Translate

2014. május 18., vasárnap

hvg.hu: Stumpf nagyon jó üzletet csinált az FHB elnökével

Közvetlenül Stumpf István alkotmánybíróvá választása előtt a cége négymillióért vette meg az FHB-elnök Spéder Zoltán kft-jét, ami valójában százmilliót ért – írja a hvg.hu. A portál azt is kiderítette, hogy a Takarékbank – FHB-n keresztüli – államosítása ügyében rövidesen döntő Alkotmánybíróság tagjai közül Szívós Mária FHB-részvényekkel rendelkezik, Stumpf pedig ott tartja a megtakarításait.

Stumpf István cége, a Faktum 57 Kft. 2010 júniusában, nem sokkal Stumpf alkotmánybíróvá választása előtt megvette az FHB elnök Spéder Zoltán, és volt apósa, Petróczki László cégét, az Aleria Kft.-t. Az ügylet a hvg.hu szerint azért érdekes, mert Stumpf és cége csak négymillió forintot fizettek az Aleria Kft.-ért, amely viszont a cégadatbázisban fellelhető mérlegei alapján legalább 100 millió forintot ért. Az Aleria Kft. tulajdonosa volt egy rózsadombi luxusvillának is, amit évek óta Stumpf és cége, a Faktum 57 Kft. bérelt.

A portál rámutat: az adásvétel után az Aleria Kft. – korábbi tulajdonosok által felhalmozott – 84 millió forintos tőketartalékához Stumpf és a cége juthatna hozzá, ha megszüntetnék a céget – anélkül, hogy adóznia kellene utána. A szintén a korábbi tulajdonosok által befizetett 14 milliós eredménytartalék is könnyen kivehető a cégből osztalékként, adó megfizetése mellett.

A hvg.hu Spédert és Petróczkit is megkérdezte, hogy miért adták ilyen olcsón a céget, de nem kaptak választ. Stumpf István viszont azt írta a portálnak, hogy állításaik valótlanok.

A hvg.hu arról is ír, hogy több alkotmánybíró elfogultsága vetődik fel a Takarékbank államosítása ügyében, amelynek eldöntése jelenleg a testületre vár. A Takarékbankot az FHB-n keresztül államosították, amelyben Szívós Mária alkotmánybírónak részvényei, Stumpf Istvánnak pedig megtakarítása van. Ennek ellenére egyikük sem jelentett elfogultságot.
http://mandiner.hu/cikk/20140516_hvg_hu_stumpf_nagyon_jo_uzletet_csinalt_az_fhb_elnokevel

Nincsenek megjegyzések: