Translate

2016. szeptember 30., péntek

Tiltakoznak a szlovén bírák - Az igazságügyi miniszter kijelentése ellen lépnek fel

Jogi Fórum / MTI
Tiltakozásuknak adtak hangot és az igazságszolgáltatás ügyeibe történő beavatkozásként értékelték a szlovén bírák Goran Klemencic igazságügyi miniszter azon kijelentését, amely szerint "fejek fognak hullani", amennyiben nem születik hamarosan jogerős ítélet Igor Bavcar egykori belügyminiszter perében és az ügy elévül - jelentette a szlovén sajtó.
Bavcart hivatali visszaélésért és pénzmosásért hét év börtönre ítélte a ljubljanai bíróság 2013-ban az Istrabenz vállalatcsoport korábbi igazgatójaként tett több intézkedése miatt. Később az alkotmánybíróság megsemmisítette az ítéletet és az ügy újratárgyalását rendelte el. Két hónappal ezelőtt újabb ítélet született: öt év börtönre és 18 millió euró megfizetésére ítélte a bíróság Bavcart. Az ítéletet viszont még nem foglalták írásba és nem is kézbesítették az elítéltnek, így a fellebbezési idő sem kezdődött meg, az ügy pedig egy-két hónapon belül elévülhet.

A balközép szlovén kormány igazságügyi minisztere szerint félő, hogy újabb közéleti szereplő, politikus "úszhatja meg a börtönt", amiért a bírók nem végzik rendesen munkájukat. "Mindent meg fog tenni, hogy ez ne történhessen meg" - jelentette ki a POP TV-nek adott interjújában.

Elévülés miatt nem lehet újratárgyalni Janez Jansa volt jobbközép irányultságú miniszterelnök ügyét sem. A politikus és két társa állítólag törvényellenes üzletet kötöttek, és kenőpénzt fogadtak el a finn Patria cégtől páncélozott járművek beszerzésekor. A botrány kirobbanásakor Jansa volt a kormányfő. Az alkotmánybíróság tavaly áprilisban helyezte hatályon kívül a volt miniszterelnökre korábban kiszabott ítéletet, és újratárgyalást rendelt el, a bíróság azonban úgy döntött, hogy az ügy elévült, ezért nem tárgyalhatják újra.

Jansa - Bavcarral ellentétben - kétéves börtönbüntetésének felét letöltötte, és azután helyezték szabadlábra, hogy panasszal élt az alkotmánybíróságnál az eljárási hibák miatt. Bavcar viszont soha nem volt fegyintézetben egészségügyi okokra hivatkozva.

Marjan Pogacnik körzeti bíró a sajtónak úgy nyilatkozott: az igazságügyi miniszter olyannal fenyegetőzik, amely nem tartozik a hatáskörébe. "Klemencic kijelentése aggodalmat keltett a bírók között" - mondta, majd hozzátette: az ítéletet "ésszerű határidőn belül" írásba foglalják, és elküldik az elítéltnek és ügyvédeinek. A bírák szerint a kormánynak nem lehet semmilyen befolyása az igazságszolgáltatás működésére.
http://www.jogiforum.hu/hirek/36639

Nincsenek megjegyzések: