Translate

2021. október 27., szerda

A bolgár alkotmány nem ismeri el a biológiai nemtől független társadalmi nemet

 Csatári Flóra Dóra

A bolgár alkotmányban szereplő „nem” szó kizárólag a biológiai nemet jelenti, nem lehet társadalmi nemként, azaz genderként érteni, erről döntött a bolgár alkotmánybíróság az Euractiv szerint.

A bolgár legfelsőbb bíróság idén márciusban kérte fel a bolgár alkotmánybíróságot arra, hogy értelmezze a biológiai/társadalmi nem fogalmát. Erre a legfelsőbb bíróság szerint azért volt szükség, mert a bolgár bíróságok gyakorlata nem volt egységes a tekintetben, hogy az alkotmányban szereplő „nem”-et társadalmi vagy biológiai nemként értelmezték akkor, amikor transznemű emberek eseténben döntöttek a személyi igazolványukban szereplő nem megváltoztatásáról.

Az alkotmánybíróság most azt állapította meg, hogy a bolgár alkotmány nem ismer a biológiai nemtől független társadalmi nemet. Kimondták emellett azt is, hogy a bolgár alkotmányban a „nő” mint biológiai nemi kategória az anya társadalmi szerepével, a gyermekszüléssel és a szülészeti ellátással függ össze.

A döntés értelmében a bolgár intézmények nem kötelezhetők arra, hogy elfogadják azt, ha valaki a születéskor regisztrált biológiai nemétől eltérő módon azonosítja magát. Az alkotmánybíróság szerint a transznemű emberek jogi státusza a csak a jogszabályok módosításával lenne megoldható.

Bulgáriában a biológiai nem/társadalmi nem fogalma körüli jogértelmezési vita három éve kezdett elmérgesedni, amikor a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű jobboldali párt elutasította azt az előterjesztést, amivel a családon belüli erőszak visszaszorítását célzó isztambuli egyezményt ratifikálta volna az ország, részben arra hivatkozva, hogy az egyezmény használja a gender, azaz a társadalmi nem fogalmát. (Ez a helyzet Magyarországról is ismerős lehet.) A GERB 2018-ban kampányt indított, amelyben hamisan azt állította, hogy az egyezmény lehetővé tenné az azonos neműek házasságát és bevezetné a harmadik nemet.

Arról, hogy mi is az a gender, azaz a társadalmi nem, ennek a cikkünknek a végén szereplő keretes írásunkban olvashat >>>

 https://telex.hu/kulfold/2021/10/27/a-bolgar-alkotmany-nem-ismeri-el-a-biologiai-nemtol-fuggetlen-tarsadalmi-nemet

Nincsenek megjegyzések: