Translate

2013. október 30., szerda

Alkotmányellenes a csődtörvény Romániában

Az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság a négy nappal korábban hatályba lépett új csődtörvényt, amely a testület szerint aggályos előírásokat tartalmazott a sajtószabadságra vonatkozóan - közölte az Agerpres hírügynökség.
A taláros testülethez az ombudsman fordult. Az alkotmánybíróság közleménye szerint az ombudsman kifogásainak helyt adott a testület, és megállapította, hogy az alkotmány 115. cikkelyének 4. és 6. bekezdését sérti a törvény. E két bekezdés azt szabályozza, hogy milyen esetekben fogadhat el sürgősségi kormányrendeletet a kormány, ugyanis a kabinet ilyen rendelet révén módosította a csődtörvényt.

Ez utóbbi elrendelte a működési engedély bevonását azoktól az audiovizuális médiaintézményektől, amelyek ellen fizetésképtelenségi eljárás folyik, és nem rendelkeznek bíróság által jóváhagyott új üzleti tervvel. Egy ilyen per hónapokig eltarthat, ez idő alatt az új törvény értelmében a televíziók és rádiók nem sugározhattak volna, amit a régi jogszabály viszont lehetővé tett.

Az ombudsman kifogásolta egyebek között a médiára vonatkozó cikkelyt, akárcsak azt, hogy az új jogszabály visszamenőleges hatályú, vagyis azokra a médiaintézményekre is vonatkozik, amelyek korábban még a régi előírások szerint kérték a fizetésképtelenségi eljárás megindítását, nem sejtve, hogy később egy új törvény esetleg emiatt működési engedélyük bevonásáról rendelkezik.

A módosított jogszabály ellen a bírák is tiltakoztak, akik éppen az alkotmány 115. cikkelyére hivatkozva kérték az ombudsmant, hogy kérjen alkotmányossági normakontrollt. A bírák szerint a csődtörvényt még soha nem módosították sürgősségi kormányrendelettel, ami azonnal hatályba lép, a parlament pedig utólag dönt, hogy elfogadja-e azt, vagy sem.
A módosított jogszabály előírását számos civil szervezet is nehezményezte. Szerintük a kifejezetten médiára vonatkozó új cikkely révén a kormány hátrányos megkülönböztetésben részesíti a sajtót.

http://www.szatmar.ro/index.php?act=show&cid=61466&p=news

Nincsenek megjegyzések: