A legfontosabb uniós külpolitikai kérdéseket Washingtonban döntik el, ez a legkomolyabb problémánk.
Vladimír Palko
A szerző matematikus, egyetemi tanár. 1996 és 2006 között a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, 2002 és 2006 között Szlovákia belügyminisztere.
Aznap, a mezők és rétek ölelésében, a szlovák, osztrák és magyar határ találkozásánál belügyminiszterként ráztam kezet osztrák és magyar kollégáimmal. Felhúzták zászlóinkat, majd az osztrák hadsereg helikopterével Hohenauba repültünk egy ünnepségre. Olyan kedves nap volt!
Azt a napot az 1989-es rendszerváltások megerősítésének éreztük: vége az európai megosztottságnak.
Elértük a kitűzött célt!
Nem voltunk mind naivak
Hát persze, a nagy célok naiv elvárásokkal járnak – a politikusok köreiben is. Azonban az akkori KDH (Kereszténydemokrata Mozgalom) nevében mondhatom, nem voltunk naivak!
Ján Čarnogurský már a kilencvenes évek közepén arról beszélt, az Unióban megtapasztaljuk majd az „agnosztikus kultúra” terjedését. Tudtuk: feminizmussal, család- és keresztényellenes támadásokkal szembesülünk. Hisz a parlament épp ezért fogadta el már 2002-ben a nyilatkozatot: kultúretikai kérdésekbe nem engedünk beleszólást!
A felszín alatt közben újabb problémák teremtek.
Ma, húsz év után, ezek már nem problémák. Ezek krízisek!
Az itt olvasható kritika nem a priori kritika az EU-val szemben. Ne feledjük, az Unió politikai szerveibe a tagállamok delegálnak politikusokat. Csakhogy az EU ma ideológiák terjesztésére szolgál. Olyan ideológiákról van szó, amelyek a tagállamokban terjedtek, csak másodkézből kerültek az Unióba, miközben politikusai és bürokratái idővel csak még inkább elsajátították őket.
Mindezt azért érdemes leszögeznünk, nehogy azt hihessék, hogy az EU mai valóságának kritikájával az uniós integrációt, mint olyat is elutasítjuk.
Lássuk hát a legégetőbb problémákat.
Az Európai Unió bosszúálló
Más név alatt ugyan, de az Európai Unió nemzetállamok együttműködő szövetségeként jött létre. Hogy egymást kritizálják, uram bocsá’ szankciókkal fenyegessék, nem volt szokás.
El nem tudom képzelni, hogy a nyolcvanas években az Európai Gazdasági Közösség szervei elítélték volna Mitterrand elnököt, amiért az új francia kormányba a kommunista pártot is beengedte.
Az első fecskére 2000-ig kellett várni. Az osztrák parlamenti választások után Jörg Haider xenofóbiával vádolt Osztrák Szabadságpártjából kormányerő lett. António Guterres, az EU soros elnökségét adó Portugália miniszterelnöke bejelentette, az Unió szankciókat ró Ausztriára: korlátozzák a diplomáciai érintkezést. 2000 szeptemberéig ez így is maradt.
Ma a tagállamokat elítélő határozatok szinte mindennaposak. Sőt, a levegőben már ott lebeg egy még komolyabb fenyegetés, az uniós támogatások elvesztése. Az elszenvedők a keleti tagállamok: Lengyelország, Magyarország és Szlovákia.
Az Európai Unió progresszív-liberális
A tagállamokat leggyakrabban az LMBTQ-ideológiák elutasítása miatt állítják szőnyeg szélére, miközben annak elfogadását az Európai Parlament határozatai évtizedek óta ösztönzik.
Az Európai Unió progresszívvé vált, azt akarják, hogy az uniós jogba kerüljön be az abortusz, mint emberi jog.
Az EP képviselőinek többsége azt hiszi, a lányokon és asszonyokon kívül más személyek is léteznek, akik teherbe eshetnek (értsd: nők, akik magukról azt állítják, férfiak).
Ez a józan ész elutasítása!
Az Európai Unió nem demokratikus, de bürokratikus
Évek óta beszélnek az Unióban tapasztalható demokratikus deficitről. Nincs európai politikai nemzet, közös nyelv és közös európai média sem. A törvényalkotás eltávolodott az európai polgároktól, akik nem értik és emiatt irányítani sem tudják azt.
Miközben a tagállamokban megszokott a hatalmon lévők állandó cseréje, az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban ilyesmi nem is létezik.
Lassan fél évszázada a néppártiak, szocialisták és liberálisok uralják a terepet.
Ha egy tagállamban nem megy át az uniós alapszerződésről szóló népszavazás? Sebaj, majd megismételjük! Ez történt például Írországban a nizzai és a lisszaboni alapszerződésekkel. Az is előfordul, hogy a szerződést csak átfogalmazzák, a tartalom marad, aztán más névvel megy tovább. Franciaország és Hollandia 2005-ben népszavazáson utasította el az alkotmányos szerződést, majd három év múlva ugyanez, már „lisszaboni szerződés” néven, megint felbukkan. Biztos, ami biztos, a francia és holland népet már nem kérdezték meg újra. Elfogadták a szerződést a parlamentben.
Hosszú az út a szuperállam felé
Kezdetben az EU nemzetállamok szövetsége volt és eszerint is hozott döntéseket. Konszenzusra törekedtek, csak olyan döntés születhetett, amelyet mindenki jóváhagyott. A tagállamoknak jogukban állt vétózniuk.
Az első elhajlás, ha nem is túl nagy, az 1992-es maastrichti szerződéssel érkezett el. 2008-ban aztán a lisszaboni szerződés – amelyet Fico akkori kormánya, a Smer, az SNS és a HZDS örömmel fogadott el – már óriási változást hozott, a konszenzuson alapuló döntéshozatal elindult a többségi döntéshozatal irányába. Az uniós közös politika több mint 40 területén vezették be a többségi szavazást.
Épp idén szavaztak például le minket a migrációs kérdésben, így minden be nem fogadott migránsért fizethetünk majd.
Az EU most újabb döntés előtt áll, eltörlik-e véglegesen a vétójogot. Ugyanis a kül- és biztonságpolitikai döntésekben még mindig a konszenzuális döntéshozatal van érvényben. Az EU föderális működéséről szóló elképzelések, amelyek tulajdonképpen megszüntetnék a nemzetállamok önállóságát, már évtizedek óta napirenden vannak, különösen a Néppárt (EPP) és az európai szocialisták háza táján.
A nemzetek valahogy mégsem vágynak a szuperállamba.
Érzik: Európa történelme a nemzetek történelme.
Az EU elutasítja a transzcendenst
Az EU nem szereti az európai történelmet. Elutasította, hogy Istent belefoglalják az uniós alkotmányba. Nem írnak arról sem, hogy az európai civilizáció a kereszténységből nőtt ki. Ha egy uniós politikus a kereszténységet említi, képes azt állítani, az iszlám ugyanúgy hozzátartozik Európához. A nemzet nekik egy gyanús kifejezés, már-már veszélyesen közel áll a fasizmushoz.
Az EU barátságtalan a kereszténységgel
Az Európai Unió egyáltalán nem közömbös a kereszténységgel – egyenesen barátságtalan! EU-csatlakozásunk idején, 2004-ben az EP-választások után új Európai Bizottságot állítottak össze. Az olasz jelölt, Rocco Buttiglione meghallgatása során az EP bizottsága felháborodva fogadta a jelölt homoszexualitásról vagy a nők családon belüli szerepéről tett állításait. Pedig Buttiglione pusztán katolikus emberként nyilvánult meg. Le is szavazták.
Abban az Európai Bizottságban, melynek Buttiglione végül nem lett tagja, hét korábbi kommunista politikus ült hét korábban kommunista országból.
Azok nem zavarták a döntéshozókat.
A Vár utcai gyilkosság után (két évvel ezelőtt a szlovák fővárosban egy jellemzően homoszexuálisok által látogatott bár előtt két fiatallal végzett egy fegyveres támadó – a szerk.) az Európai Parlamentben elfogadott határozat elítélte a szlovák katolikus egyházat, mert az egy nő és egy férfi szövetségeként tekint a házasságra.
Az EU támogatja a bevándorlást
Az illegális bevándorlás kezelésére vonatkozó uniós gyakorlat tulajdonképpen a politikai menedékjog második világháború után kialakult, idejétmúlt értelmezésén alapul. Nem számolt teljes nemzetek átköltözésével. A mai migrációs jelenséget ugyanis nem lehet másként nevezni!
Éppen ezért nem tudja megállítani az Afrikából és Ázsiából érkező illegális bevándorlók áradatát. Tulajdonképpen egyértelmű akarat sincs erre, mert részben olyan liberális politikusok irányítják az EU-t, akik elutasítják Európa korábbi értékeit.
Azt sem tudják, saját országukat milyen állapotban szeretnék megőrizni.
éptelenek belátni az illegális bevándorlás következményeit: a bűnözést, a megnövekedett szociális kiadásokat, az oktatási rendszer hanyatlását, a nagyvárosok idegen zárványait, amelyek lakói elutasítják Európa értékeit és nem akarnak beilleszkedni annak társadalmába sem.
A liberális politikusok számára az a megoldás, ha az egész EU-ban szétszórjuk ezeket az embereket, mint a homokot. Rá is kényszerítették már a tagállamokra.
Az Európai Unió amerikai, ezért nem szuverén
Az Ukrajnában zajló háború fényében az Európai Unió Egyesült Államokhoz, illetve a NATO-hoz fűződő viszonya tűnik talán a legkomolyabb problémának. Miközben a nemzetközi szerződések nem határozzák meg egyértelműen e viszony természetét, a gyakorlatban pontosan látjuk a lényeget. A közös kül- és biztonságpolitika egyáltalán nem felesleges dolog,
de a legfontosabb uniós külpolitikai kérdéseket, a háború és béke kérdéseit, Washingtonban döntik el.
Az EU és a NATO viszonyának természetét abból is látjuk, hogy bővítésük szinte párhuzamosan zajlik és azonos. Amerika garantálja az EU biztonságát és védelmét, de jól is keres a tagállamoknak eladott fegyvereken. Természetes, hogy egy ilyen viszony nem egészséges, a másik oldalon ugyanakkor stabilitást, sőt, egyfajta közösséget jelent Európának.
Mindez azt követően változott meg, hogy az Egyesült Államok stabilizátorból destabilizátorrá változott – azzal, hogy megpróbálta Ukrajnát bevenni a NATO-ba. A 2008-as bukaresti csúcson az európaiak tudták, ez háborúhoz vezet majd Oroszországgal, de Amerika érvényesítette a saját akaratát.
Az EU és USA között zajló csendes konfliktust 2014-ben, az euromajdan idején is láttuk. Az Unió ugyan elérte, hogy Janukovics elnök és ellenzéke egy előrehozott választás segítségével megoldják a krízist, de nem lett belőle semmi, Washington inkább az alkotmányellenes puccs útját választotta. Onnantól aztán már nem volt messze a háború. Először a polgárháború Ukrajna keleti részén, majd az orosz invázió 2022-ben.
Akárhányszor véleménykülönbség alakul ki az Unió és az Egyesült Államok között, valahogy mindig az utóbbi kerekedik felül.
Az Európai Unió többé nem békeprojekt?
Egészen megdöbbentő irányba fejlődött idén az Európai Unió.
Washington fél évig vitatkozott az Ukrajnának nyújtott újabb pénzügyi támogatásról. Mit reagált Európa? Az az Európa, amelyet éppen a keményfejű amerikai politika sodort a harmadik világháború szélére? Az Unió épp a legrosszabb módon próbál meg önállósodni. Franciaország vezetésével néhány európai állam már katonáik Ukrajnába küldését fontolgatja – kockáztatva ezzel a direkt fegyveres konfliktust a Nyugat és Oroszország között.
Az Európai Unió tagállamiról beszélünk.
Évtizedek óta azt hallgatjuk, az EU minden idők legnagyobb európai békeprojektje. Ez még mindig így van? Az EU békeprojektként viselkedik?
Mindannyian elítéljük a háborút. Általánosan és konkrétan, az orosz inváziót is. Persze a háborút elítélni nem elég – ahogy arra Jan Schneider, a Charta 77 (a csehszlovák ellenzék 1977-ben kiadott közös nyilatkozata – a szerk.) aláírója emlékeztetett. A háborúhoz vezető lépéseket is el kell ítélnünk! Sikerült ez az Európai Uniónak? Nem hinném.
Az európai együttműködés és integráció inspiráló gondolata
A fentiekben összefoglaltuk azokat a krízispontokat, amelyek az elmúlt húsz évben csak még markánsabbak lettek, nyilvánvalóak, mint korábban bármikor.
Mindez nem jelenti azt, hogy a bűnöst az európai együttműködés és integráció eszméjében kell keresnünk.
Az ugyanis még mindig vonzó idea! A kialakult helyzet egy konkrét politikai elit által támogatott kártékony ideológiák következménye.
Ezeket az ideológiákat nevükön kell nevezni. Az elitet pedig le kell győzni – politikailag.
https://mandiner.hu/kulfold/2024/05/aki-az-eu-mai-valosagat-kritizalja-nem-az-europai-integraciot-kritizalja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése