Translate

2017. március 10., péntek

A török politikusok nem hivatkozhatnak német alkotmányos jogokra

Az áprilisi török népszavazás miatt kampányolnának Németországban

MH/MTI – 2017.03.10. 14:08

Németország alkotmánybírósága pénteken úgy döntött, hogy a török kormány tisztségviselői nem hivatkozhatnak a német alkotmányos jogokra, amikor politikai rendezvényeken akarnak szónokolni Németországban.

A döntés előzménye, hogy a múlt héten - német külügyminisztériumi források szerint - a török kormány tiltakozott, amiért a német hatóságok megakadályozták, hogy két török miniszter Németországban fórumot tartson a török alkotmánymódosításról, az elnöki rendszer bevezetéséről kiírt áprilisi népszavazás ügyében.

Bekir Bozdag igazságügyi miniszter a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviseletében a Baden-Württemberg tartományi Gaggenauban kampányolt volna az AKP-t alapító államfő, Recep Tayyip Erdogan jogkörének kiterjesztését előirányzó török alkotmánymódosítás mellett. A városvezetés azonban visszavonta a helyi kulturális központ használatára kiadott engedélyt a várhatóan nagy tömegből fakadó biztonsági kockázatokra hivatkozva. Ezután Köln városvezetése nem engedélyezte Nihat Zeybekci gazdasági miniszternek az egyik kerületi városháza termében tervezett gyűlését.

Recep Tayyip Erdogan szóvivője múlt héten csütörtökön botrányosnak nevezte, hogy "mondvacsinált indokokra hivatkozva" megtiltották Bozdag részvételét a gyűlésen. Törökország nem tűri, hogy demokráciából és véleményszabadságból kioktassák - tette hozzá Twitter-üzenetében Ibrahim Kalin.

Németországban 3 milliós török kisebbség él, közülük másfél millió jogosult voksolni az április 16-i népszavazáson. Ahogy a 2014-es törökországi elnökválasztás idején, Erdogan ismét igyekszik elnyerni szavazatukat. A múlt hónapban Binali Yildirim miniszterelnök szólalt fel egy oberhauseni gyűlésen a török elnök több ezer szimpatizánsa előtt. Az ellenzék hevesen bírálta a német kormányt, amiért engedélyezte a gyűlés megtartását.

A ZDF német televízió megbízásából a Forschungsgruppe Wahlen intézet által végzett, pénteken közzétett felmérés szerint Németország lakosságának 83 százaléka úgy véli, hogy nem szabad megengedni török politikusok népszavazási kampányolását Németországban.

http://magyarhirlap.hu/cikk/82257/A_torok_politikusok_nem_hivatkozhatnak_nemet_alkotmanyos_jogokra

Nincsenek megjegyzések: