Translate

2017. január 6., péntek

Majtényi László: tisztában vagyok az esélyeimmel

InfoRádió / Sigmond Árpád
Feltételekkel fogadná el a jelölést az államfői posztra Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke.

Négy feltételt említek, amelyeknek az elfogadása esetén elfogadnám a jelölést. Hozzáteszem, hogy itt nem a civilek, nem az engem támogató neves értelmiségiek jelölnek, hanem országgyűlési képviselők. Tehát a köztársasági elnököt az országgyűlési képviselők egyötöde jelölheti, és az országgyűlés választja meg.

Ha tehát ez a negyven képviselő, akire minimum szükség van a jelöléshez, egyetért a feltételeivel, elfogadná ezt a jelölést. Mik a feltételei?

Elsőként az alkotmányos köztársaság helyreállítása a javaslatom. Azt az igényt kellene valóra váltani, hogy a közhatalom gyakorlása fölött független intézmények őrködjenek. Javaslatom szerint továbbá olyan alkotmányra van szüksége ennek az országnak, amelyet azután egy népszavazás erősít meg.

A második a demokratikus nyilvánosság – ideértve természetesen a sajtószabadság teljes érvényesülését. Ez egy olyan nyilvánosságot biztosító intézményrendszernek a működtetését igényli, amelyik biztosítja azt, hogy szabad és tisztességes, fair választásokon a választópolgárok időről időre leválthassák a kormányzati hatalom képviselőit.

A következő, szerintem iszonyatosan fontos kérdés az, hogy ma Magyarországon elviselhetetlen a szegénység. Mindenkinek lehetőséget kell biztosítani az emberhez méltó élethez. Ez a szöveg egyébként egy régi alkotmánybírósági határozatra utal.

Az utolsó pontja a szövegemnek pedig az, hogy a korrupcióval szemben fel kell lépni. Ugyanis a korrupció nagyjából átszövi ma Magyarországon az állam működését.

Ha jelöli is a parlamenti képviselők egyötöde, akkor is a második fordulóban feltehetőleg Áder Jánost újraválasztanák, a kormánypártok őt támogatják. Mi a jelentősége egy ilyen jelölésnek?

Az esélyekkel teljes mértékben tisztában vagyok. Ennek a jelölésnek nem az az értelme, hogy ennek révén én köztársasági elnök lehessek. Ennek egyébként megvan az a kellemes előnye is, hogy fel sem merülhet az, hogy bármiféle személyes érdek mozgatna engem akkor, amikor a jelölést elfogadom. Tulajdonképpen az igazi előnye az, hogy ez a jelöltség lehetővé teszi azt, hogy egy kívánatos szabad országról beszélhessünk, és fórumokat, csatornákat ad arra, hogy egy jövendő, és a mostaninál barátságosabb országnak a képét felvázoljuk.

Más szerepet is vállalna egyébként az államfőjelöltin kívül a későbbi baloldali esetleg kampányokban. Ha igen, akkor mi lenne az?

Maga a köztársasági elnöki jelölés, ami ugyan egy ilyen megosztott országban tényleg úgy fest, hogy van egy baloldali jelölt, és van egy – nem tudom, hogy jobboldalinak nevezhetjük-e, de – a nemzeti együttműködés rendszerének jelöltje.

De ez nem egy nagyon szerencsés megközelítése az intézménynek. A jelenlegi alaptörvény és a jogállami alkotmány is az elnök feladatának kifejezetten azt szabja, hogy a nemzet egységét kell megjelenítenie. A korábbi elnökök között voltak olyanok, akik ennek nagyon jelentős részben meg is feleltek.

Nagyon remélem, hogy a háttérben az én elnökjelöltként való felbukkanásom nem egy kimondottan baloldali kampány része lett. Nyilván az én jelölőim között több a baloldali szimpatizánsként elkönyvelt ember, de van olyan is, aki az Eötvös Körnek oszlopos tagja, és a másik táborba van besorolva.

Fel sem merült bennem, hogy én köztársasági elnökjelölt lehetnék. Egyébként nekem egy nagyon kiegyensúlyozott és boldog életem van, semmilyen tisztség nem hiányzik. Abban, hogy ilyen szerepeket vállalok, nem valamilyen tisztség iránti vonzódás jelenik meg. Én a legjobban elvagyok magamban, és semmilyen állami szerepre nincs szükségem.
http://inforadio.hu/belfold/2017/01/05/feltetelekkel_fogadna_el_az_allamfo-jelolest_majtenyi_laszlo/

Nincsenek megjegyzések: