Translate

2012. szeptember 26., szerda

Ügyvédi praxis épült az alkotmányjogi panaszra

Az új rendszerrel nem csökken az állampolgárok Alkotmánybírósághoz való fordulásának lehetősége. Interjú Balsai Istvánnal.

„– Paczolay Péter, az AB elnöke egy korábbi interjúban bírálta a kormánytöbbséget, amiért több esetben is az alaptörvény módosításával írt felül egy alkotmánybírósági határozatot. Mi a véleménye erről?

– El kell kerülni, hogy az Alkotmánybíróság versenyezzen az Országgyűléssel, mivel egyetlen intézmény sem független a társadalomtól. A parlament mint törvényhozó hatalom azonban mindig ura az ügynek. (...)

– Közben megszűnt az actio popularis, hogy az állampolgárok bármilyen panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulhassanak.

– Sok problémát okoztak a szükséges krité­riumokat nélkülöző beadványok, ezeket szerintem senki nem szerette az intézményen belül. Ezres nagyságrendű hátralék alakult ki ezekben az ügyekben. Most ezt a lehetőséget felváltotta az alkotmányjogi panasz, amelyre át lehetett formálni a korábbi beadványokat. Lehetőség az is, hogy az ombudsmanon keresztül jusson el hozzánk utólagos normakontroll. Az új rendszerrel tehát nem csökken az állampolgárok Alkotmánybírósághoz való fordulásának lehetősége.

– Változott a beadványok »minősége« abból a szempontból, hogy formailag, tartalmilag megfelelnek a követelményeknek?

– Igen, de van egy ellentétes következmény, mégpedig az, hogy egy már elvesztett ügyben az ügyvéd azt mondja, nem baj, megyünk a Donáti utcába. Egyfajta ügyvédi praxis is épült arra, hogy ha minden jogorvoslatot kimerítettek, akkor rábírják az ügyfeleket az alkotmányjogi panaszra.

– A kormány jelezte, hogy az előzetes regisztrációt is tartalmazó választási eljárási törvény kapcsán előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól. Egyetért ezzel?

– Megválasztásom óta nem volt arra példa, hogy a Ház küldjön ide előzetes normakontrollra egy olyan törvényt, amelyet már megalkottak, de az Alkotmánybírósággal is meg akarják vizsgáltatni. Nem kifogásolható, hogy egy ennyire új helyzetben ezt kezdeményezzék, hiszen a parlament létszáma a felére csökken, a határon túli magyarok is választhatnak, új választókerületek alakultak ki, és egyfordulós lesz a választás. Annyira más dimenzióba kerül az egész választás, ami indokolja az AB kontrollját. Ismerem a tervezetet, de nyilván nem mondhatok véleményt. Ha hozzánk fordul a parlament, harminc napon belül döntést kell hoznunk róla.”
http://mandiner.hu/cikk/20120926_balsai_istvan_ugyvedi_praxis_epult_az_alkotmanyjogi_panaszra


az eredeti cikk:
http://www.magyarhirlap.hu/hatter/nem-baj-megyunk-a-donati-utcaba?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201209



Nincsenek megjegyzések: