Translate

2013. április 3., szerda

Hajléktalanügy: összekülönbözött a kormány az ENSZ-szel

A kormány visszautasítja az ENSZ jelentéstevőinek a magyar alaptörvénynek a hajléktalanügyhöz kapcsolatos módosítására vonatkozó "alaptalan bírálatát" - közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel. A tárca egyúttal tudatta azt is, hogy a megfogalmazott aggályokra a kabinet részletes választ készít.

Közleményében a Külügyminisztérium arra reagált, hogy az ENSZ két megbízott jelentéstevője bírálta a magyar alaptörvény módosítását, azt állítva, hogy "kriminalizálja" a mintegy 30 ezer hajléktalant.

Magdalena Sepúlveda, a világszervezet rendkívüli szegénységgel foglalkozó jelentéstevője úgy vélekedett, hogy "a kormány intézményesíti a hajléktalanok kriminalizálását és előmozdítja a megbélyegzésüket". Szerinte a módosítás előítéleteket szít, és megakadályozza a hajléktalanokat abban, hogy éljenek alapvető jogaikkal.

A méltó lakhely ügyében illetékes jelentéstevő, Raquel Rolnik felhívta a figyelmet, hogy "ellenkezik az egyenlőség és a nem diszkriminálás emberi jogával" a közterületen való alvás tilalma, mivel korlátozottak a szálláslehetőségek a hajléktalanok és a szűkös forrásokkal rendelkezők számára.

A külügyi kommüniké hangsúlyozza: a szegénység és hajléktalanság globális probléma, és megszüntetése mellett valamennyi felelős kormány, köztük a magyar is elkötelezett. Magyarországon több kormányzati intézkedést tettek az ellátórendszer fejlesztésére és hatékonyabbá tételére. Jelenleg több ellátóhely van, mint hajléktalan - teszik hozzá.

Rámutatnak: az alaptörvény alkotmányos kötelezettségként írja elő az államnak és az önkormányzatoknak, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit mindenkinek biztosítsa, ennek érdekében az állam és a helyi önkormányzatok törekednek arra, hogy valamennyi hajlék nélkül élő embernek szállást adjanak.

A tárca idézi az alaptörvény vonatkozó rendelkezését, amely felhatalmazást ad arra, hogy a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy és a kulturális értékek védelméért törvényben vagy önkormányzati rendeletben korlátozni lehessen az életvitelszerű tartózkodást a közterület meghatározott részén, és feljogosítja a hatóságot arra, hogy a korlátozott övezetből távozásra szólítson fel. Hangsúlyozzák, az alaptörvény erre ad felhatalmazást, nem pedig arra, hogy büntethetővé tegyék a hajléktalanok életvitelét. "Nem igaz tehát az állítás, hogy Magyarország kriminalizálná a hajléktalanságot" - írják.

Kitérnek arra is: a kormány nyitott az érdemi együttműködésre az ENSZ emberi jogi rendszerével, beleértve az ENSZ megbízott jelentéstevőit, valamint folyamatos párbeszédet folytat az emberi jogi főbiztos hivatalával is, hogy tényszerű tájékoztatást adjon a magyar jogrendszer alapvető átalakításáról.

A Külügyminisztérium diplomáciai csatornákon keresztül jelezte a két ENSZ-jelentéstevőnek: az általuk felvetett aggályokra a kormány részletes választ készít - olvasható a közleményben.

A nap folyamán a Fidesz is közleményben reagált az ENSZ jelentéstevőinek a hajléktalanügyhöz kapcsolódó bírálatára. A kormánypárt egyebek között hangsúlyozta: az alaptörvény a rendszerváltás óta először tartalmaz a hajléktalan emberek ellátását ösztönző rendelkezést, és - összhangban az Európai Parlament előírásával - törekszik a közterületi hajléktalanság felszámolására.

MTI

Nincsenek megjegyzések: