Translate

2013. október 22., kedd

Kiabált a rádióban a cseh bíboros - a kabinet gyorsított eljárásban olyan törvényt igyekszik elfogadtatni a felsőházzal, amely a Hradzsin területén levő összes ingatlant kivonná a kárpótlás alól

Az egyházak kárpótlásáról szóló törvény alapján néhány a Hradzsinban található ingatlant is visszakövetelne a prágai érsekség. Ezt a kabinet ellenzi, Dominik Duka bíboros kikelt magából.

Feldúltan nyilatkozott a prágai közrádió (CRo) hírműsorában Dominik Duka bíboros. A cseh római katolikus egyház prímása előzőleg Jirí Rusnok ideiglenes kormányfővel tárgyalt, s nem tudtak szót érteni néhány műemléképület tulajdonjogáról.

A prágai érsekség ugyanis a cseh egyházak kárpótlásáról rendelkező törvény alapján néhány, a Hradzsinban található ingatlant követel vissza, többek között a Mindenszentek templomát és a Mihulka-lőportoronyot. Ezt az indítványt azonban a kabinet ellenzi, ezért gyorsított eljárásban olyan törvényt igyekszik elfogadtatni a felsőházzal, amely a Hradzsin területén levő összes ingatlant kivonná a kárpótlás alól.

A miniszterelnök erről személyesen tájékoztatta a bíborost, aki nem sokkal ezután a közrádiónak magából kikelve nyilatkozta: "Ha valóban megváltoztatják a már hatályos jogszabályt, akkor végérvényesen megbizonyosodom arról, hogy ismét olyan országban élünk, ahol a hatalom felrúgja a törvényességet és fittyet hány a demokratikus elvekre. Én már két éve figyelmeztetek arra, hogy hazánkban újra akadnak politikusok, akik igyekeznek megfosztani bennünket a nehezen kivívott szabadságjogainktól, s újra a sarló-kalapácsos vörös zászló alá terelnének bennünket" - közölte felháborodva.

Ekkor a riporternő közbeszólt, hogy a hétvégi választások miatt már kampánycsend van, ezért kérte őt, hogy tartózkodjék az ilyesfajta véleménynyilvánítástól. Mire a megfontolt személyiségként ismert bíboros még inkább megemelte a hangját és szinte már harsogta, hogy ő nem agitál, hanem az igazságot mondja ki, a közrádió pedig újra korlátozná a szólásszabadságot. Végezetül kissé lehiggadva azzal fejezte be a válaszát, hogy „köszönöm a megcenzúrázott interjút“.

Megkeresésünkre Jakub Stadler, a cseh kabinet szóvivője a történteket nem kommentálta, viszont kifejtette: biztonsági és műemlékvédelmi okok miatt nem lenne helyénvaló, ha több tulajdonosa lenne a Hradzsinnak. Így folytatta: - Tavaly Václav Klaus akkori cseh elnök és éppen Dominik Duka bíboros úr tizennyolc évig tartó, a tulajdonjogot vitató pereskedés után olyan kompromisszumos megállapodást kötött, amely alapján a Hradzsin és az ország egyik legszebb műemléke, a Szent Vitus-székesegyház az állam és a cseh római katolikus egyház közös gondnoksága alá kerül. Ezután további jogvitának helye nincs - hangoztatta a szóvivő.

Ales Pistora szerint viszont csupán arról született egyezség, hogy a dóm tulajdonjogával kapcsolatos vitát lezárják. - Ugyanakkor a hatályos kárpótlási törvény alapján kérjük vissza a prágai vár területén a kommunista rezsim idején elkobzott tulajdonainkat, amelyekről nem vagyunk hajlandók lemondani - nyilatkozta lapunknak a prágai érsekség szóvivője.
http://nol.hu/kulfold/kiabalt_a_radioban_a_cseh_biboros?ref=sso

Nincsenek megjegyzések: