Feró Dalma
Az Alkotmánybíróság idén
februárban Alaptörvény-ellenesnek minősítette a lengyel kormány által 2016-ban
tervezett abortuszszigorítás elleni budapesti tüntetés ügyében hozott bírósági
döntést, és a bíróságot új eljárásra kötelezte. A szervezők már megbánták, hogy
megszervezték azt. Egy tiltakozás fogadtatása és utóélete, öt év távlatából.
KAPCSOLÓDÓ
Ha a katolikusok határozott
véleményt fogalmaznak meg, tűrjék a kritikát
Ha a katolikusok határozott
véleményt fogalmaznak meg, tűrjék a kritikát
A kúria visszafordította a
másodfokú bíróság álpap ellen hozott döntését, és kijelentette, hogy nem volt
túlságosan sértő a performansz.
A lengyel kormány 2016 tavaszán
Európa egyik legszigorúbb abortusztörvényét tervezte tovább szigorítani. Habár
az akkor hatályos törvény három esetben engedélyezte a művi
terhességmegszakítást (ha a terhesség a nő életét vagy egészségét súlyosan
veszélyezteti, vagy ha a magzat súlyosan sérült, vagy amennyiben a terhesség
bűncselekmény eredménye), a lengyel nők nagyon gyakran ezekben az esetekben sem
fértek hozzá a legális abortuszhoz már akkor sem. A tüntetésen erről
emlékeztünk meg a Maga a pokol történeteiből való felolvasással, valamint egy
papruhás performansszal a lengyel katolikus egyház szigorítást előmozdító
szerepére hívtuk fel a figyelmet. A tüntetést feljelentések és perek sorozata
követte, többek közt pár KDNP-tagnak köszönhetően.
Kiről és miről szólt (volna) a
tüntetés?
A lengyel nők iránti
szolidaritásból szerveztünk tüntetést a budapesti lengyel nagykövetség elé,
azonban nem számoltunk azzal, hogy az ügyet teljesen maguk alá fogják gyűrni a
közélet „hivatásos” alakítói. Már a szervezés kezdetén ránk erőltette magát az
egyik LMBT-fókuszú liberális feminista, aki még beszédet is akart tartani, a
tüntetésen pedig megjelent a főleg a CEU gender studies szak külföldi
diákjaiból álló doboscsapat is. A helyszínre érkezett Lendvai Ildikó, és bár a
tüntetés kezdete előtt távozott, a 24.hu beszámolója lényegében róla és az
egyetlen ellentüntetőről szólt. A tüntetés nem kis médiavisszhangjában a
lengyel nők helyzete, valamint a mi interpretációnk semennyi figyelmet nem
kapott, ellentétben a KDNP-s és liberális politikai aktivistákéval. Még
beperelni sem minket, az értelmi szerzőket pereltek be, hanem azokat, akik a
performansz alatt a 24.hu videójában látszottak.
TERMÉSZETESEN SZÁMÍTOTTUNK RÁ,
HOGY A PERFORMANSZ NEM FOG OSZTATLAN SIKERT ARATNI, AZONBAN AZT NEM LÁTTUK
ELŐRE, HOGY NEM CSAK A KICSI, POLITIKAI TEREPEN MOZGÓ KATOLIKUS ÉRDEKCSOPORTOK
FOGJÁK ELŐADNI A SÉRTŐDÖTTSÉGET AZ ÖSSZES KATOLIKUS NEVÉBEN, HANEM ENNEK NYOMÁN
A LIBERÁLIS OLDAL SZEREPLŐI IS BESZÁLLNAK A SZÍNJÁTÉKBA.
Nem az volt a valódi probléma,
hogy egy belvárosi jelmezkölcsönzőből vett papruhában valaki abortusztabletta
címkével ellátott szőlőcukrot osztogatott, és közben katolikus oldalakról
összeollózott idézeteket olvasott fel, hanem hogy valaki megsértette a
nyilvánosság játékszabályait, és ezzel az ő informális hálóik is veszélybe
kerültek.
A tüntetés utáni őrületben, amikor
a jól ismert identitáspolitikusok jobb- és liberális oldalon nem győzték a
véleményüket kifejteni a gúnyos hangvételű performanszról, hiába kerestünk meg
számos balliberális médiát, hogy nem csak az abortuszról és a reproduktív
jogokról, hanem a sértettségi politika veszélyeiről is beszéljünk. Tudtuk, hogy
a megközelítésünk, miszerint az abortusz nem pusztán attitűdökről, hanem az
erőforrásokról és a nők munkájáról is szól, kívül áll a fősodorbeli politikai
irányzatokon, azonban arra nem számítottunk, hogy ilyen mértékben kizárnak egy
általunk szervezett tüntetés tematizálásából. Nem mértük fel a politikai,
„civil” és médiaszereplők hálózatának erejét: azt a befolyást, amivel a
liberális és jobboldali politikai erők szembenállásán túlmutató, azt
megkérdőjelező értelmezéseket teljesen kiírják a nyilvánosságból.
Szerettük volna elmondani, hogy a
tüntetés remekül leleplezte: a megsértődés politikája arról szól, hogy az tudja
a saját sértődöttségét valódi jogsértésként elismertetni, aki megfelelő
befolyással rendelkezik, nem pedig az, aki valós sérelmet él meg. Pont ez
történt ebben az esetben is: nem az számított, hogy nők tömegeinek az
egészsége, sőt élete a tét, hanem az, hogy a vallásukból politikát csinálók a
saját személyükben érezték sértve magukat, amiért valaki kigúnyolta a
fundamentalista politikájukat.
Ugyanolyan sértettségi politikai
játszmának lehettünk tanúi, mint amilyen a liberális és álbaloldali
identitáspolitika jellemzője is, és amelyet joggal kritizálnak mint a cenzúra
és a cancel culture hivatkozási alapját. További hasonlóság a liberális és
(alternatív) jobboldali sértettségi politika között, hogy hazai képviselői
mindkettőt az USA-ból importálják. Ezeknek a sértettségi versenyeknek az a
tanulságuk, hogy amennyiben az erőviszonyok értelmezése helyett a szimbolikus
síkra, az elismerés-méltóság-sértettség dimenziójába terelik a témát, úgy
biztosak lehetünk benne, hogy nem a valós problémák kerülnek előtérbe. A
művészeti médiában viccet csináltunk a sértettségi politikából egy teátrális
bocsánatkéréssel, azonban a szélesebb nyilvánosságban nem volt tere a
kritikánknak.
Miről nem volt szó a magyar
nyilvánosságban?
Mivel a bírói döntés
felülvizsgálatának indoklásában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az
ítéletet hozó bíróságok anélkül hoztak döntést, hogy a „konkrétan sérelmezett
magatartás véleménytartalmát és a közügy megvitatásához való hozzájárulását
megvizsgálták volna”, ismét összefoglaljuk performanszunk hozzájárulását az
abortusszal és a vallási fundamentalizmussal kapcsolatos kérdésekhez. A
tüntetés valódi tétjei egyébként pont azért nem kerültek be a nyilvános
„vitába”, mert a performanszot sérelmezők a méltóságra, személyiségi jogokra és
egyéb szimbolikus kérdésekre terelték a figyelmet.
Az abortusz kapcsán, ahogy arra a
papi beszéd szövegével utaltunk, a valódi kérdés a társadalom különböző
csoportjainak reprodukciója, ezzel együtt a munkaerő újratermelése, ennek pedig
szükségszerűen része, hogy a nők erőforrásai hogyan vannak elosztva a fizetett
munka, illetve a háztartás és gyereknevelés közt. Míg például az EU „nemek közti
egyenlőség” projektje a nők erőforrásait úgy igyekszik optimalizálni, hogy mind
a gazdasághoz, mind a társadalmi reprodukcióhoz járuljanak hozzá, ezért egy
igen korlátozott nőjogi politikát valósít meg, addig számos jobboldali
politikai erő a nők elsődleges feladatának a szülést, gyereknevelést és
háztartási munkát jelöli ki, és ezért igyekszik korlátozni a nők reproduktív
jogait. A világ országaiban rendkívül különbözik az abortuszhoz és a
fogamzásgátláshoz való hozzáférés szabályozása, nem beszélhetünk a létező
leglogikusabb, legtudományosabb, „legjobb gyakorlatokról”, hiszen az mindig
adott társadalmi-politikai viszonyrendszerek alakításáról szól. A reprodukció
és az ideológia viszonyát jól megvilágítja az a tény, hogy az összes megfogant
terhesség 50–70 százaléka mindenféle beavatkozás nélkül megszakad.
A LENGYELORSZÁGI HELYZETEN TÚL
TÖBBEK KÖZT ARRA IS SZERETTÜK VOLNA FELHÍVNI A FIGYELMET AZ ABORTUSZTABLETTÁS
PERFORMANSSZAL, HOGY MAGYARORSZÁGON CSAK A MŰTÉTI ABORTUSZ ÉS CSAK ÁLLAMI
INTÉZMÉNYEKBEN MEGENGEDETT,
miközben számos országban az
orvosi konzultáció (akár távgyógyításban, lásd telemedicine) után végzett
otthoni gyógyszeres abortusz egyre elterjedtebb gyakorlat, például
Nagy-Britanniában és a skandináv országok többségében. A jogi szabályozás
ellenére interneten keresztül külföldi orvosokkal történő konzultáció után
Magyarországra is lehet abortusztablettát rendelni, már ha valaki tud erről a
lehetőségről.
Fontos kiemelni, hogy ha valóban a
nem kívánt terhességek és ezáltal az abortuszok számának csökkentése volna a
cél, nem pedig a női test és reproduktív képessége feletti kontroll, akkor
például az esemény utáni tablettához való hozzáférés sem lenne indokolatlanul
megnehezítve: az EU országai közül csak Magyarországon (illetve 2017 óta
Lengyelországban) receptköteles mind a kétféle esemény utáni tabletta. A női
test medikalizációja, orvosi kontroll alá helyezése politikai projekt,
beleértve a nőgyógyászat és szülészet sokak számára természetesnek és
szükségesnek tűnő fegyelmező gyakorlatait.
Amennyiben a cél az egészséges
gyerekek születése, úgy a jelenlegi magyar abortuszszabályozás kontraproduktív
abból a szempontból is, hogy a műtéti abortuszok szövődményeinek következtében
a későbbi, kívánt terhességek koraszüléshez vezethetnek. Továbbá mind pszichésen,
mind fizikailag megterhelő, hogy a hazai protokollnak megfelelően a magzatot
meg kell növeszteni kb. 6-8 hetesre a műtéti abortuszhoz, ezzel is
nyilvánvalóvá téve, hogy a szigorú abortuszszabályozás a fegyelmezés eszköze.
Nem a legjobb, „leglogikusabb” és nem a nők érdekeit, egészségét előtérbe
helyező gyakorlat tehát a gyógyszeres abortusz tilalma, hanem a nők reproduktív
autonómiáját korlátozó paternalista politika. A gyógyszeres abortusz bevezetése
ráadásul tehermentesíthetné a kórházi, műtéti abortuszellátást is, azt
gyakorlatilag a legindokoltabb esetekre korlátozva.
Nem egyértelmű, hogy a magyar
kormány abortuszellenessége hosszabb távon is az „érzékenyítésben” merül-e majd
ki, lévén az abortuszszigorítás rendkívül népszerűtlen intézkedés lenne, vagy
ennek ellenére is számíthatunk törvényi változásokra. Bár egyes kormánytagok az
utóbbi években is tagadták, hogy a szigorítás napirenden volna, a KDNP-hez
kapcsolódó szereplők több, abortusszal kapcsolatos ügyben is az
Alkotmánybírósághoz fordultak.
JELENLEG AZ ABORTUSZTÖRVÉNY
ÁLLÍTÓLAGOS ALAPTÖRVÉNY-ELLENESSÉGÉVEL KAPCSOLATBAN IS VÁRHATJUK AZ
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG DÖNTÉSÉT A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK EGYIK BÍRÁJÁNAK
KEZDEMÉNYEZÉSÉRE.
Ezek alapján úgy tűnik, a magyar
nők legális abortuszhoz való hozzáférésének lehetősége sincs kőbe vésve.
Érdemes a hazai helyzet kapcsán is a lengyelországi eseményekre tekintenünk,
ahol a hatalmas társadalmi tiltakozás ellenére a lengyel kormány erőből
szüntette meg az abortusz lehetőségét abban az esetben, ha a magzat súlyosan sérült,
sőt életképtelen, az érintett nőknek pedig sírószobákat tervez létrehozni,
amelyek csak fokozzák a traumát és a megaláztatást a valós segítség helyett.
Miért bántuk meg, hogy
megszerveztük a tüntetést?
Öt év távlatából úgy gondoljuk,
hogy óriási hiba volt ilyen módon megszervezni ezt a tüntetést. Nem azért, mert
már nem tartjuk fontosnak, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki a lengyel nők
felé, vagy mert szégyellnénk gúnyolódni. Hanem azért, mert
AKARATUNKON KÍVÜL LEHETŐSÉGET
ADTUNK A LIBERÁLIS ÉS JOBBOLDALI IDENTITÁSPOLITIKÁT FOLYTATÓKNAK, HOGY MÁSOK
HÁTÁN FOLYTASSÁK A MEGSZOKOTT KULTÚRHARCOS (ALIEN VS. PREDATOR) POLITIKÁJUKAT.
Hiába nem kerestük soha őket,
hiába akartunk kifejezetten tőlük függetlenül és az ő politikájuktól eltérő
módon beszélni a reproduktív kérdésekről, a konfliktusok felvállalása nélkül
nem tudtuk lerázni őket magunkról. Már látjuk, hogy korábban kellett volna
minden szálat elvágni a magát hivatásos feministának tartó liberális
identitáspolitikai közeggel, amelynek tagjai nemcsak a külföldi donorok által
fizetett NGO-hálózatokba, hanem a magyar balliberális (párt)politikába is
mélyen be vannak ágyazódva. Még a tüntetés előtt ki kellett volna mondanunk,
hogy soha semmilyen ügyben nem lehetünk velük közös platformon, nem szeretnénk,
ha a mindenféle külső támogatás nélkül és a liberális hálózatokon kívül
szerveződött tüntetésre rátelepednének. Mivel nem tettük ezt meg, szándékunk
ellenére is visszaterelődött az abortusz témája a jobboldali-liberális
kulturális ellentét narratívájába, mivel mi sem mértük fel, mennyire mélyen
korrupt a magyar nyilvánosság.
Ez korántsem egyedi történet.
Hasonló eset a közelmúltból, hogy a 2018-as túlóratörvény elleni tiltakozásokra
rátelepedő fehér sapkás politikusnők valódi civileket túrtak ki a saját molinóik
mögül, majd kamerák előtt (nagyon átlátszóan) eljátszották az áldozatot. A
magukat feministának nevezőkkel és a politikai alapítványok által fizetett
álcivilekkel akaratunk ellenére kapcsolatba kerülve azt láttuk hosszú éveken
keresztül, hogy valóban független és lokális ügyeket tematizáló valódi civilek
munkájára telepszenek rá, szemétdombot csinálnak belőle, és mindenki mást a
(fizetetlen) személyzetükként kezelve basáskodnak. Ha bárkitől bármiért valóban
bocsánatot kell kérnünk, akkor a hozzánk hasonlóan valóban civil magyaroknak
tartozunk ezzel, amiért terepet adtunk az alieneknek és predatoroknak, hogy egy
újabb ütközetet vívjanak a nagy múltra visszatekintő kultúrharcukban.
A szerzők: Bajusz Orsolya, Básthy
Ágnes és Feró Dalma, NGO-khoz nem kapcsolódó civilek.
A véleménycikkek nem feltétlenül
tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
Szeretjük az izgalmas, okos,
érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is!
https://index.hu/velemeny/2021/03/10/masodik-bocsanatkeres-a-papruhas-abortusztablettas-tuntetesert/