Translate

2012. február 6., hétfő

Újabb bökkenő az unió gépezetén

Gazdasági Rádió, MTI, 2012. február 6. 16:30
Népszavazást javasol uniós ügyekben, köztük az uniós szerződéseket és az eurót érintő kérdésekben a német alkotmánybíróság elnökhelyettese, akinek javaslatát kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt üdvözölték.

Ferdinand Kirchhof szerint a közvetlen demokrácia eszközeinek gyakoribb alkalmazására van szükség, mert az Európai Unió (EU) eltávolodott a lakosságtól. Minél inkább mélyül az integráció, annál fontosabb a polgárok közvetlen részvétele, különben "elenyészik az európai eszme és vele az EU elfogadottsága is" - véli a német szövetségi alkotmánybíróság elnökhelyettese. Kirchhof javaslatát a legtöbb párt üdvözölte, az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) pedig még tovább mennének - számolt be hétfőn a Die Welt című lap. A "népszavazás bevezetése nem lesz elég"- hangsúlyozta Thomas Oppermann, az SPD parlamenti frakciójának igazgatója, aki úgy véli, demokratikus deficit jellemzi az uniós döntéshozatalt, és ezt egy új jogintézmény, az úgynevezett európai polgári kezdeményezés révén kellene csökkenteni.

Az SPD szerint a közvetlen demokrácia mellett a parlamentáris elemeket is erősíteni kell. "Abszurd, hogy az Európai Parlament (EP) elnökének külön küzdelmet kell folytatni azért, hogy ott lehessen az uniós csúcstalálkozókon", az állam- és kormányfők pedig parlamenti közreműködés nélkül hoznak döntéseket - mondta a frakcióigazgató. A kormányzó uniópártok közül a hagyományosan euroszkeptikus CSU részéről is üdvözölték Kirchhof felvetését. "Nem lenne szabad eleve bizalmatlanul viszonyulni a népszavazás intézményéhez" - fejtette ki a Die Weltnek Thomas Silberhorn, a bajor kereszténypárt uniós ügyekben illetékes politikusa, aki szerint érdemes a nép "kollektív bölcsességére" hagyatkozni. Egyetértenek a javaslattal az ellenzéki Zöldek is. Az európai válság megoldásához "több, és európai léptékben megszervezett közvetlen demokrácia" kell - szögezte le Claudia Roth, a párt társelnöke.

Ugyanakkor a legnagyobb és a legkisebb kormánypárt, a kereszténydemokraták (CDU) és a liberálisok (FDP) soraiból többen visszafogottan nyilatkoztak az alkotmánybíróság helyettes vezetőjének felvetéséről. Kételyeinek adott hangot Norbert Lammert CDU-s parlamenti elnök és Rainer Brüderle, az FDP frakcióvezetője is, aki úgy véli, hogy az EP jogkörét ugyan szélesíteni kell, de pillanatnyilag "az adósságválságot kell a lehető leggyorsabban megoldani". Hasonlóan vélekedett Anton Börner, a német külkereskedelmi kamara (AHK) elnöke is. A közvetlen demokrácia nem orvosság a jelenlegi bajokra, hiszen "az adósságválság megoldásához gyors döntéseket kell hozni, erre pedig a parlament sokkal inkább alkalmas" intézmény - mondta Börner a Die Weltnek.

A lakosság többsége azonban nagyobb beleszólást kér az euróövezeti válság kezelésébe - idézett fel a lap egy tavaly novemberi felmérést, amely kimutatta, hogy a németek 71 százaléka szeretné, ha szavazhatna az uniót és az eurót érintő fontos kérdésekben, és csupán 27 százalék nem kíván élni a lehetőséggel.

Nincsenek megjegyzések: