KGST országként szerepelünk a medve halállistáján

 

KARDOS GÁBOR

2022.02.27. 10:56

 Mindenki ismeri a szakállas viccet, hogy elterjed az erdőben a hír: a medvének van egy halállistája és az erdő lakói találgatni kezdenek, vajon ki lehet rajta. Ukrajna már biztos... Most is sok elemző úgy találgatja Putyin távlati céljait, mintha nem jelentette volna be nyilvánosan ezeket már decemberben a NATO-val szemben támasztott orosz biztonsági garancia igények formájában, mert ezek alapján Moszkva egyértelmű végcélja az egykori KGST térség feletti befolyás visszaszerzése.

Emberileg érthető ugyan, ha ilyenkor az elemzők a napi aktualitások alapján próbálnak véleményt alkotni, de egyetlen háború tényleges okaira és kimenetelére nézve sem lehetett még soha érdemben következtetni a kitörésekor kialakuló hadihelyzetből. Ez csak nagyobb távlatból lehetséges, főleg miután maga Putyin is már előre nyilvánvalóvá tette fő stratégiai céljait.

56-BAN NAGYON HASONLÓ TÖRTÉNELMI TAPASZTALATUNK VOLT MINT MOST AZ UKRÁNOKNAK

Saját történelmünk tükrében érthetjük meg közelebbről, mi is zajlik most Ukrajnában, mert a Nyugat pontosan ugyanúgy buzdított minket az oroszokkal szembeni ellenállásra 1956-ban mint az ukránokat a narancsos forradalommal, illetve utána az Euromajdannal... és pontosan ugyanúgy hiú reménynek bizonyul most is, hogy a Nyugat érdemben közbelépne vagy megvédené az általa oroszellenes fellépésre feltüzelt népeket, ahogyan 1956-ban ez üres ígéretnek bizonyult nálunk. Ilyen az, mikor kisebb népek függetlenségi törekvéseit eszközként használják fel nagyhatalmi játszmákban. Ha vannak a történelemben könyörtelen szükségszerűséggel ismétlődő leckék, ez bizonyosan ilyen, mert a nagyhatalmi érdekek minden más szempontot felülírnak. Főleg háborúkban.

Ukrajna abban más és különleges státuszú, hogy egymástól markánsan különböző két részből áll: van egy "európaibb", ukrán többségű nyugati része és egy orosz többségű keleti része. Henry Kissinger, az amerikai külpolitika máig magasan legkiemelkedőbb alakja már 2014-ben, az Euromajdan válság idején megjövendölte: ha a nyugati külpolitika célja nem az ország két részének megbékítése és az, hogy Ukrajna híd legyen az oroszok és Európa közt, hanem az a stratégiai cél, hogy a nyugati részt a keleti orosz blokkal szemben egyoldalúan támogatva még inkább sarokba szorítsák Moszkvát, annak nagyon hamar tragikus következményei lesznek. Igaza lett.

 

NEMCSAK ELVAKULT PUTYINISTÁK TETTÉK FELELŐSSÉ A NYUGATI UKRAJNA-POLITIKÁT A KIÉLEZEDŐ KONFLIKTUSÉRT.

Hatalmas tévedés azt hinni, hogy csak a putyinista jobboldali sajtó Moszkvából távirányított narratívája az, hogy ezt a konfliktust egy nyíltan oroszellenes nyugati külpolitika provokálta ki. Kissinger, aki az amerikai külpolitikában mindenki másnál mélyebben ismeri az orosz történelmet, ismételten figyelmeztetett a veszélyre, hogy a medvét nem szabad sarokba szorítani, mert azzal gyakorlatilag kikényszerítjük, hogy támadjon. Márpedig a nyugatbarát ukrán fordulat kikényszerítése előbb soft propaganda eszközökkel ("narancsos forradalommal"), majd a kifejezetten polgárháborús helyzetet provokáló Euromajdannal pontosan a medve geopolitikai sarokba szorítását jelentette, – különösen a balti országok NATO integrációjával megfejelve. A kettő együtt már kifejezetten bekerítési manőver volt Moszkvából nézve.

Kissinger világosan látta és megfogalmazta már 2014-ben: "A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszországnak Ukrajna sosem lehet külföld, sosem csupán egy másik ország. Az orosz történelem azzal kezdődött, amit Kijevi Rusznak neveznek. Az orosz vallás is onnan terjedt el." Vagyis az oroszok számára Ukrajnának nemcsak geostratégiai jelentősége kiemelkedő és nemcsak az ország rendkívül gazdag erőforrásai miatt fontos érdekszférájukban tartani, hanem Ukrajna az orosz identitás integráns része... bizonyos értelemben még inkább mint mondjuk nekünk Erdély.

MOST MIT NEM ÉRTÜNK? A NAGYHATALMI LOGIKA MINDIG ÍGY MŰKÖDÖTT

Pont így működött mindig a nagypolitika: amikor Oroszország átmenetileg meggyengült, a Nyugat addig nyomult korábbi érdekszférájának elfoglalásában, ameddig csak tudott. Most meg Putyin elérkezettnek látta az időt, hogy a Nyugat meggyengülését kihasználva visszaszerezze mindazt, amit csak tud. Vajon min vannak most sokan úgy megdöbbenve, amikor a történelemben ez sose volt másképp?

Maga Amerika és a NATO adott szabad kezet Putyinnak a háborúhoz, azzal, hogy eleve kizártak bármilyen katonai beavatkozást Ukrajna védelmében. Bár Putyin már jóval régebben tudhatta, hogy a Nyugat nem fog érdemben beavatkozni, egészen pontosan a Krím elfoglalása óta, ami 2014-ben közvetlen válasz volt az Euromajdanra.

Miről árulkodik a Budapesti Memorandum megsértése?

A Budapesti Memorandumban az USA, Nagy-Britannia és Oroszország garantálták Ukrajna területi integritását, cserébe azért, hogy Ukrajna végképp átadott minden területén található nukleáris fegyverzetet. Nemcsak Ukrajna számára volt tragikus üzenet a jövőre nézve az, hogy a Budapesti Memorandumot aláíró USA és Nagy-Britannia semmilyen komolyabb lépést nem tett a Krím annektálásakor. A térségben legfontosabb amerikai szövetséges Lengyelország külügyminisztere, Sikorski ezután tett zárt körben olyan kijelentést, hogy igazából nem számíthatnak Amerikára. A lengyel történelemben túl közeli traumatikus emlék, hogy a szerződésben garantált brit-francia hadba lépés elmaradt, mikor Hitler lerohanta Lengyelországot és teljesen magukra maradtak, ahogy most Ukrajna is. Kérdés, vajon mit érnek az ilyen írásos formában is megerősített szerződéses garanciák, ha a gyakorlatban pont akkor nem érvényesülnek, amikor szükség lenne rájuk?

KÉRDÉS, MIT ÉR AKÁR A NATO GARANCIA EGY OLYAN DESTABILIZÁLÓDÓ VILÁGBAN, AHOL MINDEN ORSZÁG EGYRE INKÁBB CSAK MAGÁRA SZÁMÍTHAT.

A Krím elfoglalása után Putyin most újra nyíltan megszegi a Budapesti Memorandumot, megszállva újabb és újabb ukrán területeket... de vajon csak ő szegi meg? Dehogy csak Putyin veszi semmibe saját vállalásait, mert az USA és Nagy-Britannia sem tesznek eleget a Budapesti Memorandumban vállalt kötelezettségeiknek, hiszen a vak is láthatja, hogy egyáltalán nem garantálják Ukrajna területi integritását. Akkor mire számíthatunk? Marad az, amit erőből el lehet érni az adott helyzetben. Háborúval.

Aggasztó inkompetencia-jelek nyugati vezetők részéről

Ebben a helyzetben különösen aggasztó, ha egy brit védelmi miniszter olyanokat mond a tiszti kar előtt az ukrán válságról, hogy " Putyin teljesen begőzölt", de a britek akár "ma is megtehetik azt, amit 1853-ban a krími háborúban, mikor elfenekelték I. Miklós cárt" aki "ugyanazt a hibát követte el mint Putyin, mert nem voltak barátai, szövetségesei". Stílusában és tartalmilag egyaránt szürreálisan felelőtlen kijelentés, mintha a brit védelmi miniszter nem tudná, hogy 1853-ban még az oroszok nem rendelkeztek olyan nukleáris arzenállal, aminek a bevetését Putyin most egyértelműen kilátásba helyezte, amennyiben valamelyik ország beavatkozna az ukrán hadszíntéren, hogy "elfenekelje"... és mintha az is elkerülte volna a brit védelmi miniszter figyelmét, hogy Kína februárban ünnepélyesen kiállt Putyin NATO-val szemben támasztott védelmi garancia igényei mellett, ami elég nyilvánvalóan cáfolja azt a vélelmet, hogy Moszkvának ne lennének szövetségesei.

A brit külügyminiszter asszony sem maradt le a kínossági versenyben, amikor azt találta mondani, hogy sosem ismerné el az orosz fennhatóságot a rosztovi és a voronyezsi régiókban, elárulva totális tudatlanságát, hogy ezek mindig is orosz területek voltak... Hogy lehetséges, hogy a legmagasabb pozíciókban ilyen inkompetens figurák lehetnek ma vezető nyugati hatalmaknál, akiknek gyakornoki állást sem illene adni abban a minisztériumban, amit momentán ők vezetnek? Egészen komolyan kérdezem, mert sajnos egyik miniszteri megnyilvánulást sem viccnek szánták.

PUTYIN NYÍLTAN DEKLARÁLT VÉGCÉLJA A KGST ORSZÁGOK VISSZAKERÜLÉSE AZ OROSZ ÉRDEKSZFÉRÁBA.

Sokan találgatják most, mi lehet Putyin célja a háborúval, pedig egészen nyíltan deklarálta már decemberben globális stratégiai céljait, amikor biztonsági garanciákat követelt a NATO-tól, aminek elérése a háború voltaképpeni végcélja. Persze, az világos, hogy Putyin minimális célja a háborúval Ukrajna demilitarizálásának kikényszerítése, feltehetőleg azzal kiegészítve, hogy valamilyen oroszbarát kelet-ukrán bábállam jöjjön létre. Logikus lenne az is Moszkvából nézve, hogy az orosz területeket valamilyen szárazföldi korridor kösse össze a Krímmel, bár ennek igényét nyilván csak akkor jelentenék be, ha sikerül a korridort megszállniuk. Eddig világos és nem sokban érint közvetlenül minket magyarokat a dolog. Csak hát beszélni kell arról is, hogy ennél jóval messzebb menő stratégiai követeléseket támasztott Putyin a NATO-val szemben a háború megkezdése előtt, amiről december óta tragikusan kevés szó esik az elemzésekben, pedig ebben már vastagon érintett a mi térségünk is: lényegében visszakövetelte az egész Jalta nyomán garantált orosz érdekszférát, benne a visegrádi országokkal. Mert mit is jelent a NATO-nak decemberben benyújtott "biztonsági garancia" követelések közt az a kitétel, hogy a NATO "az 1997-es szintre csökkenti katonai infrastruktúráját"? Nem kevesebbet mint azt, hogy az 1997-ben csatlakozott országok, köztük Magyarország NATO tagsága katonailag semmissé válna. 

KÍNOS BELÁTNI, DE A NAGYHATALMI LOGIKA SZERINT LEGITIM A JALTAI STATUS QUO HELYREÁLLÍTÁSÁT KÖVETELNI.

A tények kedvéért érdemes leszögezni: a sok évszázados nagyhatalmi logikát követve ez a követelés egyáltalán nem egy őrült diktátor lázálma, hanem tökéletesen reális és logikus, sőt abszolút legitim követelés – akkor is, ha történetesen nekünk nem tetszik. Mert a világháborút lezáró nagyhatalmi alkuk (Jalta, Potsdam) által rögzített status quo felrúgása óhatatlanul magában hordta egy ilyen nagyobb fegyveres konfliktus bekövetkeztét. A béke alapvetően csak addig garantált, amíg a nagyhatalmak tiszteletben tartják a világháború nyomán rögzített status quo-t... amit először a Nyugat szegett meg a kelet-európai EU és NATO integrációval, illetve Ukrajna nyugatos fordulatának kiprovokálásával. Hogy mivel járna a status quo teljes felrúgása? Természetesen világháborúval. Ezt most a Nyugat bármi áron el akarja kerülni, ami viszont már viszonylag rövid távon ahhoz hasonló engedményekhez vezethet, mint amilyen a Müncheni Egyezmény is volt a Harmadik Birodalom előrenyomulásakor. Nyilván sok függ majd az orosz-ukrán háborúban elért orosz katonai sikerektől. Vajon meddig mehet a Nyugat az engedményekben? Elmehet vajon addig, hogy Putyin maximális követeléseinek is engedve a visegrádi térség teljesen visszakerülne az orosz érdekszférába? Valószínűbb egyelőre, hogy tartósan nyugati-orosz ütközőzóna marad térségünk, ami azonban nem sokkal szívderítőbb perspektíva.

HOGY MIRE JÓK A BEJELENTETT SZANKCIÓK? EURÓPA GYENGÍTÉSÉRE...

Az oroszokkal szemben bejelentett nyugati gazdasági szankciók ne tévesszenek meg senkit! Ezek globálisan leginkább Európát gyengíthetik sajnos. A gázár már a háború első napján 62%-kal emelkedett a nemzetközi piacokon. Kérdés: ennyire elszálló energiaárak mellett meddig lehet fenntartani a rezsicsökkentés politikáját?

Mivel épp a gáz a legfőbb bevételi forrása és geopolitikai fegyvere Oroszországnak, egyelőre nem úgy néz ki, hogy ez a pozíciójuk gyengülne a konfliktusban. Sőt. A gazdasági szankciók nem fogják térdre kényszeríteni Oroszországot, viszont továbbra is ellehetetlenítik azt a gazdasági-politikai fejlődést, amiben nem az energiahordozókra és a katonai hatalomra épülne csupán az ország ereje, hanem egy olyan diverzifikált gazdaság fejlődhetne ki, ami egy ponton elvezethetne egyfajta belső (organikus) demokratizációhoz is. Sajnos a nyugati stratégák közt törpe kisebbséget képeznek azok, akik szerint nem kéne félni egy gazdaságilag így megerősödő Oroszországtól, sőt: pont ezáltal lehetne elérni azt a célt, ami most üres és kontraproduktív propaganda marad, hogy valamilyen nyugatias értékrend és demokratizáció gyökeret verhessen abban a térségben. A szankciók tehát konzerválják az autoriter rezsimet Moszkvában és konfliktusos viszonyát Európával.

MÉGIS MIRE SZÁMÍTHATUNK MOST ÉS MIÉRT ZSÁKUTCA DIABOLIZÁLNI VAGY ISTENÍTENI PUTYINT?

A nyugatbarát tábor diabolizálja, az egyre szélsőségesebben jobboldali tábor pedig isteníti Putyint és Kárpátalja visszaadását várja tőle. Mindkettő tévút. Putyin egy sok évszázados orosz geostratégiát képvisel meglehetősen kíméletlen következetességgel, ami legfeljebb az ország átmeneti hanyatlása után tűnhetett most hirtelen új fejleménynek.

Kissinger e tekintetben is nagyon találóan fogalmaz: "A Nyugat számára Vlagyimir Putyin diabolizálása nem annyira egyfajta politikai platform, mint inkább olyan alibi, ami ennek hiányáról árulkodik."

Most ennek az alibinek a kimaxolását láthatjuk: mennyivel könnyebb Putyint agresszornak, véreskezű diktátornak kikiáltani a napi aktualitás kétségtelenül sokkoló képeit mutogatva, mint belátni, hogy az utóbbi negyven év oroszellenes nyugati térhódítási politikája milyen nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy ez a konfliktus most idáig fajult.

ANTALL JÓSLATA BETELJESEDETT: AZ OROSZOK NEM ENGEDTÉK EL KÖZÉP-KELET-EURÓPÁT.

Nálunk is akadt egy államférfi, aki még a szovjet összeomlás utáni hanyatlás kellős közepén, 1992-ben sem feledkezett meg a történelem-leckéről: „Naiv ember, aki azt hiszi, hogy az örök Oroszország lemondott a közép-európai térségben a politikai szerepéről”. A történelemtanár Antall Józsefnek lett igaza és érdemes meghallgatni a zárt körben elhangzott beszédét, mely nemhogy vesztett volna aktualitásából, de a jelenlegi fejlemények maximálisan igazolják: Antallnak igaza lett abban, hogy erőt kell mutatnia Európának és a Nyugatnak - csak azzal lehet fenntartani a békét térségünkben és elkerülni az orosz térhódítást. Kérdés, hogyan képes Európa erőt mutatni európai haderő nélkül és úgy, hogy az Amerikai érdekek megint ennyire egyoldalúan dominálnak az oroszokkal szembeni szankciós politikában. Mire jó az oroszokénál nagyságrenddel nagyobb gazdasági potenciál vagy akár a haditechnikai fölény, ha Európa és a Nyugat leggyengébb pontja a jelek szerint ma az, hogy nem Kissingerhez mérhető stratégák irányítják a külpolitikát.

Mégis, mi jöhet ki ebből?

Végül, de nem utolsó sorban: nem ártana alaposabban mérlegelni, hogy gyakorlatilag minden olyan hadszíntéren, ahol a Nyugat proxy háborút vívott az oroszokkal az utóbbi években, a háború végül geopolitikai vereséghez vagy legalábbis a nyugati pozíciók gyengüléséhez vezetett a kérdéses térségben: leginkább Szíriában, ahol nyílt titok volt, hogy a proxy háború célja az oroszok kiszorítása lett volna egyetlen melegtengeri bázisukról, sőt: a Közel-Keletről, de hasonlóan kudarccal végződött az elhúzódó afganisztáni és iraki intervenció is, sőt: a szerbiai-boszniai háború sem gyengítette meg az orosz pozíciókat a Balkánon, ahol jelenleg oroszbarát erők tüntetései jelzik, merre terjedhetne tovább egy európai eszkaláció Ukrajnából.  Mindegyik eset a Balkántól Szírián át Afganisztánig azt példázza, hogy

SEHOVA SE VEZET A GAZDASÁGI ÉS HADITECHNIKAI FÖLÉNY AZ OROSZOKKAL SZEMBEN,

sőt az ezekkel elérhető időleges katonai győzelmek sem hoznak érdemi eredményt, ha nincs megfelelő stratégia arra, hogy aztán mit kezd a Nyugat az adott térséggel. Ezért az ukrajnai háború végső mérlegét sem akkor fogjuk megismerni, amikor a hadszíntéren eldőlni látszik, az oroszok mekkora területet tudnak elfoglalni, hanem akkor, ha végre kiderül: hogyan lehet újra békét teremteni a térségben. Erre nézve pedig a Nyugat sajnos máig nem állt elő olyan életképes reálpolitikai stratégiával, amilyet Kissinger már 2014-ben felvázolt, de a jelek szerint nála sokkal kevésbé kompetens emberek határozzák meg az amerikai, a brit és az uniós külpolitikát.

A szerző filozófus.

https://index.hu/velemeny/2022/02/27/kgst-orszagkent-szerepelunk-a-medve-halallistajan/

A kormányra robbantották a 7,2 milliárd eurós jogállamisági bombát

 

Döntött az Európai Unió Bírósága az unió hétéves költségvetésére és a Helyreállítási és Rezílienciaépítési Eszköz (RRF) forrásaira vonatkozó jogállamisági mechanizmusról. A magyar és lengyel kormányok érvelése elbukott, igenis lehetséges értékrendi paraméterek mentén dönteni a közös európai költségvetésről.

Szabó Dániel, Rácz Gergő, 2022. február 16. szerda, 09:42

 Magyarország és Lengyelország ellenében döntött az Európai Unió Bírósága a kormány által indított, a jogrend (rule of law) kérdésében indított perében - derült ki a bíróság ítélethirdetésén.

"Az uniós költségvetés védelmét szolgáló intézkedések: a Bíróság teljes ülése elutasítja a Magyarország és Lengyelország által benyújtott, az uniós költségvetésből származó finanszírozás igénybevételét a jogállamiság elveinek tagállamok általi tiszteletben tartásához kötő feltételességi mechanizmus ellen irányuló kereseteket - áll a frissen ismertetett ítéletben.

A bírósági indoklás többek között kimondta:

A Bíróság a szóban forgó rendelet jogalapját illetően kimondja, hogy a rendelet szerinti eljárás csak akkor indítható meg, ha alapos ok van megállapítani nemcsak azt, hogy valamelyik tagállamban a jogállamiság elveinek megsértésére kerül sor, hanem mindenekelőtt azt is, hogy a jogállamiság elveinek megsértése kellően közvetlenül érinti az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, illetve ennek a kockázata komolyan fennáll.

A rendelet alapján hozható intézkedések továbbá kizárólag az uniós költségvetés végrehajtásával függnek össze, és az intézkedések mindegyike az uniós költségvetésből származó finanszírozásnak a jogállamisági elvek megsértése, illetve annak kockázata által az uniós költségvetésre gyakorolt hatás függvényében történő mérséklésére irányul. Következésképpen a rendelet az uniós költségvetésnek a jogállamisági elvek megsértéséből kellően közvetlenül következő érintettségével szembeni védelmére, nem pedig önmagában véve a jogállamisági elvek megsértésének szankcionálására irányul.

Az Uniónak, a tagállamok által megállapított és osztott, az Unió alapjául szolgáló közös értékek – köztük a jogállamiság és a szolidaritás – tagállamok általi tiszteletben tartása a tagállamok között fennálló kölcsönös bizalmat támasztja alá. Ezen értékek tiszteletben tartása így tehát a Szerződések tagállamra való alkalmazásából eredő valamennyi jog gyakorlásának a feltételét képezi.

A Bíróság leszögezi, hogy ezen értékek tiszteletben tartása nem redukálható olyan kötelezettséggé, amelyet a tagjelölt országnak az Unióhoz való csatlakozása érdekében kell teljesítenie.

Az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást és az uniós pénzügyi érdekeket súlyosan veszélyeztetheti a jogállamiság elveinek valamely tagállamban történő megsértése.

A rendelettel bevezetett horizontális „feltételességi mechanizmus”, amely az uniós költségvetésből származó finanszírozás igénybevételét a jogállamisági elvek tagállam általi tiszteletben tartásához köti, az uniós költségvetés végrehajtására vonatkozó „költségvetési szabályok” meghatározására irányuló, Szerződésekben megállapított uniós hatáskörbe tartozhat.

A Bíróság hangsúlyozza, hogy a rendeletben szereplő, a jogállamiság fogalmi elemeinek tekinthető elveket5 az ítélkezési gyakorlatában részletesen kifejtette, azok a tagállamok által saját jogrendjükben is elismert és alkalmazott közös értékekből erednek.

A perköltségeket Magyarországnak kell állnia, és az Európai Parlament és az Európai Tanács jogköltségét is meg kell fizetnie.

Papírforma

Nagyjából borítékolható volt már, hogy az Európai Unió Bírósága nem ad igazat a magyar és a lengyel kormányok kifogásainak a 2020 decemberében a tagállamok által elfogadott jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos vitában. Tavaly december 2-án Campos Sánchez-Bordona jogi főtanácsnok indítványában a luxembourgi székhelyű bíróságnak azt javasolta, hogy el kell utasítania a két ország keresetét, mert a mechanizmus megfelel az EU jogi kereteinek, és tisztázottak a mechanizmus elindításának feltételei.

A főtanácsnok szerint a mechanizmust a megfelelő jogalapon fogadták el, az összeegyeztethető az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkével, és tiszteletben tartja a jogbiztonság elvét. Ennek háttere, hogy az EU vezetői 2020 júliusában megállapodtak abban, hogy a jogállamisághoz kötődő feltételrendszert vezetnek be a költségvetés kapcsán.

A cél már ekkor az volt, hogy megvédje az uniós költségvetést a tagállamokban a fékek általánossá vált hiányosságaiból adódó pénzügyi kockázatoktól az uniós forrásokat. Ilyen lehet a  korrupció, vagy a függőségi viszonyban működő bíróságok rendszere, amelyek miatt előfordulhat, hogy az adott tagállamban nincs eszköz, ami garantálja, hogy nem élnek vissza az EU-s pénzekkel. A jogszabály akkor is alkalmazható, ha a minden tagállam által tiszteletben tartandó alapvető jogok - például a demokrácia vagy az igazságszolgáltatás függetlensége - rendszerszintűen sérülnek és ennek hatása van - vagy hatása lehet - az uniós források kezelésére.

Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki is azonnal pert ígért

Végül erről 2020 decemberében teljes egyetértés mellet döntöttek a tagállamok (még Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki is elfogadta ezt, pedig korábban vétóval akadályozták a helyreállítási alap és a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó hétéves költségvetés elfogadását.) Akkor Angela Merkel leköszönő német kancellár közvetített: alkut kötött a lengyel és a magyar vezetéssel, hogy elfogadják a mechanizmust, aztán az Európai Unió Bíróságán megtámadhatják azt. Ezt végül a rendelkezésre álló időkeret legvégén, 2021. március 11-én tette meg a két ország, így tudható volt, hogy nagyon nehezen lesz a mechanizmus alkalmazható az április 3-i parlamenti választások előtt.

A magyar és a lengyel kormány alapvetően háromféle érvre hivatkozva támadta a jogállamisági mechanizmust, illetve pontosabb nevén a pénzügyi feltétel-rendszer eszközt: elsőként azért, mert szerintük annak nincs megfelelő jogalapja az uniós alapszerződésekben, azok nem hatalmazzák fel az uniós intézményeket arra, hogy ilyen alapvető módon megváltoztassák a játékszabályokat, ez gyakorlatilag az alapszerződések bújtatott módosítása, ami nem szabályos. Viszont már a főtanácsnoki vélemény is vitatta ezt, mivel csak a költségvetési források felhasználása esetében alkalmazható a mechanizmus, ezek esetében pedig alkothat jogszabályt az Európai Tanács és az Európai Parlament.

A magyar és a lengyel fél keresetének másik érve az volt, hogy az alapszerződés 7-es cikke megfelelő védelmet biztosít az alapelveknek, ugyanarra pedig nem lehet két külön keretrendszer. A főtanácsnok már decemberben kifejtette, hogy szerinte a feltételrendszer és a szankciók sem azonosak, tehát más jogi eszközről van szó.

A harmadik érv az volt, hogy a rendelet sérti a jogbiztonság elvét. Az Orbán Viktor és a Mateusz Morawiecki vezette kormányok szerint a jogállamiság egy plasztikus érv: vagyis a szabály politikai furkósbotként funkcionál a renitens tagállamokkal szemben. A főtanácsnok javaslatában részletesen leírja, milyen jogelveket említ a rendelet, milyen, a jogállamiság sérelmére utaló valószínűsítő körülményeket és példákat sorol fel, vagyis Campos Sánchez-Bordona szerint itt is bukik Varós és Budapest érvelése.

Kapcsolódó

Orbán Viktor ígéreteinek a költségvetési hiány állhatja útját

A magyar-lengyel tandem ellen egy héten belül indulhat az uniós fellépés

Magyarország még devizahitelt is felvett az RRF miatt

Bár a főtanácsnok jogi szakvéleményének nem volt kötelező ereje, de már Orbán Viktor magyar miniszterelnök és lengyel kollégája is többször beszélt arról, hogy nem hiszik, hogy megnyerik az eljárást.

Orbán például már február 4-i interjújában biztosra vette a vereséget. A magyar kormány ezért sokszor kommunikálta azt, hogy a nyáron hozott gyerekvédelmi törvény - melyről a parlamenti választással egy napon lesz népszavazás is - váltotta ki Brüsszel haragját, amely nem akarja elfogadni, hogy a jogszabályban az LMBTQI-emberekre is vonatkoznak korlátozások, innentől az LMTBQI-lobbi támadásának nevezték a mechanizmus alkalmazását.

A tét óriási: Magyarország esetében az RRF-ből 7,2 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást akaszthat meg a mechanizmus. Ez - ha mostani árfolyamon nézzük - nagyjából 2550 milliárd forintot jelent. Az Orbán-kormány helyreállítási terveit ráadásul még el sem fogadták, pedig a kormány elkezdte az előlegkifizetéseket, mint ahogy azt korábban is tette az uniós pályázatok esetében a költségvetés terhére.

Az ÁKK szeptemberben megnövelte a 644 milliárd forinttal egyenértékű (a legutóbb 2021. május 10-én közzétett finanszírozási terv szerinti) nemzetközi devizakötvény-kibocsátási keretét, így lehetővé téve további, benchmark méretű devizakötvény kibocsátás(oka)t. De a hétéves költségvetésből csak ebben az évben mintegy 1000 milliárd forintot hívhatna le.

Az Európai Parlament pedig elkötelezett abban, hogy a mechanizmust használják is Lengyelország és Magyarország ellen: korábban pert kezdtek az Európai Bizottsággal szemben is, hogy indítsa meg az eljárást, ne várja meg az EUB ítéletét. 2022 januárjában pedig az is kiderült, hogy az első EP plenáris napirendjére felvetetik az eljárás megindításáról szóló kérdéseket, ahogy ítéletet hoz a bíróság.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/jogallamisagi-mechanizmus-orban-kormany-itelet-helyreallitasi-alap-rrf-heteves-koltsegvetes.746195.html

Aki nem lép egyszerre…

Petri Bernadett

kutató, NKE Európa Stratégia Kutatóintézet

2022.02.15.

Aki nem lép egyszerre…

Úton-útfélen olvashatunk róla, hogy az Európai Bíróság tájékoztatása szerint február 16-án hirdetnek ítéletet az úgynevezett jogállamisági feltételességről szóló perben. Holnap arról születik majd döntés, hogy megfelel-e az uniós jognak az a jogállamisági feltételességről szóló rendelet, amely alapján meg lehetne vonni az uniós forrásokat azoktól az országoktól, amelyek sértik a jogállamisági elveket. Lényegesen kisebb nyilvánosságot kapott azonban az Európai Bíróság egy másik, precedens nélküli ítélete, amelyet éppen egy héttel korábban, február 9.-én hirdetett ki a Törvényszék, pedig nem kevésbé fajsúlyos, mint a sokak által várva várt jogállamisági döntés.

Nem ritka, hogy egy uniós intézmény azt kéri számon az Európai Bizottságon, miért nem értékeli szigorúbban a jogállamisági helyzetet egy adott tagállamban. Számos alkalommal láttunk már ilyet az Európai Parlament részéről, legutóbb még be is perelte a Bizottságot, amiért az késlekedik a jogállamisági rendelet szerinti fellépéssel Magyarország és Lengyelország irányában. Egyelőre azonban az Európai Bíróság és az Európai Bizottság között ismeretlen volt ez a jelenség. Most azonban az Európai Unió Törvényszéke első ízben semmisítette meg a Bizottság határozatát amiatt, hogy az nem vette figyelembe a lengyelországi „rendszerszintű” jogállamiság hiányosságait, amikor egy versenyfelügyeleti panaszt visszautalt a lengyel versenyjogi hatósághoz.

Ez az első alkalom, hogy az uniós bírák a Lengyelországnak felrótt demokratikus hiányosságok hatását egy gazdasági ügyre vonatkozóan vizsgálták. A Törvényszék első alkalommal fogalmazta meg azt is, hogy egy tagállami autoritás, nevezetesen a lengyel versenyfelügyeleti hatóság nem alkalmas arra, hogy betöltse feladatkörét, hanem azt inkább uniós szinten kell ellátni. Az ítélet szerint a Bizottság nem értékelte elég szigorúan a lengyel jogállamisági helyzet hatósági eljárásokra gyakorolt hatását. A jogállamiság követelményeinek tiszteletben tartása olyan releváns tényező, amelyet a Bizottságnak a panasz megvizsgálására legmegfelelőbb helyzetben lévő hatóság meghatározása céljából figyelembe kell vennie – fogalmazták meg a bírák. Összességében tehát az uniós bírói fórum szerint az Európai Bizottság nem látta el megfelelően a feladatát, amikor úgy rendelkezett, hogy egy lengyel cég elleni kartellügyi panasz kivizsgálása a helyi versenyhatóság hatáskörébe tartozik, mert figyelembe kellett volna vennie, hogy ott nem érvényesül majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Az ügy háttere, hogy egy varsói székhelyű fuvarcég, az egyébként kifejezetten kis cégnek számító Sped‑Pro S.A. a Lengyel Államvasutakhoz (PKP) tartozó PKP Cargo S. A.-tól vasúti árufuvarozási szolgáltatásokat vett igénybe. Ennek kapcsán kezdeményezett versenyfelügyeleti eljárást és panaszt tett a Bizottságnál a PKP Cargoval szemben, miszerint az visszaélt az EUMSZ 102. cikk értelmében vett erőfölényével a lengyelországi vasúti árufuvarozási szolgáltatások piacán. A PKP Cargo ugyanis lényegében megtagadta, hogy a piaci feltételek mellett többéves együttműködési szerződést kössön a Sped-Proval, legalábbis utóbbi állítása szerint. Az Európai Bizottság lényegében azzal az indokkal utasította el a panaszt, hogy a verseny‑ és fogyasztóvédelmi hivatal elnöke, amely a lengyel versenyhatóság, megfelelőbb helyzetben van az ügy kivizsgálására, mint maga a Bizottság.

A Sped-Pro e határozat megsemmisítése iránti keresettel fordult a Törvényszékhez, és azt kifogásolta, hogy ügyében nem járt el a Bizottság, hanem ehelyett kérdésének elbírálását visszautalta Lengyelországba. Legfőbb érve a jogállamiság elvének Lengyelországban történő megsértése volt, és ebből adódóan a panasz kivizsgálásához fűződő uniós érdek értékelése során elkövetett hibák az Európai Bizottság részéről.

Nem arról van szó tehát, hogy a jogállamiság kérdése elő se került a bizottsági eljárás során, tehát ezt az uniós intézmény elmulasztotta volna. Az Európai Bizottság az alapeljárásban maga is megvizsgálta: a jogállamisági hiányosságok indokolhatják-e, hogy az ügyet ne utalja vissza a lengyel versenyhatósághoz. Technikai szempontból, úgynevezett analógia útján, az európai elfogatóparancsok végrehajtása keretében szokásos két szakaszból álló elemzést alkalmazta, az ún. Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítéletnek megfelelően. Ez az ítélet arról szól, hogy az alapvető jogok felelős tagállam általi tiszteletben tartására vonatkozó vélelem megdönthető, amennyiben egy tagállam bíróságainak függetlenségét érintő hiányosságok okán sérülhet a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog. A Bizottság azonban e szempontból nem látta megalapozottnak, hogy uniós szinten tartsa a lengyel ügyet.

Pedig – mint azt az ítélet felrója – a Sped-Pro részletesen felhívta a Bizottság figyelmét arra, hogy a PKP Cargo az állam ellenőrzése alatt álló vállalkozás, a lengyel kormánnyal fennálló szoros kapcsolata miatt a helyi versenyhatóság elnéző, sőt elfogult lehet vele szemben. Azzal is érvelt, hogy a lengyel versenyhatóság elnöke teljes mértékben a végrehajtó hatalomtól függ, mivel a miniszterelnök nevezi ki és hívja vissza, anélkül, hogy a törvény a megbízatásának időtartamát és a visszahívásának indokait pontosan meghatározná. Másrészt a PKP S. A., vagyis a Lengyel Államvasutak, amely a PKP Cargo anyavállalata, tagja a lengyel nemzeti alapítványnak, egy olyan egyesületnek, amelyet, szintén a Sped-Pro szerint, a legnagyobb lengyel állami vállalatok hoztak létre és finanszíroznak, és amelynek célja a lengyel igazságszolgáltatási rendszer reformjának védelme, továbbá médiakampányok útján történő népszerűsítése. A Sped-Pro azzal is érvelt, hogy a lengyel versenyfelügyeleti hatóság állítólag 2015 óta megtagadta a Lengyel Államvasutakkal szemben bármilyen intézkedés meghozatalát. A Bizottság azonban megalapozatlannak tekintette ezeket az érveket, s többek között azt is rögzítette, hogy az a tény, hogy a lengyel versenyhatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki, nem érinti a PKP Cargo tekintetében hozott döntéseinek függetlenségét.

A Törvényszék szerint azonban a Bizottság rosszul ítélte meg a helyzetet, és téves következtetésre jutott a lengyel jogállamisági helyzet ezen ügyre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Ehelyett arra a konklúzióra kellett volna jutni a Szerződések Őrének, miszerint nemcsak alkalmatlan a lengyel versenyjogi hatóság feladatai ellátására, de ráadásul a versenyjog területén hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságok sem tudják majd orvosolni a lengyel versenyhatóság hiányosságait, mivel nem függetlenek.

Összességében tehát jogi szempontból nem csak arról van szó, hogy a Törvényszék tényként fogadta el a Bizottság előtti eljárás egyik résztvevőjének állításait és azt kérte számon a Bizottságon, hogy más következtetésre jutott. A Lengyelországgal szembeni jogállamisági eljárást az Európai Bizottság indította hat évvel ezelőtt – szemben a Magyarország ellenivel, amit a Parlament –, és ha valamit, akkor azt nem lehet a Bizottság számlájára írni, hogy nem alapos ezen a téren. Az ítélet azonban ennél magasabbra teszi a lécet az uniós intézmény számára, és gyakorlatilag arra kötelezi, hogy vélelmezze napi szintű gazdasági és szakpolitikai eljárásai során: a jogállamisági eljárások alá vont tagállamok állami hatóságai nem működnek jogszerűen, és ezt bíróságaik sem tudják orvosolni.

Az ügy érdekessége, hogy egy kisvállalat áll szemben azzal a tőkeerős mamutcéggel, amely jelenleg Lengyelország legnagyobb és az Európai Unió második legnagyobb vasúti teherszállítója. A céget az uniós csatlakozás előtt szükséges szerkezetátalakításáról szóló európai bírósági ítélet teljesítése érdekében alapították. Ennek során a Lengyel Államvasutakat több tucat vállalatra osztották fel, annak érdekében, hogy megfeleljenek az európai uniós versenyjogi előírásoknak. Az Sped-Pro ehhez képest összesen hat főt foglalkoztató mikrovállalat, amely az EUB előtt perli az Európai Bizottságot.

Mindjárt világosabbá válik azonban a dolog, ha a jogi képviselő személyét nézzük, ami rávilágít az ügy politikai hátterére. A Sped-Pro ügyvédje ugyanis az ellenzéki kötődésű, és azon belül is a Polgári Platformhoz közel álló Mikołaj Kozak, aki a varsói ügyvédi kamara fegyelmi megbízotti testületének szóvivője, e minőségében pedig számos alkalommal konfrontálódott a lengyel kormánnyal. Kozak érintett volt abban a konfliktusban is, amikor a lengyel főállamügyész felszólította a kamara fegyelmi megbízottját, hogy indítson eljárást az Európai Tanács korábbi elnöke, Donald Tusk ügyvédje ellen. Az ügy végül szintén az Európai Bíróság előtt landolt, eldöntve azt is, hogy a fegyelmi megbízotti testület bíróságnak minősül, ennélfogva pedig jogosult arra, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen.

Eközben folyamatosan nő a feszültség Lengyelország és az uniós intézmények között. Miután tavaly ősszel napi 1 millió euró összegű bírság megfizetésére kötelezte az Európai Bíróság Lengyelországot, amiért nem szüntette meg az EU által kifogásolt fegyelmi kamarákat, néhány nappal ezelőtt arról döntött a Bizottság, hogy Turów bányában zajló jogszerűtlen lignitkitermelés miatt fizetendő napi 500 ezer eurós pénzbüntetést a Varsónak járó EU-források rovására hajtja be annak ellenére, hogy a lengyel és a cseh kormány kétoldalú megállapodást írt alá az ügy egymás közötti rendezéséről.

Újabb precedens nélküli döntés az integrációtörténetben.

https://www.ludovika.hu/blogok/ot-perc-europa-blog/2022/02/15/aki-nem-lep-egyszerre/