Translate

2013. november 19., kedd

Utód nélkül sem nyúlna meg az alkotmánybíró mandátuma

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága azt javasolja, ne hosszabbodjon meg annak az alkotmánybírónak a mandátuma, akinek nem választják meg határidőig az utódját. A testület az erről szóló bizottsági módosító indítvány benyújtásáról hétfői ülésén döntött.

A javaslatot az egyes törvényeknek az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtották be, amely azt is tartalmazza, hogy az alkotmánybírók mandátuma nem szűnik meg hetvenéves koruk elérésével. Az ezen rendelkezés elhagyását javasló ellenzéki módosító indítványt nem támogatta a testület.

A most benyújtott bizottsági módosító indítvány alapján hatályát veszti az a szabály, miszerint ha az Országgyűlés az Alkotmánybíróság (Ab) új tagját az elődje megbízatási idejének lejártát megelőző kilencven napon belül nem választja meg, akkor az alkotmánybíró megbízatása az utódja hivatalba lépéséig meghosszabbodik.

A vitában a szocialista Bárándy Gergely azt mondta, elvi szinten egyetértenek a javaslattal. Azon véleményének adott hangot eközben, hogy ez a rendelkezés jellemzően azokat az alkotmánybírákat érinti, akiket még az előző Országgyűlés választott. Szerinte ezeknek a módosításoknak a hátterében az a szándék áll, hogy a kormány iránt lojális alkotmánybírókat a testületben tartsák, azoknak pedig, akik kritikusak a kormány tevékenységével szemben, hagyják lejárni a mandátumát.

Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkára válaszában közölte, a jogszabályokat elvi alapokon hozzák, a szabályok nem személyre szabottak. Mint mondta, a felső korhatár erősíti a bírák függetlenségét, mert nem kell azon spekulálni, mi lesz vele a 70. életéve után. Hozzátette: az alkotmánybírókra vonatkozóan "nincsenek olyan utógondozási" szabályok, mint a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök tekintetében. Ha az alkotmánybírák mandátuma megszűnik, nyugdíjba vonulnak - jegyezte meg.

Staudt Gábor (Jobbik) szerint 70 évesen is nyugdíjba lehet menni. Utalt rá, hogy az általános nyugdíjkorhatár ma Magyarországon ennél alacsonyabb. Közölte, a módosító javaslattal egyetértenek, de szerintük az egész rendszer még így sem lesz tökéletes.

A bizottság a módosító indítványt egyhangúlag támogatta.

MTI

Nincsenek megjegyzések: