Translate

2013. január 22., kedd

Az államfői jogkörök nem változnak, az Alkotmánybíróság hatáskörei talán

Az egyedül kormányzó Smer nem tervezi a köztársasági elnöki jogkörök bővítését - a parlament házelnökének, Pavol Paškának a szavai szerint.

"Ilyesmiről valójában nem is foglalkozunk. Azért sem menne, mert jelenleg nyitva áll néhány alkotmányjogi kérdés. Továbbá nem rendelkezünk alkotmányos többséggel. Minden olyan lépés, mely érinti az alkotmányt, problematikus" - mondta a Sita hírügynökségnek.

Paška szerint szóba jöhet az alkotmánybíróság hatáskörének újrameghatározása. Szükség lenne erre, a taláros testülethez ezerszámra érkeznek a beadványok, és nincs ideje arra, hogy komoly alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozzon. "Meg szeretnénk tárgyalni annak a lehetőségét, hogy az Alkotmánybíróság csak a törvények és az alkotmány közötti összhanggal foglalkozzon" - mondta a házelnök, ezzel is magyarázva, hogy miért támogatták, hogy második olvasatba jusson a KDH-képviselők által kidolgozott törvényjavaslat az Alkotmánybíróság szervezési rendjéről. A kereszténydemokraták azt szeretnék elérni, hogy a beadványokról az Alkotmánybíróság 90 napon belül döntsön. A Smer erről széles körű politikai egyeztetést javasol.
Felvidek.ma

Nincsenek megjegyzések: