógus békemozgalommal szemben, melyből arra lehet következtetni, hogy az állambiztonság hivatalos kapcsolataként ügynöki jellegű tevékenységet végzett.
Kiss László a neki tulajdonított cselekményeket nem tagadta, ám sérelmezte, hogy Ungváry ezt összefüggésbe hozta az állambiztonsággal. Az alsóbb fokú bírói fórumokkal ellentétben az LB végül az alkotmánybírónak adott igazat. Az ítéletből kiderül: tény, hogy a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnöksége tervet szőtt a békemozgalomnak a hivatalos kapcsolatokon keresztüli ellehetetlenítésére. Az sem vitatható, hogy Kiss László intézkedései - "a hallgatói információs csatornák ellenőrzése", "hangulatjelentések írása" - beleillettek ebbe a tervbe.
Ez viszont az LB szerint még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Kiss mindezt az állambiztonság hivatalos kapcsolataként tette. Cselekedhetett akár pártutasításra is - szól az ítélet, figyelmen kívül hagyva azt a körülményt, hogy az MSZMP és az elhárítás a legszorosabb szimbiózisban élt. És mintha a dolog érdemi megítélése szempontjából nem lenne édes mindegy, hogy valaki az elnyomó rendszer melyik szervezetének megbízásából vetemedik ilyen tevékenységre.
A pert éles publicisztikai pengeváltás kísérte. Ungváry arról értekezett, hogy az ügy megítélése rosszabb, ha a "kollaboráns pártállami csinovnyik" önként végezte ezt a tevékenységet, az MSZP által jelölt alkotmánybíró pedig személyeskedve gúnyolódott a történészen. "Nos: úgy "következtetek", minthogy Ön 40 éves koráig nem nősült meg, s főcserkészként kisgyerekekkel foglalkozik, vonzódása lehet ehhez a korosztályhoz. Ugye, milyen épeszű ez a következtetés? Legalább annyira, mint az, amire Ön "vetemedett"" - alkalmazott övön aluli hasonlatot a De Jure című szaklapban egy minden alapot nélkülöző pedofilvád és a nagyon is életszerű ügynöközés között.
Az alkotmánybíró már a perben is tanúságot tett tréfás kedélyéről. Az egyik tárgyaláson azt mondta, hogy párttitkári funkciója a Mókus őrsben betöltött mókamesteri szerephez volt hasonló, a hangulatjelentéseket a gyerekekkel íratták egy fagyiért, a pártbizottság pedig jótékonysági egylet volt, ahol emberek mentésével foglalkoztak. Nos, a diktatúra bűneinek ennél nagyobb fokú bagatellizálását nem javasolnánk neki, hiszen az Országgyűlés májusban elfogadta a büntető törvénykönyv módosítását.
Az új szöveg szerint "aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el". Feltéve persze, hogy a jogszabályt esetleg nem meszeli el az Alkotmánybíróság - melynek tagjaként Kiss László bizonyára élénk figyelemmel kíséri e törvény sorsát.

3. BISZKU BÉLA LELKIISMERETE
"A Kiss Lászlóról szóló ítélet alapján ha valaki azt írná Biszku Béláról, hogy ő felel az 1956 utáni ítéletek súlyosbításáért, elbukná a pert" - állítja párhuzamba lapunknak esetét Ungváry Krisztián az egykori belügyminiszter ügyével. "Hiába hozná bizonyítékként, hogy Biszku az MSZMP egyik ülésén így kevesellte a kivégzések arányát: "A politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet, és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma." Ezzel az erővel a politikus mondhatná, hogy a bíróságok maguktól is hozhattak halálos ítéleteket" - véli a történész.
Ami azt illeti, Biszku ezt mondta is Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Bűn és büntetlenség című, múlt héten bemutatott filmjében. "Nem én hoztam az ítéletet"; "nem én végeztem ki őket" - próbálja hárítani a felelősséget a 90 éves egykori politikus. Amikor pedig szembesítik a belügyminisztersége alatt kivégzett 300 elítélt '56-os sorsával, és megkérdik, nem akarja-e megkövetni az áldozatokat és családjukat, "ne nézzenek már hülyének!" felkiáltással közli: "Nekem nincs miért bocsánatot kérni."
Amit viszont húsz év politikai vita és jogászkodás nem tudott elérni, az két leleményes újságírónak sikerült ezzel a megrendítő filmmel. A Biszku közelébe fondorlatos módon eljutó alkotók a múlt e kulcsfigurájának erkölcsi leépülésével és az áldozatok sorsával való katartikus szembesüléshez a nyilvánosság erejét vetették latba, teljes sikerrel. Művük különös jelentőségét az adja, hogy a film értő nézője - az alkotókhoz hasonlóan - a legkevésbé sem merő gyűlöletet érez a szánalmas önigazolásba menekülő aggastyánnal szemben.
Ehelyett azon kezd tűnődni, hogy mi nagyobb büntetés az ilyen embernek: néhány év börtön, vagy a terhelt lelkiismeretével való együttélés kényszere, illetve a bűneivel és a nyilvánossággal való szembesítés ereje.
"Biszku lányait is megérintette az alkotás. Először letiltották ugyan a művet, de miután megnézték, szemlátomást megrendült lélekkel maguk kérték, hogy mutassuk be, sőt megköszönték, hogy elkészítettük a filmet" - meséli lapunknak Novák Tamás. Biszku Bélának pedig a filmvásznon felidézett cselekedetei után egy szava sem lehet az ellen, hogy az alkotók a diktatúra emblematikus felelősének állították be. "Lehetetlen helyzet, hogy azokat az embereket, akik fegyvert fogtak vagy belesodródtak ezekbe az eseményekbe, szigorúbban bírálják el, mint azokat, akik politikai vagy szellemi irányítással elősegítették, hogy ezek ide kerüljenek" - panaszolta a politikus 1956 decemberében. Akkor bizonyára mindenre gondolt, csak arra nem, hogy e kijelentésével - annak lényegét saját pártbeli szerepére vonatkoztatva - máig hatóan önmagára is kimondta az erkölcsi ítéletet.
Amint láthattuk, a jog sok mindenre - és annak ellenkezőjére is - érvekkel szolgálhat. Miközben lényeges szempont, hogy az igazságtétel jogállamhoz méltó módon történjék, az ismertetett esetek is jelzik a paragrafusok illetékességének korlátait. A legvitatottabb kérdésnek rendre az bizonyul, hogy ha valakit nem lehet elítélni olyan cselekményért, ami az elkövetése idején nem volt büntethető, akkor az nem vezet-e az erkölcs halálához.

Míg az MDF-es Kónya Imre és az SZDSZ-es Pető Iván 1991-es vitájában a liberális politikus is a korabeli és későbbi törvények különbségére hivatkozva érvelt a felelősségre vonás ellen, a nürnbergi perben ezt a dilemmát minden további nélkül feloldották. A hivatkozás Gustav Radbruch német jogtudós alapelve volt, mely szerint az erkölcs és a természetjog minden jogrendszer fő eleme; és ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor az ilyen törvény nemcsak igazságtalan, de jogtalan is.

"A Radbruch-formula csak rendkívüli helyzetben alkalmazható. A nürnbergi per ilyen volt, hiszen akkor a német államiság megszűnt, nálunk viszont a folytonosság sok tekintetben megmaradt. A békés átmenetből következően mai demokráciánk, tetszik, nem tetszik, az előző rendszert illegitimnek, de legálisnak tartja. A Sólyom László vezette Alkotmánybíróság az 1989 előtti rendszert nem tekintette alkotmányosnak, ám elismerte, hogy a rendszerváltás a legalitás talaján ment végbe" - mondja Schanda Balázs alkotmányjogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánja.
Ebből több minden következik. Például az, hogy a bíróságok a kommunizmus bűnöseinek esetében nem igazságot, csupán jogot szolgáltattak - vagyis a mégoly szabatos törvények e körben nem alkalmasak a társadalom erkölcsi ítéletének kifejezésére. A jövőben is együtt kell hát élnünk az abszurd ténnyel: hazánkban egy negyvenéves diktatúráért a jog mindössze fél tucat, alacsony beosztású embert volt képes felelősnek találni.
HetiVálasz, Szőnyi Szilárd