Translate

2014. május 10., szombat

Katolikus pap is bírálja a Szabadság téri emlékművet

Dávid Katalin művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja után újabb jeles - a kormánnyal nem ellenséges - személyiség bírálja a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékművet. Ezúttal Jelenits István piarista szerzetes, Budapest új díszpolgára szólalt meg a témában.

„A II. világháborúnak áldozatai voltak az angolok által lebombázott német városok lakosai is, de a Magyarországon elesett szovjet katonák is, azok a németek is, akik a budai várat védték, aztán megpróbáltak kiszökni onnan, de elfogták és halomra lőtték őket a szovjet katonák" - írja a Heti Válasz csütörtöki számában Jelenits István, miért kifogásolja a Szabadság térre tervezett emlékmű „A II. világháború áldozatainak emlékére" feliratát. A piarista szerzetes Borókai Gábor korábbi vezércikkére reagál ezzel, melyben a főszerkesztő értelmezi és magyarázza az alkotás üzenetét.

„Cikkének második oszlopában ezt olvasom: »A szoborállító kormányzat nem látszik mást tenni, csak emlékeztetni, hogy 1944. március 19-én Magyarország elvesztette a szuverenitását, így állami szervei döntési szabadságukban és cselekvőképességükben korlátozottakká váltak«. Nos, ezt a mondanivalót az említett felirat egyáltalában nem fejezi ki. Terveznek talán valami más, hosszabb feliratot is a készülő műre, vagy az ön által ilyen gondosan/pontosan megfogalmazott szándék kifejezését teljesen a szobrászra bízták? Szobrász legyen a talpán, aki néma alakokkal egy ilyen konkrét és bonyolult mondanivalót valóban közérthetően ki tud fejezni!" - írja Jelenits.

A szerzetes ezután azt taglalja, mennyire nem egyértelmű Gábriel arkangyal szerepe a zsidó és a katolikus hagyományban, majd a magyar államalapításról és Szent István koronájáról szólva megállapítja: aligha remélhető, hogy e történelmi utalás az emlékmű eljövendő szemlélői előtt megjelenjék.

„Ha a szoborállítóknak valóban az a mondanivalójuk, amit ön olyan szépen és körültekintően megfogalmazott, akkor ennek a bonyolult mondanivalónak kifejezésére aligha lehet szobrot alkotni. Legföljebb egy nonfiguratív alkotásra rá lehet írni az említett mondatot" - fogalmaz Jelenits.
Heti Válasz május 8-i szám

Nincsenek megjegyzések: