Translate

2013. december 11., szerda

Nem minősülnek közhivatalnoknak a parlament tagjai és az államfő

A képviselőház törölte a képviselőket, szenátorokat és az államfőt a közhivatalnokok sorából kedden, így nem indulhat többé bűnügyi vizsgálat ellenük tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség címén.

Traian Băsescu államfő szerint az intézkedés tíz évvel veti vissza a korrupció elleni harcot Romániában.

A büntető törvénykönyv soron kívül napirendre tűzött módosítása az államfő szerint több mint 30 olyan törvényhozót von ki a közhivatalnokok vagyonosodását ellenőrző Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) látóköréből, akik ellen már vizsgálat indult összeférhetetlenségi ügyekben.

Băsescu bejelentette, visszaküldi a jogszabályt megfontolásra a parlamentnek.

A módosítást a szociálliberális kormánytöbbség képviselői szavazták meg. A nemmel voksoló jobbközép ellenzék szerint azáltal, hogy a törvényhozók nem minősülnek közhivatalnokoknak, már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért, mert ezeket a bűncselekményeket a közalkalmazottak bűncselekményeiként tárgyalja a Btk.

Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke úgy vélekedett: a Btk.-t ki kell egészíteni a törvényhozókra vonatkozó előírásokkal, de semmiképpen nem az a megoldás, hogy őket is közhivatalnokoknak minősítsék.

A bírák és ügyészek szakmai felügyeletét ellátó Legfelső Bírói Tanács (CSM) keddi közleménye szerint a törvénymódosítással a honatyák kivonják magukat a büntetőjogi felelősség alól. A CSM rámutat, hogy a törvénymódosítás tervezetét a testületnek nem küldték meg véleményezésre.

A korrupcióellenes ügyészség állásfoglalása szerint a módosítás nyomán a bíróságok fel fogják menteni a korrupciós bűncselekményekkel vádolt törvényhozókat, és azokat is ki kell majd engedni a börtönből, akiket már elítéltek ilyen cselekményekért. A DNA véleménye szerint ugyanis a korrupciós bűntetteket csak a közhivatalnoki státushoz köti a Btk., így akik nem közhivatalnokok, azokat nem lehet ilyen jogcímen elítélni. (mti)

Nincsenek megjegyzések: