Translate

2024. március 2., szombat

A szlovák alkotmánybíróság felfüggesztette a büntetőjog parlament által elfogadott reformjának egyes részeit

 A szlovák alkotmánybíróság szerdai határozatában felfüggesztette a büntető törvénykönyv több módosításának, valamint a büntetőeljárásra vonatkozó rendelkezések egy részének a hatályba lépését.

A TASR szlovák állami hírügynökség és több szlovák médium jelentését csütörtökön az alkotmánybíróság közleményben erősítette meg. A taláros testület ezzel helyt adott Zuzana Caputová államfő és több ellenzéki párt beadványának, amelyben a kormány által beterjesztett és a parlament által nemrég elfogadott módosítások alkotmányossági vizsgálatát kérték.

Az alkotmánybíróság csütörtöki közleménye szerint ugyanakkor több módosítást nem függesztett fel, köztük azt, amely a súlyos bűncselekményekkel, benne a magas szintű korrupcióval foglalkozó különleges ügyészség (ÚSP) megszüntetését irányozta elő.

A büntető törvénykönyv módosítását még tavaly decemberben hagyta jóvá a pozsonyi kormány, egyes tételeinek humánusabbá tételére, valamint az ÚSP megszüntetésének szükségességére hivatkozva.

Utóbbit azzal indokolták, hogy a csak néhány éve létrehozott intézmény nem illeszkedik a szlovákiai ügyészségek rendszerébe, valamint azzal is, hogy ki kell vonni a vádhatóságot a politikai befolyásolás lehetősége alól.

Ez utóbbival kapcsolatban azt állították a bírálatok megfogalmazói, hogy az ÚSP-t a tavaly szeptemberi előrehozott választásokig kormányzó liberálisok a jelenlegi kormánypártok politikai ellehetetlenítésére használták fel. Az ÚSP-t több részről is számos bírálat érte, több döntését az alkotmánybíróság is felülbírálta.

A szerdán hozott döntést maga a taláros testület nem kommentálta. „Az alkotmánybíróság senkivel sem kommunikál saját eljárásával kapcsolatban” – idézte a TASR Martina Ferencovát, a bíróság szóvivőjét.

Az államfői tisztségért induló Ivan Korcok elnökjelölt üdvözölte az alkotmánybíróság döntését, és hangsúlyozta: ez is igazolja, hogy miért van szükség a hatalmi ágak egyensúlyára.

Michal Simecka, a Progresszív Szlovákia (PS) elnökének értékelése szerint a döntés megerősítette: a büntető törvénykönyv módosítása nemcsak veszélyes, hanem az alkotmánnyal is ellentétes.

Branislav Gröhling, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnökhelyettese szintén üdvözölte a döntést, egyúttal köszönetet mondott Caputovának és az ellenzéki képviselőknek, hogy a változtatások hatályba lépésének felfüggesztését kérték.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

https://hirado.hu/kulfold/cikk/2024/02/29/a-szlovak-alkotmanybirosag-felfuggesztette-a-buntetojog-parlament-altal-elfogadott-reformjanak-egyes-reszeit 

Nincsenek megjegyzések: