Translate

2013. március 22., péntek

BruxInfo: magához vonta Barroso a magyar ügyeket

HVG
Az Európai Bizottság elnöke magához vonta a magyar alkotmánymódosítással kapcsolatos dossziék ellenőrzését, a magyar ügy ismét olyannyira érzékennyé vált ugyanis politikailag – írja a BruxInfo.

Andor László magyar uniós tájékoztatása szerint a hallgatói szerződések rendszerével kapcsolatos uniós aggályok kezelése is átkerült a bizottság foglalkoztatáspolitikai főigazgatóságától Jose Manuel Barroso elnökhöz.

A testület tisztviselői már múlt héten is valószínűnek mondták, hogy a magyar alkotmány negyedik módosításának vizsgálata után az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásokat indíthat.

Az AFP francia hírügynökség ezzel összefüggésben úgy értesült, hogy a testület majdani reakciója továbbnövelheti a feszültséget Brüsszel és a magyar kormány között.

Ugyancsak a francia hírügynökség jelentette, hogy április végére készülhet el a jogi szakvélemény, és José Manuel Barroso mellett Viviane Reding alapvető jogokért és igazságügyért felelős uniós biztos is felügyeli a magyar dossziékat.

Andor László foglalkoztatáspolitikai EU-biztos azt mondta újságíróknak, hogy az április 17-re tervezett, Magyarországról szóló strasbourgi EP-vitára készülhet el az Európai Bizottság jogi szakvéleménye az alkotmány negyedik módosításáról.

Források szerint nem kizárt, hogy megismétlődik a tavaly januári forgatókönyv, amikor is az Európai Parlament Strasbourgban plenáris ülésen tárgyalt Magyarországról, majd az ezzel egyidőben, ugyancsak Strasbourgban ülésező Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen a jegybanktörvény, a bírók nyugdíjkorhatára, valamint a korábbi adatvédelmi biztos mandátumának megszüntetése miatt – olvasható a BruxInfón.

Nincsenek megjegyzések: