Jogi segéderővé degradálják az Alkotmánybíróságot

A név marad, minden más változik – Magyarország politikai színpadának fideszes direktorai mellékszerepet szánnak az új Alkotmánybíróságnak.

Indítványroham teheti próbára az Alkotmánybíróságot (Ab) a közeljövőben: 2012 elején megszűnik a lehetőség, hogy bárki megtámadjon egy általa alaptörvénybe ütközőnek tekintett törvényt, a záróra előtt azonban még van lehetőség élni e joggal, a rendszerváltáskor meghonosított actio popularisszal. Más kérdés, hogy mi lesz e beadványok sorsa. Lehet, hogy december végéig döntés születik róluk, lehet, hogy nem, és így elenyésznek, és az is előfordulhat, hogy úgynevezett alkotmányjogi panaszként élnek tovább.

Mindez újabb jel, hogy ez az Ab nem az az Ab. Az 1989-ben megteremtett alkotmányőrség számára a halálos döfést persze már a 2010-es fideszes alaptörvénymódosítás-sorozat megadta, amikor gazdasági kérdésekben megcsonkították a testület hatáskörét. A bíráktól elvették azt a jogukat is, hogy maguk választhassanak elnököt saját soraikból. A múlt héten alkotmányügyi bizottsági javaslatként beterjesztett indítvány az új Ab-törvényről ehhez képest már egyenesen bársonyos: miközben rögzíti a jogfosztást, számos ponton a bíráknak kedves szabályokat hoz. Ezek egyike a korlátlan indítványozási jog megszüntetése a kihirdetett törvényeknél (lásd táblázatunkat), az ügyvédkényszer előírása, a bírósági székhely Budapestre helyezése, vagy a juttatások, például a nyugállományba kerültek pótlékának részletezése.

A jogi konstrukció nyilvánvalóvá teszi, hogy fülkeforradalmi lendületével az Orbán-kormány 2012 elejére teljesen új szerepbe szorítja az Ab-t, az alkotmányos berendezkedés alakítójából, a törvényhozás „felügyelőjéből” jogi segéderővé próbálja degradálni. Jellemző a Fidesz hozzáállására az egynegyedes szabály bevezetése is: képviselői fellépés esetén a törvényhozók 25 százalékának támogatása kell ahhoz, hogy egy elfogadott törvényt a kihirdetése előtt az Ab-hez utaljon a Ház előzetes normakontrollra, noha – az ellenzék jogainak védelmében – hagyományosan egyötödös határhoz kötik az országgyűlési szabályok az efféle „ellenakciókat”. A képviselők 20 százaléka elérheti például parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, vagy megvétózhatja, hogy a többség eltérjen a házszabálytól.

Az új, szeptember 1-jén öt taggal 15 fősre növelt testület függetlenségének megítélésében sorsdöntő lesz – és sokkal fontosabb, mint hogy melyik bírót melyik párt kezdeményezésére választották meg –, hogy az Ab miként él majd jogaival a folyamatban lévő ügyekben, a történeti alkotmány értelmezésében, és hogyan értelmezi a kétharmados törvények megváltoztathatóságát. A Donáti utcában 1600 ügy halmozódott fel, így nyilvánvalóan esély sincs, hogy lezárják őket az év végéig. Legfeljebb abban az Ab-elnöki ígéretben bízhatnak az indítványozók, hogy a legkényesebb-legsürgősebb kérelmekről dönt a testület szilveszterig. A többi irattárba kerül, és csak azok a beadványok élhetnének tovább alkotmányjogi panaszként, amelyeket érintettek nyújtottak be. Tehát például a 98 százalékos büntetőadó ügyében azoké, akikre kivetették e sarcot, ám mondjuk az érdekképviseletek vagy jogvédő szervezetek által benyújtottak ad acta pecsétet kapnak. Mindez jelzi, hogy az Ab új szerepét inkább az egyéni és nem a közösségi jogvédelemben látják az „alapjogvédelem új korszakára” hivatkozó kormánypártiak.

Az Országgyűlés az új alaptörvény azon szabályával is megkötné az Ab kezét, hogy „az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”. Sok politikai és jogi vitára ad majd okot, hogy mi számít bele a történeti alkotmányba, hiszen többnyire az, amit az értelmezésre éppen jogosultak – praktikusan a mindenkor hatalmon lévők – oda soroltak. „Bizonytalan, rejtélyes fogalom” – mondta a történeti alkotmányról a történelemtanárok szombati konferenciáján Paczolay Péter Ab-elnök, hangsúlyozva, hogy a szimbolikus elemeket meg lehet őrizni, de a történeti alkotmányt nem lehet újraalkotni, s alkalomadtán a testület majd megmondja, mit kell érteni rajta.

Kardinális kérdés a viszony a korábbi Ab-döntésekhez, a mai parlamenti erőviszonyok miatt különösen a kétharmados törvényekkel kapcsolatos álláspont. A Sólyom-féle Ab még 1993-ban – az egyházi kárpótlási szabályok kapcsán – kimondta, hogy „ott, ahol az alkotmány valamely alapjogról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatát írja elő, a minősített többség követelménye nem az illető alapjog bármely törvényi szabályozására vonatkozik, hanem csakis az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott törvényre. Ez a törvény az illető alapjog érvényesítésének és védelmének irányát határozza meg. Valamely alapjogról szóló törvényhez minősített többség előírása nem zárja ki, hogy az illető alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabályokat egyszerű többségű törvény határozza meg.” A tekervényes jogi szövegből is nyilvánvaló, hogy önmagában azért, mert a mostani Országgyűlés az új, 2012 elején hatályba lépő alkotmányban 32 kétharmados – mai szóhasználattal sarkalatos – törvényt írt elő, nem következik, hogy ezekben a témakörökben egyszerű többséget maga mögött tudó kormány teljesen tehetetlen lenne. Egyszerűbben szólva: a kétharmad Hegyeshalomnál biztosan véget ér, ám addig sem korlátlan.

A korlátállításban a Paczolay-féle bíróság nem lesz olyan aktív, mint a Sólyom László vezette testület volt a kilencvenes években. Részint mert a Sólyom által a múlt szombati konferencián gyógyíthatatlan sebnek nevezett hatáskörcsonkítás miatt nem lehet, részint személyi összetétele miatt. Ennyiben teljes a Fidesz győzelme: az új Ab sokkal kevésbé lesz korlátja az éppen hatalmon lévők politikai akaratának, mint korábban volt az ugyanezt a nevet viselő testület.
JUHÁSZ GÁBOR