Translate

2016. január 23., szombat

Börtönbe menne az alaptörvény-módosítás miatt a jobbikos


Spirk József

30 évre titkosították ezt a kormányjavaslatot, s most ennek közzétételéért 3 éves szabadságvesztést is kaphatok

- írta Facebook-oldalára Novák Előd, a Jobbik képviselője, miután kiposztolta az Alaptörvény hatodik módosításának tervezetét, azt a tervezetet, amely elfogadása esetén a terrorveszélyhelyzet elrendelését szabályozná.
Novák Előd a Jobbik alelnöke nyilatkozik a honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti egyeztetést követően a Honvédelmi Minisztérium aulájában 2016. január 12-én.
Novák Előd a Jobbik alelnöke nyilatkozik a honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti egyeztetést követően a Honvédelmi Minisztérium aulájában 2016. január 12-én.

A Honvédelmi Minisztérium által készített előterjesztés szerint a kormány jelentős terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén hirdetheti ki a terrorveszélyhelyzetet, és ezzel egy időben a sarkalatos törvényekben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be: egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat, és bevetheti a honvédséget is.

Az alaptörvény-módosítás részletei lényegében már egy hete ismertté váltak, a múlt napokban négypárti egyeztetést is tartottak az ügyben a parlamenti pártok, így a tervezet pontos szövege új információt nem tartalmazott.

Novák Elődöt is leginkább a tervezet fejlécén olvasható „30 évig NEM NYILVÁNOS” felirat hozta izgalomba.

Ezért jelentette be, hogy hajlandó börtönbe is vonulni: „a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva (s mentelmi jogomról lemondva) akkor is felhívom a figyelmet rá, hogy abszurd módon titkosítják még ezt az Alaptörvény-módosító javaslatot is”.

A törvényalkotási kérdésekben jártas forrásaink szerint azonban felesleges a jobbikos képviselő hősies ajánlkozása, a minősítés ugyanis itt nem államtitkot, titkosítást jelent, hiszen a szöveg – amennyiben valamelyik ellenzéki párt is támogatni fogja – hamarosan a parlament elé kerülhet. A HM-ben készült tervezet döntés-előkészítő anyag, ezért nem adható ki. A nyilvánosságot érintő korlátozás a döntés előkészítésében résztvevőkre vonatkozik.

A HM előterjesztésével kapcsolatban az ellenzék és a kormányoldal között az egyik fő vitapont az, hogy a kormány mit érthet a kivételes helyzet elrendelésénél terrorveszélyen, és miért tarthatja fenn a terrorveszélyhelyzetet 60 napig miközben ez az úgynevezett veszélyhelyzet esetén csak 15 nap.

Novák szerint jelenlegi formájában „bemondásra” lehetne elrendelni terrorveszélyhelyzetet, amelyben „a kormány szinte bármit megtehetne, kontroll nélkül: az egész országban lekapcsolhatnák az internetet, beszüntethetnék az általuk kívánt médiumokat, felfüggeszthetnék a gyülekezési jogot, kijárási tilalmat rendelhetnének el, kitelepíthetnék az ország valamely részén élőket, akárhogy korlátozhatnák a járműforgalmat, elkobozhatnák „a biztonságot veszélyeztetők” vagyonát, bevezethetnék a jegyrendszert”.
http://index.hu/belfold/2016/01/20/bortonbe_menne_az_alaptorveny-modositas_miatt_a_jobbikos/

Nincsenek megjegyzések: