Translate

2021. május 9., vasárnap

Törvénysértőnek minősítette az Európai Emberi Jogi Bíróság, hogy a lengyel kormány hat évvel ezelőtt, közvetlenül a hatalomra jutása után felmentette az alkotmánybíróság három tagját

Törvénysértőnek minősítette az Európai Emberi Jogi Bíróság, hogy a lengyel kormány hat évvel ezelőtt, közvetlenül a hatalomra jutása után felmentette az alkotmánybíróság három tagját és helyükre a saját embereit nevezte ki – írja a Neue Zürcher Zeitung. Így elvileg most semmis minden olyan ítélet, amelynek meghozatalában a hármak közreműködtek. A lengyel testület annak idején maga is úgy vélte, hogy a történtek sértik az alaptörvényt, de ezen a PiS túltette magát.

 Igaz ugyan, hogy a három bíró egy ideig semmilyen ügyet sem kapott, ám ez megváltozott, mikor a taláros testület élére Kaczynski egyik bizalmasa került. Noha szakértők folyamatosan figyelmeztettek, hogy az előzmények folytán könnyen meg lehet támadni a három delikvens által kimondott döntéseket.

 Az ügy egy cég beadványa alapján jutott el Strasbourgba, miután a panaszos jogvitába került a lengyel állammal. Most egyrészt igazat adtak neki, de még ennél is fontosabb, hogy immár egyértelmű: törvénytelen az alkotmánybíróság összetétele. Azaz a lengyeleknél drámai módon lebomlott a jogállam, már ha egyáltalán lehet még demokráciáról beszélni az országgal kapcsolatban. A helyreállítása azonban csak egyre nehezebb lesz és rengeteg időt követel. 

 Először is politikai akarat szükségeltetik hozzá, ám ilyesmi jelenleg nem tapasztalható Varsóban. Lengyelország figyelmen kívül hagyja az EU legfőbb bíróságának verdiktjeit, így a legutóbb azt, hogy függessze fel a legfelső bíróság mellett létrehozott fegyelmi kamara működését. Ugyanakkor az alkotmánybíróság – a miniszterelnök kérésére – várhatóan a jövő héten határoz arról, hogy az EU Bíróságának a döntését nem írja-e felül a nemzeti jog.

 Ily módon arra kell számítani, hogy semmilyen következménye nem lesz az Emberi Jogi Bíróság mostani állásfoglalásának. Brüsszel keze ugyanakkor meg van kötve, mert elmarasztalhatná ugyan Varsót a 7. paragrafus alapján, de azt Magyarország megvétózná. A jogállami mechanizmus alkalmazásával pedig meg kell várni, hogy miként vélekedik róla az Európai Bíróság, amelynek állásfoglalását a magyar és a lengyel kormány kérte. Az pedig még szintén eltart egy jó darabig.

https://infovilag.hu/orbanek-pekinget-valasztottak-az-eu-partnerek-elleneben-orbant-bensoseges-kapcsolat-fuzi-autokratakhoz-diktatorokhoz/

https://www.nzz.ch/international/egmr-urteil-polens-verfassungsgericht-illegal-zusammengesetzt-ld.1624086

Nincsenek megjegyzések: