Translate

2013. június 2., vasárnap

Sólyom: minden téren változás kell!

MTI- itthon@hetivalasz.hu
Minden téren változás kell - mondta Sólyom László akadémikus, volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke az LMP alapítványának konferenciáján vasárnap.

Sólyom László különösen a jelentését vesztett jobb-baloldali szembenállást, a fősodor harcmodorát, a „ki kit győz le" logikáját kárhoztatta. Mint mondta: ugyanúgy értelmetlen ma Magyarországon diktatúráról beszélni, mint ahogy a 2010 előtti két évtizedet tévelygésnek minősíteni. Az összefüggésekből kiragadott részletek helyett rendszerszemléletű, a fenntarthatóságot szem előtt tartó gondolkodásra van szükség.

Az EU-hoz való viszony kapcsán a volt államfő emlékeztetett arra, hogy az 1990-es évek elején az Európához visszatérés eufóriája nem maradt a szavak szintjén: „mindenki megpróbált viselkedni". A közösségben elfoglalt hely döntően rajtunk múlik - tette hozzá a volt alkotmánybírósági elnök, aki arra is felhívta a figyelmet: a negyedik alkotmánymódosítás európai fogadtatása Magyarország és az uniós értékek viszonyáról szól.

Róna Péter közgazdász, egyetemi tanár, Sólyom Lászlóval összhangban a magyar közéletet uraló bal-jobboldali terméketlen megosztottság felszámolását, történelmi kibékülést sürgetett, hogy véget érjen a gyűlölet, ami szétroncsolja az országot. A közgazdász kijelentette: a rendszerváltás társadalmi, gazdasági célja - a Nyugathoz való felzárkózás - nem valósult meg. A bajok fő oka pedig, hogy „megállíthatatlanul veszekszünk egymással, a szomszédainkkal és hovatovább az egész világgal", pedig nem egy eszme kíméletlen követésére, hanem párbeszédre lenne szükség.

A napokban nyilvánosságra került alacsony beruházási ráta kapcsán a közgazdász megjegyezte: ez a gazdasági-társadalmi vergődés egyik legfontosabb oka. A GDP 16 százalékát kitevő éves beruházási hányadnak el kellene érnie a 20 százalékot ahhoz, az amortizációt pótolja, a 22 százalékot, hogy elérje az unió átlagát, a felzárkózáshoz pedig még ennél is több kellene. Az alacsony magyarországi beruházások oka nem lehet a forráshiány, hiszen a világgazdaságban likviditásbőség van. Ám itthon nincs mibe beruházni, illetve hiányzik az ehhez szükséges befektetői bizalom - tette hozzá a szakember.

A magyar gazdaság beindításának további akadálya, hogy olyan magas a reálkamat, amit a világgazdaság egyetlen szereplője sem képes kitermelni, nemhogy a magyar kis- és középvállalatok - vélekedett a közgazdász. Ugyanakkor Róna Péter azt is kiemelte: az EU hasonló hibákat követett el, mint a magyar politika: egy kaptafára, erőből próbálta irányítani a folyamatokat, ami azt eredményezte, hogy az „előny a nagyoknál" van, akik ezt ki is használták. A kontinens országa között nem konvergencia folyamatok zajlanak, hanem a szakadék mélyült. „Sokat hibáztunk, de akkor sem tudnánk felzárkózni, ha minden uniós elvárást hiba nélkül teljesítenénk, mert az EU által támasztott feltételek a fennálló különbségeket konzerválják" - tette hozzá.

Ángyán József fideszes parlamenti képviselő, egyetemi tanár, az agrártárca volt államtitkára előadásában részletesen beszélt arról, miként szerzi meg a ciklusban kialakított szabályozás eredményeként néhány maffiacsalád a földterületek jelentős részét, ellehetetlenítve a családi gazdálkodókat, a helyi közösségeket, holott a kormányzó többség nem ezt ígérte.

„Médiablokád" veszi körül a problémát, csak akkor lehet sikert elérni, ha az információk eljutnak az emberekhez - mondta a kormánypárti politikus, aki szerint „a kis helyi közösségektől kezdve mindent újra kell kezdeni". A földbérleti szerződések kapcsán az agrárpolitikus kijelentette: a céghálók feltárása után egyértelmű, hogy szó sincs kis családi gazdaságokról, a termőföld jelentős hányadát féltucatnyi nagy tőkeérdekeltség szerezte meg. 2011-ben például 15 milliárd forintnyi támogatás jutott ennek a körnek, miközben a háromszázezer embert érintő tanyaprogramra egymilliárd.

„Nem ezt mondtuk, nem ezt hirdettük!" - mondta a kormánypárti politikus, majd hozzáfűzte: „világok dőltek össze bennem", ez egy jelentős erkölcsi probléma, pedig lehetne ezt lelkiismeretesen is csinálni. „Ha az adott szó becsülete elszáll, vége a társadalomnak" - jelentette ki Ángyán József, aki szerint a változtatáshoz személyes kiállásra és közös bátorságra van szükség.

A Merre van előre? Magyarország újragondolása című konferenciát az Ökopolisz Alapítvány, az LMP pártalapítványa rendezte.

Nincsenek megjegyzések: