Translate

2019. január 23., szerda

Megijedtek a sztárok Kínában a népszerű színésznő eltűnése miatt

PORT.hu
2019. január 23.

Rengeteg pénzt fizettek be, miután az adócsalással vádolt Fan Bingbing hónapokra eltűnt.

A kínai adóhatóság közlése szerint 1,7 milliárd dollárnak megfelelő jüan folyt be hozzájuk adóbefizetésként a színésznőhöz kapcsolódó botrányt követően. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a nemzetközileg is ismert Fan Bingbing állítólag kevesebbet vallott be a valós jövedelménél, hogy elkerülje a magas adókat, ezért a hatóságok kihallgatták – majd tavaly július vége és október eleje között a sztárnak nyoma veszett.

Letartóztatását a rendőrség nem erősítette meg, de amikor előkerült, Fan nyilvánosságra hozott egy bocsánatkérő közleményt, és több száz millió jüant (130 millió dollárt) kellett büntetésként befizetnie. A kínai adóhatóság ezt követően türelmi időt hirdetett a szórakoztatóiparban dolgozók és az ezen a területen tevékenykedő cégek számára.

Forrás: Emma McIntyre / Getty Images

Az érintetteknek decemberig volt idejük arra, hogy módosítsák a 2016-os év utáni adóbevallásaikat. Akik ezt megcselekedték, mentesültek minden további büntetés alól, amit amúgy adóelkerülés miatt kaptak volna. Az országban ugyanis bevett szokás, hogy a szórakoztatóiparban úgy kerülik el a magas adók befizetését, hogy a valódi, magasabb kereseteket eltitkolják a hatóságok elől, és csak egy kisebb összegről írnak szerződést.

„A szakma dolgozóinak magukévá kell tenniük a szocialista alapeszméket,
és a következő időkben hitre, empátiára és felelősségérzésre kell törekedniük” – üzenték meg a hatóságok a kínai hírügynökségen, a Xinhuán keresztül a renitenskedőknek.

(via Variety)
https://port.hu/cikk/mozi/megijedtek-a-sztarok-kinaban-a-nepszeru-szineszno-eltunese-miatt/article-57274?utm_

Nincsenek megjegyzések: