Translate

2019. december 7., szombat

Varga Zs. András lett a Velencei Bizottság alkotmánybírósági bizottságának alelnöke

Tbg
Varga Zs. András alkotmánybírót választották szombaton a Velencei Bizottság alkotmánybírósági albizottságának (Sub-commission for Constitutional Justice) alelnökévé.

Varga Zs. András 2017-től a Velencei Bizottság - az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete - nemzetközi jogi albizottságának alelnöke volt. Új pozíciójáról az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, több elfoglaltsággal, több munkával jár majd, és nagyobb rálátást jelent az alkotmánybírósági vegyes tanács intézményének működésére is.

A Velencei Bizottságnak több albizottsága van, az alkotmánybírósági albizottságnak zömmel jelenlegi vagy korábbi alkotmánybírók, illetve legfelsőbb bírósági bírók a tagjai.

Mivel az alkotmánybírósági működésre a Velencei Bizottság kiemelten figyel, létrehozott egy alkotmánybírósági vegyes tanácsot is, amelybe az Európa Tanács tagállamai úgynevezett összekötőket is küldenek. Ennek célja az alkotmánybírósági információcsere, azaz az alkotmányos párbeszéd összehangolása. A vegyes tanácsnak az összekötők mellett tagjai az alkotmánybírósági albizottság tagjai is.

Az albizottsági alelnöki posztról Varga Zs. András azt mondta, alapvetően a testület működésének kialakításában vesz majd részt. Az albizottságok készítik elő a Velencei Bizottság nagy ülésszakainak anyagait. Az ülésszakokat megelőzően az albizottságokban vitatják meg a tervezeteket, alakítják a végleges szövegeket.

Megjegyezte, a Velencei Bizottság tagjai saját országuk ügyében nem járhatnak el, ez albizottsági alelnökként rá is vonatkozik. Varga Zs. András 2013 októbere óta tagja a Velencei Bizottságnak. (MTI)
https://444.hu/2019/12/07/varga-zs-andras-lett-a-velencei-bizottsaganak-alkotmanybirosagi-bizottsaganak-alelnoke

Nincsenek megjegyzések: