A bolgár alkotmány nem ismeri el a biológiai nemtől független társadalmi nemet

 Csatári Flóra Dóra

A bolgár alkotmányban szereplő „nem” szó kizárólag a biológiai nemet jelenti, nem lehet társadalmi nemként, azaz genderként érteni, erről döntött a bolgár alkotmánybíróság az Euractiv szerint.

A bolgár legfelsőbb bíróság idén márciusban kérte fel a bolgár alkotmánybíróságot arra, hogy értelmezze a biológiai/társadalmi nem fogalmát. Erre a legfelsőbb bíróság szerint azért volt szükség, mert a bolgár bíróságok gyakorlata nem volt egységes a tekintetben, hogy az alkotmányban szereplő „nem”-et társadalmi vagy biológiai nemként értelmezték akkor, amikor transznemű emberek eseténben döntöttek a személyi igazolványukban szereplő nem megváltoztatásáról.

Az alkotmánybíróság most azt állapította meg, hogy a bolgár alkotmány nem ismer a biológiai nemtől független társadalmi nemet. Kimondták emellett azt is, hogy a bolgár alkotmányban a „nő” mint biológiai nemi kategória az anya társadalmi szerepével, a gyermekszüléssel és a szülészeti ellátással függ össze.

A döntés értelmében a bolgár intézmények nem kötelezhetők arra, hogy elfogadják azt, ha valaki a születéskor regisztrált biológiai nemétől eltérő módon azonosítja magát. Az alkotmánybíróság szerint a transznemű emberek jogi státusza a csak a jogszabályok módosításával lenne megoldható.

Bulgáriában a biológiai nem/társadalmi nem fogalma körüli jogértelmezési vita három éve kezdett elmérgesedni, amikor a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű jobboldali párt elutasította azt az előterjesztést, amivel a családon belüli erőszak visszaszorítását célzó isztambuli egyezményt ratifikálta volna az ország, részben arra hivatkozva, hogy az egyezmény használja a gender, azaz a társadalmi nem fogalmát. (Ez a helyzet Magyarországról is ismerős lehet.) A GERB 2018-ban kampányt indított, amelyben hamisan azt állította, hogy az egyezmény lehetővé tenné az azonos neműek házasságát és bevezetné a harmadik nemet.

Arról, hogy mi is az a gender, azaz a társadalmi nem, ennek a cikkünknek a végén szereplő keretes írásunkban olvashat >>>

 https://telex.hu/kulfold/2021/10/27/a-bolgar-alkotmany-nem-ismeri-el-a-biologiai-nemtol-fuggetlen-tarsadalmi-nemet

Uniós csapás Varsóra: napi egymillió eurós bírságot kapott Lengyelország

 

A pénzbüntetést az uniós bíróság szabta ki, mivel a lengyel kormány nem függesztette fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését.

Az Európai Unió Bírósága napi egymillió eurós pénzbüntetést rótt ki Lengyelországra, mivel

a kormány, a bíróság rendelkezésével szembe menve nem függesztette fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését

- tájékoztatott szerdán a luxemburgi székhelyű uniós testület.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök a 2019. decemberi EU-csúcson Brüsszelben. (Fotó: Európai Tanács)Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök a 2019. decemberi EU-csúcson Brüsszelben. (Fotó: Európai Tanács)

Az Európai Unió Bírósága július közepén úgy döntött, hogy a bírói jogsértések kiküszöbölésére létrehozott lengyel fegyelmi kamara nem egyeztethető össze az uniós joggal, továbbá veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Az uniós bírói testület egyúttal elrendelte a kamara működésének felfüggesztését is, míg az Európai Bizottság szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben Varsó nem hajtja végre az ítéletet.

Az elrendelt intézkedéseket végre kell hajtani az Európai Unió jogrendjét és az unió alapját képező értékeket, különösen a jogállamiságot érintő súlyos és helyrehozhatatlan károk elkerülése érdekében

- áll a bíróság határozatában, amit az MTI idézett.

Az uniós bíróság a júliusi végzésével elrendelt intézkedések hatékonyságát kívánja megerősíteni a kényszerítő bírság kiszabásával, annak érdekében, hogy

Lengyelország ne késlekedjen meghozni a fegyelmi kamarák megszüntetésével kapcsolatos végső nemzeti bírósági döntést, így összhangba hozva rendelkezéseit az uniós joggal.

Az egymillió eurós napi pénzbüntetést addig kell fizetnie a varsói vezetésnek, amíg nem tesz eleget az uniós testület döntésének.

A 2018-ban létrehozott fegyelmi kamara az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve törvényt sértő kihágásokat hivatott kezelni.

Az EU azonban úgy véli, hogy a megrovást a bírók által meghozott ítéletek miatt is alkalmazhatják, ami veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A lengyel alkotmánybíróság nemrégiben olyan döntést hozott, amelyben kimondta a nemzeti alkotmány elsőbbségét az uniós joggal szemben azokon a területeken, amelyeken az utóbbinak nincs kizárólagos hatásköre, valamint azt, hogy az Európai Unióra átruházott hatáskörök csak az alaptörvénynél alacsonyabb jogszabályokra vonatkoznak.

A fegyelmi kamarával kapcsolatban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Financial Timesnak adott interjúban azt mondta:

év végéig elkészül az a szabályozás, amely – eleget téve az uniós bíróság döntésének  – feloszlatja a bírósági fegyelmi kamarát.  

Arról is beszélt, hogy minden lehetséges eszközzel megvédik majd a jogaikat, ha az Európai Bizottság visszatartja a nekik járó pénzeket. 

https://privatbankar.hu/cikkek/makro/unios-csapas-varsora-napi-egymillio-euros-birsagot-kapott-lengyelorszag.html

Román alkotmánybírósági döntést kifogásol Brüsszel

 

PATAKY ISTVÁN (MAROSVÁSÁRHELY)

Levélben kért magyarázatot az Európai Bizottság a román kormánytól egy júniusi alkotmánybírósági határozattal kapcsolatban, amely nem ismeri el az uniós jog elsőbbségét a bukaresti döntéssel kapcsolatban. Sajtóbeszámolók szerint a brüsszeli jelzés a kötelezettségszegési eljárás megindítását készíti elő Románia ellen.

A bukaresti alkotmánybíróság júniusban döntött úgy, hogy a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló különleges ügyészség nem szüntethető meg bírósági ítélettel, az intézmény sorsáról csakis a román parlament dönthet. A taláros testület nyáron immár harmadik alkalommal nyilvánította alkotmányosnak az említett ügyészséget, holott sokan úgy értelmezték az Európai Unió Bírósága (EUB) egyik májusi döntését, hogy az felülírta a román alkotmánybíróság korábbi határozatait a kérdésben. Az EU bíróságának döntése értelmében a romániai bíróságok feladata megvizsgálni: a bírák és ügyészek által elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészség létrehozásakor tiszteletben tartották-e az unió alapjogi chartájában előírtakat.

Ezzel egyes elemzők szerint az EUB gyakorlatilag semmissé tette a román alkotmánybíróság jogosultságát, s a romániai bíróságok hatáskörébe helyezi az európai jog alkalmazását a parlament, a kormány vagy a taláros testület döntéseinek ellenében.

A bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló különleges ügyészség kérdése korábban élesen megosztotta az azóta felbomlott jobbközép bukaresti koalíciót. A liberális Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) adta volna át a megszüntetendő testület hatásköreit, de ezt a megoldást Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elutasította a DNA vitatott tevékenysége miatt. A korrupcióellenes ügyészség hitelessége azután kérdőjeleződött meg, hogy kiderült: lépéseit titkosszolgálatokkal kötött együttműködési paktumok befolyásolják. Az RMDSZ szerint nem szabad visszaadni a DNA-nak a bírák és ügyészek kivizsgálásának hatáskörét, mivel csak így lehet elkerülni a múltbeli visszaélések elkerülését.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2021/10/roman-alkotmanybirosagi-dontest-kifogasol-brusszel

Nem csitulnak az indulatok a lengyel Alkotmánybíróság döntése körül

Infostart / Fóris György

A lengyel Alkotmánybíróság csütörtöki döntése sokak vélemény szerint az EU jogi alapjainak a kikezdését jelentette. Mások viszont úgy látják, hogy csak az unió kompetenciájának akart határt szabni. A válaszhoz a részleteken át visz az út.

A lengyel alkotmánybírók állásfoglalása, és a nyomában támadt reakciók sokasága minimum négy alapvető dologra hívta fel a figyelmet.

Mindenekelőtt, exponálta azt a tényt, hogy az EU-jog elsőbbsége a nemzeti joghoz képest – jóllehet, az esetjog szintjén az elmúlt évtizedekben jóformán mindig érvényesült – az alapszerződés szintjén sohasem lett kimondva. Ez a helyzet pedig eddig többfajta hallgatólagos értelmezésre adott módot.

A lengyel Alkotmánybíróság most

annyiból tett egy fontos lépést, hogy a maga részéről hangosan kimondott egy konkrét, és az eddigi többségi közvélekedéstől eltérő értelmezést.

A másik, hogy mindezzel Varsóban lépéskényszerbe hozták az uniós képlet többi szereplőjét. Az ebből valószínűleg kinövő jövőbeni véleményütközések sora éppen úgy vezethet majd végső tisztázáshoz, mint egy folyton eszkalálódó, EU-intézmények és tagállamok között mélyülő konfliktushoz. (Katasztrófa-megközelítésben: az uniós keretek szétveréséhez. Ennek sokat emlegetett lehetséges B-verziója a lengyel EU-kilépés a végkifejleteben. Jelenleg igazából mindkettő felettébb valószínűtlen. De elméletileg kizárni sem lehet.)

A harmadik, hogy az EU kettős (hibrid) természete (a nemzetek közötti és a nemzetek feletti szabályok, hatáskörök, intézményi struktúrák, döntési mechanizmusok ötvözése) fontos szürke zónákat hagyott joghatályos értelmezés nélkül, politikai egyetértésre hagyva ezek kezelését.

Alaphelyzetben (széles körű politikai nézetazonosság esetén) ez viszonylag szabad – merthogy jogi megkötések nélküli – mozgásteret hagyott a politikának. De közben magában hordta az (előre lefektetett szabályok nélküli) ütközések lehetőségét is, a politikai prioritások szétcsúszásakor.

Sokak szerint ez zajlik most.

Végül pedig, a negyedik tanulság, hogy minderre olyan kommunikációs (média és politikai) térben került/kerül most sor, amelyet jobbára teljesen áthat a különböző szereplők egymással szembeni növekvő előítélete, és amit éppen ezért a bizalmatlanság, illetve a negatív forgatókönyvek kölcsönös feltételezése jellemez. Ami önmagában is megnehezíti újabb közös nevezők rögzítését.

Mindehhez érdemes lehet hozzátenni még azt is, hogy a jelen szakaszban mit nem jelent a múlt heti fejlemény. Ugyanúgy nem jelentett lengyel kilépési szándéknyilatkozatot, miként annak deklarációjáról sem volt szó, hogy Lengyelországnak mostantól nem kell végrehajtania az EU-jogszabályokat.

A bírósági értelmezés nem erre, hanem

arra vonatkozott, hogy a lengyel alkotmánybírók mit tartanak a – tehát továbbra is végrehajtandó - EU-szerződés és az EU jogszabályi keretek közé tartozónak, és mit nem.

A lengyel igazságügyi rendszer reformját, miként általában az alkotmányozással és hatalomszervezéssel összefüggő kérdéseket, láthatóan nem tartják annak. Itt tehát – megítélésük szerint – az EU-szintű értelmezéseknek sem lehet relevanciája.

Az uniós jog elsődlegességének sajátosságai

Az EU-jog elsődlegességének kérdése valahol végig kísérte az Európai Unió – hajdani közös piac, majd Európai Közösségek – teljes történetét. Aminek alapvető oka, hogy éppen erről a kérdésről a közösségi jogban nincs teljes körűen kifejtett és mindenki által egységes elfogadott és alkalmazott közös rendelkezés.

Az, hogy közös szerződésnek csak akkor van értelme, ha az abban foglaltakat mindenütt egységesen értelmezik és végrehajtják, önmagában evidencia. Ha minden közös szabályt utóbb nemzeti értelmezések felülírhatnának, akkor hamar értelmét veszítené az egész közös szabályozás is.

Érdekes módon azonban az Európai Unióban – a hajdani közös piacon, EK-ban... – a közösségi uniós jog effajta elsőbbsége alapítás óta

esetjogi bírósági döntéseken, nem pedig valamennyi tagországban deklarált jogi általános kötelezettségvállaláson alapul.

Más kérdés, hogy e tekintetben a nemzeti bírósági döntések eddig többnyire következetesen mindig visszanyúltak az uniós joghoz. Kivételt korábban – kevésbé látványos ügyekben – egy dániai és egy csehországi eset jelentett, majd ezt tetőzte be a tavaly májusi, Európai Központi Bank kapcsán hozott karlsruhei ítélet, ami éppen ezért is keltett akkora feltűnést. (Néhány hónappal később az utóbbi német ügy okafogyottá vált és a bíróság is ejtette azt.)

Blutman László és Choronowksi Nóra már egy 2007-es közös tanulmányukban – az EU-tagsággal létrejövő „alkotmányjogi paradoxon”-ként – utaltak arra a helyzetre, hogy „a tagállami alkotmány felhatalmazást ad a csatlakozásra egy olyan nemzetközi rendszerhez, amelynek normái feltétlen érvényesülést kívánnak a tagállam belső jogával, így a felhatalmazást adó alkotmányának szabályaival szemben is. Ezt a feltétlen érvényesülést a közösségi jog elsőbbségének fogalmával szokták jelölni. Ez az elsőbbségi igény konfliktusban áll azzal, a tagállami alkotmányos rendszerekben általában érvényesülő axiómával, hogy a belső jogrendszer csúcsán maga az alkotmány áll, amelyből a belső jogrendszer összes normájának érvényessége eredeztethető. A csatlakozással a belső jogrendszerbe beengedett közösségi jog ezt az axiómát kérdőjelezi meg.”

Igazából,

alaphelyzetben nem lenne történhetne meg, hogy diszharmónia keletkezzen a nemzeti és az uniós jog között.

Az EU-szabályozás ugyanis nem önmagában áll, hanem valamilyen formában mindenkor valamennyi tagállam jogrendjébe is átültetik. Ha közösségi szinten úgynevezett rendeletként fogadták el, akkor valamennyi országban azonos szöveggel, a nemzeti nyelvre lefordítva, egyforma tartalommal válik nemzeti joggá. Ha irányelvként fogadják el közösségi szinten, akkor a tartalmi célok megőrzésével, a helyi specifikumok figyelembevételével azt adaptálni kell.

Normál körülmények között mindkét esetben – elviekben – kizárt, hogy a végeredmény összeütközésbe kerüljön a nemzeti alkotmánnyal, vagy ha és ahol mégis, ott az érintett tagállam általában módot és időt kér az alkotmány előzetes módosítására.

Voltak már kísérletek

A kép teljességéhez tartozik, hogy ennek ellenére voltak kísérletek az EU-jog elsőbbségi státuszának szerződésben történő rögzítésére. Az Alkotmányos Szerződés (elfogadva, aláírva 2004-ben) alapszerződésbe emelve deklarálta volna az EU-jog elsődlegességét a nemzeti jog felett, ez azonban a szerződés ratifikációjának sikertelenségével (a 2005-ös francia és holland népszavazások kudarcai nyomán) maga is semmibe veszett.

Utóbb a 2007-ben elfogadott Lisszaboni Szerződés sok mindent átmentett a megbukott Alkotmányos Szerződésből, de éppen ezt például nem. E helyett egy rövid Nyilatkozatot fogadtak el (a 17. Számú Nyilatkozat) arról, hogy „… az Európai Unió Bírósága állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Szerződések és a Szerződések alapján az Unió által elfogadott jogi aktusok az említett ítélkezési gyakorlat által megállapított feltételek szerint a tagállamok jogával szemben elsőbbséget élveznek.

A Konferencia továbbá úgy határozott, hogy a Tanács Jogi Szolgálatának az európai uniós jog elsőbbségéről szóló, a 11197/07 (JUR 260) dokumentumban foglalt véleményét csatolja e záróokmányhoz”

Ez utóbbi a maga részéről látszólag még egyértelműbben fogalmazott, midőn leszögezte, hogy

„… (az Európai) Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a közösségi jog elsőbbsége a közösségi jog egyik alapelve.

A Bíróság szerint ez az elv az Európai Közösség sajátos természetéből fakad. E megszilárdult ítélkezési gyakorlat első ítélete (a 6/64. sz. Costa kontra ENEL ügyben hozott 1964. július 15-i ítélet) meghozatalának idején a Szerződésben nem volt említés az elsőbbségre vonatkozóan. Ma ugyanez a helyzet. Az a tény, hogy az elsőbbség elvét a jövőbeli szerződés sem fogja tartalmazni, semmiképpen sem változtat az elv meglétén és a Bíróság meglévő ítélkezési gyakorlatán.”

Mindezzel „csak” az volt a gond, hogy ez már nem az alapszerződés része, hanem egy azt kiegészítő közös nyilatkozat, ami jogilag nem kötelező, és így híján van annak az egységes kötelezettségnek, ami a joghatállyal bíró szerződés velejárója. Erre mondta azt utóbb Blutman László, hogy

„a tagállamok tudomásul vették a Bíróságnak az uniós jog elsőbbségére vonatkozó gyakorlatát, de ezt nem kívánták kőbe vésni.

Az elsőbbség elve a Bíróság gyakorlatán nyugodott, és ezt a tagállamok bíróságai általánosan követik is, azonban alkotmányaik védelmére irányuló elvi fenntartásokkal…”

Ráadásul a Lisszaboni Szerződés bizonyos fokig még elvi ellenpontokat is rögzített, amelyek „elvileg korlátot jelenthetnek az uniós jog elsőbbségének érvényesítésénél. Ezek az ellenpontok elsősorban a tagállamok alkotmányos berendezkedését és a magasabb szintű tagállami alapjogvédelmet érintik… Így az EU-Szerződés 4. cikk (2) bekezdése szerint az Unió többek között tiszteletben tartja a tagállamok „nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének”, valamint az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét. Ebből egyértelműen következik, hogy az Unió nem változtathatja meg, illetve nem sértheti egyoldalúan az egyes tagállamok alkotmányos berendezkedését és alapvető állami funkcióit” – emlékeztet elemzésében Blutman.

Varsó letér a hallgatólagos értelmezésről

Végeredményben, az EU-országok vezetői több, mint fél évszázadon át úgy viszonyultak tehát az EU-jog elsőbbségének kérdéséhez, hogy azt csendben tudomásul vették, de hangosan inkább nem beszéltek róla. Úgy vélték, hogy a közös játékszabály-rendszert vernék szét – és ezzel együttműködésük átlátható és kiszámítható alapját szüntetnék meg –, ha hagynák, hogy a nemzeti értelmezés utólag írjon felül közösen elfogadott szándékokat, szabályokat. Úgyhogy szinte mindenhol nemzeti bírósági értelmezésre hagyták, ha valamely esetben a közösségi és a nemzeti jog összeütközésbe kerülni látszott, és soha nem csináltak politikai kérdést abból, hogy ilyenkor a nemzeti bíróságok az EU-joghoz igazodtak.

De közben láthatóan tartottak tőle, hogy aránytalanul nagy energiát igénylő meggyőző, tájékoztató munkát kellene (kellett volna) elvégezniük, ha nyíltan beismerik, hogy mindez azért történik így, mert a nemzeti szuverenitás – EU-tagságból következő – megosztásával bizonyos játékszabályok meghatározása immár közös kritériumok mentén alakul. És hogy

ebben a képletben, egyes előre megbeszélt témákban (nem mindenben), a közös játékszabály (annak közös elfogadása után) felülírhatja az egyedit.

Az addigi nemzetit. És hogy ezt mi indokolhatja.

Azzal, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök idén márciusban annak tisztázást kérte a lengyel alkotmánybíróságtól, vajon kimondható-e az, hogy egyes területeken a nemzeti alkotmányból levezetett nemzeti jog elsőbbséget kell, hogy élvezzen az európai uniós joghoz képest, sokak szemében eretnek lépésre szánta el magát. Addig a tagállami politika tudomásul vette az uniós elsődlegességet, de nem beszélt róla, emellett néhány (nagyon kivételes) esetben még ellent is mondott neki. De ezek egyszeri, esetek voltak. Most viszont egy tagállami alkotmánybíróság már előzetesen, ügyek bizonyos körére lehetőséget kapott, hogy általában a nemzeti jog elsődlegességét demonstratívan deklarálja. Ami megközelítésében az említett vélemények szerint felér egy nyílt hadüzenettel.

Valójában a lengyel kormány mindenekelőtt az Európai Bíróság Lengyelországot ismételten elmarasztaló ítéletei ellen kívánta felvértezni hazája jogi rendszerét. Csakhogy eközben egyúttal a fenti többé évtizedes jogi rendezetlenséget is exponálta.

A „szürke zónák” bosszúja

Mint tudjuk, a végső dilemma az, hogy az EU mindaz (de csak az), amivel az uniót alkotó tagállamok szerződésben rögzítetten megbízzák, és amire intézményeit és tisztviselőit felhatalmazzák.

A múlt heti varsói alkotmánybírósági állásfoglalás pedig ezennel beazonosított néhány területet, amelyek megítélésük szerint nem tartoznak ezek közé.

Ez, ha úgy tetszik szerződés-értelmezési kérdés, ha úgy tetszik, a közösségi és a nemzeti hatáskörök elválasztásának egyfajta nemzeti/tagállami olvasata. (Hogy nemcsak a lengyeleké, arra látható példa volt, ahogy a magyar kormány 48 órán belül maga is külön határozatban állt ki a vonatkozó lengyel alkotmánybírósági állásfoglalás mellett.)

A válaszul született első reakciók némelyike mindezt az uniós jogszabályok általános megkérdőjelezéseként értelmezte, ami – ha így volna – az unió létének és működésének a szerződés-alapúságát lehetetlenítené el.

Mások annyival árnyalták véleményüket a döntésről, hogy bár az csak részterületekre vonatkozik, ez azonban

már önmagában is rést üt a közös szabályalapúság rendszerén.

Ami – ha teret nyer és állandósul – fokozatosan minden mást is elbizonytalanító kiszámíthatatlanságot hozhat a rendszerbe. És mint ilyen, éppen úgy kártékony.

Itt kap szerepet a bevezetőben említett harmadik és negyedik „figyelmet érdemlő” pont. Az előbbi az uniót alkotó tagországok együttműködési rendszerében a nemzetek (kormányok) közötti, illetve a tagállamok (kormányok) feletti (közösségi) jelleg kezdettől fogva szándékolt és tudatos ötvözésének az adottsága.

Szándékolt és tudatos annyiból, hogy ha az EU életében mindent nemzetek feletti eszközökkel, szabályokkal és intézményekkel intéznének, akkor az egyet jelentene a nemzetállamok felolvadásával egy legalábbis föderális (esetleg konföderális) közös államforma keretein belül. Ha viszont csak kormányok közötti egyeztetésen alapulna minden, akkor az – huszonhétféle tagállami érdek és vélemény ütközése mellett – szakértők szerint rövid időn belül ellehetetlenítené a belső piaci működését. A lényeg tehát mindenkor a helyes arányok megtalálásában van a közösségi ügyek kezelésének a kétféle módja között.

Ami mindebből már ránézésre is problémák forrása lehet, hogy

mivel a rendszer – ha úgy tetszik rendszerelméleti vonatkozásban – nem homogén, ezért a kétféle mechanizmus találkozásánál szabályozási szempontból kialakulnak bizonyos szürke zónák.

Például amikor közösen (vagy közel egyformán) tesznek valamit, de mindez nem valamennyiük fölé ácsolt jogilag kötelező és végrehajtásában részletezett közös szabályból fakad, hanem politikai alapon bevállalt, és csak elvi szándékok szintjén rögzített önkéntes (amúgy egyéni, tagállami) igazodáson.

Az utóbbi fenntartása önmagában is gyakran vet fel napi egyeztetési nehézségeket. Hát még ha időközben kialakul a negyedik pontként említett kölcsönös bizalmatlanság és előítélet is a tagok, valamint a tagok és az ügyeiket menedzselő intézmények között!

A kölcsönös bizalmatlanság közegének tipikus példája, amikor a nemzeti prioritást követő megközelítés „lopakodó közösségi hatáskörbővítést” vélelmez abban, ha mondjuk valamely tagállami igazságügyi szabályt vagy intézményrendszert megkérdőjelez a közösségi értelmezés.

Cserébe a közösségi érdekek védelmezője pedig az egységes piacon a közösségi pénzek azonos jogértelmezés szerinti felhasználását látja kockáztatva például azzal, ha a helyi nemzetállami igazságügyi rendszer működtetése eltér egy megszokott trendtől.

Az előbbi szerint a szuverén nemzeti alkotmány helyi értelmezése és végrehajtása az, ha és ahogyan például a honi bíróságok működését szabályozzák (lengyel példa). Az utóbbi szerint a túl hangsúlyos nemzetállami értelmezés a közösségi működési környezet (például a belső egységes piac) „lopakodó rombolását” eredményezheti.

A kétféle megközelítés és olvasat forrása azonos:

a konkrét helyzet teljes körű (az elsődleges mellett a másodlagos jogban is testet öltő) közösségi szintű szabályozásának a hiánya.

Ami persze nem véletlen, vagy feledékenység. Maguk a tagországok nem akarták, hogy ezek vonatkozásában részletszabályokkal megkössék a kezüket.

Mint mondtuk, ezek azok a „szürke zónák” amelyeknél az uniót alkotó tagországok bizonyos elvi premisszákat közösen még lefektettek, de ezek végrehajtását már megtartották tagállami értelmezés alatt (például a média-szabályozásnál). Vélelmezve (és remélve) az „úgyis” azonos (vagy közelin hasonló) politikai prioritásokból történő kiindulást.

Az utóbbi öt-tíz évben azonban mind érzékelhetőbb módon éppen a politikai megközelítésben történt és zajlik most is egy nem csekély értelmezésbeli különbség és eltolódás egyes tagországok, illetve tagországok és uniós intézmények között.

A szertefoszló politikai nézetazonosság egyre problematikusabbá teszi a jogilag nem teljes mértékben kodifikált területek politikai egyetértésen alapuló megítélését.

És helyére a mind kiélezettebbé váló politikai ütközés és szembenállás lép.

Mi sülhet ki ebből?

A múlt heti varsói alkotmánybírósági állásfoglalás utóélete ebben a közegben és e jellemzők közepette fog majd alakulni. Amelynek várható lépései egy bizonyos pontig kiszámíthatóak: az Európai Bizottság, úgyis, mint a szerződés „őre”, vitatni fogja (már jelezte, hogy vitatja, csak még nem a hivatalos formában tette) a varsói értelmezést a közösségi joganyag kompetenciáját illetően. Varsó nyilván vitatni fogja a bizottsági elutasítást. A Bizottság válaszul formális eljárást indít majd (kötelezettségszegési eljárás), aminek a végpontján az európai bírósági „feljelentés” (egy ottani eljárás kezdeményezése) következik.

A luxembourgi EU-bírák előtt ebben a helyzetben nem kisebb feladat áll majd, mint az imént emlegetett „szürke zóna” utólagos közösségi szintű jogértelmezése.

Mindennek várható kimenetele ma legalábbis kétesélyes. Azzal a megszorítással, hogy éppen a lengyel-ügyekben eddig született luxembourgi ítéletek azt sejtetik, hogy megítélésük valószínűleg a bizottsági megközelítés felé hajlik majd. Ami persze újabb ütközést, még mélyebb konfliktust vetíthet előre Varsó és az uniós intézménye között.

Mindez azonban önmagában továbbra sem Lengyelország végső kilépését prognosztizálja, főként, hogy a lengyel lakosság 80 százaléka erőteljesen tagság-párti. Annál inkább valószínűsíthető, hogy a Varsó-Brüsszel (vagy éppen a Varsó-Luxembourg) jogfelfogásbéli különbséget

mindinkább kiegészítheti egy elmérgesedő politikai vita egyes – a lengyel, illetve az EU-intézményi állásponttal azonosuló – tagállami véleménycsoportok között is.

És ez az a pont, aminek lehetséges kimenetelét ma végkép lehetetlen és fölösleges is megbecsülni. Mint mondtuk, a dolog éppen úgy hozhat végső tisztázást – egy korábban jogilag nem teljes körűen szabályozott terület közmegegyezés szerinti újra értelmezését -, mint több oldalú szembenállások elmérgesedését és állandósulását. El, akár az ellehetetlenülésig is.

Pillanatnyilag alighanem be kell érni annyival, hogy már pusztán az odáig való eljutás is nagy valószínűséggel temérdek vitát és feszültséget eredményezhet még. Amúgy pedig jelenleg csak az ténykérdés, hogy a csütörtöki varsói döntéssel a

Pandóra-szelencét megnyitották.

Továbbá az, hogy az unión belüli politikai megosztottság immár végletes módon exponálja ennek következményeit. Minden, ami utána jön, már feltételezés.

 https://infostart.hu/kulfold/2021/10/10/nem-csitulnak-az-indulatok-a-lengyel-alkotmanybirosag-dontese-korul#

Súlyos döntés Lengyelországban: az EU-s alapszerződés egyes pontjai összeegyeztethetetlenek az alkotmánnyal

 

2021. október 7.

A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte az uniós alapszerződés egyes pontjait – írja a Reuters. A testület döntése szerint tehát az uniós alapszerződés nem áll a hazai alkotmány felett.  Az Európai Bizottság szerint súlyos aggályokat vet fel a döntés, és fenntartják, hogy az EU-s jog áll a nemzeti felett.

▾hirdetés

Az uniós alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal - mondta ki csütörtökön a varsói alkotmánybíróság. A döntést az alkotmánybíróság teljes, 15 tagú összetételben hozta meg, ebből két bíró az ítélettől eltérő véleményt fogalmazott meg.

A taláros testület Mateusz Morawiecki kormányfő márciusi indítványára vizsgálta meg az uniós jog és a lengyel alkotmány elsőbbségének kérdését. Morawiecki az Európai Unió Bíróságának (EUB) egyik döntése miatt az uniós alapszerződés azon előírásainak átvizsgálását kérte, amelyek az EUB hatásköréről, valamint a tagállamok lojális együttműködéséről és szuverenitásuk jelentőségéről szólnak.

Döntésében a varsói taláros testület az előző években hozott alkotmánybírósági ítéleteket is megerősítve a többi között leszögezte:

ellentmond a lengyel alkotmánynak, ha egyes uniós előírások felhatalmazzák a bíróságokat az államfő által adott bírói kinevezések felülvizsgálatára.

A lengyel alaptörvénnyel az uniós alapszerződés azon előírásai sincsenek összhangban, amelyek a nemzeti alkotmány figyelmen kívül hagyására jogosítják fel a bíróságokat, valamint arra, hogy korábban érvénytelenített jogszabályok alapján döntsenek - állapította meg a varsói alkotmánybíróság.

ÚGY TALÁLTA TOVÁBBÁ, HOGY NEM FELELNEK MEG A LENGYEL ALKOTMÁNYNAK AZOK A LÉPÉSEK, AMELYEKET BRÜSSZEL - AZ UNIÓS ALAPSZERZŐDÉSEKRE HIVATKOZVA - A LENGYELORSZÁG ÁLTAL ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖKET ÁTLÉPVE TESZ.

Bartlomiej Sochanski alkotmánybíró a csütörtöki ítélet indoklását ismertetve nem zárta ki, hogy alkotmánybírósági vizsgálatnak vetik alá az EUB döntéseit is. A lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller úgy vélte:

az alkotmánybírósági döntés lényegében megerősítette azokat a téziseket, amelyeket Morawiecki az indítványában megfogalmazott.

A kritikusok szerint a lengyel kormányzó párt, a PiS-kormány az uniós jog felsőbbrendűségének megkérdőjelezésével nemcsak Lengyelország hosszú távú jövőjét veszélyezteti az unióban, hanem az EU stabilitását is. A PiS tagadja ezt, és azt állítja, hogy nem tervez "Polexit"-et, vagyis nem lépnének ki az EU-ból. Azt is tagadja, hogy befolyása lenne a bírósági döntésekre. Az Európai Bizottság szerint súlyos aggályokat vet fel a döntés, és fenntartják, hogy az EU-s jog áll a nemzeti felett.

Az Európai Bizottság csütörtöki közleménye szerint komoly aggodalmakat vet fel a lengyel alkotmánybíróság azon döntése, amely szerint az uniós alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek az alkotmánnyal. Ezért - mint a közlemény fogalmaz - a bizottság fenntartja és megerősíti az unió jogrendjének alapelveit, vagyis az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, beleértve az alkotmányos rendelkezéseket is.

Az Európai Bizottság ennek kapcsán hangsúlyozta: a lengyel alkotmánybírósági döntés megkérdőjelezi az uniós jog elsőbbségét és az Európai Unió Bírósága tekintélyét. Leszögezte:

az uniós bíróság minden határozata kötelező a tagállamok hatóságaira nézve, beleértve a nemzeti bíróságokat is.

A bizottság - mint a közlemény leszögezte - szükség esetén élni fog az uniós szerződésekből eredő hatáskörével az uniós jog egységes alkalmazásának és integritásának biztosítása érdekében. "Az Európai Unió az értékek és a jog közössége, amit minden tagállamnak tiszteletben kell tartania. Az európaiakat megillető, az uniós szerződésekből eredő jogokat védeni kell, függetlenül attól, hogy hol élnek az Európai Unióban" - fogalmazott a nyilatkozat, hangsúlyozva: az Európai Bizottság feladata, hogy biztosítsa az unió jogrendjének megfelelő működését.

"Nehéz elhinni a lengyel hatóságoknak és a PiS pártnak, amikor azt állítják, hogy nem akarnak véget vetni Lengyelország uniós tagságának" - mondta Jeroen Lenaers, az Európai Parlament tagja, a jobbközép Európai Néppárt szóvivője. "A lengyel kormány elveszítette hitelességét. Ez a (döntés) az EU egésze elleni támadás" - írta közleményében.

Morawiecki korábban azt mondta: azért fordult a varsói taláros testülethez, hogy "a lengyel jogrendben újból megerősítést nyerjen a legmagasabb rendű jogi aktust jelentő alkotmány elsőbbsége az európai jog felett". Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnöke úgy kommentálta az ítéletet: az EU-ra át nem ruházott hatáskörökbe tartozó területeken kizárólag a lengyel jog érvényes. Ez a Brüsszel által bírált lengyel igazságügyi reformra is vonatkozik, amelybe - mint Kaczynski mondta - "az EU-nak nincs beleszólása".

Egyes kritikusok szerint az alkotmánybírósági döntés késlekedésének a célja az volt, hogy nyomást gyakoroljanak Brüsszelre, hogy fogadja el Varsó helyreállítási tervét, amelynek célja, hogy segítse az EU gazdaságait a koronavírus-járvány hatásainak leküzdésében. Ennek a feltétele azonban a jogállamisági keretek betartása és a demokratikus rendszerek fenntartása, ám nagyon valószínű, hogy Lengyelország a mai alkotmánybírósági döntéssel ezeknek a forrásoknak a folyósítását veszélyezteti.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211007/sulyos-dontes-lengyelorszagban-az-eu-s-alapszerzodes-egyes-pontjai-osszeegyeztethetetlenek-az-alkotmannyal-504224?utm_